SZTÁR

22 kilót fogyott a gyász miatt Falusi Mariann, aki a mai napig nem tudja megnézni a közös felvételeiket Lang Györgyivel

Viszont van egy tárgy, ami miatt úgy érzi, Györgyi mindig vele van, bárhol is járjon a világban.

Megosztom
Link másolása

Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő énekese tavaly májusban hunyt el, az énekesnő pedig annyira elfoglalt volt, hogy egészen év végéig mindössze három szabad estéje volt.

„Ez iszonyatos mennyiségű munka, ami összeszedettséget követel, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy szétessek”

– mondta a Hot! magazinnak az énekesnő.

„Rengeteg hullámvölgyem volt az elmúlt egy évben, de az az elképesztő szeretetcunami, ami áradt felénk, sokat segített. A búcsúztató az állatkertben egy hihetetlenül jól sikerült, méltóságteljes, ugyanakkor játékos és abszolút Györgyihez illő dolog volt. Ráadásul megmutatta, mennyien szerették őt, a humorát, a jókedvét, és hogy ennek a betegségnek a tudatában csinálta végig azt a közel negyven évet, amíg együtt dolgoztunk. Egy pillanatig nem rendült meg, szó szerint kinevette a halált, ez pedig mindig tartja bennem a lelket”

– emlékezett vissza Falusi Mariann.

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a mai napig nem tudja megnézni a közös felvételeiket, viszont van egy tárgy, ami a mai napig rá emlékezteti őt.

„A halála óta hordom Györgyi nyakláncát. Annak idején kapta Kulka Jánostól, egy ezüstfigura fafejjel. Hatalmas érzelmi értéke van számomra, és azt érzem, így Györgyi mindig velem van, bárhol is vagyok a világban”

– mesélte az énekesnő, akinek az édesanyja és a társa halála után teljesen átalakult az élete. Huszonkét kilót fogyott, és teljes életmódváltáson ment keresztül.

Mariann az interjúban azt is elmondta, hogy eddig nem volt képes arra, hogy Pa-Dö-Dő-dalokat énekeljen, nemrég azonban Weisz Viktorral közösen az Igali Gyógyfürdőben három szerzeményt is előadtak.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Károly ezzel a megható és gyengéd gesztussal fejezte ki szeretetét a menye, Katalin hercegné iránt
Sokan kiszúrták a jelenetet a Buckingham palota erkélyén.

Megosztom
Link másolása

Sokan meglepődtek azok közül, akik figyelemmel kísérték a brit uralkodó hivatalos születésnapi eseményét, a Trooping the Colourt.

Nem csak azért, mert mint kiderült, mégis megjelent az ünnepségen a nagybeteg Katalin hercegné, aki jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll.

Hanem azért is, mert a király, III. Károly ismét jelét adta annak, hogy szeretettel viseltetik a menye iránt, és támogatja őt.

Először akkor nyilvánult meg védelme és támogatása, amikor annak úgy intézték, hogy aznap jelnetetett meg hivatalos közleményt arról, hogy rákbeteg, amikor Katalin műtétjéről kiadták a hivatalos közleményt. PR szakemberek szerint Károly Király ezzel elérte, hogy a figyelem egy részét elterelje a hercegnéről. Legutóbb pedig új zászlót ajándékozott az Ír Gárdának, aminek Katalin a feje.

Sokan kiszúrták, hogy az ünnepségen Katalint most a jobbjára, maga mellé állította Károly a Buckingham palota erkélyén, mintha ezzel is azt jelezné, mellette áll, támogatja, fontos a számára.

A hercegné egyébként csak úgy ragyogott a boldogságtól az első hivatalos megjelenésén, ez a róla készült fotókon is látszik.

Íme, a videó az ünnepségről.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Minden szem Katalinra szegeződött, pedig Lajos herceg ezúttal is igencsak szórakoztató volt
Nem ez volt a legizgalmasabb esemény Lajos herceg számára, és ezt nem is rejtette véka alá.

Megosztom
Link másolása

Június 15-én tartották a britek egyik nagy nemzeti eseményét: egy óriási parádét Károly király tiszteletére. A palota hetekkel ezelőtt hivatalos közleményben tájékoztatta a népet arról, hogy Katalin hercegné biztosan nem vesz részt a menet főpróbáján, ami aláapján arra lehetett következtetni, hogy magát a felvonulást is kihagyja, azonban

mindenki legnagyobb meglepetésére, a rákbetegséggel diagnosztizált és éppen kemoterápiás kezelésen áteső Kate Middleton mégis csak részt vett az eseményen.

Vele tartott férje, Vilmos herceg és három gyermekük, György, Sarolta és Lajos herceg is, akik a parádé után a Buckingham-palota erkélyéről integettek a tömegnek.

Lajos herceg már korábban is felhívta magára a figyelmet szórakoztató grimaszaival, és ez ezúttal sem történt másképp, a kis hercegnek ezúttal is az arcára volt írva, mennyire „élvezi” a műsort.

A róla készült felvételt itt lehet megnézni:

Via: 24.hu


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak” - Curtis barátnője elárulta, mikor jöhet a baba
Elmondása szerint ráérnek még, nem sietnek sehova, egyelőre élvezik a gyerekmentes életüket.

Megosztom
Link másolása

Már 4 éve van együtt Curtis és barátnője, Barna Judit. Nemrég közös házat vettek, így jogosan merülhet fel a kérdés körülöttük, hogy vajon mikor jön a közös baba?

„Még nem tervezünk azonban egyikkel sem. Mivel az időm nagy részét a sport teszi ki, Atinak pedig a zenélés, egyáltalán nincs napirenden a gyerekvállalás témája. Ráérünk még, nem sietünk sehova, szeretnénk még kiélvezni azokat a lehetőségeket, amik most vannak az életünkben.

Én még jó ideig folytatnám a kosárlabdát, és ebben Attila is partner. Csak azért, mert elmúltam már harmincéves,

nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak. Fogadjuk el, hogy megváltozott a világ, már nem tizennyolc évesen szülnek a nők, mint az édesanyám vagy a nagymamám korában”

- mondta el Judit a témára reagálva.

A sportoló azt is elmondta, hogy még mindig megpróbálják páran elcsábítani Curtis mellől, de ők már csak nevetnek ezeken.

„Előfordult, hogy írt nekem egy férfi, hogy hagyjam el Attilát, jöjjek össze vele, mert jobb életet, biztosabb jövőt tud nekem nyújtani. Mert jobban illenék hozzá”

- mesélte Judit. „Ezeken mindig jókat nevetünk Atival. Ha viszont bántó vagy sértő megjegyzést kapok, akkor az illetőt azonnal letiltom az oldalamról. Akik figyelemmel kísérnek, azok ne árasszák el negatív kommentekkel a bejegyzéseimet és ne mondják meg nekem, hogy mit és hogyan csináljak, ne kritizálják a külsőmet. Én így élem az életem, nem szólok bele másokéba és ugyanezt várom el mindenkitől. Kosárlabdázó vagyok, nekem az a munkám, abból kapom a fizetésem, nem pedig az Instagram-posztokból.” - mondta el a Sorry magazinnak.

Via: Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Szívszorító üzenettel emlékezett meg Gesztesi Károlyról apák napján Liptai Claudia
„Szeretlek titeket, az összes kapott gyermekemet és ez most már mindig így lesz. Mindig” - írta.

Megosztom
Link másolása

Június harmadik vasárnapja ezúttal is az édesapákról szól. Sorra jelennek meg a sztárok megható üzenetei, melyben vagy saját édesapjuknak vagy gyermekük édesapjának köszönik meg a szebbnél szebb, közös pillanatokat.

Liptai Claudia is csatlakozott a köszöntésekhez és szívszorító módon emlékezett nagyobbik fiának édesapjáról, Gesztesi Károlyról.

Természetesen kisebbik fiának édesapját, Pataki Ádámot is köszöntötte.

A poszthoz két képet montázsolt, az egyiken Gesztesi és fia, a másikon pedig Pataki és fia láthatók.

„Apák napján mindig megnézem ezt a két fotót. És a szívem túlcsordul. Micsoda boldogságban készültek ezek a képek. Drága Tobi, Ádám mindketten életem legszebb szerepével ajándékoztatok meg amikor apukái letettek a gyermekeimnek. Szeretlek titeket, az összes kapott gyermekemet és ez most már mindig így lesz. Mindig”

- írta a fotókhoz, amit ITT lehet megnézni.

Via: BLIKK


Megosztom
Link másolása