SZÍNES

„A férjem napokkal a szülésem után meghalt, és amikor a rendőrség visszaadta a telefonját, lesújtó felfedezést tettem”

Egy anyukát sokkolt, amit halott férje telefonján látott néhány nappal azután, hogy megszületett fiukat.

Megosztom
Link másolása

Marianne Fraser egy általános iskolában tanít és zenész is, a skót Felföldön él. Ő és a férje, Liam a zenén keresztül ismerte meg egymást, és négy éve voltak házasok. Mesés boldogság-buborékban élt, miután 2022 decemberében megszületett fia, Soren. Azonban szilveszterkor, miközben újszülött fiát tartotta a karjában, kiderült, hogy férje, Liam tragikus körülmények közt elhunyt.

Marianne egész világa összeomlott, és mivel olyan állapotba került, hogy nem tudott még enni sem, kórházba szállították a kicsi babával együtt.

Amikor hazatért, a rendőrség visszaadta férje telefonját, de miután egy gyors pillantást vetett rá, valami ismét teljesen felborította a nyugalmát - írta meg a The Sun.

Felfedezte, hogy Liam hűtlen volt hozzá a házasságuk alatt. Azóta Marianne minden energiáját fia gondozásába és a zenélésbe fektette. Most készül kiadni új albumát, mielőtt elindul Délkelet-Ázsiába Sorennel, aki már 19 hónapos.

„Én találtam meg őt, Sorennel a karomban – mondta Marianne. - Még mindig vannak hiányzó darabok az emlékezetemben, annyira kikészültem, hogy nem tudtam enni, és pár napra újra kórházba kerültem.”

Amikor hazatért, és a rendőrség visszaadta Liam ruháit és telefonját, ebben felfedezte férje viszonyának nyomait.

„Volt egy csomó telefonhívása, amíg vajúdtam – mondta Marianne. - Jött egyik csapás a másik után, folyamatosan azt gondoltam, hogy mindjárt fel fogok ébredni, ez valamilyen szülési fájdalomcsillapítótól lehet.”

A kezdeti sokk ellenére Marianne már örül, hogy tudja az igazságot.

„Jobb így, a tudás adott valami fajta lezárást”

- mondta.

A férje hűtlenségének felfedezése után nagyon vegyes érzelmei voltak:

„Úgy tűnt, mintha az egész közös életünk eltűnt volna – magyarázta. - Teljes sokkban voltam, nagyon furcsa dühösnek lenni valakire, aki már nincs itt.”

Marianne úgy döntött, hogy kisfia nevelésére összpontosít inkább a múlton való rágódás helyett.

„Van választásom – ülhetek a házamban és kesereghetek, vagy megmutathatom fiamnak, milyen csodálatos életet lehet élni – mondta. - Az volt a célom, hogy a legjobbat nyújtsam neki. Mindent megteszek, ami tőlem telik.”

Január végén elment egy fesztiválra Sorennel, hogy megnézze egyik kedvenc együttesét.

„Ez volt az első alkalom, hogy éreztem ezt a nyugalmat. Abban a pillanatban tudtam, hogy vissza kell térnem a zenéhez, és terápiaként kell használnom.”

Amikor az Open Hearts and Magic című albuma megjelenik az év végén, útnak indul a fiával.

„Ez egy egyirányú út lesz Délkelet-Ázsiába – magyarázta Marianne. - Szeretnék Sorennak egy a csodálatos életet adni, hiszen egyedül nevelem. Miért ne élhetnénk máshol? Boldog, egészséges és jól van, szerencsés vagyok, hogy ő van nekem.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A kínai horoszkóp szerint ehhez a 3 csillagjegyhez a héten beköltözik a bőség
Ha létezik szerencsés csillagállás, ez a mostani az.

Megosztom
Link másolása

Ezen a héten a Ji King sikert jelző hexagramja a Mennydörgés a Föld fölött (#16), amely átvált a Föld a Hegy fölött (#15) formára. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az álmok nem válnak valósággá, ha nem teszünk erőfeszítést azért, hogy a gondolatokat és ötleteket tettekké alakítsuk.

A módszer rajtad múlik, számos út vezet a sikerhez. A legfontosabb, hogy kezdj bele, és ne hagyd abba.

A változó hexagram azt is tanítja, hogy biztosabb kis lépésekben haladni. A saját utad a tiéd, és ezen az úton találod meg a bölcsességet, ami segít további sikereket elérni, miközben haladsz előre.

Ha Nyúl, Sárkány vagy Disznó jegyű vagy, érdemes naplózni a pénzügyekkel kapcsolatos gondolataidat. Írd le céljaidat és az elkövetkező hetekre-hónapokra tervezett apró lépéseket.

1. Nyúl

A Nyúl számára ez a hét anyagi sikerrel kecsegtet, ami az elmúlt hónapok kemény munkájának gyümölcse. Végre eljött az aratás ideje.

A Nyúl pénzügyi sikereinek területei:

Azok, akik az oktatás területén dolgoznak – legyen szó általános iskolai tanárokról, egyetemi professzorokról vagy akár online kurzusokat, műhelymunkákat vezető szakemberekről – nagy előnyt élveznek ezen a héten. A kiadói iparban dolgozók szintén kedvező energiákra számíthatnak, akárcsak azok, akik türelmet igénylő területeken dolgoznak, például a művészet vagy az építészet.

Blokkok oldása:

A pénzügyi problémák leküzdésében a mentális és érzelmi állapotod is kulcsfontosságú. A pozitív megerősítések olyan rövid, pozitív állítások, amelyeket rendszeresen elismételsz magadnak (pl.

„Képes vagyok jól kezelni a pénzügyeimet” vagy „A bőség természetes része az életemnek”). Ezek célja, hogy erősítsék az önbizalmadat és a pozitív gondolkodásodat.

Próbáld meg elengedni a negatív érzelmeket, mint például a stresszt, a félelmet vagy az aggodalmat, amelyek akadályozhatnak abban, hogy tisztán gondolkodj és cselekedj. Ha sikerül pozitív érzelmi és mentális állapotot kialakítanod, az segíthet abban, hogy vonzóbbá tedd a jó lehetőségeket és megoldásokat az életedben.

Szerencseszín pénzvonzáshoz:

A Nyúl számára a vörös a héten szerencsés szín. Egyél vörös ételeket, például paradicsomot vagy vörös húsokat.

2. Sárkány

A Sárkány számára ez a hét tele lesz friss lehetőségekkel és esélyekkel arra, hogy újra befektesse a már megszerzett javakat, ezzel jövőbeli profitot biztosítva.

A Sárkány pénzügyi sikereinek területei:

Azok, akik a pénzügyi szektorban dolgoznak, különösen nagy előnyökre számíthatnak. Általánosságban pedig mindenkit arra ösztönöznek, hogy bölcsebben gondolkodjon a pénzéről és a befektetéseiről, beleértve a biztosításait is, hiszen ezek jelentős hatással lehetnek a hosszú távú anyagi sikerekre.

Blokkok oldása:

A pénzügyi problémák gyakran nemcsak külső tényezőkön múlnak, hanem azon is, hogy hogyan gondolkodsz a pénzről és a saját képességeidről.

Ha mentális akadályok vannak benned, például félelem a pénzügyi kudarctól, kételkedés a képességeidben vagy negatív gondolkodás, ezek meggátolhatják, hogy megtaláld a megoldásokat és továbblépj.

Ne hagyd, hogy ezek a belső félelmek vagy bizonytalanságok eluralkodjanak rajtad. Ehelyett ismerd el a jelenlegi helyzetedet, de közben maradj pozitív, és bízz abban, hogy képes vagy változtatni rajta. Ez az önbizalom és hit a saját erőidben segíthet átlendülni a nehézségeken, még akkor is, ha a körülmények jelenleg nem ideálisak.

Szerencseszín pénzvonzáshoz:

A Sárkány számára a héten a pala szürke a szerencsés szín. Egy ilyen színű öltöny viselése nemcsak az önbizalmadat növelheti, hanem pénzügyi sikert is hozhat.

3. Disznó

A Disznó számára ez a hét igazán gyümölcsöző lesz anyagi szempontból: minden, amit megérintesz, arannyá válik. Használd ki ezt a „Mídász-érintést”, hogy életed legjobb területein kamatoztathasd a sikert.

A Disznó pénzügyi sikereinek területei:

Akár hagyományos, akár nem hagyományos oktatási területen dolgozol, komoly előnyöket tapasztalhatsz. Általánosságban minden olyan területen anyagi sikerek várhatók, amely mély tudást és személyes magabiztosságot igényel.

Blokkok oldása:

Ha úgy érzed, akadályokba ütközöl, érdemes átgondolnod, kik vesznek körül. Azok az emberek, akikkel a legtöbb időt töltöd, jelentős hatással lehetnek rád – nemcsak a gondolkodásmódodra, hanem a pénzügyi döntéseidre is. Ez azt jelenti, hogy a környezeted hozzáállása és szokásai befolyásolhatják, hogyan viszonyulsz a pénzhez és a sikerhez.

Nem arról van szó, hogy mindenképpen „gazdag” vagy „szegény” emberekkel kellene körülvenned magad – ezek a problémák bárkit érinthetnek. Sokkal inkább arról, hogy

ne hagyd, hogy mások véleménye vagy viselkedése aránytalanul nagy hatást gyakoroljon rád, különösen, ha az eltér az értékrendedtől vagy a céljaidtól.

Ha tisztábban szeretnél látni, írd le a gondolataidat! Naplózás közben átgondolhatod, hogy miként befolyásolnak a körülötted lévők, és mit tehetsz annak érdekében, hogy a saját utadat járd, és elérd a céljaidat.

Szerencseszín pénzvonzáshoz:

A Disznó számára a zöld a héten szerencsés szín. Egyél zöldségeket, hogy összhangba kerülj a siker energiáival.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A szomszéd székről E.T. figyelte, halálra rémült az utas a repülőn - fotóval!
Ez a hátborzongató fotó felkavart mindenkit, aki megnézte.

Megosztom
Link másolása

Egy igazi, repülőgépen készült hátborzongató optikai illúzió kavarja fel épp a közösségi médiát, a felhasználók tömegei szerint a zavarba ejtő kép E.T.-re emlékeztet. Az egyik X-felhasználó bejegyzése, amely több mint 25,6 millió megtekintést ért el, igazi repülős rémálmokat idéz.

A képet közzétevő utas nem mondta meg hogy melyik járaton készítette a képet, ami valójában egy optikai illúzió.

A hátborzongató fotón egy utas látható fekete kapucnis pulcsiban, és hatalmas, fényes szemmel bámul a kamerába, miközben a stewardess italkocsit tol el mellette.

„Mi a francot keres ott egy földönkívüli?” – kommentálta megrémülve az egyik néző, míg egy másik hozzátette: „Mi a franc ez???”

„Én kiugrottam volna az ablakon!” – jegyezte meg egy harmadik. Közben az eredeti posztoló az E.T. című filmből ismert, takaró alatt rejtőzködő idegenhez hasonlította a félelmetes alakot.

Az éles szemű X-felhasználók azonban hamar megnyugtatták a többieket: a rejtélyes alak nem egy földönkívüli potyautas, hanem egy ember, aki fordítva vette fel a kapucnis pulcsiját.

Az óriási szem valójában egy fülhallgató az illető fülében - nézd meg most még egyszer a képet. Már látod?

„Ez egy ember, akinek a kapucnija hátrafelé van a fején, és a fekete folt, ami szemének tűnik, egy fülhallgató” – tisztázta egy felhasználó. Hozzátette:

„Olyan, mintha furcsán bámulna, de valójában az illető fejének oldala látható, a fülében egy fülhallgatóval, miközben a kapucni eltakarja az arcát.”

Azért elsőre tényleg ijesztőnek tűnik, nem?


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Kevés mellbevágóbb élmény van annál, mint amikor rajtakapod a férjedet, hogy hűtlenkedik a saját otthonotokban
Fájdalmas és gyomorforgató történetet osztott meg egy nő Redditen.

Megosztom
Link másolása

Szörnyű élményről számolt be egy nő Redditen. Amikor arra gyanakodott, hogy a férje megcsalja, az igazsága még annál is szörnyűbb volt, mint amit elképzelt - írja a The Sun.

Reddit-posztjában a névtelen felhasználó részletesen leírta, mi történt.

Nyolc éve van együtt a férjével, és öt éve házasok. Egy nap a nő a beteg édesanyját látogatta meg, és ő úgy tudta, hogy a férje a testvére születésnapját ünnepli meg.

Azonban a nő a tervezettnél korábban ment haza hogy meglepje a férjét. Nos, sikerült meglepnie. Amikor hazaért olyan hangokat hallott, ami intim együttlétre utalt.

20-30 perccel később a férje lejött az emeletről, és amikor meglátta a feleségét, elsápadt, dadogni kezdett, és bűntudatosnak tűnt. Pér perc múlva a férje testvére is megjelent, zavarban volt, és gyorsan távozott.

A nő észlelte, hogy a férje és annak testvére furcsán viselkedett, még el sem köszöntek. Amikor szembesítette férjét a különös helyzettel, a férfi először kitérő válaszokat adott, azután egy komplikált sztorit adott elő arról, hogy mit keresett náluk a testvére.

A feleség továbbra is gyanakodott, ezért kutakodott a férje telefonjában. A szókimondó üzenetekből összeállt a kép. De a férje még ezek után is azt állította, hogy ez csak amolyan testvérek közti viccelődés.

Azonban aznap este a férje összeomlott, és elárulta az igazságot. Beismerte, hogy "se veled, se nélküled" kapcsolatban áll a testvérével, és már több mint tíz éve tart köztük a viszony. A nő azt írta, most már érti, miért hidegült el tőlük a szüleik - mármint a férje szülei a saját gyerekeiktől.

Te mit tennél a helyében?


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Ezen az egyszerűnek tűnő kérdésen bukta el a 15 milliót a Legyen Ön is milliomos játékosa – Neked sikerült volna helyesen válaszolni?
Szépen, taktikusan játszott, ez a kérdés végül mégis kifogott Dánielen.

Megosztom
Link másolása

Idén ötödik alkalommal indult el Magyarország legismertebb műveltségi vetélkedője, a Legyen Ön is milliomos, és úgy tűnik, a nézők alig várták, hogy újra láthassák a műsort.

Nem rég indult az új évad, de valaki már el is jutott a 12. kérdésig.

Az adás iránti lelkesedés mellett Palik László, a műsor házigazdája is pozitív visszajelzéseket kap, ami nagyban hozzájárul a vetélkedő sikeréhez.

Az új évadban különösen emlékezetes pillanatot láthattak a nézők: Palik László is elismeréssel adózott Koltai Dániel tudásának, aki eljutott a 12. kérdésig, így esélyessé vált a 15 milliós nyereményre.

A 12. kérdésnél Dánielnek a híres francia festő, Eugène Delacroix egyik alkotásához kapcsolódó évszámot kellett volna felidéznie. Ehhez végül telefonos segítséget kért, amit addig taktikusan tartogatott.

Ezután érkezett el a sorsdöntő, 15 milliós kérdés:

A kérdés az volt, hogy az adott állatok közül melyik tartozik a rágcsálók közé.

Bár helyesen a kapibarát jelölte volna meg, Dániel úgy döntött, nem kockáztat, és 10 millió forinttal távozott a stúdióból.

Dániel teljesítménye lenyűgözte a közönséget és a műsorvezetőt is. Bár a legnagyobb összeget nem vitte el, a játékos nem bánta döntését – a 10 millió forint így is óriási nyeremény, amit dicsőséggel szerzett meg.

Via


Megosztom
Link másolása