Miért nem tudjuk se eldönteni, se megjósolni, hogy kibe szeretünk bele?
#Tudat alatti vonzalmak
Az embernek általában van a fejében egy kép az "ideális" partnerről. Ha a nőket nézzük, szinte biztos, hogy a férjkereső listájukon az első helyen szerepelnek az olyan tulajdonságok, mint a megbízhatóság, a hűség, a kedvesség, a gondoskodó hajlam.
A pszichológiai kutatásokban aztán rendre kiderül, hogy amikor élesben megy a dolog, a nők is - és a férfiak is, de ők legalább nyíltabban fel is vállalják - egy dolog üt ki szinte minden szempontot: a vonzó külső.
Felülírhatatlan, megmásíthatatlan kód ez bennünk. Akihez fizikailag nem vonzódunk, azzal nem pattan ki a szikra, akárhogy is erőltetjük. A férfiaknál egyébként ez sokkal erőteljesebb, a nőknél kicsit változékonyabb. A fiatal, leginkább szülőképes nők például a kifejezetten jóképű, szimmetrikus arcú, magas, jó testfelépítésű férfiakra buknak. Később viszont már a peteérésük is befolyásolja a vonzalmat: a tüszőrepedéskor, tehát a leginkább fogamzóképes időszakban a nők a saját partnerüket látják a legvonzóbbnak, egyéb időszakokban viszont gyakran elkalandozik a figyelmük más, vonzó férfiak felé is. Persze az esetek (remélhetőleg nagyobb) részében csak gondolatban.
# Ha ő akar minket
A kutatások nagyon érdekes eredményeket mutattak azzal kapcsolatban is, hogy mennyire vagyunk képesek beleszeretni olyan emberekbe, akiknek van egy vagy több olyan tulajdonságuk, ami nekünk tabu. Egy felmérésben a résztvevőket megkérték, állítsanak össze egy olyan listát, amely olyan tényezőkből áll, amelyeket egész biztosan nem tolerálnának egy leendő partnerben - például dohányzik, más a vallási meggyőződése, mást gondol a monogámiáról stb. A résztvevőkkel ezután sorra közölték, hogy a fotóik alapján kik érdeklődnek irántuk, de hozzátették, hogy ezeknek az érdeklődőknek legalább egy tulajdonsága "tabulistás".
Az eredmény: a listákat készítő nők és férfiak 74 (!) százaléka volt hajlandó randizni olyan partnerrel, akinek volt egy vagy több "elfogadhatatlan" tulajdonsága, csak éppen érdeklődést mutatott irántuk.
És a randikból számos esetben szerelem is lett. A pszichológusok szerint sokszor olyannal is randizni kezdünk, aki nagyon akar minket, és nem szeretnénk megsérteni az érzéseit, meg ugye a hiúságunkat is legyezgeti. És végül beleszeretünk.
#A szikra
Egy szintén nagyon érdekes kutatásban a pszichológusok kreáltak néhány online kamuprofilt, hol látszólag ideális paraméterekkel rendelkező embereket "rajzoltak meg". Aztán a kísérletben résztvevő önkénteseket összehozták a profilokon szereplőkkel, akiket azzal bíztak meg, hogy a lehető legsemmitmondóbban viselkedjenek, és átlag-témákról társalogjanak. A nagy reményű randizók tehát azzal szembesültek, hogy bár kiválasztottjuk a profilja alapján tökéletes partnernek tűnt, az életben - unalmas. És bizony nem jött a szikra. Amikor viszont véletlenszerűen összehozták őket lehetséges partner-jelöltekkel, akik már "érdekesek" voltak, sokkal nagyobb valószínűséggel jött össze a szerelem.
A szikra tehát korántsem a tökéletes személyiségjegyeken múlik, hanem a személyes varázson. Az online randioldalaknak egyébként a szakemberek szerint ez az egyik hátránya.
Annyi kutatás és kísérlet után a végkövetkeztetés az, hogy a szerelem váratlan és megjósolhatatlan. Számtalan tudatalatti tényező befolyásolja, és hiába van a fejünkben egy ideál, hiába rendelkezünk egy listával a nagy Ő-ről, ha jön valaki, aki távolról sem tökéletes, és abszolút nem ilyenre számítottunk, de valamiért megfog minket, akkor nincs mit tenni: belezúgunk. A szerelem, úgy tűnik, tényleg vak.