LOVE

10 személyiségvonás, ami megnehezíti egy introvertált számára, hogy megtalálja a szerelmet

A szerelem megtalálása már úgy önmagában sem egy könnyű dolog. Az introvertáltaknak azonban talán kétszer olyan nehéz.

Megosztom
Link másolása

Sok ideig nem volt a köztudatban, kik is az introvertáltak. Azonban az utóbbi időben egyre többet találkozni a kifejezéssel, amit a befelé forduló személyiségtípusú emberekre szoktak használni.

Mivel az ilyen emberek hajlamosak bezárkózni, és ritkábban vagy legalábbis nehezebben teremtenek kapcsolatokat, a randizás, a flörtölés és minden más, romantikus kapcsolatokkal kialakításához köthető dolog megterhelő és érzelmileg kimerítő lehet számukra. Ezért sokan inkább kerülik az egész randizás dolgot.

Íme a 10 személyiségjegy, ami miatt az introvertáltaknak sokkal nehezebb megtalálniuk a szerelmet:

1. Hangulatingadozás

Az introvertáltak hangulata nagyon gyakran változik. Ezt általában az okozza, hogy hajlamosak minden helyzetet túlgondolni, és ez idegessé teszi őket. Ezeknek az embereknek megfelelő hangulatban kell lenniük ahhoz, hogy egyáltalán rávegyék magukat egy randira.

Ráadásul az introvertált nők és férfiak bezárkóznak, és nem szívesen fedik fel az érzelmeiket. Csak akkor tudnak megnyílni a párjuk számára, ha már biztonságosnak érzik a közeget. Ez persze alaposan megnehezíti a stabil kapcsolat kialakítását egy introvertált emberrel.

2. Szűk baráti kör

Egy introvertált ember jól megválogatja, hogy kik tartoznak a szűk baráti körébe. Ezért nem randiznának csak úgy, véletlenszerűen valakivel, akivel még nincs semmilyen kapcsolatuk. Az introvertáltaknak szorosabb köteléket kell kialakítaniuk a barátaikkal vagy a romantikus partnereikkel ahhoz, hogy teljes betekintést engedjenek életükbe.

3. A gondolkodás életforma

Az introvertáltak elég sok időt töltenek a belső világukban. Inkább gondolkodnak, mint cselekszenek. Ezért van az, hogy egy randi előtt ezernyi lehetséges forgatókönyvet képzelnek el arról, hogyan alakulhatnak a dolgok. Emiatt félhetnek vagy bizonytalannak érezhetik magukat attól, hogy a dolgok esetleg nem úgy alakulnak, ahogyan eltervezték.

4. Kerülik a tömeget

Az introvertált férfiak és nők nem bírják a tömeget. Mindent megtennének, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, ahol néhány embernél több van körülöttük. Sajnos a legtöbb első randi éttermekben, mozikban, bárokban és egyéb olyan nyilvános helyen zajlik, ahol persze elkerülhetetlen, hogy sok ember legyen. A bulik, klubok és koncerttermek kényelmetlenül érinthetik az introvertált embereket. Ezért inkább otthon maradnak, minthogy kimozduljanak és meglátogassanak egy társasági eseményt.

5. Nem megy a bájcsevej

Az introvertáltak nem szeretik az angolul tökéletesen kifejező, small talkot. Magyarul ezt talán bájcsevejnek hívhatjuk, de lényegében az olyan diskurzusokra utal, amik mögött nincs semmilyen tartalom. Ezeket egy introvertált teljesen feleslegesnek tartja és nem is jó benne. Nekik időre van szükségük ahhoz, hogy megismerjék a barátaikat vagy partnerüket, és véletlenül sem ugranak fejest egy kilátástalan beszélgetésbe. Éppen ezért, ha egy introvertálttal beszélsz, az valószínűleg sosem lesz felszínes.

Egy randin persze elkerülhetetlen a kínos beszélgetés és a bájcsevej, hacsak valami égi áldás miatt nincs meg már az első perctől kezdve a kémia. Egy szó, mint szász, egy introvertált nehezen veszi rá magát, hogy ilyen helyzetbe hozza magát.

6. Több idő válaszolni

Ezeknek az embereknek több időre van szükségük, ahhoz, hogy válaszoljanak, mivel előbb szeretik átgondolni a mondandójukat. És mivel mindent túlelemeznek, nincs könnyű dolguk. A helyes megoldás meghozatala nagyon fontos egy introvertált ember számára, és ehhez több időre van szükségük. Az introvertáltak éppen ezért néha hosszú szüneteket tartanak, mielőtt válaszolnának. Éppen emiatt simán lehet, hogy azok, akik velük randiznak, kényelmetlenül és kínosan érezhetik magukat, sőt ridegnek és tartózkodónak találhatják a másikat.

7. Fontos a töltődés

Az introvertáltaknak több időre van szükségük ahhoz, hogy visszanyerjék energiájukat. Ezért általában egy-két napot otthon töltenek egy klubban töltött éjszaka vagy a barátaikkal való bulizás után. És amikor új emberekkel találkoznak vagy randiznak valakivel, akit alig ismernek, a "feltöltődésre" szánt idő megduplázódik.

8. Könnyen elbizonytalanodnak

Vannak körülmények, amik bizonytalanná tehetik az introvertált embert. Ezért igyekeznek elkerülni minden olyan helyzetet, amely kétségbe vonhatja az önbizalmukat.

9. Nehezen fejezik ki magukat

Sajnos az introvertált személyiségű emberek nehezen tudják kifejezni az érzelmeiket és azt, ahogyan éreznek. Ez nagyon megnehezíti mások számára a szoros kapcsolat kialakítását. A barátok vagy a partnerek sosem tudják, mi zajlik egy introvertált ember fejében.

10. Hajlamos a tervek lemondására

Az introvertált emberek gyakran szoronganak. Így, ha egy introvertált nyomás alatt érzi magát egy fontos esemény miatt, súlyosabb esetekben akár pánikrohamot is kaphat. De még ha nem is ennyire vészes a helyzet, időnként előfordulhat, hogy jobbnak látja, ha csak simán lemondja a tervezett programokat.

Mindezek ellenére fontos elmondani, hogy bármennyire is nehéz az introvertáltakkal randizni vagy együtt élni, vannak köztük csodálatos emberek, akik teljes mértékben megérik az erőfeszítést.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
Egyedül kellett élveznie a nászágyat „Házasság első látásra” Zolinak, mert újdonsült felesége nem volt hajlandó lefeküdni vele
Videón jelentkezett be Orsi, aki arra az időre inkább kiment a szobából.

Megosztom
Link másolása

Nem úgy sikerült a máltai nászút, ahogy azt „Házasság első látásra” Zoli eltervezte. Újdonsült felesége, Orsi ugyanis visszautasította a közeledését.

Zoli ezért úgy döntött, önállóan könnyít magán, és bár a férj azt is felajánlotta, hogy maradhat, Orsi inkább távozott a szobából erre az időre.

Az nlc beszámolója alapján a 29 éves műkörmös nyíltan beszélt arról, hogy férje többször is szexuális közeledéssel próbálkozott, amit ő egyre kényelmetlenebbnek érzett.

„A szitu a következő: emberünk nagyon nem bír magával, én pedig ma már többször visszautasítottam egy nagyon nem kedves ajánlatot. Akkor így közölte, hogy menjek el sétálni mert, hogy ő könnyítene magán. Vagy akár maradjak is.”

– mondta Orsi a folyosóról bejelentkezve.

Zoli a történtek után elmondta feleségének, hogy egyedülállóként mindig maga oldotta meg hasonló helyzeteket, „nem ugrált egyik nőről a másikra”, így ez számára természetes.

A helyzetet Gaál Viktor, a műsor szakértője is elemezte. Véleménye szerint a probléma nem elsősorban a szexualitás körül forog, hanem a bizalom hiányáról szól.

„Az látjuk, hogy Zoli újra meg újra nyomja a szexualitás témát, Orsi pedig próbálja hárítani és egy barátzónába berakni Zoltánunkat. Nem arról van szó, hogy Orsi ne kívánná Zoltánunkat, hanem sokkal inkább az van, hogy Orsinak ez egy fenyegető jelenlét ezen a ponton, hiszen ez neki a legbelső zónája, bizalma.”

Gaál hangsúlyozta, hogy Zolinak most inkább a biztonság és a kölcsönös bizalom kiépítésére kellene koncentrálnia. Szerinte ez lenne a kulcs ahhoz, hogy kapcsolatuk fejlődni tudjon.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Az exem megpróbálta egy perverz pornójelenetté változtatni a kapcsolatunkat – ezért kéne a férfiaknak észhez térniük
Férfiak, magyarázza meg valaki: mikor lettetek ennyire merészek? Komolyan.
Fotó: Freepik.com - sassy.hu
2024. november 30.


Megosztom
Link másolása

Ezt a felismerést múlt csütörtök este tettem, amikor ostoba módon találkoztam egy ex-szel. Teljesen váratlanul írt rám, hogy üzleti ügyben van a városban, és egy elegáns hotel penthouse lakosztályában szállt meg.

Vállalom a hibámat, bevallom: az én saram volt.

Épp buliztam a barátaimmal, és úgy gondoltam, „Egy kis kaland egy penthouse-ban? Naná, hogy jöhet!”

Így hát fogtam egy taxit, és elindultam hozzá.

Először ittunk egyet, aztán felmentünk, hogy „felszenteljük” a luxuslakosztályt. Eddig minden rendben ment. De aztán jött a csavar: ahogy az ágyon feküdtünk, én a mellkasán, élvezve a laza, utójátékos beszélgetést, felvette a telefont.

A vonal túlsó végén egy nő vidáman közölte: „Most már ráérek, ha társaságra vágysz.”

És meghívta magához őt IS – egy szó egyeztetés nélkül.

„Ez meg mi volt?” – kérdeztem. (Oké, kicsit színesebb szavakkal.)

Ő pedig vigyorogva válaszolt: „Mi a baj? Azt hittem, hármasban is jól szórakoznál!”

Nem, nem voltam benne a dologban. De gyanítom, hogy a másik nő sem, akinek meg arról nem volt fogalma, hogy én már ott vagyok.

Őszintén szólva, ha ez valami korábbi közös tapasztalatunk lett volna, talán nem döbbent meg ennyire. De nem volt az.

A múltunk unalmas, misszionárius pózra épülő találkozásokból állt. Alig lehetett volna ennél már unalmasabb.

Szóval azt tettem, amit bármelyik önérzetes nő: kiugrottam az ágyból, egy sor cifrát szórtam rá, és elviharzottam.

Két nappal később hívott. Még mindig forrtam a dühtől, ezért kinyomtam, és egyetlen szót írtam neki: „Nem.”

Az ő válasza? „Beszélhetnénk? Azt hiszem, félreértés történt.”

Semmi félreértés nem történt, haver. Azt hitted, hogy ügyesen becsempészheted magad egy hármasba, és — milyen meglepő! — nem csaptam le rá izgatottan.

Ami a legjobban dühített, az az volt, hogy csak azután állt elő a merész tervével, hogy már túl voltunk a dolgon.

Ekkor döntöttem el, hogy meghúzom a határokat. Az utolsó üzenetem így szólt: „Tűnj el, idióta.”

Ő erre: „Ha szeretnéd, telefonon is szidhatsz, de hallani akarom a hangodat közben.”

Ekkor letiltottam és töröltem őt.

Másnap este vacsora közben, amikor a barátnőimmel beszélgettem, elmeséltem a meglepetésszerű hármas kísérletét. Megdöbbenésemre hasonló történetekkel álltak elő. Úgy tűnik, ez a trend sokkal gyakoribb, mint gondoltam.

Az egyik barátnőm felidézte, hogy egyszer járt egy sráccal, aki meghívta a farmjára egy hétvégi kiruccanásra. Amikor megérkezett, a srác legjobb barátját is ott találta, de nem gondolta, hogy ezzel bárkinek bármi szándéka volt.

Vacsora után a pasija forró fürdőt javasolt.

Az jó lesz, gondolta egészen addig, amíg a barát nem kezdte el simogatni a hátát, a pasija pedig a lábát. Ekkor esett le neki: ezt az egészet előre kitervelték.

Bezárkózott egy szobába és reggel lelépett.

Egy másik barátnőm is mesélt egy rosszul elsült találkozásról. Csókolózás közben a srác lazán bedobta az ötletet, hogy menjenek el — és miért ne vigyék magukkal a barátnőjét is egy „ottalvós bulira”? Micsoda elegancia.

Ez elgondolkodtatott:

talán a férfiak túl sok pornót néznek, és azt hiszik, hogy ezek a helyzetek a való életben is ugyanúgy működnek?

A pornó szokta úgy bemutatni az ilyen „meglepetés hármasokat”, mintha azok spontán, erőfeszítés nélküli események lennének, és

ez lenne az alap minden nőnél egy szórakoztató éjszakára. De van itt egy probléma: a való élet nem egy gusztustalan pornófilm.

A pornó elhiteti, hogy ha megjelenik a pizzafutár, akkor mindenki azonnal belemegy, és már kezdődhet is a dolog. De, kedves uraim, meglepetés: a többiek nem kapták meg ezt a forgatókönyvet.

A legtöbb nő számára a simogatásból hirtelen hármasra való ugrás nem szexi — inkább kínos, megalázó és enyhén szólva kellemetlen.

Via NewYorkPost.


Megosztom
Link másolása


LOVE
Ha ezt az undorító dolgot a partnered előtt teszed, az erősíti a kapcsolatotokat
Sokak szerint azonban ez megbocsáthatatlan tiszteletlenség.

Megosztom
Link másolása

Sokan tartanak attól, hogy egy ártatlan puki akár a párkapcsolat végét is jelentheti, pedig néha egyszerűen muszáj elengedni – szó szerint.

De mikor van rendben?

Egy felmérés szerint a párok 29%-a két-hat hónapot vár az első nyilvános szellentésre – nagyjából ugyanannyi időt, mint amennyit az „Szeretlek” kimondására.

Bár ez a statisztika elsőre meglepő lehet, valójában jó jel a kapcsolat szempontjából. Azok a párok, akik elég komfortosan érzik magukat ahhoz, hogy egymás előtt pukizzanak, általában erősebb kötődést és jobb érzelmi egészséget élnek meg.

„A pukizás a másik előtt egy tudatalatti jel, hogy biztonságban érzed magad a kapcsolatban”

– mondta Michael Sartain párkapcsolati szakértő a Scary Mommy-nek. „Azt mutatja, hogy ellazultál, és nem érzed szükségét annak, hogy álcát hordj.”

Sartain szerint az ilyen apró dolgokon való közös nevetés is jelzi, hogy a felek elég magabiztosak ahhoz, hogy önmaguk lehessenek a kapcsolatban.

„Nem rejtegeted magad, nem próbálsz meg másnak tűnni. Az ilyen őszinteség ritka, és kiváló alapja egy egészséges kapcsolatnak.”

Sartain úgy véli, hogy a párkapcsolati mérföldköveknek tartalmazniuk kell bizonyos fokú sebezhetőséget – például azt, hogy komfortosan érzed magad, ha a másik előtt végzed el az alapvető emberi szükségleteidet.

„Ez nem azt jelenti, hogy nem tiszteled a partneredet – tette hozzá –, hanem azt, hogy

annyira komfortos a kapcsolatotok, hogy ezek az apró, hétköznapi dolgok már nem jelentenek gondot.”

Persze sokak számára, különösen a nőknek, a társadalmi elvárások miatt a partner előtti pukizás kényelmetlen lehet. De Sartain szerint, ha egy szellentés tönkreteheti a kapcsolatot, akkor valószínűleg mélyebb probléma áll a háttérben.

„Ha együtt töltitek az időt, egy ágyban alszotok, és rendszeresen intim kapcsolatban vagytok, akkor a pukizásnak nem kéne számítania. Ha mégis, az inkább a vonzalom hiányáról szólhat”

– magyarázta.

Végső soron Sartain szerint a pukizás nem lehet egy kapcsolat vége. „Ez a komfortérzetről és az elfogadásról szól – mondta. - Ha el tudjátok fogadni egymás furcsaságait, az az igazi intimitás. A pukizás nem az egyetlen mércéje a közelségnek, de egyértelműen része lehet annak.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
Így kell randizni 3 év után: Zendaya és Tom Holland a hétköznapi szomszéd srácok
A pár a közelmúltban egy bostoni bárban randizott. Megmutatják, mi a boldog párkapcsolat titka.

Megosztom
Link másolása

Tom Holland és Zendaya románca töretlen, Hollywood legcukibb párja nemrég Instagramra posztolt egy kedves massachusetts-i randiról. A 28 éves fiatalok egy bárba ültek be, ahogy a színész megosztotta az Instagramon.

"Elmegyek egy bárba, hogy megigyam az első BERO-mat a vadonban"

– mondta Tom egy november 24-i Instagram Story-ban az alkoholmentes söréről, ami amúgy a saját márkája. A videóban a háttérben mosolyog Zendaya is.

Egy későbbi videón a Dűne színésznője látható, miközben Tom jól halad a múlt hónapban debütált sörével.

Bár Zendaya nem vett részt közvetlenül Tom legújabb üzleti vállalkozásában, korábban már beszélt arról, hogy mennyire szeret a pasijával együtt dolgozni, akivel először 2021-ben kezdett el randizni a nyilvánosság tudtával.

"Olyan tehetséges, és annyira szenvedélyesen csinálja a dolgait" – áradozott Zendaya a Vanity Fairnek egy november 13-án megjelent interjúban arról, hogy Holland mindig ezer százalékot ad bele mindenbe, még akkor is, ha megviselt.

Zendaya a Dráma című filmet forgatja Robert Pattinson mellett Bostonban, őt látogatta meg a szerelme, akiért szemmel láthatóan rajong - és ez szerencsére kölcsönös is.

Ez a zsezsgés erőteljes kohéziós erő,

közben semmi flanc nem sugárzik a videójukból, olyanok, mintha csak a szomszéd blokkból jöttek volna iszogatni a fiatalok.

@zendayaafr I imagine how proud Zendaya must be of him,turning his struggle with alcohol into a success and now enjoying his own non-alcoholic beer together in peace #zendaya #romholland @BERO #bero ♬ original sound - delaudios


Megosztom
Link másolása