Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
Kövekkel agyonvertek egy férfit egy kenti strandon, miután megpróbált találkozni egy 16 éves lánnyal. A tettet tinédzserek követték el, egyikük, egy 16 éves lány nevében csalta el a 49 éves férfit, aki 30 évesnek adta ki magát.
Az eset még 2025 nyarán történt az Egyesült Királyságban, de a bíróság most tárgyalja, emiatt reflektorfénybe került.
És megosztja a közvéleményt.
Alexander Cashford a tengerparti üdülőhely sétányán üzemelő Playtime Arcade játékteremnél találkozott a tinédzserekkel, és egy névjegykártyán megadta a 16 éves lánynak a telefonszámát.
Az első üzenet – a fiú telefonjáról Cashford úrnak – így szólt: „Szia, én vagyok a lány az Arcade-ból, de csak hogy tudd, 16 éves vagyok, ha ez számít neked.”
A férfi erre azt válaszolta: „Hogy hívnak? Nagyon csinos vagy.”
A találkán a két fiú követte a férfit és a lányt, majd a 16 éves fiú egy üveggel fejbe ütötte hátulról. Ezután kövekkel agyonverték. A boncolás szerint az áldozat arcán és fején sérülések voltak, végtagjain és testén zúzódásokat találtak, továbbá több bordája is eltört, amelyek átszúrták a tüdejét.
A lány felvételt is készített és három embernek is elküldte, azzal a szöveggel, hogy „sz.rrá vertük a kib.ott ped.t, lol”. A bíróságon lejátszották azt a felvételt is, amelyen a fiúk a férfit üldözik. A felvételt készítő lány közben azt kiabálja: „kib.ott ped...l, én kib.ttul 16 vagyok, kapjátok el”.
Az ügyész azt mondta: „Ez összehangolt támadás volt, és mindhárman kulcsszerepet játszottak benne.”
Azon az alapon, hogy egyáltalán nem oké, ha egy 49 éves férfi 16 éves lánnyal akar ismerkedni, mert hiába 16 év a beleegyezési korhatár, ez így nagyon nincsen rendben.
Volt, aki azt írta, hogy az esetből legalább az kiderül, hogy már a tinikorúak is érzik, hogy nem oké, amikor náluk egy jóval idősebb férfi megpróbál rájuk hajtani.
Más arra hívta fel a figyelmet, hogy bár gusztustalan, ha egy 49 éves férfi 16 éves lánnyal akar ismerkedni, ez nem ütközik törvénybe.
A borzalmas bűnügy egy még borzalmasabb trendet vetít előre, ha nem kapnak észbe a felnőttek. MINDENKI.
Az a helyzet, hogy ez az eset szinte bárhol előfordulhat világszerte. Bárhol benne van a levegőben egy hasonló tragédia. Nemcsak azért, mert ma már feldolgozhatatlan mennyiségben ömlenek ránk az impulzusok, információk, nem csak azért, mert egyre feszültebb a politika és a közélet világszerte, és ez mentálisan megterhelő.
Nem csak azért, mert egyre több ped...líával vagy gyermekeken elkövetett bántalmazásról szóló hír lát napvilágot a tájékoztatásnak köszönhetően. Nem csak azért, mert egyre több csontváz esik ki a szekrényből - nem csak Magyarországon, hanem másutt is.
Nem csak azért, mert tudatosabbak a tinédzserek.
Nem csak azért, mert sajnos az önbíráskodás lett a minta a gyerekek számára.
A hatóságokhoz - pontosan azért, mert többnyire úgysem foglalkoznak velük, vagy ha igen, meghurcolják az áldozatot - csak az esetek töredéke jut el. Ha el is jut, hosszú, megalázó procedúra után születik ítélet.
Kérdés, hogy lesz-e bárki mellettük, aki lebeszéli őket arról, hogy ők maguk is szörnyekké váljanak. Ebben az esetben a jelek szerint nem volt senki, akiben megbízhattak volna a tinédzserek.
Szégyen. Ránk, felnőttekre nézve.