GYEREK
A Rovatból

Megszoptatta kisfiát az anyuka egy strandon, másnap szembetalálta magát a Facebookon az erről készített videóval

Természetesen nagyon kiakadt, válaszvideóban vágott vissza.

Megosztom
Link másolása

Hihetetlen, hogy még mindig téma a nyilvános szoptatás kérdésköre. Időről időre előkerül egy felháborodó, aki kiborul, ha valaki a nyílt utcán mer enni adni a babájának, de általában egy-egy ilyen eset után szerencsére az internet népe védelmébe is veszi a szoptató édesanyát. És ez rendben is van.

Egy Izabele Lomax nevű nő is bizarr helyzetbe került annak idején: meglepődve fedezte fel a róla készült, interneten keringő videót. A felvételen a kilenc hetes kisfiát, Bakert szoptatta a strandon.

Az eredeti poszt tömörítve így szólt:

„Nem szégyellem azokat a nőket, akik szoptatják a babájukat. Én azokat a nőket szégyenítem meg, akik nyilvánosan szoptatnak, és nem tisztelik meg a környezetüket azzal, hogy eltakarják magukat, és csak úgy hagyják kilógni a melleiket (a mellbimbót is beleértve), hogy mindenki lássa! TAKARD EL A BIMBÓD! Nem kellene eltakarnom a fiam szemét, és magyarázkodnom, hogy miért van kint a melled, és őszintén szólva én sem akarom látni. Legyél egy kis tisztelettel!”

Izabele persze eléggé kiakadt, úgyhogy gyorsan készített egy válasz videót, amit TikTokra posztolt, „ezt itt hagyom” aláírással.

A videó azzal a felvétellel kezdődik, amin ő látható a gyermekét szoptatva, majd azt mondja:

„Képzeld el, hogy felébredsz, belépsz a Facebookra, és meglátod ezt a videót magadról a strandon tegnap.

Nemcsak, hogy ez a nő többször is elsétált mellettem a fiával, amikor is minden lehetőséged meglett volna rá, hogy mondj nekem valamit. Nem mintha érdekelt volna, vagy abbahagytam volna, amit csináltam, de ehelyett úgy döntöttél, hogy felteszel egy videót rólam és a gyermekemről a Facebookra, nyilvánosan, hogy az egész világ láthassa.

Mi lenne, ha azt mondanák neked, hogy a strandon csak akkor ehetsz, ha törölközővel vagy letakarva?

A gyermekem több étteremben is éhes volt, vagy miközben sétáltunk az utcán, és képzeld, mi történt? Evett.

Legközelebb, ha látsz egy anyukát, aki nyilvánosan szoptatja a gyermekét, akár be van takarva, akár nincs, mondd meg neki, milyen jól csinálja.”

Utolsó kommentként pedig megjegyzi, hogy az infók alapján a videót posztoló nő említett gyereke egy négy év körüli kisfiú volt, és ha egy ennyi idős gyerek számára szexualizált tartalom lehet egy női mell, akkor valószínűleg ott komoly problémák vannak.

Az anyuka később a TODAY-nek elmondta, hogy a nő bocsánatkérés nélkül törölte a támadó videót.

„A saját kis területünkön voltunk, és nem vettem észre, hogy bárki is bámulna minket vagy ilyesmi" - mondta a csatornának. Eszembe sem jutott volna, hogy valaki felháborodik azon, hogy én etetem a gyerekemet.”

A követői pedig osztoztak a felháborodásában, az egyikük azt írta:

„Ezekkel a rekord hőségekkel pláne. A takarás kínzás lenne számomra és a kislányom számára is” - írta egy hozzászóló.

„Nagyon jól mondtad! Etesd meg a gyerekedet, anyuka! Nagyon jól csinálod”- bátorította más.

„Szia, drágám! Csodálatosan csináltad, mama! Etesd meg a babát, bárhol, bármikor!”

A válasz videó itt látható angol nyelven:

@izlomax ill leave this here 😊 #breastfeeding ♬ original sound - izlomax

Ezúton is szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, hogy a szoptatás egy teljesen természetes folyamat, egy éhes vagy nyugtalan baba megetetésére és megnyugtatására szolgáló "eszköz", ami mindig kéznél van, és ami gyakorlatilag erre lett kitalálva. Ha valakinek bármilyen okból zavarja az érzéseit, az gondolkodjon el ezen és nézzen más felé.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Miután meghalt a két és fél hónapos kisfia, az édesapa üzent a többi szülőnek, mire figyeljenek
A kisbaba halálát a hirtelen csecsemőhalál szindróma okozta. Korábban semmilyen probléma nem volt a babával, minden rendben volt vele a terhesség alatt is.

Megosztom
Link másolása

A szülők rémálma, hogy a gyermekükkel valami rossz történik.

Sajnos ez bekövetkezett Popomájer Lajosék családjában.

Negyedik gyermekük, a két és fél hónapos Eliot életéért hiába küzdöttek, már nem tudták megmenteni. A vizsgálatok később kimutatták, hogy a tragédiát a hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) okozta.

A tragédiáig minden a létező legnagyobb rendben ment, a család élete a negyedik gyerek érkezésével sem fordult ki a sarkaiból. Az apa, Popomájer Lajos a Blikknek beszélt a dráma előtti időszakról és a felfoghatatlan pillanatokról. „Az ég világon semmilyen probléma nem merült fel, a várandósság alatt és a születése utáni 75 napban is minden rendben történt, makkegészséges volt, szépen fejlődött.”

„Hajnalban keltem, a mosdóból kilépve észrevettem, hogy a kicsi arccal lefelé hasal, a kezei pedig szét vannak tárva, miközben a feleségem, egyébként megfelelő távolságban aludt mellette.”

Azonnal hívták a mentőket, és a diszpécser utasításai alapján elkezdték az újraélesztést, de sem ők, sem a helyszínre érkező több mentőegység nem járt sikerrel.

Az apa most azért állt a nyilvánosság elé, hogy másokkal ez lehetőleg ne fordulhasson elő.

Kisfia halálának oka a SIDS, a rettegett „bölcsőhalál” lényege pont az, hogy váratlanul következik be. Ám sok esetben elkerülhető lenne.

„Az első és legfontosabb talán a légzésfigyelő szerkezet, ami a kiságyon, a matrac alá helyezve sípol, ha a csecsemőnek kimarad a légzése. A másik, hogy a szülők menjenek el olyan tanfolyamra, ahol megtanítják, hogy egy kisbabát szakszerűen hogyan kell újraéleszteni. Illetve tájékozódjon mindenki a biztonságos altatásról.”

Bár a hirtelen csecsemőhalál ellen nincs százszázalékos védelem, a nemzetközi és hazai ajánlások egyértelműek.

A legfontosabb a szakértők szerint háton altatás, mivel a hason vagy oldalt fekvés drasztikusan növeli a kockázatot. Lényeges a kemény, sík alvófelület, és hogy a kiságyban a babán kívül ne legyen semmi: se párna, se paplan, se plüssállat, se rácsvédő.

A szakértők azt javasolják, hogy a csecsemő a szülőkkel egy szobában, de mindig külön ágyban aludjon, és kulcsfontosságú a dohányfüst teljes kiiktatása a környezetéből.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Ritkán látott 7 éves kisfiáról posztolt Földes Eszter – sorai mindent elárulnak a válás utáni időszakról
Földes Eszter fotóval és személyes vallomással köszöntötte 7 éves fiát, Álmost. A bejegyzése azt sejteti, hogy a kisfia egyfajta érzelmi támaszt jelent számára.

Megosztom
Link másolása

„Boldog gyereknapot annak a kisfiúnak, aki megtanított rá, hogyan lehet egyetlen öleléssel helyretenni egy nehéz napot... Szeretlek, Álmos” – posztolta Földes Eszter gyereknap alkalmából.

Ezzel letudta a következő időszakra a kisfiáról való posztolást a közösségi médiában.

A színésznő ugyanis szigorúan veszi a magánélet védelmét, és 7 éves Álmosról több mint fél éve nem tett ki fotót. A képen a fia látható a Margitszigeti központi virágágyásnál, ami mellett éppen egy gólya sétál.

Látszik, hogy Álmos az elmúlt hónapokban rengeteget változott, igazi nagyfiú lett.

A KÉPET ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.

Földes Eszter számára az anyaság egyfajta önterápiáról is szól.

„A gyerekkori traumák, bizonytalan kötődési minták programozták sokáig, hogy milyen élethelyzeteket teremtettem magamnak” – mondta egy interjúban Földes Eszter.

Korábban nyíltan beszélt arról, hogy a saját gyerekkora egyáltalán nem volt felhőtlen, és ez a tapasztalat sokáig rányomta a bélyegét a döntéseire. A fia születése ébresztette rá, hogy tudatosan kell szakítania a hozott mintákkal, és egy teljesen másfajta, biztonságos közeget akar teremteni. Ahogy fogalmazott:

„Más a kapcsolatom a fiammal, mint amit én otthonról hoztam.”

A mostani idilli poszt egy kifejezetten viharos időszak után érkezett. Februárban jelentették be, hogy tíz év után elválnak Lovasi Andrással. Bár a közleményük a békés szétválásról és a közös gyereknevelésről szólt, Földes nem rejtette véka alá, hogy a szakítás pokolian megviselte.

Egyik posztjában csak ennyit írt: „Bevallom, voltam már jobban…”

A csendet végül Lovasi András is megtörte, aki elismerte, hogy a mögöttük álló időszak számára is komoly válságokkal volt tele. A nehéz hónapok után azonban úgy tűnik, Földes Eszter lassan továbblép: a bulvársajtóban már felröppentek a pletykák egy új, titokzatos kapcsolatról is. A mostani gyereknapi fotó mindenesetre azt üzeni, hogy a legnagyobb viharok közepette is van egy biztos pont az életében, aki egyetlen öleléssel helyre tud tenni mindent.


Megosztom
Link másolása