SZÍNES

Otthagyta tanári állását és főállású hercegnőnek állt, most jobban keres, mint valaha

Alig 10 hónap kellett neki ahhoz, hogy annyi munkája legyen, hogy felmondhasson az iskolában.

Megosztom
Link másolása

A 27 éves Olivia Cutforth a Covid alatt, előadóművészet oktatóként dolgozva indította el a Beyond a Princess nevű gyermekszórakoztató cégét. Hamarosan annyi foglalása lett, hogy 2021 novemberében, mindössze 10 hónapnyi vállalkozás után felmondott az iskolában.

Az Egyesült Királyság-beli Peterborough-ból származó Olivia korábban már több éven keresztül dolgozott hercegnőként, de mindig arról álmodott, hogy egyszer saját vállalkozást indít. Ez be is jött neki, most más hercegnő-imitátorokat foglalkoztat, akik gyerekzsúrokra, vállalati rendezvényekre és egyéb hasonló eseményekre járnak.

Bár jogi okokból nem használhatja a klasszikus Disney-neveket, karakterei a Jégvarázsból ismert Elsa hasonmásától kezdve a Netflix sikerfilmjéből, a Wednesdayből ismert főszereplő lány és barátnője, Enidig terjednek.

Olivia elmondta, hogy mindent, amit a tanításból keresett, félretett, és arra használta, hogy elindítsa a cégét, és az első két nagy ruháját - Hamupipőke és Belle - Vietnámból vásárolta 500 fontért, azaz olyan 200 000 forint körüli összegért.

Pár hónap alatt visszanyerte a pénzét, és most egy képzett énekesekből, táncosokból és színésznőkből álló csapat gondoskodik arról, hogy az élmény a lehető leghitelesebb legyen, írta a The Sun.

A színésznő elmondta:

„Volt egy elképzelésem, hogy ez magas színvonalú, interaktív és kicsit más lesz, mint amit megszoktak az emberek és így konkrétan berobbant. Sokkal többet keresek, mint előadóművészet-tanárként, vagy bármi mással, amit korábban csináltam.”

Hat hónapon belül, miután hercegnőként dolgozott, Olivia képes volt saját házat venni a barátjával.

„Csodálatos volt végre anyagi biztonságban lenni, de azt is érezni, hogy nagyon jó vagyok ebben, és az emberek szeretik, amit csinálok.”

Olivia rajongói a Tiktokon is megtalálhatják őt, ahol videókat készít a hercegnőiről, amint a legújabb tánctrendekben vesznek részt, az Instagramon pedig sztorikat készít.

Elmondása szerint miután húszéves kora alatt"milliónyi különböző karriert kipróbált, végre megállapodott álmai szakmájában. Elmesélte, hogy azért akart annyira kétségbeesetten saját céget alapítani, mert rengeteg ötlete volt. És habár volt ambíciója és elképzelése arról, hogy ezt csinálja, sosem gondolta volna, hogy annyira beindul, mint amennyire beindult.

„Azt gondoltam, hogy csak mellékállásban csinálom, hétvégente ott leszünk pár eseményen, és továbbra is tanárként dolgozom.”

De nem minden csak mosolygás és táncolás - a felkészülés, amely magában foglalja a sminket, a frizurát és a jelmezbe öltözést, körülbelül két órát vesz igénybe.

„A smink hatalmas része a dolognak, mivel a különböző karaktereknél változik. Színes kontaktlencsét is viselünk, hogy megfeleljen annak, akit játszunk.”

Nemcsak ez, hanem az is fontos, hogy a hercegnők valóban megismerjék a karaktereket.

„Az is fontos, hogy kívül-belül ismerd a karaktert, és hogy mindent tudj, amit a gyerekek kérdezhetnek tőled, hiszen a legvéletlenebb dolgokat mondják. Amennyire hitelesen adom a karaktert, annyira igyekszem aktuálisabbá és szórakoztatóbbá tenni őket a gyerekek számára.”

Két év elteltével Olivia még mindig úgy gondolja, hogy a munkája szó szerint varázslatos, és imádja látni a gyerekek reakcióit.

Olivia elmondta:

„Annyira szívmelengető, mert tudod, hogy tényleg bearanyoztad a napjukat, és tudod, hogy még évek múlva is beszélni fognak róla, és ez annyira különleges.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Egy harmincas férfi szerint az X-generáció tagjai sokkal szarabbul öregszenek, mint például ők
Csúsztat, és hülyeséget is beszél, de a követői imádják a videót.

Megosztom
Link másolása

A TikTokon rengeteg megosztó tartalom közt lehet csemegézni, ha az ember szeret ezeken elgondolkodni vagy szereti olvasgatni mások hozzászólásait egy-egy témával kapcsolatban.

Ilyen megosztóra sikeredett az a videó is amit egy 37 éves férfi tett közzé.

Ebben azt állítja, az ő generációjának, az Y-generációnak tagjai mennyivel szebben idősödnek, mint az X-generáció tagjai

Azt mondta:

Az ezredfordulón születettek fantasztikusan néznek ki a korunkhoz képest, annak ellenére, hogy a szerinte a Z-generáció tagjai ennek az ellenkezőjét állítják.

Úgy véli, hogy pont ők, az Y-generáció állította fel a sztenderdeket arra vonatkozóan, hogyan is néz ki az idősödés és hogy lehet jól öregedni.

Ezután mintegy elrettentő példaként megemlített pár karaktert olyan tévéműsorokból, amelyek ikonikusnak számítanak az X-generáció tagjai számára. Az Egy rém rendes család első évadában a főszereplő, Al Bundy elvileg 39 éves. A Seinfeld első évadában pedig George Costanza elvileg 31 éves. Ed O'Neill, aki Al Bundyt játszotta, 41 éves volt a sorozat kezdetekor, a Costanzát játszó színész pedig kb. ugyanannyi, mint az általa eljátszott karakter. És lám, milyen idősnek néztek ki. Bezzeg ő, 37 évesen.

Bár nem ez volt a célja a videóval, mégis sikerült belerúgnia az X-generációba. Ráadásul nem is az X-generáció tagjai, akiket bemutatott, hiszen Ed O'Neill baby boomer, csakúgy, mint Jason Alexander. Az X-generáció elnevezés az 1965 és 1980 közt (más felosztás szerint 1964 és 1979 között) születetteket jelöli.

Amúgy a kommentelők közül volt, aki megjegyezte, hogy ő negyvenesként jobban néz ki, mint azok a Z-generációs tiktokkerek, akik posztolgatják a "mennyi idősnek nézek ki" témájú videóikat. Más gratulált Chrisnek azért, amiért huszonévesnek néz ki 37 évesen. Akadt, aki szerint azért öregedtek gyorsabban a mai X-generáció tagjai, mert régen mindenhol dohányoztak az emberek.

@bautistud This needs to be said for millenials #millennialsoftiktok #genzvsmillenial #aging ♬ original sound - Chris Bautista


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Zseniálisan vágott vissza a nő, aki nem kívánt meztelenképeket kapott egy idegentől
Valószínűleg egy életre elvette a férfi kedvét a hasonló üzenetek küldözgetésétől.

Megosztom
Link másolása

Sajnos manapság egyre gyakoribb, hogy „ismerkedni vágyó” idegenek eltérnek a társalgási normáktól és a ’Szia, hogy vagy?’ helyett egy meztelenképpel indítanak.

Becky Holmes sem kívétel azok közül, akik kaptak már kéretlen intim fotókat. A brit nő azonban kapott az alkalmon és a legjobbat hozta ki a helyzetből.

"Keanu Reeves nem szerelmes beléd" címmel adott ki könyvet, melyben azokat a kínos és szórakoztató történeteket szedte össze, ahogy idegenek és csalók különféle módszerekkel bepróbálkoztak nála.

Az írónő az X-en, a korábbi Twitteren szívesen tárgyalja ki ezeket a történeteket, amikből akad bőven, hiszen napi szinten kap sörhasú, idősödő férfiaktól hasonlókat.

Nem rég születésnapja alkalmából köszöntötte fel egy kedves úriember egy hasonlóan merész üdvözlőkártyával.

A sokat mutató képhez egy Boldog szülinapot! feliratot is mellékelt. A képet a TWN oldalán láthatod.

Becky azonban már gyakorlott a hasonló helyzetek kezelésében és nem fél reagálni az üzenetekre. A történetben csak Greg-ként nevezett úriemberrel is merész tréfát űzött.

Elhitette vele, hogy képzett bőrgyógyász és a képet nézve rosszindulatúnak tűnő piros foltot fedezett fel a férfi hasán.

A férfit megijesztette a nő válasza. Egyből elkezdett orvost keresni, sőt Beckyt is megkérte, hogy ajánljon specialistát.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Szobrot kaphat a brutálisan megrugdosott Sanyi kakas, aki most gyógyul
Békéscsaba sztárjáért, a belvárosban tanyázó kakasért sokan drukkolnak.

Megosztom
Link másolása

Sanyi, a békéscsabai városi kakas élete fenekestül felfordult, miután sorozatosan bántották őt gyerekek és hajléktalanok. A múlt héten úgy megrugdosták a szerencsétlen állatot, hogy egy közeli tanyára vitték, ahol állatorvos is látta már.

A taraja halványodott, és a megszokottól eltérően gubbasztott néhány napig, ezek a jelek pedig arra utalnak, hogy bár külsérelmi nyom nincs az állaton, megviselték a történtek.

Akár még belső sérülése is lehet.

Kapott egy kis gyógyszert és vitaminos tápot, valamint a Fekete Tanya óriásira nőtt kakasával is barátkozik.

Sanyi Facebook csoportjában élénk vita folyik arról, a kakas maradjon-e a tanyán vagy sem.

Sokan bár hiányolják a Munkácsy térről, szeretnék, ha a kakas egy baromfi udvarban élne tovább.

Mások pedig kardoskodnak amellett, hogy vissza kell vinni a kakast, hiszen Békéscsaba szimbólumaként megszokták már a téren.

A kakast befogadó Fekete Tanya éppen ezért szavazásra bocsátotta, mi legyen a kakassal: ha a lakosság úgy dönt, kerüljön vissza, a felépülését követően visszaviszik a belvárosba.

Eközben a csoport tagok, akik szerint a kakasnak tanyán a helye, inkább szobor emelésében látják a kompromisszumot.

A Munácsy térre helyezett kakas faragvány az elmúlt éveknek állítana emléket, míg a kakas kukoricázhatna a földeken. Hasonló szobor már áll a városban az Árpád soron, azt a Körös-parti kacsák kapták.

Egyébként a rendőrség gerinces állat bántalmazása miatt nyomoz az ügyben, és szemtanúkat keresnek.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A 94 éves nagymama vicces dresscode-ot adott meg a saját leendő temetésére
A szarkasztikus TikTokker nagymama vicces videókat oszt meg követőivel, a közönség pedig imádja.

Megosztom
Link másolása

Droniak nagyi a TikTok kedvence. A 94 éves nagymama elképesztő népszerűségnek örvend a közösségi médiában, ahol vicces videókat oszt meg.

Nem rég például listát írt arról, hogy a temetésére érkező vendégek milyen ruhát viselhetnek és milyet nem.

A tartalomgyártó nagymama listáján szerepel, hogy tilos feketét viselni, mert az túl unalmas, de például a túl szűk farmer és a lábujjközös papucs sem megengedett.

„Nézhetsz ki jól, de ne nézz ki jobban, mint én. Ez az én eseményem, nem a tiéd”

- sorolta tovább a listát a nagymama, akit 13,8 millióan követnek.

Ha pedig nem tudnád eldönteni, mit vegyél fel, a helyszínen megvásárolhatod majd Droniak nagyi hivatalos merch-ét is.

„Az én merchemet is viselheted. Lesz egy merch-asztal a temetésen, szóval vehetsz belőle"

A közösségi média felhasználói rajonganak a szarkasztikus és szókimondó nagymamáért, aki igazi ikonná vált.

@grandma_droniak

and dont you dare wear skinny jeans ♬ original sound - grandma_droniak

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása