Egy órára egy sci-fi thriller közepén találtuk magunkat – kipróbáltuk a MystIQueRoom UFO-s szabadulószobáját
Kevés olyan program van, ahol ennyire gyorsan ki tudsz szakadni a hétköznapokból. Nem a másnapi teendőkön gondolkodsz, nem az e-maileken vagy az értesítéseken jár az agyad, hanem azon, hogy vajon mi lehet az a furcsa zaj a háttérben, miért vibrál olyan különösen a neonfény, és tényleg jól értelmeztétek-e a nyomokat.
Pont ezt éltük át, amikor kollégáimmal ellátogattunk a Tátra utca 3-4. szám alatt található MystIQueRoom 2-be, hogy kipróbáljuk az UFO: A sötét invázió nevű szabadulószobát, amely csak néhány hónapja nyílt meg, így a hely egyik legújabb pályájának számít.
A MystIQueRoom Budapesten egyébként két helyszínen működik, és összesen 21 különböző tematikájú pálya érhető el náluk. A két egység gyakorlatilag egymás mellett található, nagyjából 50 méterre, a körút két oldalán. Már a pályák listáját böngészve is gyorsan kiderül, hogy itt tényleg nagyon különböző világok közül lehet választani: vannak családbarát, mesésebb kalandok, időutazós vagy kalózos történetek, de horrorosabb, inkább felnőtteknek szóló pályák is.
Az UFO tematikájú szoba emiatt is tűnt jó választásnak a kollégákkal.
A leírásban külön kiemelték azt is, hogy a játék ijesztő elemeket is tartalmaz, ami csak még kíváncsibbá tett minket.
Mivel korábban már több különböző tematikájú és nehézségű szabadulószobát is kipróbáltam, különösen érdekelt, hogy egy ilyen új generációs pálya tud-e még meglepetést okozni. A szoba leírása már előre felkeltette az érdeklődésemet, főleg azért, mert itt nem a klasszikus lakatokkal és kulcsokkal való pepecselést ígérték, hanem egy filmszerű, történetközpontú élményt. A leírás külön kiemelte a részletgazdag díszleteket, a hangeffekteket, a füstöt és a különleges technikai megoldásokat is, amelyek alapján az egész inkább tűnt egy interaktív sci-fi thrillernek, ahol a logika, a kreatív gondolkodás és a csapatmunka legalább annyira fontos, mint maga a történet.
Amikor a külvilág egyszerűen megszűnik
Négy kollégámmal együtt nagyjából tíz perccel a játék kezdete előtt érkeztünk meg a helyszínre, és már az első pillanatban elkezdtünk találgatni, vajon mi vár majd ránk odabent. Mielőtt elkezdődött volna a játék, a cuccainkat egy zárható szekrényben helyezhettük biztonságba. Elsőre talán apróságnak tűnhet, de valójában ez is sokat hozzáadott az egész hangulathoz. Ahogy eltűntek a telefonok és a táskák, tényleg azt éreztük, hogy most egy órára teljesen kizárhatjuk magunk körül a külvilágot, és innentől kezdve csak a csapatra, a feladatokra és a történetre koncentrálhatunk.
Ezután kaptunk egy rövid eligazítást arról, mire számítsunk odabent.
Ha túlságosan elakadnátok, segítséget is kaphattok – nálunk erre szükség is volt. Ha jól számoltuk, kétszer vagy háromszor kértünk segítséget walkie-talkie-n keresztül, de ezek mindig pont annyi plusz információt adtak, hogy újra lendületet kapjunk és tovább tudjunk haladni. És őszintén? Egyáltalán nem vett el a játék élményéből. Inkább azt éreztük, hogy nagyon jól ráéreztek arra, mikor és hogyan kell egy picit terelni a csapatot. Közben azt is megtudtuk, hogy összesen 60 percünk lesz kijutni, illetve külön szóltak arról is, mik azok a tárgyak, amelyek nem részei a játéknak.
És ami sokak számára külön megnyugtató lehet és felhívták rá a figyelmünket: itt szó szerint semmit nem zárnak rád. A szabadulószoba ajtaját bármikor ki lehet nyitni, egy gomb segítségével játék közben is ki tudsz menni, ha szeretnél. A szobák ráadásul nem szűkösek, kényelmesen elfér bennük akár egy nagyobb, 6-8 fős társaság is.
Egy benzinkút, ahol valami nagyon nincs rendben
Aztán kinyílt az ajtó, mi pedig beléptünk az első helyiségbe, egy elhagyatott benzinkútra, ami önmagában is elképesztően részletes volt. A neonfény furcsán vibrált a fejünk felett, a háttérben recsegett egy régi rádió, a polcokon különféle üdítős dobozok és élelmiszerek sorakoztak, ott állt egy nagyon menő retró pénztárgép is, a sarokban lévő italautomata pedig pont úgy nézett ki, mintha egy amerikai országút menti benzinkútról emelték volna át egy az egyben.
Elsőre azt sem tudtuk, hova nézzünk, mert minden sarokban találtunk valami furcsa vagy érdekes részletet. Az első pár perc gyakorlatilag azzal telt, hogy egymásnak mutogattuk a dolgokat: „nézd ezt”, „ez mennyire jól néz ki”, „szerinted ez fontos lehet?”. Az egész helynek volt valami nyugtalanítóan ismerős hangulata, és egy idő után tényleg olyan érzésünk támadt, mintha egy régi sci-fi film díszletébe csöppentünk volna.
Az első helyiségben például volt egy retró videojáték-gép is, amiről elsőre azt hittük, hogy csak hangulatelem, aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy ennél jóval fontosabb szerepe lesz. Itt már rögtön csapatként kellett gondolkodnunk és együtt dolgoznunk ahhoz, hogy továbbjussunk. Miközben valaki a képernyőt figyelte, más a környezetben keresett összefüggéseket, megint más pedig próbálta megfejteni, pontosan mire akar rávezetni minket a játék.
A helyiségben található televízió szintén fontos része volt a nyomozásnak. Néha csak félmondatok, furcsa híradórészletek vagy rejtélyes információk hangzottak el, de ezek később mind értelmet nyertek. Egy idő után már automatikusan figyeltünk minden apró zajra vagy villanásra, mert sosem lehetett tudni, miből lesz fontos nyom.
Ahogy haladtunk előre és egyre több részlet állt össze, közben az is nagyon látványosan kirajzolódott, mennyit változtak a szabadulószobák az elmúlt években. A klasszikus kulcs-lakat kombinációk helyett itt mágneses zárak, különleges effektek és kreatív technikai megoldások vitték előre a játékot, amitől az egész sokkal filmszerűbbnek és dinamikusabbnak érződött.
A műfaj alapja persze ma sem változott: egy történetbe csöppensz bele, ahol meghatározott idő alatt kell különböző logikai feladatokat megoldani ahhoz, hogy továbbjussatok vagy kijussatok a pályáról. Az igazán jó szabadulószobák erejét azonban ma már inkább az adja, hogy mennyire képesek bevonni és folyamatosan gondolkodásra késztetni a játékosokat.
Ez itt különösen jól működött, mert mire továbbléptünk a következő helyiségbe, addigra már teljesen belemerültünk a játék ritmusába.
A második helyiség egy graffitikkel telefirkált mosdó volt, amelynek már önmagában is horrorfilmes hangulata volt. A csempék és a wc, a torz tükröződések és az egész helyiség nyomasztó atmoszférája miatt olyan érzésünk támadt, mintha bármelyik pillanatban történhetne valami váratlan.
Itt már teljesen ösztönösen ketté is szakadt a csapat: míg néhányan a mosdóban kutattunk újabb nyomok után, addig a többiek még az első helyiségben próbálták megfejteni, hogyan tudnánk továbbjutni. Közben folyamatosan kiabáltunk át egymásnak információkat, hogy ki mit talált, mi lehet fontos, és melyik nyom kapcsolódhat a másikhoz. Ettől az egész sokkal intenzívebbé vált, mert már nem egyszerű feladatmegoldásnak érződött, hanem tényleg egy közös nyomozásnak, ahol minden apró részlet számíthatott.
Ahogy haladtunk előre, szépen lassan a korábban furcsának vagy jelentéktelennek tűnő elemek is elkezdtek értelmet nyerni, és különösen jó érzés volt látni, amikor a kisebb információdarabok végül összeálltak egy teljes képpé.
Valaki egy eldugott részletet vett észre, más egy logikai összefüggést rakott össze gyorsan, megint más egy korábbi nyomot kapcsolt össze egy új információval. Ettől az egész sokkal jobb közös élménnyé vált, mert tényleg mindenkinek megvolt a maga sikerélménye a játék során.
Nem sokkal később - egy-két segítségkérés után - végül eljutottunk a harmadik és egyben utolsó helyiséghez, ami szerintem az egész pálya leglátványosabb része volt. Ott álltunk egy kékes fénnyel megvilágított tartály előtt, benne egy emberméretű földönkívülivel, körülötte neonfényben világító csövekkel és különös fényekkel. Emlékszem, hogy amikor először megláttuk, pár másodpercre mindenki egyszerűen megállt és csak nézte. Nem is a feladatokra koncentráltunk rögtön, hanem próbáltuk befogadni az egész látványt.
Viszont sok időnk nem volt nézelődni, mert a játék ekkorra már teljesen felpörgött: gyakorlatilag mindhárom helyiségben egyszerre kerestük a nyomokat. Volt, aki visszaszaladt az első szobába ellenőrizni egy korábbi részletet, más még a mosdóban próbált összerakni egy logikai összefüggést, miközben a többiek már az utolsó helyiségben kutattak tovább. Ettől az egésznek lett egy nagyon pörgős ritmusa, hiszen folyamatosan kapcsolódtak egymáshoz a korábban talált információk és az újabb felfedezések.
Végül ugyan bőven kihasználtuk a rendelkezésünkre álló 60 percet, de sikerült kiszabadulnunk, és amikor kijöttünk, még percekig mindenki egyszerre próbálta felidézni, melyik pillanat volt a legjobb, vagy éppen melyik feladatnál akadtunk el teljesen. Ahogy ott álltunk és próbáltuk összerakni fejben az elmúlt egy órát, szerintem akkor éreztük meg igazán, mennyire élménydús egy ilyen modern pálya.
Ez már tényleg nem a klasszikus szabadulószoba élmény
A három helyiség tele volt ötletes megoldásokkal, miközben mindegyik teljesen más hangulatot és másfajta gondolkodást igényelt, amitől az egész végig változatosnak és kiszámíthatatlannak érződött. Ráadásul még azoknak is tud újat mutatni, akik korábban már több szabadulószobát kipróbáltak. Többször is volt olyan pillanat, amikor egy-egy technikai megoldás vagy váratlan fordulat miatt egyszerre néztünk össze, hogy „na, erre egyikünk sem számított”.
Az általunk hazavitt benyomások alapján mindannyian nagyon kellemes időtöltésként éltük meg az estét. A feladatok ötletesek voltak, de egy pillanatra sem éreztük őket indokolatlanul nehéznek vagy frusztrálónak sem, inkább pont azt az egyensúlyt találták el, amitől végig izgalmas maradt a játék.
És bár családi programként is remekül működhetnek a pályák (ez a pálya 14 éves kor felett ajánlott), szerintem legalább ennyire jó élményt adnak kollégáknak, baráti társaságoknak vagy fiatal felnőtteknek is. Egy munka utáni közös programként például szinte tökéletesek: teljesen kiszakítanak a napi rutinból, miközben észrevétlenül össze is hozzák a társaságot.
Ráadásul a MystIQueRoom nemcsak szabadulószobákra épít.
A JumpRace egy interaktív LED-padlós játék, ahol elsősorban a gyorsaság és a reflexek számítanak, a Quizy pedig egy látványos kvízpálya, ahol barátokkal, kollégákkal vagy családtagokkal mérhetitek össze a tudásotokat. Ettől az egész hely sokkal inkább tűnik egy közös élményekre épülő szórakoztató térnek, mint egy egyszerű szabadulószobás helyszínnek.
Külön kiemelnénk a szervezők hozzáállását is: a lelkesedést, a jól felépített bevezetőt, a segítségnyújtást és azt a folyamatos törekvést, hogy tényleg jó hangulatot teremtsenek a játék során, sokat hozzátett ahhoz, hogy ennyire bele tudjunk merülni.
Mi legalábbis még napokkal később is erről beszélgettünk a szerkesztőségben.
