Ez az ősi amulett újraírhatja a kereszténység történetét - állítják a történészek
Ez az első hiteles bizonyíték az Alpoktól északra található tiszta kereszténységről. A felfedezés potenciálisan örökre megváltoztathatja a vallási történelemről alkotott képünket.
– mondta Mike Josef, Frankfurt polgármestere, ahol az ereklyét feltárták.
„Az első keresztény lelet az Alpoktól északra a mi városunkból származik” – tette hozzá Josef. „Erre büszkék lehetünk, különösen most, karácsony közeledtével.”
Az amulettet 2018-ban találták meg egy férfi csontvázán, a város külterületén lévő temetkezési helyen. Az ősi felirat, amely 230 és 270 közé datálható – amikor Európa domináns vallásai között nem szerepelt a kereszténység –, eddig gyakorlatilag olvashatatlan volt.
A Leibniz Régészeti Központ (LEIZA) szakértői számítógépes tomográfiás (CT) vizsgálatok segítségével fejtették meg a 18 soros vésetet, amely Jézus Krisztust az Isten Fiának nevezi.
„Szent Titus nevében. Szent, szent, szent! Jézus Krisztus, az Isten Fia nevében! A világ Ura minden támadással [vagy akadállyal] szemben [erővel] ellenáll. Az Isten belépést ad a jólétbe.
mert Jézus Krisztus előtt minden térd meghajol: az égben, a földön és a föld alatt lévők, és minden nyelv megvallja (Jézus Krisztust)” – olvasható a DailyMail által közölt fordításban.
Ez az isteni felfedezés követi a nemrégiben megfejtett Meggidó-mozaik történetét, egy 1800 éves relikviáét, ami azt hirdeti: „Jézus az Isten.”
A frankfurti ezüstfelirat, amely latin nyelven íródott, megfejtéséhez a LEIZA szakértői kifinomult technológiákat alkalmaztak az extrém módon sérülékeny tekercsen.
„Az elemzés legnagyobb kihívása az volt, hogy az ezüstlap feltekerve került elő, de természetesen körülbelül 1800 év után gyűrött és összenyomott állapotban volt” – mondta Ivan Calandra, a LEIZA régésze egy közleményben. „CT segítségével nagyon magas felbontásban tudtuk beszkennelni, és egy 3D modellt készítettünk róla.”
Markus Scholz professzor, a frankfurti Goethe Egyetem régésze vezette a munkálatokat.
„Többek között vallástörténeti szakértőket hívtam, és közösen közelítettük meg a szöveget, darabról darabra, míg végül megfejtettük” – mondta Scholz,
Bár keveset tudni az amulettel eltemetett férfiról, a tudósok úgy vélik, hogy vallásos keresztény lehetett – annak ellenére, hogy hite követőit halála idején még üldözték.
Valószínűleg egy zsinóron viselte az amulettet a nyakában, védelemként, sírjában egy füstölőtál és egy égetett agyagból készült korsó is volt.
A kutatók őt tartják az első kereszténynek az Alpoktól északra, és azt feltételezik, hogy Európa-szerte további, még feltáratlan keresztény temetkezési helyek rejtőzhetnek.
– mondta Ina Hartwig, Frankfurt kulturális és tudományos ügyekért felelős vezetője. „Hatással lesz a régészetre, a vallástudományokra, a filológiára és az antropológiára is” – tette hozzá.