Hét év szingli élet után posztolt közös fotót új szerelmével Wolf Kati, és üzent is a férfiaknak
Miközben a fél ország azon tanakodott, mit is kellene kezdeni a nemzetközi férfinappal, Wolf Kati fogta magát, és egyetlen Instagram-poszttal lezárta a vitát:
Az énekesnő nemcsak a képet tette közzé, hanem egy, a nap apropójához illő üzenetet is megfogalmazott. „Ma férfinak lenni sem könnyű feladat, sokat várunk tőlük, sok van az ő vállukon is, sok új dologban kell helyt álljanak, szóval vigyázzunk rájuk” – írta a képhez, ami alá a #lovehim hashtaget is odabiggyesztette. Az nlc által kiszúrt egyik családi kommentből az is kiderült, hogy a férfit vélhetően Balázsnak hívják.
A bejelentés persze nem a semmiből érkezett, az énekesnő már korábban is tett utalásokat arra, hogy nyitott egy új kapcsolatra.
A magánéletéről azóta következetesen hallgatott, és korábban is arról beszélt, hogy nem ért egyet azzal, ha valaki negatívan nyilatkozik az exéről.
Az énekesnő, aki 2011-ben a What About My Dreams? című slágerrel képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, az utóbbi időben nemcsak a zenéjével, hanem közéleti állásfoglalásaival is hallatott magáról; idén ősszel például országos visszhangot kiváltó vitába keveredett egykori mentorával, Nagy Feróval. Emellett évek óta az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” kampányának arca és aktív önkéntese. A mostani bejelentésével pedig ismét sikerült a figyelem középpontjába kerülnie, ezúttal a magánéleti boldogságával.
