SZTÁR
A Rovatból

Csalást kiáltanak a nézők: mi történik az Ázsia Expresszben?

Még csak az sem kellett, hogy sasszemű legyen a néző, annyira kilógott a lóláb.

Megosztom
Link másolása

Az Ázsia Expressz című műsor kapcsán időről időre felmerülnek kérdések a nézők részéről, főleg akkor, amikor ismerős sofőröket vagy rendszámtáblákat látnak viszont az adásokban. Sokak szerint csalásról van szó, azonban a műsor kiemelt kreatív producere, Katona Andor a Story magazinnak elmagyarázta, hogy miért látnak a nézők visszatérő arcokat és autókat a képernyőn.

„A szemfüles tévénézők rendszeresen csalást kiáltanak, ha egy sofőrt felismernek a korábbi adásokból”

– kezdte Katona Andor.

„Pedig egyszerűen arról van szó, hogy néhányan, akik a szereplőknek segítenek, nem szeretnék, ha felvétel készülne róluk.”

Sok esetben a helyi sofőrök, akik segítenek a versenyzőknek eljutni egyik helyszínről a másikra, nem akarják, hogy az arcukat ország-világ előtt megmutassák. Ezért a műsor készítői az ilyen esetekben a korábbi fuvarok alkalmával készített vágóképeket használják fel. „Ez az oka annak, hogy van, akit nem csak egyszer látnak a nézők autót vezetni” – tette hozzá a producer.

A nézők a rendszámtáblák kapcsán is hasonlóan gyanakvók voltak. Gyakran feltűnt nekik, hogy ugyanaz a rendszám visszatér több epizódban is, amiből sokan arra következtettek, hogy a produkció előre szervezett autókat és sofőröket használ.

Katona Andor erre is magyarázatot adott: „Hasonló a helyzet a visszatérő rendszámtáblákkal is. Az operatőrnek ritkán van lehetősége kívülről felvételt készíteni az autóról, ezért használunk többször általános vágóképeket autókról.”

A valóságshow forgatása során a stábnak számos technikai és logisztikai kihívással kell szembenéznie. Az Ázsia Expressz különösen nehéz terep ilyen szempontból, hiszen a versenyzők folyamatosan úton vannak, sokszor spontán döntéseket kell hozniuk, és a stábnak is alkalmazkodnia kell a gyorsan változó helyzetekhez.

Az autós jelenetek rögzítésekor különösen nehéz az operatőrök számára, hogy minden alkalommal új felvételeket készítsenek az autókról,

ezért gyakran használnak vágóképeket a korábbi jelenetekből. Így fordulhat elő, hogy a nézők visszatérő rendszámokat és sofőröket látnak, pedig valójában csak az archív képi anyagok használata miatt tűnhet úgy, mintha ugyanazok a személyek szerepelnének.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Kellemetlen percek a köztévén: Berkesi Judit kétszer is beleszólt Dragóner Attila megjegyzésébe
A 2026-os foci-vb nyitóműsora kínos párbeszéddel indult, amikor Dragóner Attila a férfi szurkolókat emelte ki. A műsorvezető, Berkesi Judit hiába próbálta korrigálni, a szakértő csak a meccs szünetében kért elnézést a szavaiért.

Megosztom
Link másolása

A 2026-os foci-vb úgy indult csütörtök este a köztévén, mintha valaki elfelejtette volna, hogy már nem 1986-ot írunk, és a nők nemcsak a konyhából hallgatják a meccsek hangfoszlányait, miközben a család vacsoráját készítik. Az M4 Sport stúdiójában Dragóner Attila, korábbi válogatott focista és a csatorna szakértője ugyanis egy olyan gondolatmenettel nyitott, amitől a műsorvezető, Berkesi Judit láthatóan másodpercek alatt lefagyott.

Dragóner azzal indított, hogy a világbajnokság a férfi szurkolók számára egy nagy ünnep és öröm.

Berkesi azonnal közbeszólt, hogy ez talán nemcsak a férfiaknak szóló esemény, de a szakértőt nem lehetett megállítani. Azzal folytatta, hogy lényegében bocsánatot kér a női nézőktől, amiért a következő öt hétben elveszítik a párjukat.

A műsorvezető ekkor már másodszor próbálta menteni a helyzetet, jelezve, hogy rengeteg nőt is érdekel a torna, de Dragóner rátett még egy lapáttal, és kitartott amellett, hogy a vb mégiscsak a férfiak kiemelten várt eseménye.

A nyitómeccs félidejében aztán jött a korrekció: Dragóner elnézést kért a stúdióban, amiért félreérthetően fogalmazott – írta a 24.hu. Az eset addigra persze már körbejárta a magyar internetet, jelezve, hogy egy ekkora sportesemény nyitányánál talán már nem férnek bele az ennyire régimódi, sztereotip megjegyzések.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Borbély Alexandra kitálalt: Nagy Ervinnek vasalt ing kell az új munkájához – két hete tart a vita otthon
Borbély Alexandra és Nagy Ervin egy vasalással kapcsolatos konfliktusról mesélt, ami azután robbant ki, hogy a színésznek új munkahelye miatt elegánsabban kell öltöznie. A pár elmondta, a feszültség ellenére a gyerekeik előtt sosem veszekednek.

Megosztom
Link másolása

Nagy Ervin, a magát „dunaújvárosi parasztgyereknek” valló színész, aki sokáig hallani sem akart vasalt ingről, most egy „rendes munkahelyre” kénytelen bejárni, ami azonnal egy két hete a nappaliban álló ingkupacot eredményezett. A Nagy–Borbély házaspár legfrissebb, a Nők Lapja Évszakoknak adott interjújában olyan őszintén beszéltek a mindennapi harcaikról, hogy abban egy fél ország magára ismerhet.

A színésznő elmondta, a gyerekek miatt különösen figyelnek a vitákra. „Nem akarom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük” – mondta Borbély Alexandra, miközben azt is elárulták, a színpadra azért mentek már fel úgy, hogy előtte pár órával még az előadás lemondásán gondolkodtak. Aztán a tapsra persze mindig kibékülnek.

Borbély szerint a legutóbbi vita gyökere, hogy a férje imázsa és a valóság most épp frontálisan ütközik.

„Amikor összekerültünk, én még vasaltam és imádtam is. De Ervin azt mondta, neki semmit se vasaljak ki, mert ő egy dunaújvárosi parasztgyerek, nem lesz egy 'vasalt alak'. Nem akar rendes lenni. Most viszont annak kell lennie.”

A gyakorlati megoldás azonban elakadt a kivitelezésnél. „Azt gondoltam, hogy jóasszonyként megoldom, hogy rendben legyenek az ingei. Csak annyit kértem, válogassa ki, melyiket kell és melyik nem. Ez a kupac most már két hete ott van a nappaliban.”

Borbély szerint a helyzet tökéletesen leképezi a nemek közti feszültséget.

„Ő megsértődik, amikor tizedszer szólok, valójában én egyszer sem szeretnék szólni. Valójában ebben gyökerezik, hogy a férfiak házisárkánynak tartják a feleségüket.”

A színésznő nevetve tette hozzá, hogy ez szinte az összes férfira igaz, mire Nagy Ervin odaszúrta, hogy „kivétel David Beckham”.

Via Story


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bombera Krisztina elárulta, milyen poklot élt át a híradó stúdiójában - A mosoly csak álca volt
A nézők által látott magabiztosság helyett a valóságban ájulásközeli állapotban, szorongva kellett teljesítenie Bombera Krisztinának. A műsorvezető szerint a képernyőn akkor is az élvezetet kellett sugároznia, amikor legbelül a túlélésért küzdött.

Megosztom
Link másolása

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – nagyjából ennyi a lényege a magyar kereskedelmi televíziózás aranykorának, legalábbis ha Bombera Krisztina kendőzetlen vallomását vesszük alapul. Miközben a képernyőn a profizmus és a magabiztosság volt a kötelező viselet, a kulisszák mögött egy egészen másfajta daráló ment. Balázsy Panna pedig mindeközben épp azt magyarázza el, miért nem akar már visszatérni abba a világba, amit a legtöbben a csúcsnak gondoltak.

A terep, ahol mindez elhangzott, a Neshama TV Párban című műsora volt, ahol Hidas Judit kérdezte a hazai média két megkerülhetetlen arcát - írja a Blikk.

Bombera nem is finomkodott, amikor a híradós évek katonás fegyelméről és a stúdióstresszről beszélt, ami szerinte egy kőkemény túlélőjátszma volt. A felszín mögött a valóság egészen más képet festett.

„Ez a túlélés volt – ordító főnökök és szorongás. Egyéni szocprobléma, hogy az ájulás szélén vagy-e. Úgy kell tűnjön, mintha halálosan élveznéd” – mondta Bombera.

A vallomásból kiderül, hogy a képernyősök mentális és érzelmi terhei láthatatlanok maradtak egy olyan rendszerben, ahol a hibátlanság volt az alapelvárás.

És miközben Bombera a rendszer kíméletlenségét boncolgatta, Balázsy Panna arról beszélt, ő miért nem a régi kerékvágásba akar visszatérni. Számára a mostani helyzet nem a nagy comebackről szól, hanem egy tudatos fókuszváltásról. Úgy látja, a televíziózás megváltozott, és ő is másra vágyik már.

„Úgy éreztem, hogy van egy olyan réteg, az ötvenes nők, akikhez keveset szólunk. Amióta közéjük tartozom, ezt tapasztalom is. Pedig nagyon sok mondanivalója van ennek a korosztálynak, ami érdekes lehet a közönség számára is” – magyarázta Balázsy.

A két, látszólag eltérő pályaív azonban egy nagyon is közös ponton találkozott: a tévé felelősségén. Panna felidézte, hogy az értelmiségi elit gyakran fentről kezelte a kereskedelmi csatornák világát, miközben Bombera szerint az ő missziójuk éppen az volt, hogy a nehéz, komplex témákat is „demokratizálják”, vagyis eljuttassák a szélesebb közönséghez. Ez a küldetéstudat tartotta őket a pályán akkor is, amikor a körülmények minden voltak, csak ideálisak nem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője
Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan kellett vezetnie a háztartási könyvet, a legkisebb eltérés sem maradhatott elszámolatlanul.

Megosztom
Link másolása

„Erzsike, hiányzik húsz fillér.” Egyetlen, fagyosra hűtött mondat, ami mindent elárul arról, hogyan is működött a magyar operett megkerülhetetlen dívájának, Honthy Hannának a birodalma, amikor épp nem a színpadon ragyogott.

A legendás primadonna egykori házvezetőnője, Gáspár Ferencné Erzsike még 1995-ben, a Friderikusz Show-ban mesélt arról, milyen volt az élet a színfalak mögött, a történetet pedig most a story.hu idézte fel.

A színésznő minden reggel átnézte a kiadásokat, és a legkisebb eltérés sem kerülhette el a figyelmét. „Azt mondta: Erzsike, hiányzik húsz fillér. Jaj, mondom, művésznő, majd mindjárt leszaladok. Ha be van írva húsz fillér, akkor tessék, legyen ott. Igaza volt neki” – emlékezett vissza a nő, aki évtizedekkel később is elismerte a kíméletlen precizitás logikáját.

A takarékosság nem állt meg a háztartási könyvnél. Amikor Erzsike férje egyszer elment a művésznővel ebédelni, Honthy állítólag azt javasolta, hogy ketten osztozzanak meg egyetlen adag töltött káposztán. A számlát végül a férj fizette, de a primadonna még a borravaló összegét is sokallta.

Friderikusz Sándor a stúdióban erre csak annyit jegyzett meg szarkasztikusan, hogy „Nagyvonalú hölgy volt.”

Mindezt egy olyan villában, aminek ellátása egyetlen emberre hárult, és aminek méreteiről a házvezetőnő csak ennyit mondott: „Ha nagyon számolom, öt emeletnek is megfelelt.”

A spórolás és a rend iránti mánia a higiéniában csúcsosodott ki. Honthy tisztaságmániája nemcsak városi legenda volt. Amikor kórházba került, ragaszkodott hozzá, hogy a környezetét ott is fertőtlenítsék, és a mentősök pontosan tudták, milyen protokoll szerint kell eljárniuk a különleges igényű beteggel.

Ez a fajta kontroll a külsőségekre is kiterjedt. Bár az utolsó éveiben már visszavonultan élt, a megjelenéséből sosem engedett. Nem öltözött nagyestélyibe egy otthoni kártyapartihoz, de mindig makulátlan volt. „Az utolsó percig hiú volt? Igaza volt. Egy nagy Honthy pótolhatatlan” – fogalmazott róla szeretettel egykori alkalmazottja.

A kapcsolatuk végére és mélységére végül a hagyaték tett pontot. Honthy Hanna halála után 30 ezer forintot hagyott Erzsikére. Amikor Friderikusz rákérdezett, hogy ez meglepte-e, a válasz mindent elárult a viszonyukról.

„Többre számított?” – kérdezte a műsorvezető. „Még ennyire se” – felelte a házvezetőnő.


Megosztom
Link másolása