SZÍNES
A Rovatból

Szexpóz, nemlétező városrész és utolsó kívánság - ahány sláger, annyi háttértörténet

A Nirvana, a Beatles vagy esetleg Cseh Tamás legismertebb számának születéstörténete a meghökkentőbb?
Solomayer Anna - sassy.hu
2024. március 20.


Megosztom
Link másolása

Vannak slágerek, melyekről szeretnénk tudni, miről szólnak, mi vagy ki adta hozzájuk az ihletet, de ha ezek kiderülnek, utólag azt gondoljuk, kifejezetten jót tett nekik a balladai homály.

És természetesen vannak olyanok is, amik vicces vagy megható, pikáns vagy szomorú plusz tartalmukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy egy-egy számot még jobban megszeressünk.

Az alábbi felsorolásban ilyet is, olyat is találunk.

Bedezodorozott álmok - Smells Like Teen Spirit

Az X generáció himnuszának is kikiáltott Nirvana-nóta címének jelentésére mindenkinek van egy kamaszosan lázadó költői képe.

Kurt Cubain-nek is volt egy.

A címet (pontosabban a mondatot: Kurt Smells Like Teen Spirit) egyébként a girlpower punk rockzenekar, a Bikini Kill énekesnője, Kurt jó barátja írta fel ittas állapotában a falára.

Kurt azt hitte, a felirat az előtte való napok közös beszélgetéseinek, lázas anarchista punk-rock világmegváltásának egyfajta kicsúcsosodása, saját személyére vetítve.

Ebből a szemszögből valóban hízelgőnek tűnhetett a sajátos graffiti, pedig az énekes ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. A mondat ugyanis egy akkori dezodor márkanév, a Teen Spirit illatára utalt, amiről az énekesnő, Kathleen Hanna jól tudta, hogy a dobosuk, Tobi Vail használja.

De, mint már említettük, Kurt ezzel nem volt tisztában.

Az énekes végül egy évvel később szakított Tobi Vail-lel, majd megírta a dalt, aminek a címéről milliók gondolták ugyanazt, mint ő: hogy egy csodálatosan eltalált metaforája a fiatalság megfoghatatlan, lázadó szellemiségének.

Ez a Mária nem az a Mária - Let It Be

A Beatles egyik leglíraibb dalánakMother Mary”-jéről az emberek többsége úgy gondolja, hogy nem lehet más, csakis Szűz Mária, Jézus anyja, hiszen a szöveg egésze a szeretetteljes elengedésről, megbékélésről, sötét időkben előtörő fénysugárról szól. A költő - jelen esetben Paul McCartney - a dal születésének idején életének nem éppen a legbékésebb időszakát élte: a zenekar felbomlóban volt, sokat éjszakázott, ivott, drogozott.

Ekkortájt történt, hogy egyik éjszaka Paul 14 éves korában elhunyt édesanyja, Mary jelent meg álmában.

Arra kérte, ne tépelődjön a dolgokon, hagyja, hogy azok maguktól megoldódjanak.

Paul másnap megírta a dalt, az pedig, miután megadta a kegyelemdöfést a zenekarnak (Lennon gyűlölte, túlságosan egyszemélyesnek, Beatles-mentes McCartney dalnak érezte), elindult meghódítani minden elkeseredett ember szívét.

Én és a csajom 69-es pózban- Summer of ’69

Bryan Adams itthon alapvetően lírai nótáiról híres, a Summer of ’69 talán az egyetlen zúzósabb száma, ami viszont akkora klasszikus, nem telik el nap, hogy ne játszanának a hazai rádiók. A szöveg könnyen érthető, a cím azonban rendre megihleti a hallgatókat és a riportereket: miért ’69 nyara? Mi történt ’69-ben?

A választ már rég megadta a két szerző, Adams és Jim Vallance. Utóbbi értelmezésében ez csak egy évszám, a lényeg a nosztalgián, a nyári élményeken, a visszaemlékezésen van. Azt azonban ő is elismerte, hogy amikor annak idején a demót készítették,

Bryan a dal vége felé bedobott egy kis pajzán poént: My and my baby in 69, vagyis „Én és a csajom 69-es pózban”, és ez az énekesnek végül annyira megtetszett, hogy a végleges felvételt is ezzel együtt készítette el.

„Nem akarok Bryan nevében beszélni. Ketten írtuk a dalt… Lehet, hogy ő valami teljesen másra gondolt… de én arra a csodálatos nyárra gondoltam, amikor 17 éves lettem”- mondta Vallance.

Az a szép az egészben, hogy a két értelmezés egyáltalán nem zárja ki egymást.

Dél-Detroit, a mesebeli városrész - Don't Stop Believin'

A hazai rádiók által újra felkapott Journey szám, az 1981-ben született Don't Stop Believin' szép karriert futott be: a 2014-ig a legtöbb bevételt hozó letöltött szám többek között szerepelt a Maffiózók-ban, a Glee-ben vagy Will Ferrel és Jimmy Fallon eme közös produkciójában.

Jonathan Cain, a Journey billentyűse a 70-es években a dalban megénekelt fiúhoz hasonlóan fogta magát, és Chicago-ból Los Angeles-be költözött, hogy kövesse az álmait. Persze a tündérmese nem indult be azonnal, sokat kellett kölcsönkérnie, főleg a szüleitől, és amikor egyszer a kutyáját elütötték és nem tudta kifizetni az állatorvos díját, újra hozzájuk fordult.

Elkeseredésében megkérdezte az apját, mit gondol, nem kellene-e abbahagynia ezt az egészet és hazaköltöznie. Az apja bíztatta, ne adja fel az álmait, tartson ki és sose hagyjon fel a hittel, hogy sikerülhet elérnie, amit szeretne.

A pénzt elküldte neki, a kutya meggyógyult, Cain pedig felírta apja szavait egy füzetbe, amibe a dalszövegre érdemes gondolatait gyűjtötte össze.

Egy évtizeddel később, akkor már a Journey énekeseként újra elővette a füzetkét, mert szükségük volt még egy dalra az aktuális albumhoz, majd pikkpakk megírták ezt az útkeresős balladát.

Van azonban a dalban valami, amiről sokan nem sejtik, hogy a történethez hasonlóan csak kitaláció: ez dél-Detroit.

„Csak egy városi fiú, aki dél-Detroit-ban született és nőtt fel”

Detroit déli részét ugyanis belvárosnak hívják, a belvárostól délre pedig, a folyón túl már Kanada fekszik.

De akkor miért lett a megénekelt városi fiú dél-detroiti?

„Végigfuttattam a szöveget fonetikai szempontból keleti, nyugati és északi változattal is, de semmi sem hangzott olyan jól vagy érzelmileg helyesnek számomra, mint dél-Detroit” - mondta Steve Perry egy interjúban.

Szerencsére a rajongók nem a földrajzi hitelessége, hanem az megidézett életérzés miatt szeretik a számot.

Vidám iskolai lövödözés - Pumped Up Kicks

Adott egy kellemes hangulatú nóta, ami lehetne egy mentes citromos sör reklámjának aláfestő zenéje vagy csak egyszerűen a strandbüfék kedvenc nyári slágere.

A zenéje alapján.

A szövege ugyanis a dallammal ellentétben egyáltalán nem olyan kedvesen hipsteres indie-limonádé.

A 2010-ben megjelent szám a Foster The People együttes debütáló slágere ugyanis egy magányos, mentális problémákkal küzdő gyerek szemszögéből leírt iskolai lövöldözésről szól.

A refrénben például a kitalált főszereplő azt kiabálja iskolatársainak (akik mind menő, felpumpálható edzőcipők tulajdonosai), hogy jobb, ha gyorsabban futnak, mint a lövedékei.

A dallammal szöges ellentétbe álló, az átlag pop slágerek témáitól egészen távol álló dalszöveg egyébként úgy született, hogy Fostert aggasztani kezdte az akkortájt publikálásra került számos felmérés a kamaszok mentális betegségeinek ugrásszerű tendenciájáról.

„Megijedtem, hogy hová vezet a minta, ha nem kezdünk változtatni azon, ahogyan a következő generációt neveljük”

A dal megírásával Foster arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy ezek a borzalmas események mindig a szerető és elfogadó környezet, a figyelem és a megértés hiányából fakadnak, és beszélni kell róluk.

Négy sor a hallhatatlanságért-Csönded vagyok

Bereményi Géza Cseh Tamás alkotótársaként több száz dalt írt, amibe kettejükön kívül nem nagyon volt beleszólása senkinek.

Egyik leghíresebb daluknak, a Csönded vagyok címűnek azonban volt egy harmadik szerzőtársa is.

Kadarkai Endre műsorának vendégeként 2022-ben mesélt erről.

A történet szerint Bereményi egyszer kapott egy levelet egy házaspártól, akik fél évvel azelőtt veszítették el 17 éves fiukat, akinek utolsó kívánsága az volt, hogy küldjék el Bereményinek azt a pár sort, amit írt.

„Fél évvel a haláleset után kötelességünknek éreztük, hogy elküldjük, és magára bízzuk. Ez az ön jogos tulajdona” – állt a levélben az író emlékei szerint.

A papíron pedig a következő állt:

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked:

vártál ha magadról szép éneket,

dicsérő éneked én nem leszek,

mi más is lehetnék, csak csönd neked.

Több nem volt a levélben, sem felkérés, sem utalás, semmi. A dalszerző végül egyfajta párbeszédet készített a kapott szövegre, amire Cseh Tamás pillanatok alatt megírta a máig népszerű művet.

„A legtöbb ember ezt hallgatja. Szerintem ugyanúgy nem tudják, mitől kell hallgatniuk, mint ahogy én sem tudom, hogy miért, és így tovább” – mondta, hozzátéve: „ez a jó benne, ez a gyönyörű benne, hogy a fene sem tudja”.

A zene, az kell, a szöveg viszont nem mindig

A zene univerzális nyelvének köszönhetően egy fülbemászó dallam akkor is meg tudja érinteni az ember lelkét, ha a dal szövegéből egy kukkot sem ért.

A mai fordítóprogramok persze végérvényesen áthidalták a nyelvtudás hiányának problémáját (legalábbis ezen a szinten), és pár gombnyomást követően ma már bármilyen nyelvű dal szövegét megérthetjük, ha szeretnénk.

Ha pedig tovább mennénk, a legtöbb sláger születésének legendás vagy kevésbé legendás körülményeiről is sok helyen olvashatunk az interneten, a kérdés csak az, jót tesz-e az adott slágernek és nekünk, ha túl mélyre megyünk a backstage-ben…


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Egy idegtudós szerint, aki ebben a három hónapban született, intelligensebb másoknál
A tudomány az októberi, novemberi és decemberi születést nemcsak magasabb intelligenciával, de jobb sportteljesítménnyel is összeköti. Egy oxfordi idegtudós szerint a jelenség nem asztrológia, hanem a magzati fejlődésre ható szezonális tényezők eredménye.

Megosztom
Link másolása

A tudomány szerint számít, mikor születtél. És most nem a horoszkópról van szó, hanem kőkemény statisztikáról. Egy friss összefoglaló szerint, amit a Your Tango hozott le, az októberben, novemberben és decemberben születettek mérhető előnnyel indulhatnak a kognitív képességek terén.

A dolognak két, meglepően logikus indoka van. Az egyik a szezonális hatás, a másik pedig az, amit a szakirodalom relatív életkor-hatásnak nevez – vagyis az, hogy a gyerek hanyadikként kezdi az iskolát a korhatárhoz képest.

Egy 2006-os, Harvardhoz köthető tanulmány több mint 22 ezer gyereket követve már kimutatta, hogy a télen vagy tavasszal születettek jobban teljesítettek a korai kognitív teszteken.

A legfrissebb csavar a történetben egy 2023-as japán kutatás, ami rámutatott, hogy azok a gyerekek, akik éppen csak becsúsznak az iskolakezdési korhatár alá, és így az osztály legfiatalabbjai lesznek, a kezdeti nehézségek miatt egyszerűen többet és keményebben dolgoznak. Ez a plusz erőfeszítés hosszú távon beérik, és komoly tanulási előnnyé kovácsolódik.

Ezt egészíti ki a prenatális teória: az őszi-téli babák anyukái a terhesség legkritikusabb, harmadik trimeszterét a hűvösebb hónapokban töltik, kevesebb hőstressznek és vírusfertőzésnek kitéve, miközben a D-vitamin-ellátottságuk is optimálisabb lehet. Sőt, egy sporttudományi kutatás szerint a novemberi születésűek még atletikusabbak is, átlagosan 10-15 százalékkal jobban teljesítenek bizonyos teszteken, ami szintén az életkori előny számlájára írható a sportági kiválasztókon.

Mielőtt azonban bárki a csillagjegyekkel jönne, egy oxfordi idegtudós, Russell Foster helyreteszi a dolgot. A tudós szerint ennek semmi köze az asztrológiához, a szezonális hatások elől egyszerűen nem tudunk elmenekülni.

„Abszurdnak tűnik, hogy a születésed hónapja befolyásolhatja az életesélyeidet, de az, hogy meddig élsz, milyen magas vagy, milyen jól teljesítesz az iskolában... mind bizonyos mértékig összefüggésben állnak azzal, hogy az év melyik szakában bújsz elő az anyaméhből” – mondta.

A jelenség tehát létezik, de a hatása kicsi, és a környezet, a szorgalom vagy a szülői háttér simán felülírja.

Persze az, hogy mit tartunk okos viselkedésnek, eleve egy trükkös kérdés. Nemrég írtunk arról, hogy két, gyakran lesajnált szokás – a magunkban beszélés és a csúnya beszéd – kutatások szerint összefügghet a hatékonyabb önszabályozással és a gazdagabb szókészlettel, vagyis a magasabb intelligencia jele lehet.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
A Metallica miatt órákra megbénul a közlekedés Budapesten, mutatjuk, hol lesz felfordulás
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős közlekedési változások lesznek a Puskás Aréna környékén. A BKK több fő útvonalat, köztük a Dózsa György utat is lezárja este 6 órától.

Megosztom
Link másolása

Aki csütörtökön vagy szombaton este autóval közlekedett volna Budapesten, a pesti oldalon, az most vegyen egy mély levegőt, és tervezze át az útvonalat.

A Metallica koncertjei miatt a főváros közlekedése a Puskás Aréna tágabb környezetében órákra térdre kényszerül.

Lezárások és különféle változások is lesznek.

A BKK azt kéri, aki csak tudja, a sűrűbben közlekedő metrót vagy villamost használja, és ne autóval menjen a koncertre.

A lényeg a lezárásokban rejlik, amelyek már jóval a 19 órás koncertkezdés előtt életbe lépnek.

Este hattól egészen fél tizenegyig lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, és ugyanez a sors vár a Verseny utcára is.

A koncert végén,

a tömeg eloszlatása érdekében 22:30 és 23:30 között az Ifjúság útját és a Stefánia utat is lezárják egy-egy szakaszon.

A jó hír a rosszban, hogy a 2-es és a 4-es metró, valamint az 1-es villamos sűrűbben közlekedik majd.

A Thököly úti buszok 17 órától minden létező megállóban felveszik az utasokat.

A felszíni járatok útvonala sem marad érintetlen. A 30-as busz este hattól inkább a Thököly út–Dózsa György út útvonalon tesz egy kört, a Verseny utcai megállót elkerülve.

Aki a 75-ös vagy 77-es trolira szállna fel a Puskásnál, annak a Hungária körúton kell vadásznia a járatokra, vagy a 901-es busz megállójában kell próbálkoznia.

És ha ez nem lenne elég,

este fél 11 után a Stefánia út lezárása miatt mindkét troli komoly kerülőre kényszerül a Hungária körút és a Thököly út érintésével, kihagyva több megszokott megállót.

A stadionba egyébként a Dózsa György út és a Stefánia út felől lehet majd bejutni, de a Budapesti Közlekedési Központ szerint a Keleti pályaudvartól is nagyjából ugyanannyi idő alatt oda lehet sétálni, mint a Puskás Ferenc Stadion metrómegállótól.

Aki rendszeresen jár a Puskásba, annak ez a forgatókönyv aligha új. A stadion közvetlen környezetét szinte minden teltházas eseménynél hermetikusan lezárják az autóforgalom elől, és a kötöttpályás közlekedésre terelik a több tízezres tömeget.

Legutóbb a májusi Magyar Kupa-döntő idején is hasonló logika szerint jártak el a hatóságok: a környéken parkolási tilalmat vezettek be, és a közösségi közlekedést ajánlották, miközben a főbb útvonalakat a mérkőzés idejére lezárták.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Eldőlt a Heti Hetes sorsa, fontos bejelentést tett az RTL
Nagy Ádám, a műsorvezető, egy videóban erősítette meg, hogy a nyári szünet után folytatódik a népszerű talk-show. A bejelentésre azután került sor, hogy a június 7-i adás után a csatorna hivatalosan nem közölte, visszatér-e ősszel a műsor.

Megosztom
Link másolása

Aki már temette volna a Heti Hetest a június 7-i, évadzárónak tűnő adás után, az most vehet egy nagy levegőt.

Vége a találgatásoknak, kiderült, mi a sorsa.

Nagy Ádám, a produkció műsorvezetője egy RTL-es videóban árulta el, mi lesz.

A csatorna ugyanis eddig hallgatott arról, hogy a formátum megéri-e az őszt.

"Van egy jó hírem, ősszel folytatódik a Heti Hetes."

Hogy a nézők addig se unatkozzanak: "Addig is az RTL+-on meg lehet tekinteni a régi részeket, az RTL social felületein szoktak felrakni mindenféle extra jeleneteket, akár kimaradt jeleneteket is. Addig is jó nyaralást mindenkinek, ahogy látom, leginkább a celebjeinknek... Jó nyaralást, jó munkát, ősszel folytatjuk, itt találkozunk!" – hangzott el a felvételen

A bejelentés lényegében lezárta a bizonytalanságot, miután a műsor hivatalosan is nyári szünetre vonult, és a vasárnapi idősávban már csak egy válogatásadást sugároztak az új évad legjobb pillanataiból.

A tavaszi évad bebizonyította, hogy a Heti Hetes szellemisége tíz év után is működőképes. A visszatérés után a műsor azonnal hozta a kötelezőt: a megszokott csipkelődő stílusban estek neki a közéletnek, Majka például nem is sokat teketóriázott, és keményen kiosztotta Nagy Ferót a Kossuth-díja miatt.

De nemcsak friss témák, hanem régi sérelmek is előkerültek; Hajós András egy adásban részletesen elmagyarázta, miért is volt tele a hócipője Havas Henrikkel, ezzel lezárva egy régi konfliktust, ami még a műsor előző korszakából maradt rájuk.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Forsthoffer Ágnes hazánk egyik leggyönyörűbb könyvtárából üzent a diákoknak
Forsthoffer Ágnes, a Parlament elnöke Instagram-posztban ajánlotta az Országgyűlési Könyvtárat a felsőoktatásban tanulóknak. Bejegyzését azután tette közzé, hogy a helyszínen hallgatókkal is elbeszélgetett.

Megosztom
Link másolása

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés nemrég megválasztott elnöke Instagramon üzent az egyetemistáknak.

A bejelentés személyes látogatás után érkezett, amelyen láthatóan mély benyomást tettek rá a joghallgatók, akikkel beszélgetett is.

A poszt a jövő értelmiségét szólította meg.

Forsthoffer Ágnes egyenesen a tökéletes tanulósarkot ajánlotta a hallgatóknak.

„Nincs ideálisabb hely tanulásra és kutatásra, mint az Országgyűlési Könyvtár.”

Azt is hozzátette, hogy a történelmi helyszínen egyenesen „világszínvonalú szolgáltatások” várják a diákokat.

A személyes élmény sem maradhatott ki a beszámolóból, hiszen mint írta: „Ma én is a könyvtárban jártam, ahol örömmel találkoztam és beszélgettem joghallgató fiatalokkal.”

A bejegyzés végén egy klasszikus, anyai jókívánság is elfért, ami már a közelgő vakációt is belengette.

„Sok sikert és kitartást a vizsgákhoz! Hamarosan itt a nyár!”

Forsthoffer Ágnes, aki lassan stílusikonná válik, ezúttal sem hibázott, ami az öltözékét illeti.

Sötét színű nadrág és derékig érő, fehér blézer volt rajta, a blézer alatt egyszerű, pasztell árnyalatú rózsaszín felső.


Megosztom
Link másolása