GYEREK
A Rovatból

Egy lányos apa vallomása: „Férjhez megy a lányom!”

Ezt a mondatot egészen sokféleképp tudja egy apa mondani. Örömteli sóhajjal, kétségbeesett kiáltással, borittas panasszal, vagy merengőn-motyogva a távolba révedve, hitetlenkedő képpel. Esetleg napszaknak megfelelően felváltva.

Megosztom
Link másolása

Hogy is állunk jelenleg, lássuk a stációkat: a legkisebb egyelőre pocakban hallgatja a Vivaldit, a következő szemérmesen áttekeri a Netflix tinisorozatban a csókolózós jeleneteket, a nővére épp első nagyszerelmét falja, a legidősebbet pedig viszik. Az a helyzet, hogy férjhez megy a lányom és ezt örömteli sóhajjal mondom. Elégedett vagyok a választottal, az egzisztenciális körülményeivel, az értékrendjével és a korával. Én még 23 évesen nősültem (először), ez ma már talán korainak mondható, így ő még párat ráhúzott, ahogy azt a trend diktálja. Igazából megtörténhetett volna korábban is, egy szavam sem lett volna.

De hogy jutottunk el idáig, hogy lettem én örömapa a szó klasszikus és átvitt értelmében is? Igazán nem szeretném fényezni magam, de ez mindenképp nekem köszönhető. Bárki más, aki magáénak akarja tudni ezt az érdemet, az félrebeszél, annak megbomlott az elméje, be van drogozva. Ki más lenne egy leánygyermek férfi idolja, ha nem az apja? Ugye?

Ha a gyerek abban nő fel, hogy az apja egy barom, akkor feltétlenül beszerez magának egyet és hozzámegy, hogy neki is legyen otthon egy barma, ahogy az szeretett édesanyjának is volt. Van.

Ha azonban (és itt most tessék majd olvasás közben engem behelyettesíteni) a gyermek édesapja egy jóravaló, dolgos, becsületes, gondoskodó, humoros és rendkívül jóképű férfi, akkor erre támad ízlése és ilyet szeretne majd magának is. Nyilván pont ilyet nem talál, mert na… ilyenből egy van, de majdnem ilyet.

Az én apám például egy barom volt (lett) és egészen nagy megkönnyebbülés, hogy sosem akartam férjhez menni. Nyilván még ott volt kézenfekvő változat, miszerint akkor legyek én egy barom, mert a minta szerint kell egy ilyen otthonra, de mire erre rájöttem, már késő volt.

De jaj mi apák, sajnos mi vagyunk gyermekeink előre bekódolt legnagyobb traumái, csinálni kell marhaságokat, hozni kell rossz döntéseket, vagy csak nehéz döntéseket, ami sújtja a gyermeki lelket. Nyilván ennek is meg kellett felelnem, válnom kellett, kompenzálnom is kellett. Az elvált apák szokták azzal nyugtatni magukat, hogy „így legalább minőségi időt tudunk együtt tölteni”, ami néha önámítás, néha igaz. De ez legyen talán egy másik írás témája.

Egy szó, mint száz, úgy érzem, megfeleltem minden társadalmi, szociális és korelvárásnak.

A sztori viszont nem itt kezdődik, hanem ott, amikor még minden babaolaj és használtpelus illatú. Én mondom, egy apának már ott el kell döntenie, hogy kihez adja hozzá a lányát.

Nem, nem arra gondolok, hogy a szomszéd Petike milyen aranyos kisfiú, jó lesz majd férjnek. Arra gondolok, hogy az első hetek-hónapok olyan jelentőséggel bírnak a leendő kapcsolatok és kötődések kialakulásában, hogy ha ott nincs jelen a férfienergia megfelelő módon, akkor az kihat a későbbi kapcsolatokra is. Tessék utánaolvasni, nem beszélek zöldségeket! Ha gondoskodsz apaként a gyerekről, ha érezteted, hogy biztonságban van a kezedben, ha megnevetteted, játszol vele és szereted őt, akkor ez nagyon-nagyon mélyen elraktározódik, és egész életében ott lesz vele.

Aztán ez így megy a következő 12-14 évben. Mintát és gondoskodást adsz.

Látja, hallja, hogy az a bácsi téged felzaklat, vagyis az egy rossz bácsi. Aztán látja, hogy arról a másik bácsiról milyen szépen beszélsz, tehát ő lehet a jó bácsi. Lesz neki ez a két kis bácsikosara és ahogy telnek az évek, potyogtatja bele a különböző férfiakat,

amíg kamasz korára meg nem telik. Na onnantól már letojja, hogy kiről mit gondolsz, eleve ne szólj bele, ő azt jobban tudja. Te meg állsz bambán és a partvonalról integetsz, összeteszed a kezed és motyogsz magadban „ugye megvannak még a kosárkáid?”.

Ha jól csináltad, akkor nagyjából tudni fogja, ki az értékes és ki az értéktelen fiú. Próbálkozni fog, elkalandozik, hiszen ez a dolga, de a nap végén mégiscsak a kosárkához leginkább hasonlatosat fogja választani. Ott már kárálhatsz, az pont semmire sem lesz jó. Ó apák, akik baseball ütővel várják az udvarlót! Ó apák, akik szigorú, erős kézfogással, szúrós szemmel üdvözlik a bemutatott ifjú urat!

Ó apák, akik félrehívják a szerencsétlent és előadják a mindent-jobban-tudok és a vigyázz-mit-csinálsz monológjaikat! Látjátok ti magatokat?

Féltek ugye? De sajnos elkéstetek, pont annyival, ahány éves a lányotok.

Sosem féltem? Dehogynem! Hiszen én sem vagyok egy makulátlan figura, sőt, ritka komolytalan jószág vagyok, ilyet aztán tényleg nem akarnék a lányomnak. De szerencsére elég időm volt megmutatni, hogy bizony apában is lakik egy rossz bácsi és egy jó bácsi és apa sem szereti túlságosan a benne lakó rossz bácsit. Azt apa is kineveti, vagy bosszankodik rajta. Ezt is tudnia kell a lánygyereknek. „Látod kislányom milyen hülyeséget csináltam? Apa túlhajszolta magát a munkában és aztán otthon veszekedett anyával. Most megyek, viszek anyának virágot és bocsánatot kérek tőle.”  Szóval a munkamániás apa rossz bácsi de a bűnbánó meg jó.

Ez csak egy példa volt, sosem hajszoltam túl magam, pláne munkával. Így aztán baseball ütő és szúrós tekintet nélkül tudok az udvarlók elé állni, mosolyogva, büszkén. Magamra. Na jó, egy kicsit a lányomra is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
„A gyerekeim kicsit sem hasonlítanak rám, és ezt utálom!” - fakadt ki egy anyuka
Elmondása szerint már rengeteg mindent megpróbált megkedveltetni a gyerekeivel, de ők nem akarnak csinálni semmit, csak otthon ülni, játszani és nassolni.

Megosztom
Link másolása

A gyereknevelés már önmagában is egy nehéz feladat. A megannyi tennivaló, az ilyen-olyan feladatok milliói, és önmagában a nevelés különböző kérdései. Ehhez társul egy csomó kétség, hogy jól csináljuk-e, amit csinálunk, na meg sokszor a megfelelési kényszer.

Most egy anyuka nem bírta tovább és megosztott kételyeit.

„Szomorú vagyok, hogy a gyerekeim ennyire különböznek tőlem.”

- kezdte bejegyzését. A 39 éves nő aztán elárulta, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy ennyire mások a gyerekei.

„A két gyerekem egyáltalán nem hasonlít rám. Én társaságkedvelő vagyok, és szeretek a szabadban lenni, izgalmas ételeket kipróbálni, aktív maradni, nagy összejöveteleket tartani, olvasni, zenét hallgatni vagy alkotni. A fiaim otthonülő emberek, akik inkább a játékot és a nassolást kedvelik.

Bizonyos mértékig tudom, hogy ez a legtöbb gyerekre jellemző, de nem számítottam arra, hogy meg kell majd küzdenem velük azért, hogy megismertessem velük néhány érdeklődési körömet.”

A posztból az is kiderül, hogy a gyerekek 7 és 10 évesek, és hiába próbált megkedveltetni velük egy csomó mindent, mint a síelést, a tandemkerékpározást, szabadtéri koncertre menést vagy éppen csak egy könyvbemutatót, a gyerekeknek egyik sem tetszett.

„Megtanultam, hogy el kell engednem néhány elvárást, és nem kell tovább próbálnom az érdekeimet a gyermekeimre vetíteni. De istenem, annyira szomorú vagyok emiatt.”

- írta.

„Néhány dolgot én is elhalasztottam, amíg nagyobbak lettek, azt gondolván, hogy talán csak fáradtságról vagy ismeretlenségtől való félelemről, vagy éhségről, vagy bármi másról van szó. De, itt nem igazán ez a helyzet. Egyszerűen csak tényleg jobban szeretik a saját otthoni környezetüket és a megszokott kis nassolnivalóikat és játékaikat. Azt hiszem, egyszerűen csak különböző emberek vagyunk.”

A téma úgy tűnik, sok ember érdeklődését felkeltette vagy saját tapasztalataik miatt tudtak vele azonosulni.

„Eddig úgy tűnik, hogy nagyjából semmi közös nincs a két fiammal, és ez időnként egy kicsit kiakaszt.” - írta valamelyik.

Mások felhívták a figyelmet a képernyőidő veszélyeire: „Ez a játék. Nagyon addiktív.”

Megint mások azt tanácsolták, hogy próbáljon meg egyéniségként tekinteni rájuk, saját szükségletekkel és igényekkel.

„Értem, hogy csalódott vagy, de ezt a csalódást te okoztad azzal, hogy elvárásaid voltak, hogy olyanok legyenek, mint te.”

Egy szakértő szerint a legtöbb szülőnek vannak elvárásai a gyerek felé, és szeretnék, ha olyanok lennének mint ők, lehetőleg ugyanazokkal az érdeklődési körökkel. Amikor ez nem így van, természetes, hogy csalódottak lesznek.

Azonban, ahogy az egyik hozzászóló is írta, érdemes figyelemmel lenni a gyerekek személyiségére és tiszteletben tartani azt.

Ugyanis amikor egy gyermek érzi, hogy a szülő csalódott abban, amilyen, az mély sebet ejthet a gyermek pszichéjén, és nagy gondot okozhat az önértékelésében.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
7+1 módszer, amivel a legfinnyásabb gyereket is ráveheted, hogy mindent megegyen
A dietetikus nem ígér csodát, de ezekkel a lépésekkel a te gyereked is egészséges viszonyt tud majd kialakítani az ételekkel.

Megosztom
Link másolása

Tízből hat szülő személyre szabja a családi ételeket a finnyás gyerekek miatt - derült ki egy új kutatásból. Ez azonban rengeteg energiát igényel, ami kisgyermekes szülőknél amúgy is ritkaság.

Lucy Upton gyermekdietetikus és táplálkozási szakértő most a The Sun-nak mondta el tanácsait, amit minden finnyásgyereket-nevelő szülőnek ajánl.

„Tévhit, hogy a gyerekek életük első évében mindent megtanulnak az ételekről, amit meg kell tanulniuk. Ez nem igaz. Ez egy hosszabb folyamat, úgyhogy ne érezzük magunkat rosszul, ha időbe telik.”

- mondta Upton, aki hasznos tanácsokkal is ellátta a szülőket, hogy a hozzászokás folyamata minél gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen.

1. Vacsora reggelire:

A társadalom ragaszkodik ahhoz, hogy reggel reggelizzünk és este vacsorázzunk, de Lucy szerint nem számít, hogy mikor fogyasztjuk el az ételt.

„Beleragadunk ebbe a társadalmi narratívába. De valójában, ha a gyereked csirkét szeretne reggelire, ne mondj neki nemet - hagyd, hogy megegye! Ha zabpelyhet akar vacsorára, az is rendben van! A tápérték vagy az íz nem változik.”

- mondta a dietetikus.

2. Édeset a sóssal:

Míg az érettebb ízlelőbimbók talán megütköznek a gondolattól, Lucy szerint a desszert főfogással való tálalása remek módja annak, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy minden étel egyenrangú.

„A kekszek bolognaiba mártogatása számunkra bizarrnak tűnik, de a gyerekeket nem fogja érdekelni, hiszen kísérleteznek, és ez a kulcsa az ételekkel való jövőbeli egészséges kapcsolatuknak.”

Hagyjuk, hadd fedezzék fel, hogy mit mivel szeretnek párosítani.

3. Felejtsd el a jutalmazást:

Lucy szerint, ha jutalmazással tanítod a gyereket arra, hogy egyen, és ne pedig a saját élvezetéért tegye, azzal neki és magadnak is több kárt okozol, mint hasznot.

A szakértő szerint két hét után a gyerekek ráunnak a jutalmazós taktikára és akkor foghatod a fejedet.

4. Biztonságos ételek:

A válogatós gyerekeknél gondoskodni kell arról, hogy egy „biztonságos” étel is kerüljön az asztalra, olyasmi, amit szeretnek és ismernek, amikor egy új ételt tálalunk.

„Ha a gyerek az asztalhoz lép, és nem lát semmilyen számára ismerős ételt, az szorongást okozhat. De ha van ott valami, amit ismer, az arra ösztönzi, hogy bekapcsolódjon és új dolgokat is kipróbáljon.”

- magyarázza Lucy.

5. Gyorskaja:

Ha megtagadunk a gyerekektől egy adott ételt, csak még jobban kívánják azt. Lucy szerint érdemes lazán kezelni a dolgot:

„A valóság az, hogy a gyerekek néha megesznek egy McDonald's szendvcset és ez rendben is van, amíg mindent megteszünk azért, hogy a kiegyensúlyozott étrend részeként szerepeljen”

A dietetikus szerint, ha odafigyelünk, hogy a gyorskaják mellé friss zöldséget is tálaljunk, akkor nem kell bűntudatot éreznünk.

6. Svédasztalos vacsora:

A szakértő úgy véli, hogy sok szülő túlbecsüli, hogy a gyereknek mennyit kell ennie. Ennek eredményeképpen anyu és apu túl sokat ad a kis drágának, ami viszont elriasztja a gyereket az étkezéstől.

„Javaslom, hogy a vacsorát svédasztalos formában tálaljuk. Tegyük az asztalra a különböző elemeket különböző tálakba, és hagyjuk, hogy a gyerek maga döntsön, hogy miből mennyit eszik.”

A gyerekek szeretik ezt a függetlenséget.

7. Ne mondd, hogy finom:

Ha van valami, amit szakértőnk nem kedvel, akkor az, amikor a gyerekeknek azt mondogatjuk, hogy minden finom, hogy rávegyük őket az evésre.

„Ezek a szavak nem tények, hanem vélemények. És a vélemények a gyerekek számára nyomást gyakorolhatnak.”

Szerinte sokkal nagyobb sikert érhetünk el, ha az ételeket vicces, kedves dolgokhoz hasonlítjuk vagy becézve nevezzük őket.

+1. Ne használjunk etetőszéket:

A szakértő szerint nagyjából egy éves koruk után már ne ültessük a gyerekeket etetőszékbe. Ha stabilan tudnak ülni, nekik is jobb élmény lesz egy méretüknek megfelelő kisszéken ülni, ahol leér a lábuk a földre.

Ez stabilitást és szabadságot adhat nekik.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
3 apró trükk, amivel ráveheted a gyerekeket, hogy együttműködőbbek legyenek
A gyereknevelés állandó kihívásokat tartogat, azonban pár egyszerű módszer segítségével könnyebb is lehet.

Megosztom
Link másolása

A gyereknevelés óriási kihívás, mire megoldod az egyik felmerülő problémát, máris ott van a következő. Emellett persze vezetni kell a háztartást, és a jobb esetekben életben kell tartani a párkapcsolatunkat is. Persze, akármilyen nehéz is, az ember nem véletlenül vállal gyereket, és ha már ott van(nak), szeretné jól csinálni.

De hogyan veheti rá egy szülő a dackorszakos/kis tini/lázadó tinédzser gyerekeit, hogy azok hallgassanak rá, és együttműködőek legyenek?

Mutatunk 3 apró trükköt, ami segíthet megkönnyíteni a helyzetet:

1. Figyeld meg a helyzetet

„Mielőtt megpróbálnád irányítani a gyerekeidet, lépj hátra egy lépést, és nézd meg, mi történik” - mondja Harwood. Nézd meg, hogyan érzed magad abban a pillanatban.

Frusztrált vagy dühös vagy a gyermekedre? Esetleg felemelted a hangodat, vagy egy kicsit passzív-agresszívan viselkedtél, anélkül, hogy észrevetted volna?

Gondolj a gyermek érzéseire. Hogyan fejezi ki ő jelenleg az érzelmeit? Milyen jeleket mutat, és mit vajon miért érez így?

Várd meg, amíg megnyugszanak, majd beszélgess vele/velük. Mondd ezt: „Szia, észrevettem, hogy korábban frusztrált voltál. Lélegző gyakorlatokat fogok végezni, és ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám”:

Add meg a lehetőséget a gyereknek, hogy kijavítson, vagy csatlakozzon. Mutasd meg, hogyan szabályzod az érzelmeidet.

Ezután összpontosíts arra, hogy többet dicsérd a gyereket, és lehetőleg kevesebbet büntesd. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a pozitív megerősítés motiválhatja őket arra, hogy jobban viselkedjenek.

2. Töltsetek együtt minőségi időt!

Harwood azt mondja, hogy amikor a dolgok kaotikussá válnak, gondoskodik arról, hogy több minőségi időt töltsön a gyerekeivel.

Az időtöltés azonban nem azt jelenti, hogy céltalanul üldögélve a telefonját görgeti a gyerek mellett. Inkább azt, hogy ebben az időben teljesen jelen van és minden energiájával a gyermekre figyel.

A közös lógás és szórakozás bizonyítottan javítja a gyerekek viselkedését és erősíti a kötődést.

Nehezedre esik a minőségi idő töltés a gyerekeiddel? Próbáld ki ezeket a tippeket Dr. Jessica Alvarado professzortól:

- Minden nap szánj valamennyi idő arra, hogy a gyerekeiddel legyél!

- Találj ki különleges rituálét rá. Ilyen lehet akár a közös esti mese olvasás is.

- Fejezd ki a szeretetedet mindennap!

- Vegyél részt olyan tevékenységekben, amit szívesen csinálnak.

- Legyél szórakoztató és bolondos, ez a kis idő nem a tiltásokról és a nevelésről szóljon!

3. Dolgozz a kapcsolatotokon

Ha nehéz együttműködni a gyerekkel, érdemes azzal kezdeni, hogy kitaláld, hogyan érdemes velük úgy beszélni, hogy annak legyen is hatása.

Próbálj meg például ütemtervet készíteni a napi elvárásaiddal. Sorold fel akár rajzzal, akár írásban, hogy miket fognak aznap csinálni a gyermekeid. Ahogy Harwood magyarázza: „Mert így a szabályok a számból a papírra kerülnek. És ha valahogy papíron van, akkor valódibb és kézzelfoghatóbb”.

Családként minden a változásról szól, lesznek olyan időszakok, amikor a gyerekei benne vannak a dologban, és olyanok, amikor nem. Harwood szerint ez nem jelenti azt, hogy szülőként kudarcot vallottál, csak azt, hogy vissza kell kormányoznia a hajót a helyes irányba.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Könyörtelen anya: kirakta a házból terhes tinédzser lányát, amikor kiderült, hogy a baba miatt otthagyta az egyetemet
Elég extrém húzás, na de meg fogja-e bánni? Valószínűleg.

Megosztom
Link másolása

Amikor egy tinédzser terhes lesz, az anyák számára hatalmas kihívást jelent, hogy megállapítsák, hogyan segítsenek a gyermeküknek a nehéz időszakban. Egy anyuka most azon tanakodik, hogy helyesen cselekedett-e, amikor

a lányának azt mondta, hogy költözzön ki a házból, miután kiderült, hogy otthagyta a főiskolát, hogy felnevelje a babáját.

Az anya a Reddithez fordult segítségért. Azt mondta, hogy a "kemény szeretet" útját választotta, miután megtudta, hogy hamarosan nagymama lesz. Az anya leírta, hogy lánya mindig kiváló tanuló volt, és ösztöndíjat kapott egy fantasztikus főiskolára.

Néhány hónappal ezelőtt azonban egy olyan fiúval kezdett randizni, akiről az anya úgy gondolta, nem megfelelő a lányának. Annak ellenére, hogy figyelmeztették, a lány továbbra is vele maradt, és végül terhes lett.

Az anya felajánlotta az abortusz lehetőségét és segített volna a lányának az eljárásban és a felépülésben. De a lány nemet mondott és a barátjával maradt.

Az anya ellenezte azt az ötletet, hogy a fiú beköltözzön, és azt tanácsolta lányának, hogy költözzön ki, mivel már elég idős ahhoz, hogy saját magát és a babát eltartsa.

Az anya úgy véli, hogy a lánya döntéseinek következményei már nem az ő vállát terhelik. A nő a saját tapasztalataira hivatkozva mondja, hogy a lánya a múltban is elutasította a segítségét, és most sem hajlandó beszélni vele. Bár nehéz döntést hozott, úgy érzi, hogy a kemény hozzáállás szükséges volt.

Ez egy minden szempontból szörnyű helyzet, de ennek az anyának rá kell jönnie, hogy az együttérzés és a támogatás nagyban hozzájárulhatna ahhoz a kapcsolathoz, amelyet a jövőben nemcsak a lányával, hanem az unokájával is kialakíthat.

Forrás: Your Tango


Megosztom
Link másolása