SZÍNES
A Rovatból

Kire vár nagy találkozás, kit legyint meg a szerencse szele? Heti horoszkópunkból kiderül

Minden hétfőn eláruljuk, hogy melyik csillagjegynek mit tartogat ez az izgalmas hét.

Megosztom
Link másolása

Ha a csillagokra hallgatunk, elébe mehetünk a jó és a rossz dolgoknak. Néha elég az is, hogy kicsit jobban figyeljünk, és ne elkerüljük a szerencsét, hanem elébe menjünk, ne megtörténjenek velünk dolgok, hanem irányítsuk őket. Mottónkat a nagyszülőktől kaptuk és így szól: ha tudom, hogy el fogok esni, leülök.

Heti horoszkóp január 22-28 között:

Kos (március 21. – április 20.)

A Vízöntő jegyébe belépő Nap általában jól szokott hatni a tüzes jegyek szülötteire, mintha csak élesztené az amúgy sem kis belső tüzedet. Csodálkozva fogod tapasztalni, hogy sok mindenhez kedved lesz, amiket talán korábban észre sem vettél. Hogy mi minden lehet ez? Akár egy új hobbi vagy egy olyan sport, amitől régebben kicsit tartottál, (No, azért a veszélyes sportokkal légy óvatos!) Annak ellenére, hogy uralkodó bolygód, a Mars nem vetít kedvező fényszöget a jegyedhez, az aktivitásod mégsem csökken. Lehet, hogy a munkakedved nem lesz a hét minden napján csúcsformában, de nagyszerűen sikerül úgy beosztani az idődet, hogy az aktívabb napokon végezd el feladataid oroszlánrészét.

Bika (április 21. – május 20.)

Ha előző hétvégén megfogadtad a tanácsomat és teret adtál egy kis lazításnak, akkor kipihenten lépsz ebbe a hétbe, amire most igazán szükséged is lesz. Főleg a hét első napjaiban kicsit több munkád akad, mint ahogyan azt szeretnéd vagy tervezted, de ha találsz benne bármit, amit szívesen végzel, akkor meg fogsz küzdeni vele. A hét közepétől már inkább a magánélet kerül életed fókuszába. Párod és barátaid is több időt szeretnének veled tölteni. A közös programba sikerül megállapodni, és ha társad korábban nem fogadta el egyes barátaidat, most ebben is áttörés lehetséges. A hétvégét szeretnéd a házimunkára szánni, de valami el fog téríteni ettől a tervedtől. Ezért egy percig se legyen lelkifurdalásod, hidd el, a házimunka meg fog várni, és senkit nem zavar, ha nem ragyog az ablakod vagy nem csillog a kilincs.

Ikrek (május 21. – június 21.)

Az előző héten olykor úgy érezted, hogy túl sok ember vesz körül, nos, valószínűleg, ez most sem lesz másként. Általában az életedben a január csendesebb hónap szokott lenni, de persze, vannak kivételek. Ezt csak akkor fogod terhesnek érezni, ha olyan helyen dolgozol, ahol amúgy is nagy a nyüzsgés. Ám ebben az esetben meg fogod találni a módját, hogy a szabadidődben nyugalmat találj. A hét közepén egy váratlan találkozás felvillanyozhat, főleg akkor, ha valami érdekes, új lehetőséget tartogat a számodra. Te ritkán zárkózol el a jó lehetőségek elől, így most sem fogod megbánni. Ha munkát szeretnél már egy ideje változtatni, azt egyenlőre ne kapkodd el. Nem azt mondom, hogy utasíts el egy remek javaslatot, csak azt, hogy gondold át alaposan, végy figyelembe minden szempontot. A hétvége pont remek alkalmat fog kínálni, hogy ezt a belső számvetést megcsináld és így a legjobb döntést tudd hozni.

Rák (június 22. – július 22.)

A hét mottója a számodra leginkább az lehet, hogy a nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük őket. És mivel így állsz hozzá, nagyon hamar meg fogod tapasztalni, hogy amit nehézségnek véltél, az nem más, mint egy új lehetőség. Megnövekedett magabiztosságod jó hatást gyakorol a környezetedre, még az is lehet, hogy valaki vagy valakik példaképet látnak benned, még akkor is, ha ezt nem ismerik be. Hatalmas érzéked lesz ahhoz is, hogy mások szomorúságát derűvé, vagy legalább elfogadássá varázsold. Ha a hét második felére kicsit sok teendő halmozódik fel, azt nagyon is jónak fogod megélni, hisz azt jelenti, hogy fontos vagy és szükség van Rád. Társad maximális melletted fog mindenben állni. Ha van gyermeked vagy gyermekeid, most nagyon büszke lehetsz rájuk.

Oroszlán (július 23. – augusztus 23.)

Ha az előző héten, vagy nem rég a közelmúltban nagylelkűen jótékonyságra áldoztál, akkor most valami módon ez gyümölcsözni fog az életedben. Ez megvalósulhat úgy is, hogy szembesülsz jótetted hatásával, és ez tölt el örömmel, de az sem kizárt, hogy téged ér valami nagyon kellemes meglepetés. Persze, joggal kérdezed, hogy vajon ezt azért küldte számodra a sors, mert te is jót tettél mással? Erre igazán senki sem tudja a választ, de úgy hiszem, ha valaki, akkor te már nagyon régen rájöttél, hogy amit másnak szeretettel, önzetlenül adsz, azt valaki mástól, talán más formában vissza is kapod. Ámor a kedves arcát fordítja felé, akár tartós kapcsolatban élsz, akár kialakuló kapcsolat reménye dereng előtted. Az utóbbi esetben tégy nyugodtan egy bátor lépést a másik személy felé. Hétvégén mondj bátran igent egy kötelezőnek érzett programra.

Szűz (augusztus 24. – szeptember 23.)

Az a könnyed lazaság, amit már a múlt héten elkezdtél magadon érezni, most folytatódik, vagyis sokkal inkább jellemző lesz erre a hideg téli hétre is, hogy képes leszel olyan dolgok felett átsiklani, amin máskor esetleg problémáztál. No, azért ne ijedj meg, semmi rossz nem vár rád, legfeljebb néhány munkatársad másképp áll a feladatokhoz, mint ahogyan azt a te maximalista éned normálisnak tekinti. De ez legyen az ő problémájuk.

Meg fogod lepni családodat és barátaidat azzal, hogy kicsit könnyebben lépsz át a határaidon, mint korábban. Azzal pedig saját magadat leped meg, hogy ez ráadásul örömöt is okoz. Egy érdekes új szokás friss pezsgést hozhat a napirendedbe Ha eddig a hétvégéig is egyfajta rutinnal teltek el, most másképp fog ez lezajlani.

Mérleg (szeptember 24. – október 23.)

Az előző héten remekül sikerült összeegyeztetni emberi kapcsolataidat, vagyis sem a szerelem nem ment a barátság rovására, sem az új barátok miatt nem szorítottad háttérbe a régiek. Vajon mit hoz ez számodra ezen a héten? Nos, azt, hogy többet leszel emberek, barátok között, még az sem kizárt, hogy a társságodban új alakuló barátságok születnek. Ha nem szereted a munkádat, akkor elérkezettnek láthatod az időt, hogy ezen változtass. Ez az év sok Mérlegnek fog kedvező hivatáson belüli változást hozni. Vajon miért ne foghatnál bele már most, hogy ennek érdekében lépéseket tegyél? Ha állásinterjúra mész, magabiztosnak érzed magad, és ez már fél siker. Szellemi kapacitásod is csúcsformában lesz, de azért a párkapcsolatodban nem baj, ha nem a tied az utolsó szó.

Skorpió (október 24. – november 22.)

Kedves Skorpió, vajon felfedezted már magadban azt a spirituális adottságot és erőt, ami ott lappang a lelked mélyén? Mert ha eddig kevés figyelmet szenteltél neki, akkor most szinte egymás után fogja küldeni az Univerzum a jeleket, hogy használd. Lehet, hogy egy olvasmány, egy történés, egy elejtett mondat fog ráébreszteni, hogy van egy nagyon is erős megérző képességed. Ezen a héten figyelj az álmaidra is, mert lehet, hogy fontos üzenetet hoznak a számodra. Ha pedig támad egy racionálisan nehezen megmagyarázható megérzésed, akkor ne hárítsd el, hanem hallgass rá. Ha ezt a most feltámadó, vagy mostanság megerősödő képességet erősíted magadban, rövidesen több embernek is tudsz majd segíteni az adottságoddal.

Nyilas (november 23. – december 21.)

Ha úgy érzed, hogy bármivel is elégedetlen lennél a jelen élethelyzetedben, vess csak egy pillantást azokra, akiknek sokkal rosszabbul alakul a sorsa. Nem kell túl messzire nézned. Vedd számba mindazt, ami jó az életedben. Könnyebben fog menni, ha nyitsz egy hála-naplót és minden nap végén felírod benne, hogy miért vagy az adott napon hálás. Ezeknek nem kell nagy dolgoknak lennie, olykor elég egy napsütötte táj, ez kedves mosoly vagy egy gyerek önfeledt nevetése, ami bearanyozta a napodat. Mivel az uralkodó bolygód az optimista Jupiter, ez nem fog nehezedre esni. Ha az előző héten elkezdtél valami új terven gondolkodni, most eljött az ideje, hogy konkrétabbra fordítsd a dolgokat.

Bak (december 22. – január 20.)

Mind az anyagi helyzeted, mind a magánéleted jól alakul ezen héten, vagyis nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy Ámor és Fortuna egyszerre fordítja feléd a mosolygós arcát. Nagy kár lenne ezt az áldást kihagyni. Ha még szingli vagy, a hét kedvező lehetőséget tartogat egy érdekes találkozásra. Nem baj, ha kezdetben nem tűnik komolynak, hisz te tudod a legjobban, hogy az igazán tartós dolgok szoktak a leglassabban kialakulni. Szerencsére te vagy az állatöv egyik legtürelmesebb embere. Hétvégén egy barát kér tőled lelki segítséget, amit minden bizonnyal meg is adsz neki.

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Ha egy hét vidáman kezdődik, csak még vidámabb lehet a folytatása. Nem kizárt, hogy most nem a hétvége lesz a haverok, bulik időszak, hanem a hét közepén kapsz egy kedves meghívást. Lehet, hogy kezdetben nem is lesz kedved elfogadni, de hidd el, nem fogod megbánni, ha elmész. Ha életed épp társkereső időszakban van, még az sem kizárt, hogy ott találkozol valakivel. Ha azonban az élethelyzeted ezt nem indokolja, valami más jellegű jó ötletet megérinthet. Ha az előző héten a jegyedbe lépő Plútó új terveket ültetett a fejedbe, egyenlőre még ne kezdj a megvalósításba, adj időt magadnak, hogy alaposan beérjen benned.

Halak (február 20. – március 20.)

A munkahelyeden egy kellemes meglepetés érhet, ami akkor is meghozza a munkakedvedet, ha korábban már kicsit hanyatlóban van. Szerencsére marad épp elég szabadidőd is, amit nagyon hasznosan fogsz eltölteni. Ha párkapcsolatban élsz, együtt fogtok kellemes programokat csinálni a társaddal, ami esetleg még új színt is vihet a kapcsolatotokba. Ha van gyereked vagy gyerekeid, lehet, hogy kicsit több figyelmet igényel vagy igényelnek, de nem rossz értelemben. Ez viszont valami olyasmi lehet, amivel kölcsönösen megérintitek egymás lelkét, és öndicséret nélkül megállapíthatod, hogy jó szülő vagy.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Sokan fotómodellnek nézik Radnai Márk gyönyörű barátnőjét, pedig civil foglalkozása van
Radnai Márk, a TISZA Párt alelnöke egy közös fotóval erősítette meg, hogy kapcsolatban él. A fiatal nő pszichológus végzettségű, és a pár a magánéletét tudatosan óvja a nyilvánosságtól.

Megosztom
Link másolása

A közösségi oldalakat pörgető rajongók idén tavasszal egy emberként sóhajthattak fel.

A nagy kérdés eldőlt, Radnai Márk szíve foglalt.

A találgatásoknak a TISZA Párt alelnöke vetett véget pár beszédes poszttal.

Közéjük tartozott a május 30-i, budapesti BL-döntőről publikált fotó.

A kép, amin egy barna hajú, mosolygós nővel látható, futótűzként terjedt, csakúgy, mint az az április fotó, amelyen együtt láthatók.

A hír sokakat érdekelt, és bár a pár nem árult el sok részletet a magánéletével kapcsolatban, néhány alapinformáció azért kiderült a titokzatos nőről. A fiatal nő pszichológus végzettségű – írta a Blikk.

Sokan a megjelenése alapján fotómodellnek nézik, de a hírek szerint egyáltalán nem mozog a médiaközeli szakmákban.

Bár a túlzott felhajtást kerülik, időnként feltűnnek egymás közösségi oldalain, ami azt sejteti, hogy nem bujkálnak, csak egyszerűen nem a nyilvánosságnak élik a kapcsolatukat. Ez a fajta visszafogottság éles kontrasztban áll azzal a kultusszal, ami Radnai Márk körül az elmúlt hónapokban kialakult, és ami a politikai népszerűségét egyfajta rocksztár-imázzsal is megtámogatta.

Radnai Márk már a politikai színre lépése előtt is tudatosan építette, majd bontotta le a karrierjét, amikor sikeres sorozatrendezőként a csúcson hagyta ott többek között a Drága örökösök című produkciót. Egy korábbi interjúban nyíltan beszélt arról, hogy ez a váltás a saját mentális egészsége érdekében történt. A tudatosság útjára lépve őszintén néz szembe a múltjával is, és nem fél megmutatni a sebezhető oldalát sem.

Egy interjúban a visszatérő küzdelmeiről is vallott: „Kb. félévente egyszer előjönnek a régi hibáim.”

Ez a fajta nyíltság és a drasztikus pályaváltás alapozta meg azt a közérdeklődést, ami a TISZA Párt alelnökeként csak tovább fokozódott.

A politikai kampány hevében pedig már nemcsak a szakmai múltja, hanem a magánélete is témává vált. A rajongás odáig fajult, hogy a választások után az internetes piactereken valóságos licitharc indult a kampány emlékei között, miközben a bulvársajtó a korábbi párkapcsolatait is elkezdte boncolgatni, felelevenítve például a Barátok közt egykori színésznőjével, Erdélyi Tímeával való korábbi kapcsolatát. Ebben a már amúgy is felfokozott hangulatban robbant be a BL-döntős közös fotó, ami nemcsak egy szimpla párkapcsolati bejelentés volt, hanem egy régóta várt válasz a rajongók és a nyilvánosság kérdéseire.

Most újabb kép is kikerült Instagramra: meglátogatták a barátnőjének, Mikó Déliának a régi lovát.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Soha többé nem kell bepötyögni a PIN-kódot a bankkártyához? Itt az újítás, ami mindent megváltoztat
Franciaországban terjed az ujjlenyomatos bankkártya, amelynek beépített szenzora a kártyán tárolt mintával veti össze a felhasználó ujját. A megoldás megfelel az uniós erős ügyfél-hitelesítési követelményeknek is.

Megosztom
Link másolása

Felejtsd el azt a négy számjegyet, amit tízből kilencszer elrontasz a pénztárnál, miközben mögötted türelmetlenül toporognak a sorban.

Franciaországban már a jövőt tesztelik!

Több nagyobb bank, köztük a BNP Paribas és a Crédit Agricole,

elkezdett olyan bankkártyákat adni az ügyfeleinek, amikhez a legtöbb esetben nem kell PIN-kód. Elég rátenni az ujjadat a kártyán lévő kis érzékelőre, és a fizetés máris megtörtént.

Nincs többé idegesítő pötyögés, titkos kódok memorizálása, sem az a para, hogy valaki a vállad fölött lesi el a számsort.

A rendszer lényege, hogy a kártya a beépített szenzorral veti össze az ujjlenyomatodat a rajta tárolt, titkosított mintával, és ha minden stimmel, engedélyezi a tranzakciót.

A megoldás nemcsak a kényelemről szól, hanem elvileg a biztonságról is.

Egy PIN-kódot ki lehet kémlelni vagy meg lehet tippelni, az ujjlenyomatodat lényegesen nehezebb lemásolni.

A francia bevezetésről és a technológia működéséről egyébként a dán dagens.dk is részletesen írt.

Frédéric Martinez, a technológiát fejlesztő Thales képviselője szerint „már nem kell beírni a titkos kódot, mivel a kártya azonnal felismeri az ujjlenyomatot.”

Persze a fogadtatás nem egyértelmű: miközben sokan örülnek, hogy végre megszabadulhatnak egy idejétmúlt macerától, mások gyanakodva méregetik az újítást, és nem értik, miért kell hozzányúlni egy évtizedek óta működő rendszerhez.

Az egész mögött az Európai Unió pénzforgalmi irányelve, a PSD2 szigorítása is ott áll, ami megköveteli az erős ügyfél-hitelesítést a vásárlásoknál. Az ujjlenyomat pedig tökéletesen megfelel ennek a célnak, így a kártya akkor is működik, ha túlléped az érintéses fizetés megszokott, 50 eurós limitjét. A francia bankok már konkrét termékekben kínálják az újítást: a BNP Paribas például a Visa Premier kártyákhoz adja opcióként, a Crédit Agricole pedig bizonyos kártyacsomagokba építette be.

A trend lassan terjed Európában, Törökországban például már szintén elindult egy hasonló rendszer, ami jelzi, hogy nem egy elszigetelt kísérletről van szó.

A technológia ráadásul nem is annyira drága, mint gondolnánk; a tömeggyártás és a verseny lenyomta az árakat, így a bankoknak már megéri bevezetni. A kérdés már csak az, mikor ér el hozzánk az a pont, amikor a pénztárnál a „kártya vagy készpénz?” kérdésre a válasz az lesz, hogy „egyik sem, csak egy érintés”.

Franciaországban 2024-ben könnyíttettek az 50 eurós érintéses fizetési limiten, ami azonnal felvetette az igényt a PIN-kódnál egyszerűbb, de ugyanolyan biztonságos azonosítási módszerre.

Ezzel párhuzamosan a terminálok frissítése is megkezdődött, így a technikai háttér is adottá vált ahhoz, hogy a biometrikus kártya ne csak egy menő, de kevesek által használt kütyü legyen, hanem a mindennapi vásárlások eszköze.

Ez a környezet tette lehetővé, hogy a bankok élesben is bevezessék a technológiát. A BNP Paribas 2025-től már a hivatalos kondíciós listáiban is szerepelteti a biometrikus opciót, a francia szaksajtó pedig 2026 tavaszán már egyenesen a PIN-kód haláláról cikkezett a lakossági fizetéseknél. A folyamat tehát felgyorsult: ami pár éve még csak egy futurisztikus tesztprojekt volt Dél-Afrikában vagy Bulgáriában, az mára egy kézzelfogható, egyre több helyen elérhető szolgáltatássá vált.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
A jégeső, ahogy eddig ismertük, teljesen meg fog változni - és ennek senki nem örülhet
Új klímamodelleken alapuló kutatás jelzi előre a jégeső megváltozását, ami a klímaváltozás egyik legdurvább következményéve lehet.

Megosztom
Link másolása

Két frissen megjelent, egymást kiegészítő tudományos kutatás arra jutott, hogy a jövőben a jégeső nemcsak veszélyesebb lesz, de az egész jelenség térben és időben is elcsúszik. Miközben egyes helyeket ritkábban ver majd el a jég, máshol gyakoribb lesz, de itt is, ott is sokkal nagyobb pusztítást végezhet.

A két csoport mást-mást vizsgált. Az egyik csapat, Timothy H. Raupach és Steven Sherwood vezetésével, azt nézte, hogyan változnak a jégeső kialakulásához szükséges légköri összetevők. A másik, Shiyi Zhang nevével fémjelzett kutatás pedig azt modellezte, mi történik magukkal a jégszemcsékkel. Az eredményeket a ScienceAlert foglalta össze, és a kép, amit felvázolnak, elég borús.

A Raupach-féle kutatócsoport konkrétan kimondja, hogy

a felmelegedés alapjaiban rajzolja át a jégeső térképét.

A tanulmányuk szerint „a jégesőre hajlamosító körülmények a globális felmelegedéssel a sarkok felé tolódhatnak, és kissé elmozdulhatnak nyárról télre.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jégesőre hajlamos zónák konkrétan elkezdenek északabbra csúszni. A modellek szerint több jégesőre számíthatnak Észak-Európában, Kanadában, az USA északnyugati részén.

És ha ez nem lenne elég, a szezon is átalakul: a jövőben kevesebb nyári, és több téli jégesőre hajlamos nap jöhet. Ez pedig rossz hír a mezőgazdaságnak, mert az őszi gabonaféléket pont a legérzékenyebb időszakukban érheti a jégverés.

De mégis hogyan lehet a jégeső egyszerre ritkább és mégis pusztítóbb bizonyos helyeken?

A melegebb, párásabb légkör több energiát pumpál a viharfelhőkbe, ami erősebb feláramlásokat szül, ezek pedig nagyobb jégszemcséket is képesek a levegőben tartani.

Ugyanakkor a melegebb levegőben a kisebb jégdarabok egyszerűen elolvadnak, mielőtt földet érnének. A végeredmény: kevesebb, de sokkal brutálisabb jégeső, ami mindent letarol. Ez a jelenség főleg az USA délkeleti részén, Afrika középső-északi sávjában és Északkelet-Ausztráliában lehet majd jellemző.

A változó éghajlat hatásait már mindenki érzi. A hagyományos, érzékeny gyümölcsök, mint a sárgabarack, egyre nehezebben bírják a klímát, miközben a szárazságtűrő füge simán megterem az Alföldön is. A gazdáknak ez nem gasztroforradalom, hanem kőkemény kockázatkezelés: új fajtákra és technológiákra van szükség. A jégeső időbeli és térbeli elcsúszása ebbe a képbe illeszkedik.

Via Qubit


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Gyakran bámulja a falat mereven a kutyád? Gazdiként nem is sejted, milyen komoly dologra utalhat!
A látszólag ok nélküli viselkedés akár neurológiai problémát, például időskori demenciát vagy részleges epilepsziát jelezhet. A 11-12 éves kutyák közel harmada érintett lehet a szellemi hanyatlásban.

Megosztom
Link másolása

Ismerős a jelenet? A blöki mozdulatlanul ül, és elmélyülten bámul egy tök üres falfelületet.

Mielőtt csak furcsa szokásnak könyvelnéd el, érdemes tudni: a kutyád a legritkább esetben teszi ezt a semmiért.

Lehet, hogy épp egy olyan dologra próbálja felhívni a figyelmed, amiről neked még fogalmad sincs.

A kutyák hallása és szaglása ugyanis számunkra felfoghatatlan mértékben jobb a miénknél. A fal bámulása azt is jelenthet, hogy érzékelnek valamit a falon túl, amit mi nem szűrnénk ki a napi zajból

– írja az American Kennel Club.

Simán megeshet, hogy a falban egerek vagy más rágcsálók tanyáznak, de az is lehet, hogy egy darázsfészek rejtőzik valahol a házban.

Ha tehát a kutya fixírozza a falat, és közben időnként billegeti a fejét, mintha egy mozgó hangot követne, figyeld meg, és próbáld kideríteni, mit hallhat.

Sajnos más oka is lehet a bámulásnak. Az idősödő kutyáknál, akárcsak az embereknél, kialakulhat egyfajta demencia.

Ezt úgy hívják, hogy kognitív diszfunkció szindróma (CDS), és statisztikák szerint a 11-12 éves kutyáknak akár már közel harmada érintett lehet.

A fal bámulása a dezorientáció egyik tipikus jele lehet, ami mellett más tünetek is megjelenhetnek.

Például ha a kutyusod céltalanul bolyong, beszorulni valami bútor mögé, ahonnan tegnap még simán ki tudott jönni, felborul az alvási ciklusa, vagy hirtelen elfelejti a szobatisztaságot.

Ha pedig a kutyádnál lefagyás, bámulás hirtelen jön, és inkább egy bizarr, ismétlődő helyzet, akkor egy még ijesztőbb dolog is felmerülhet: a részleges vagy fokális epilepsziás roham.

Lehet, hogy a kutya csak mereven bámul, vagy úgy tesz, mintha láthatatlan legyeket kapkodna a levegőből.

A kutya egészsége iránti fokozott figyelem egyébként egyre inkább előtérbe kerül. Lewis Hamilton például 2020-ban kutyáját, Roscoe-t vegán étrendre állította át, és arról számolt be, hogy a táplálkozásváltás látványos javulást hozott kedvence allergiás és ízületi problémáiban. Roscoe később, 2025-ben elpusztult.

Árulkodó jel lehet betegségek esetén az is, ha a kutyád nagy sóhajjal melléd dől. Szóval nem árt figyelni!

Forrás: Glamour


Megosztom
Link másolása