Virágon és síron túl - így is megemlékezhetünk elhunyt szeretteinkről
Mindenszentek és Halottak napján megtelnek a temetők gyertyákkal, virágokkal és a tiszteletüket leróni érkező élőkkel. De milyen más hagyományos és kevésbé hagyományos változatai vannak a megemlékezésnek?
Fényév távolság
Kamaszként sokszor töltöttük a családdal az őszi szünet néhány napját egy eldugott kis zalai falu egyik öreg házában. Pihentünk, olvastunk, kirándultunk a hidegen szemerkélő esőben… és elmentünk a helyi temetőbe. Egyetlen ott nyugvó halottat se ismertünk, egyetlen sírhoz se kötődtünk még távolról sem, mégis egy nagy csomag teamécsessel végigjártuk a sírokat, és ahol nem láttunk gyertyát vagy virágot, oda tettünk egy mécsest. Volt, hogy csendben, mindenki a maga gondolataiba merülve, volt, hogy beszélgetve sétáltunk egy rövidet, de tettük ezt mindig azzal a tudattal, hogy akárhol is gyújtjuk a gyertyát, az utat talál ahhoz, akinek szüksége van rá.
Nem mindenki tud eljutni Halottak napja környékén az összes olyan sírhoz, amit szeretne felkeresni.
Másfelől pedig nagyon kevés az olyan ember, akinek a felmenői ugyanabban az 1-2 temetőben lennének eltemetve, így sokszor nem fér bele ebbe az időszakba az összes érintett sírkert felkeresése.
Temető viszont minden településen van.
Ha nem tudunk saját szeretteink sírjához kimenni, menjünk ki a legközelebbi temetőbe, és ott emlékezzünk rájuk.
Egyedül vagy társaságban, de érdemes egy fél órás sétát tenni, mécsest gyújtani azokon a sírokon, amiket már nem gondoz senki, elgondolkozni vagy beszélgetni arról, mi milyen temetést, emlékőrzést szeretnénk majd magunknak.
Halotti beszélgetés
Nem beszélünk a halálról, nem beszélünk a temetésről, nem beszélünk a halottainkról, a halottainkkal meg pláne nem.
Pedig kellene.
Legtöbbünk halhatatlannak tűnően éli az életét, és az elmúlás gondolatát igyekszik magától a lehető legtávolabb tartani.
Ehhez a munkához ráadásul a természet is megfelelő hangulatot kínál: Mindenszentek és Halottak napja környékén a mi klímánkon még a környezet is az elmúlásról beszél, a lehető legőszintébben. A borongós, hamar sötétedő külvilágból jól esik bekuckózni, lelkileg is befelé figyelni, gyertyát gyújtani és beszélgetni azokról vagy azokhoz. akik már nincsenek köztünk. Akár magunkban, akár hangosan, a beszélgetés enyhíti a fájdalmat és segít fókuszba helyezni az igazán fontos dolgokat az életben.
Beszélgetés indítónak készíthetünk közösen „emlékkompótot” is: írjuk fel elhunyt szeretteinkhez köthető legkedvesebb emlékeink hívószavait egy papírra őket egy üvegbe. A vicces vagy megható történetek megosztása összekapcsolja a résztvevőket, közös emlékezetet hoz létre, amiből nehéz napokon erőt meríthetünk.
Ízbe zárva, illatba rejtőzve
Mindenkinek van olyan egészen személyes, zsigeri emlékérzete elhunyt szeretteiről, amit nem tud megmagyarázni: hogy miért jut a szeptemberi eső utáni éles fényekről mindig a nagymamája az eszébe, vagy miért nem a méteres kalácsról, hanem a Szécsi Pál-számokról jut eszébe a dédi.
Az én apai nagyszüleimet az égett pirítós, a nádas mocsárillata, a tusfürdőkben használt mesterséges kamilla illat vagy érdekes módon a kezdetektől utált állott cigarettaszag rögzítette az emlékeimben, így akármikor megérzem ezeket az illatokat, akaratlanul ők jutnak eszembe.
Van, akinek bizonyos mozdulatok, van, akinek ízek vagy hangok, szófordulatok jelentik a legszorosabb kötődést elhunyt szeretteikhez.
És ez olyan jó.
Ha lehetett volna választani, én se az állott cigarettaszaggal kapcsolom össze nagymamámat, hanem mondjuk a rántott húséval vagy a barackbefőtt ízével, de ez nem kívánságműsor.
És ez benne az izgalmas és szép.
Az ünnepnapokról szóló Hoppi mesék című sorozatnak van egy része, mely a Halottak napjáról szól. Ebben
Nem nehéz nekünk sem olyan apró gesztust találnunk, ami, ha fizikai valójában nem is, de érzékeinkben megidézi azt, akire emlékezni szeretnénk. Vegyünk egy csokorral a kedvenc virágából, tegyük be azt a filmet, amit együtt néztünk rongyosra annak idején, sétáljunk ki a padhoz, ahol az utolsó években üldögélt… vagy csak gondoljuk végig, milyen íz, illat, hang vagy tapintás által élnek tovább bennünk. Ezeket a felismeréseket érdemes egyébként a közeli családtagokkal is megosztani, egészen érdekes tud lenni, hogy ugyanaz a személy kinek hogy maradt meg az érzékeiben.
Neves vagy névtelen adakozók
„Holtak a holtakkal, élők az élőkkel…”-mormogja a Macskajajban Zare nagyapja, és gondolják mások is, ha a halál kerül szóba. Sokan ugyanis nem koszorúval és sírhely kiváltással ápolják szeretteik emlékét, hanem azzal, hogy a nevükben igyekeznek valami jót tenni az élőkkel.
Azonban a kevésbé látványos jótékonykodásnak is nagy hagyománya van.
Régi szokás volt például Halottak napján, vagy az adott elhunyt temetésének évfordulóján adakozni.
Utóbbi a zsidó vallásban a jorcajt vagy jorcájt néven ismert szokás, mely során az évforduló napján (ha szombatra esik, akkor pénteken) meglátogatják az elhunyt sírját és ott jótékony célra felajánlanak egy összeget.
A keresztények körében szokás volt Mindenszentek környékén kolduskalácsot készíteni, melyet a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy cserébe imádkozzanak halottaikért.
„A szegényeket és az utazókat a katolikus és az ortodox egyház a halottak földi képviselőjének tekintette, következésképp a róluk való gondoskodás egyenértékűnek számított a halottakról való gondoskodással” – írja Hesz Ágnes néprajzkutató „Élők, holtak és adósságok” című kötetében a szokás hátteréről.
Nem csak magyar területen, de angolszász vidékeken is szokás volt Mindenszentek előestéjén, All Hallow’s Eve-kor, azaz Halloween estéjén és másnapján is soul cake-et, lélek sütit sütni ugyanezen célból, csak ott a koldusok „házhoz jöttek”, és a regöléshez hasonlóan énekkel kérték a háziak adományait az imákért cserébe. Egyes kutatók ezt a házról házra való járást tekintik a mai „Trick or treat!” egyfajta előképének.
Kezdjetek el élni
Az elhunytak felé talán a legnagyobb tiszteletet azzal adjuk meg, hogy kiszívjuk az élet velejét.
Hogy nem várunk különleges alkalmakra ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Hogy arra (is) használjuk az időnket, hogy felvállaljunk fontos ügyeket, legyen az biztonságos lakhatás, a gyermekszegénység felszámolása vagy adott esetben az élet méltósággal történő befejezésének kérdése.
