„A menyasszonyom kisfia megpróbálta kinyomni a kutyám szemét” – netezők árulták el, miért fújták le az esküvőt az utolsó pillanatban
Már csak egy lépés az oltár, a boldogító igen, a „míg a halál el nem választ”. Aztán jön a döbbenet: az esküvőt lefújták.
Nem egy filmben, hanem a valóságban.
Az online fórumon megjelent posztokból a Bored Panda készített válogatást.
Egy nő élete legszebb napjára készült, amikor a vőlegénye sokkoló ajánlattal állt elő.
– mesélte a (volt) menyasszony. A megalázó feltételeket nem volt hajlandó elfogadni. „Visszavittem a ruhát a boltba, a cipőt megtartottam, mert menő volt, és mindent lemondtam” – tette hozzá. A férfi még párterápiára is elrángatta, de a szakember is a nő pártjára állt. „A terapeuta azt mondta, szerinte a vőlegényemnek nincs ki mind a négy kereke. Aztán zaklatni kezdett.”
Egy másik történetben a gyász és a döbbenetes érzéketlenség vezetett szakításhoz. Egy vőlegénynek egy héttel az esküvője előtt halt meg az édesanyja.
– írta meg egy ismerős a sztorit. A férfi azonnal lefújta az esküvőt, de a dráma itt nem ért véget.
Van, akit a sorozatos balszerencse terel egy egészen más útra.
„Minden alkalommal, amikor be akartuk jelenteni az eljegyzésünket és kitűzni az esküvő dátumát, valaki meghalt a férjem családjában” – mesélte egy nő. A sorozatos tragédiák és a covid járvány után végül feladták a nagyszabású terveket. „Az évfordulónkon elszöktünk hivatalba elintézni a formaságokat, és utána csak a szeretteinket hívtuk meg egy villásreggelire. Desszertnek sajttortát és cannolit vittünk haza ‘esküvői torta’ gyanánt.”
A következő történet azonban a legmélyebb családi pokolba vezeti az olvasót.
– vallotta be egy férfi. Elmondása szerint a gyerek igazi szörnyeteggé változott, amint az anyja kilépett az ajtón. Bántotta a kutyájukat, tönkretette a holmijukat, és mindenért a nevelőapját hibáztatta.
A férfi belebetegedett a stresszbe, depressziós lett és elhízott. „Aztán egy nap rájöttem, hogy el is mehetek. Így is tettem. Két hónappal az esküvő előtt.” A döntés megmentette az életét. „Soha életemben nem voltam még ilyen boldog, soha nem voltam még ilyen fitt. Sikerült jól fizető állást szereznem. Isten tudja, hol lennék most, ha végigcsinálom az esküvőt.”
Ezek a történetek nem egyedi esetek. Kutatók szerint a jegyesség olyan rituáléi, mint a ruhapróba vagy a helyszínválasztás, sokszor épp arra jók, hogy felszínre hozzák a rejtett problémákat.
Via Bored Panda
https://www.reddit.com/r/AskReddit/comments/1ozvekb/people_who_cancelled_their_wedding_last_minute/