SZTÁR
A Rovatból

Árpa Attila új házasságáról mesélt: „Csakhogy én hirtelen rosszul lettem és összeestem”

Tíz évig éltek se vele, se nélküle-kapcsolatban, nem csoda, ha a nagy nap váratlan fordulatot hozott.

Megosztom
Link másolása

Két évvel ezelőtt Árpa Attila szívéért még több nő versengett a Nagy Ő című műsorban, pedig Attila már akkor is csak egyetlen nőt szeretett igazán.

A producer és kedvese 2022-ben váratlanul szakítottak, de rájöttek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, ezért újrakezdték a kapcsolatukat.

Végül az 52 éves színész majdnem egy hónappal ezelőtt feleségül vette a nála 19 évvel fiatalabb Czakó Alexandra színésznőt, akivel hosszú, bonyolult közös útjuk végén egy különleges esküvőn kötötték össze az életüket.

Attila már válófélben volt, amikor egy katalógusban meglátta a 2014-es Miss Universe versenyzőit, és a 13-as számú induló, Alexandra keltette fel a figyelmét. Csak azon gondolkodott,

milyen kár, hogy Alexandra 24 éves, vidéki és van barátja, ráadásul nem is ismeri őt személyesen.

Az utóbbi problémát gyorsan megoldotta, de több kapcsolatuknak kellett kudarcot vallania, mire végleg egymásra találtak.

A pár tavaly szilveszterkor határozta el, hogy nemcsak az ünnepet, hanem az elkövetkező éveket is együtt szeretnék tölteni. Alig fél év telt el, és Attila már meg is kérte szerelme kezét.

Így emlékezik ezekre a pillanatokra Árpa Attila: „Alexandra, amikor nem színész, akkor sminkes, én pedig, hogy Az Árulók forgatás alatt ne legyünk egy hónapig távol egymástól, felkértem, legyen a műsor sminkese. Ő elvállalta.

A döntő éjjeli forgatásán pedig úgy alakult, hogy még egy jelenetet fel kellett venni. Csakhogy én hirtelen rosszul lettem és összeestem.

Ő persze, rohant oda, lerogyott mellém. Ekkor vettem elő a kis dobozt, majd az egész stáb előtt – akik persze, mindenbe be voltak avatva – megkérdeztem, hozzám jön-e.”

Attila és Alexandra két hónappal később, augusztus 2-án szűk családi körben tartották meg a polgári esküvőjüket. Két héttel később, augusztus 17-én volt a nagyobb esküvő, ahol már a barátaikkal és kollégáikkal együtt ünnepelték szerelmüket.

Az esküvő szervezésének nagy részét Attila vállalta, aki szerint az egész olyan volt, mintha egy filmforgatás lenne. Még a meghívó is egy filmes diszpó formájában készült el

– percre pontosan lebontoták, hogy melyik rész mikor és hol zajlik. Az esküvő témája a kedvenc filmjeik, a Vissza a jövőbe és a Csillagok háborúja köré épült.

Via Story


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Édes fotót osztott meg Tornóczky Anita az újszülött kisfiáról, már barátkoznak vele a kutyusai
Hatalmas az öröm, már mindenki várta a baba érkezését.

Megosztom
Link másolása

Mi is megírtuk, hogy megszületett Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Férjével együtt több éve küzdöttek a gyermekáldásért, és mindketten boldogok voltak, amikor idén kiderült, hogy Anita gyermeket hord a szíve alatt.

A műsorvezető most egy tündéri fotót osztott meg Instagramon: a csöppséggel már barátkoznak a kutyusai.

Íme, a kép:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Curtis csinos barátnőjének sikerült olyan rafináltan felöltöznie a vacsorára, mintha nem is volna rajta ruha
Az éttermi illemszabályok ezek szerint már kimentek a divatból.
Sassy - sassy.hu
2024. december 03.


Megosztom
Link másolása

Nagyon rafinált öltözéket választott az éttermi vacsorához Curtis barátnője, Judit.

Úgy öltözött fel, mintha nem is lenne rajta igazán ruha, csak egy melltartó és némi necc anyag.

Az etikett szabályai szerint étteremben férfiak számára a legjobb a galléros ing, nőknek az egybe szabott ruha vagy blúz szoknyával, esetleg nadrággal. A szoknya nem érhet a térdnél két ujjnyival feljebb, és kerülni kell a túlságosan felsliccelt szoknyát és a túl mély dekoltázst is.

Az átlátszó, gyakorlatilag hálóból álló ruhadarabokra azért nem tértek ki régen az illemszabályok, mert akár 10-15 évvel ezelőtt senkinek eszébe sem jutott ilyesmit, vagy kombinéra, fehérneműre emlékeztető ruhadarabokat felvenni egy éttermi vacsorához.

A fotó Instagramon látható:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Tóth Gabi a kislányát olyan fotósorozattal köszöntötte, amelyekről csak egy ember hiányzik: Hannaróza édesapja, Krausz Gábor
5 éves lett Tóth Gabi (és ezek szerint így, zárójelben, Krausz Gábor) kislánya. Ebből az alkalomból készült a videó, amiben még Papp Máté Bence is szerepel, ám a séf nem.

Megosztom
Link másolása

Betöltötte az 5. életévét Hannaróza, Krausz Gábor és Tóth Gabi kislánya.

Annak idején az érkezését nagyon várták, és hatalmas volt a boldogság a születésekor.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Bence Máté viszont igen.

- mesélte akkoriban az énekesnő a Story magazinnak.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Máté Bence viszont igen.

A fotókból készült videót erre a linkre kattintva láthatod.

Te erről mit gondolsz?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Takács Nikolas nem bírta magában tartani a véleményét, beolvasott a mai tehetségkutatóknak és a mai sztároknak
„Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?”

Megosztom
Link másolása

Takács Nikolas énekes aktív a közösségi oldalakon, és rendszeresen oszt meg posztokat.

Nemrégen élesen bírálta a mai tehetségkutató műsorokat és azokat is, akiket ma sztároknak neveznek. Ebből kiderült, mennyire fontos számára a színvonal és a szakmai alázat a zenei pályán.

"Tudom, h anno sem volt minden tökéletes, sőt! De voltak szakmák, amiket szakemberek műveltek!"

- kezdte a posztot.

"Biztosan volt anno is “kakukktojás”, itt-ott-amott, hiszen ki, kinek a kije... De ha csak a televíziót, a rádiót, és az újságot nézem, akkor ezek azok a munkahelyek voltak, ahová bejutni, és ahol dolgozni kivételes lehetőség volt azok számára, akik a saját szakmájukat kitanulták, és magas szinten művelték"

- írta.

"Kérdezem én, nem kellemetlen úgy szerepelni, hogy semmit, vagy csak foszlányokat tud az illető arról, amit képvisel? Csoda, hogy ma már bárki énekesnek, színésznek, műsorvezetőnek, táncművésznek, mentornak, tanácsadónak érzi és gondolja magát? Dehogy csoda! Hiszen a “sztár” szint, felfoghatatlanul elkeserítő! Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?"

- folytatta.

"Ha marad ez a siralmas tendencia, akkor már valóban nem kell azon csodálkozni, hogy nem marad gondolkodó, igényes néző! Minden egyes, igazán TEHETSÉGES fiatalnak, aki teli reménnyel fut neki a tehetségkutatóknak, pedig a következőt üzenném. Sajnos nem tud mindenkinek sikerülni! De minél jobb vagy szakmailag, minél többet dolgozol magadon, minél jobban figyelsz, és hallgatsz, és saját magad maradsz, és nem akarsz egy másik valaki lenni, ha alázattal és emberséggel teszed a dolgod, határ a csillagos ég!"

Többen egyetértettek vele, és akadt olyan kommentelő, aki szerint ma katasztrofális a helyzet.

Takács Nikolas 1986. június 26-án született a szlovákiai Galántán. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, majd a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakán folytatta. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Jávori Vilmos, Babos Gyula és Charlie.

Itthon a 2010-es X-Faktorban ismerhettük meg. A műsorban a döntőig jutott. Azóta több albumot is kiadott ki, sikeres koncerteket adott, és több rangos zenei fesztiválon is fellépett.


Megosztom
Link másolása