Ő az a gyönyörű, 40 éves nő, aki bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe
Nekünk tetszene, ha ő nyerné idén a szépségversenyt, és ő képviselhetné Magyarországot. Te mit gondolsz?
Idén 73. alkalommal szervezik meg a Miss Universe nevű versenyt. Magyarország is küld jelöltet a megmérettetésre.
A Miss Universe Hungary elődöntője már lezajlott, szeptember 28-án pedig kiderül, hogy a 12 döntős közül ki képviseli Magyarországot.
A Miss Universe Hungary elődöntőjét szeptember 14-én rendezték Budapesten, ennek során választották ki a 12 döntőst.
A Miss Universe Hungary újbóli életre hívásában oroszlánrésze volt Özer Nórának, aki nyert már itthon rangos szépségversenyt. De − mint mondta − a Miss Universe egy egészen más világ. Elmondása szerint ezt az a 636 lány is megtapasztalhatta, aki benevezett az idei versenyre, ugyanis már a 12 kiválasztott közé bejutni is óriási kihívást jelentett.
"Úgy érzem, elégedettek lehetünk, mert sikerült kiválasztanunk azt a 12 lányt, aki egész biztosan méltóképpen fogja képviselni a verseny szellemiségét a szeptember 28-i döntőn. Számomra külön öröm, hogy nem egy homogén mezőnyt válogattunk össze, hanem nagyon színes ez a döntős csapat. A fiatal lányok mellett van egy 40 éves hölgy is, aki a fiatalokat megszégyenítő külsővel rendelkezik"
– mondta Özer Nóra a jelöltekről.
Idén először nem volt korhatárhoz kötve a jelentkezés, ezért jelentkeztek nők 18-tól 40 éves korig.
Hajós István, a zsűri elnöke elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Kiemelte azt is, hogy mennyire sokszínű volt a mezőny. "A legfiatalabb versenyzőnk 18, míg a legidősebb 40 éves volt, azaz két évtized különbség van köztük. Véleményem szerint kifejezetten jót tesz a versenynek, hogy érettebb hölgyek is bekerülhettek a döntőbe. Amire külön figyeltünk, hogy ne »csak« szépek és csinosak legyenek a kiválasztottak, hanem kommunikációjukban, értékrendjükben is olyan hölgyeket válasszunk, akik később méltóképpen képviselhetik Magyarországot."
No és ki az a titokzatos 40 éves nő, aki a szépségversenyen részt vesz? Kormos Enikő jógaoktató, akinek példaképe és legnagyobb támogatója az édesanyja.
"Tudomásomra jutott, hogy eltörölték a korhatárt, és arra gondoltam, miért is ne jelentkezzek. Egy színvonalas, profi, nemzetközi versenyen való, mindenképp jó tapasztalatszerzési lehetőség, amely új ajtókat nyithat meg előttem, és segít a kapcsolatépítésben. Nem ez az első versenyem, körülbelül tíz évvel ezelőtt az utcán állítottak meg, hogy lenne-e kedvem részt venni egy nemzetközi versenyen. Csak úgy jelentkeztem a kaland kedvéért"
- mondta a Feminának Kormos Enikő, a negyvenéves résztvevő, akinek a legnagyobb támogatója az édesanyja, ő a tanácsadója és a példaképe.
"Jógaoktató és jógaterapeuta vagyok, a testi-mentális és érzelmi jóllét jelenti az egészséget számomra, amely eléréséhez a jóga eszköztára tökéletes megoldást kínál mindenkinek kortól, nemtől és edzettségi állapottól függetlenül. Gyermekem nincs, ha mellettem lesz a megfelelő partner, majd érkezik a gyermekáldás is"
- árulta el a lapnak.
Forrás: Femina.hu