Az öltözőben kacsintott Gálvölgyire, aztán a földre zuhant: a halálos beteg Márkus László utolsó próbája
Egyetlen kacsintás volt az utolsó mozdulata. 1985. december 30-án, a szilveszteri műsor próbáján Márkus László az öltözőben ült, amikor belépett Gálvölgyi János. A színészlegenda ránézett kollégájára, rákacsintott, majd hátradőlt a székkel és a földre zuhant. Bár leukémiával küzdött, a fellépéseit soha nem mondta volna le.
1927. júniusában született Budapesten, és már gyerekként a színház és a film bűvöletében élt.
Sokszor iskola helyett a mozikban üldögélt – írta a Meglepetés. Malomtulajdonos édesapja nem támogatta a színészi pályát, ezért Márkus egy évig a családi malomban dolgozott, de végül a szenvedélye győzött. Huszonkét évesen a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol 1951 és 1957 között játszott. Itt egy Dózsa György úti házban bérelt szobát, a főbérlőjét pedig annyira lenyűgözte, amit látott a színpadon, hogy azonnal engedett az albérleti díjból.
1957-től haláláig a Madách Színház tagja volt, ahol legendásan fegyelmezett munkamoráljáról volt ismert.
A felkészületlen kollégáktól a maximumot követelte, a súgóknak pedig megtiltotta, hogy egy apró rontásnál közbeszóljanak, inkább a következő mondattal segítsék a színészt. A közönség imádta, bár néha összekeverték a hasonló karakterű Kállai Ferenccel; ilyenkor előfordult, hogy Kállai nevét írta alá, csak hogy ne okozzon csalódást a rajongónak.
Szinte minden nyáron külföldre utazott, a legjobban Londont szerette, ahol egy évben 19 színházi előadást és több mint harminc filmet nézett meg. Párizsban egy Eiffel-toronyra néző tetőtéri szobát bérelt, és tréfásan megpróbált lealkudni az árból azzal, hogy megígéri, nem néz ki az ablakon. Bár önkritikus volt filmes karrierjével szemben, az Ötödik pecsét című filmben nyújtott alakítását a szakma Oscar-díj gyanúsnak tartotta; a filmet Magyarország hivatalosan is nevezte a díjra 1977-ben.
Soha nem házasodott meg és gyermeke sem született, életét a színpad és imádott édesanyja töltötte ki. Példaképe volt többek között Dajka Margit, Csortos Gyula és Pécsi Sándor. A színpad iránti elhivatottsága olykor már megszállottságba csapott át. Visszaemlékezése szerint 1956. október 23-án dührohamot kapott, amiért a forradalom miatt senki sem ment be megnézni az előadását. „Őrjöngtem. (...) Meg voltam sértődve! (...) Engem az érdekelt, hogy tele legyen a nézőtér és tapsoljanak a sikeres alakításomnak.” Ugyanez a mindent elsöprő elhivatottság vitte el a végzetes naphoz is.
Munkásságát többek között Kossuth-díjjal és három Jászai Mari-díjjal ismerték el, emellett Érdemes és Kiváló Művész címet is kapott.
Via Meglepetés