Öt elképesztő dolog, amit az orvosok szerint tutira nem tudtál a fanszőrzetről
#1 A pubertás első jele
Vagyis a tinédzserkor küszöbe, a nővé válás előszobája. Az orvosok szerint a lányok 15 százalékánál ez a kizárólagos első jele annak (másoknál a mell növekedésével együtt jár, de ott is az első jelek között van), hogy az elkerülhetetlen megtörténik: a kislányból nagylány lesz.
#2 Születésünk óta ott van
Bizony ám! A legeslegelső szőr, ami megjelenik rajtunk - olykor még a hajunknál is hamarabb. A csecsemőknél és a kisgyerekeknél ez persze inkább csak alig látható, selymes pihék formájában jelenik meg, de akkor is ott van.
#3 Öt fázisban nő ki teljesen
És ezek a fázisok kategorikusan megkülönböztethetők. 1. A már említett bébi-pihék. 2. Néhány jól látható szőrszál, de még kevés. 3. A szőr kicsit sűrűbb lesz, és a színe is besötétedik. Az emberek nagy részénél egyébként sötétebb, mint a hajszín. 4. A szőr sűrűsödni kezd. 5. Kialakul a végleges forma, fent egy jól látható vízszintes határvonallal, és a bikinivonal és a belső combok felszínén megjelenő többi szőrszállal. Ez huszonéves korunkra fejlődik ki, és többnyire így is marad.
#4 Illat és "párna-effektus"
Az orvosok szerint az evolúció során a fanszőrzet megőrizte egyik legfontosabb tulajdonságunkat: a feromon (a szexuális vonzásban szerepet játszó hormon) itt található meg nagy mennyiségben, és ezért ez a szőrzetünk a "legszagosabb". Vagyis a férfiak számára tudat alatt is a legcsábítóbb. Még ha sokszor nem is így hisszük. A másik nagy evolúciós előnye, hogy szerelmeskedés közben "kipárnázza" a férfi és a nő közötti felületet. Vagyis kényelmesebbé teszi a szexet.
# Csak nekünk van
Mi vagyunk a világon az egyetlen emlős-faj, amelyiknek van fanszőrzete. Már ettől is különlegesnek érezhetjük magunkat.