SZÉPSÉG
A Rovatból

„Minden, amit a hajunkkal teszünk, rólunk árulkodik” – és a legtöbben rossz üzenetet küldenek az állásinterjún

A szakértők szerint a rendezett, természetes stílus a hitelességet erősíti, míg a mesterkélt viselet merevséget sugall.

Megosztom
Link másolása

Ott ülsz az állásinterjún, próbálod a legokosabb, legkompetensebb arcodat mutatni, és közben fogalmad sincs, hogy a fejed tetején trónoló konty épp azt üvölti a veled szemben ülőnek, hogy merev vagy, mint egy karót nyelt presszós néni a nyolcvanas évekből. Pedig te csak rendezett akartál lenni. Egy állásinterjún az első benyomás nem a briliáns bemutatkozó mondatoddal kezdődik, hanem sokkal előbb. Egy szociálpszichológus, Alexander Todorov szerint konkrétan 160 milliszekundum alatt eldől a sorsod – ennyi idő alatt alakítunk ki valakiről egy koherens képet, és ebbe a hajad is vastagon beleszámít.

A szigorúan hátrafésült, fényesre lakkozott konty elvileg a hatalom és a magabiztosság szimbóluma.

„Minden, amit a hajunkkal teszünk, üzenetet közvetít; a nagyon feszes, tiszta konty a hatalom és a magabiztosság konnotációját hordozza”

– mondta a Vanity Fairnek Guido Palau, aki olyan márkák kifutóin dolgozik, mint a Prada vagy a Valentino. Ez eddig jól hangzik, de a hatalom és a merevség között néha csak egy hajszál a különbség. A kulturális közhelyszótárban a szigorúan feltűzött haj a ridegség jele, és egy olyan pozíciónál, ahol empátiát, kreativitást vagy nyitottságot várnak, ez a nonverbális üzenet simán hazavághatja az esélyeidet. Arról nem is beszélve, hogy a túlságosan feszesre húzott hajviselet fizikailag is kényelmetlen lehet. „Figyeljünk rá, hogy kényelmes legyen, mert ha túl szoros, fájdalmas lehet” – emeli ki Rumbie Mutsiwa fodrász, a trichológusok pedig

egyenesen óva intenek a napi szintű „slick bun”-tól, mert a hajtőre ható folyamatos húzóerő hosszú távon hajhulláshoz vezethet.

A szakértők szerint a megoldás a rendezett, de természetes stílus, ami nem akarja elrejteni a haj textúráját, sokkal inkább a kompetenciát és a hitelességet erősíti. Az alapszabály egyszerű: a haj ne takarja az arcot és a szemeket, hogy a kapcsolódás zavartalan legyen. A téma része az inkluzivitás kérdése is, mert a „professzionális megjelenés” sokáig egyet jelentett a kivasalt, egyenes hajjal.

A megfelelő hajviselet kiválasztása nagyban függ a megpályázott pozíciótól. Ha egy svájci bankba vagy egy menő ügyvédi irodába készülsz, ahol a formalitás az úr, egy alacsonyan tűzött, laza konty vagy egy letisztult lófarok néhány finom, arcot keretező tinccsel tökéletes választás. Ezzel szemben a B2B értékesítés vagy ügyfélkapcsolat világában, ahol a kapcsolódás a lényeg, egy félig feltűzött vagy szintén alacsony konty a nyerő, ami szabadon hagyja a nonverbális jelzéseket.

Kreatív meló, média, marketing? Itt beleférnek a laza hullámok, egy puha, „messy bun” vagy akár finom fonott részletek.

A tech- és startup-szektorban a smart casual a norma, ami a hajra is igaz: minimális termék, természetes hatás, egyszerűen kiengedett vagy laza lófarok. Az egészségügyben vagy a vendéglátásban pedig a higiénia és a biztonság az első, így a stabilan rögzített konty vagy lófarok az egyetlen opció.

A 40 feletti korosztály számára más szempontok is előtérbe kerülnek. Itt a cél a friss, kompetens benyomás erősítése, ahelyett, hogy a frizura keményítené a vonásokat. Egy túl szoros, középen elválasztott feltűzött haj könnyen szigorúvá tehet, míg

a lágyabb, arcot keretező rétegek, egy hosszabb frufru vagy egy kulcscsontig érő, levegős textúrájú fazon a tekintetet emeli ki és lágyítja a kontúrokat.

Az interjú napjára is érvényes néhány alapszabály. A kiválasztott frizurát mindig próbáld ki egy-két nappal előtte, nézd meg kamerán és természetes fénynél is. A kényelem kulcsfontosságú, a fejfájást okozó csatok és a túl szoros copf látszani fog a viselkedéseden. A tekinteted maradjon szabad, a frufru ne lógjon a szemedbe. A cél nem az, hogy valaki másnak tűnj, hanem hogy a saját szakmai márkád a lehető legtisztábban kommunikáljon.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÉPSÉG
A Rovatból
Így néz ki 54 évesen a Szex és New York hajdani szívtiprója, Smith Jerrod
A Smith Jerrodot alakító Jason Lewis ötvenesen éveiben is sármos, de a rajongók alig ismernek rá a friss fotókon. A színész a sorozat befejezése után tudatosan vonult vissza a rivaldafényből, és ma már jóval nyugodtabb életet él.

Megosztom
Link másolása

Emlékszel Samantha Jones dögös pasijára a Szex és New Yorkból?

Arra a szőke, angyalarcú modell srácra, Smith Jerrodra, akiért egy egész generáció rajongott?

A karaktert alakító Jason Lewis idén tölti be az 55. életévét, és bár egykor a világ egyik legismertebb szexszimbóluma volt, az utóbbi években "eltűnt".

Hogy jelenleg hogyan néz ki, és miért él jóval visszafogottabb életet, arról a Femcafé írt a sztár nemrég megjelent posztjai alapján. A meglepetés garantált, mert bár a sármja mit sem kopott, a változás azért elég látványos.

A helyzet az, hogy a színész az utóbbi években tudatosan visszavett a tempóból. Jason Lewis Hollywood zajától távolabbi, nyugodtabb életet választott. Persze nem tűnt el teljesen, feltűnt kisebb sorozatokban és az amerikai Dancing with the Stars-ban is, de a nagy visszhangot keltő szerepek elkerülték.

Ez a kontraszt különösen érdekes annak fényében, hogy Smith Jerrod karaktere milyen fontos dolgot üzent: ő volt az a pasi, aki bebizonyította, hogy független, szexuálisan felszabadult nő mellett is lehet stabil, támogató és egyenrangú partnernek lenni. És hogy az életkor egy bizonyos pontig nem számít.

A színész egyik Instagram-posztja:

A Szex és New York világa persze nélküle is tovább épült az "És egyszer csak..." című sorozattal, és a dráma sem lett kevesebb. A legnagyobb vitát a folytatás körül az kavarta, hogy a Samanthát alakító Kim Cattrall egyetlen, rövid jelenet erejéig tért csak vissza. A színésznő és a stáb többi tagja közötti feszültség közismert, így a cameo óriási médiafelhajtást kapott.

Cynthia Nixon, a sorozat Mirandája, később aggodalmát fejezte ki, mondván, a felhajtás aránytalanul nagy volt a visszatérés mértékéhez képest, és félt, hogy a rajongók csalódottak lesznek.

A franchise népszerűségét ez persze nem tépázta meg, az HBO hivatalosan is berendelte a sorozat harmadik évadát, amelyről azóta kiderült, hogy egyben az utolsó is lesz. Eközben a Charlotte-ot játszó Kristin Davis nyíltan beszélt arról, hogy a rengeteg kritika után felhagyott az arcfeltöltésekkel. Kim Cattrall pedig a magánéletben is új fejezetet nyitott: 69 évesen, egy szűk körű londoni ceremónián negyedszer is férjhez ment párjához, Russell Thomashoz. A sorozat szereplői tehát a maguk útját járják, miközben a rajongók időről időre még mindig visszakacsintanak a múltba, hogy megnézzék, mi lett a régi kedvencekkel.


Megosztom
Link másolása

SZÉPSÉG
A Rovatból
Magyar orvos kongatja a vészharangot a tinik bőrápolási őrülete miatt: komoly betegséget okozhat
Dr. Balaicza Erika szerint a tinédzserek körében terjedő, felnőtteknek szánt bőrápolási rutinok súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek. A kontrollálatlanul használt erős hatóanyagok rombolhatják a bőr természetes védőrétegét, ami krónikus gyulladást tarthat fenn a szervezetben.

Megosztom
Link másolása

A tizenévesek bőre nem kísérleti labor, ahol a TikTok-feedről ellesett trükköket ki lehet próbálni, felnőtteknek készült savakkal, retinollal és C-vitamin-bombákkal.

A közösségi médiából ömlik ránk az infó, és a szépségápolási trendek erős nyomása egy egészen bizarr jelenséget szült:

a „Sephora-kölykök” trendben 8-12 éves gyerekek felnőtt anti-aging szérumokat vásárolnak, és ezekkel kezelik, feleslegesen a bőrüket.

És ez nem csak amerikai hóbort.

A felnőtteknek, illetve érett bőrre szánt kozmetikumok a tiniknek egyenesen károsak: a fiatal, még fejlődésben lévő bőr természetes védővonalát rombolják le.

A helyzet annyira komoly, hogy már szakorvosok is kongatják a vészharangot. Dr. Balaicza Erika egy részletes írásában hívja fel a figyelmet, hogy a kamaszbőr biológiailag egy teljesen más, mint az idősödő bőré: természetes rugalmassággal és önmegújító képességgel bír, amit a felnőtteknek szánt agresszív hatóanyagok csak megzavarnak.

A végeredmény pedig mi lesz? Krónikus bőrszárazság, durva allergiás reakciók, kontakt dermatitisz, és paradox módon még több, gyulladt pattanás, mert a túlszárított bőr pánikszerűen próbálja pótolni a faggyút.

Mindehhez jön a drasztikusan megnövekedett fényérzékenység, ami egyenes út a pigmentfoltokhoz és a későbbi, sokkal súlyosabb bőrelváltozásokhoz.

Ha a túlzásba vitt hámlasztással és a felnőtt szérumokkal megbontjuk a természetes védőréteget, a kozmetikumokban lévő mesterséges illatanyagok és tartósítószerek sokkal könnyebben felszívódnak, és egyfajta állandó, alacsony szintű gyulladást tarthatnak fenn az egész szervezetben.

De a probléma nem áll meg a bőrfelszínen. A bőrünk az immunrendszerünkkel is szoros összeköttetésben áll. A szakember arra is rávilágít, hogy a bőrön át felszívódó anyagok az egész szervezetre hatással lehetnek.

„Belgyógyászként és a prevenció elkötelezett híveként fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a felnőtteknek kifejlesztett, erős hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumok kontrollálatlan használata komoly egészségügyi kockázatokat rejt a fejlődésben lévő szervezet számára.”

Akkor mit tegyen egy kamasz? A tudományosan indokolt protokoll, amit olyan szervezetek is javasolnak, mint az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia, nevetségesen egyszerű:

kíméletes, pH-semleges lemosó, egy könnyű, pórusokat nem tömítő hidratáló, és a legfontosabb: a napi fényvédelem. Semmi más.

Az aktív hatóanyagok kizárólag diagnosztizált bőrprobléma esetén, szakorvosi javaslatra jöhetnek szóba.

A szülőknek pedig az a feladatuk, hogy szűrjék ki az „anti-aging” és erős savakat tartalmazó cuccokat, és magyarázzák el a gyereknek, hogy a TikTokon látott tökéletesség mögött általában nem a huszadik szérum, hanem digitális filter áll.

Ha pedig a pattanások tényleg súlyosak, akkor nem az internetről kell megoldást rendelni, hanem orvoshoz menni, mert a háttérben gyakran hormonális okok, inzulinrezisztencia vagy bélflóra-zavarok állnak, amiket nem kenegetni, hanem belsőleg kezelni kell.

A „Sephora-kölykök” jelenség 2023-2024 körül robbant be a köztudatba, amikor a közösségi médiát elárasztották a videók a kozmetikai üzletekben drága szérumokat tesztelő gyerekekről. A The Guardian és más nemzetközi lapok is beszámoltak arról, hogy a bolti eladók tehetetlenek a fiatal vásárlókkal szemben, akik gyakran olyan termékeket követelnek, amik kifejezetten ártalmasak lehetnek a bőrükre. A szakmai konszenzus egyértelmű: a tiniknél a rendszeres fényvédelem az egyetlen valódi „anti-aging”, minden más aktív hatóanyag használata csak célzottan, orvosi felügyelettel indokolt.


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
A Rovatból
Elképesztő formában van 46 évesen a VIVA TV egykori sztárja, Kisó
Kiss Orsolya testre simuló ruhában készített fotókat, és ezeket tette közzé Instagram-oldalán. A képek mellett egy személyes bejegyzésben írt a háláról és arról, hogy büszke az elmúlt éveire.

Megosztom
Link másolása

Aki emlékszik még a VIVA TV aranykorára, annak nem kell bemutatni Kiss Orsolyát, vagyis Kisót.

A 2000-es évek elején az Interaktívból integetve határozta meg egy komplett generáció délutánjait.

Mostanában kevesebbet látni a képernyőn, de a munka és a karrier nem állt meg.

Instagramon pedig olyan poszttal jelentkezett Kiss Orsolya, ami megmutatja, hogy a negyvenes éveiben is kirobbanó formában van.

A műsorvezető egy derékban passzos, elegáns ruhában állt a kamera elé, a második fotón pedig a szett a karcsúságát is hangsúlyozza. A bejegyzés, ami az Instagram-oldalán jelent meg, azonban nem csak a külsőségekről szól.

Kisó egy hosszabb, személyes hangvételű vallomással is kiegészítette a képeket.

Arról írt, mennyi mindenért hálás az életében, és hogy büszke arra, amilyen emberré vált.

"Hamarosan 46 éves leszek.

És ahogy közeledik ez a szám, egyre kevésbé az jár a fejemben, hogy hány év telt el, inkább az, hogy mennyi mindenért lehetek hálás.

A családomért. A barátaimért. Azokért, akik szeretnek, támogatnak és mellettem állnak. A munkáimért, a lehetőségeimért, az élményekért, amelyek formálnak. És igen, egy kicsit magamért is. Mert nem mindig könnyű az út, de büszke vagyok arra a nőre, akivé az évek során váltam"

– írta a fotók mellé.

"Mert nem mindig könnyű az út, de büszke vagyok arra a nőre, akivé az évek során váltam."

Kisó 2003-ban tűnt fel a VIVA TV-n, ahol öt évig volt a csatorna egyik legnépszerűbb arca. A zenetévés korszak után sem tűnt el, sikeresen váltott, és a Class FM műsorvezetőjeként folytatta a karrierjét. 2011-től a közmédia felé vette az irányt, ahol az M1, majd a Duna Televízió képernyőjén is láthatták a nézők, többek között a SzerencseSzombat házigazdájaként. Bár onnan 2020-ban távozott, a rádiózást nem hagyta abba, 2021-től a Sláger FM-en hallható.


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
A Rovatból
A legtöbb nő nem is sejti, hogy a saját hajkeféjével teszi tönkre a haját nyáron
A nyári hajápolás nem feltétlenül bonyolult, mindössze három területre kell koncentrálni.

Megosztom
Link másolása

A nyár az, amikor a lelked feltöltődik, a hajad pedig csendben kikészül. Miközben te a fröccsöt szürcsölöd a naplementében, a hajszálaidat háromfrontos támadás éri: az UV-sugárzás szétzilálja a szerkezetüket, a sós tengervíz kiszívja belőlük az utolsó csepp nedvességet is, a medence klórja pedig gondoskodik a maradékról. Az eredmény egy száraz szénaboglya, amivel szeptemberben majd a fodrászod vív harcot. De a helyzet nem reménytelen, és a megoldáshoz nem kell semmilyen bonyolult, tizenkét lépéses rituálét bevezetned. Elég három tudatos döntés.

Az első és talán legváratlanabb lépés, hogy dobd ki a hajkefédet. Vagy legalábbis vedd elő a nagyítót.

A nyári párás-ragacsos levegőben a hajkeféd sörtéi között egy komplett ökoszisztéma épül ki a hajformázó-maradványokból, a fejbőrről leváló hámsejtekből és a porból, amit minden egyes fésülködéssel szépen visszamasszírozol a frissen mosott hajadba.

A Stylemagazin szerint például a FOREO FLIP play 3-in-1 kefe antisztatikus sörtéi pont az ilyenkor elkerülhetetlen szöszösödést segítenek kordában tartani, a kompakt kialakítása miatt pedig a strandtáskában sem foglal több helyet egy telefonnál. A lényeg: a tiszta eszköz legalább annyira fontos, mint a drága sampon.

Mielőtt azonban rohannál új kütyükért, van egy még egyszerűbb trükk: hagyd békén a hajad.

A nyári hőség és a napsütés önmagában is olyan terhelést jelent, mintha naponta vasalnád, ezért a szezon előtt érdemes adni neki egy kis pihenőt.

Egy frissítő vágás megszabadít a már eleve haldokló, töredezett hajvégektől, így azok nem tudnak tovább hasadni a sós víz vagy a napfény hatására. Ha pedig teheted, a legnagyobb kánikula előtt pár hétre tedd el a hajvasalót, a göndörítőt és a hajfestéket. Ez nem atomfizika, csak szimpla logika: egy eleve kimerült hajszálat sokkal könnyebben végez ki a nyár.

És ha már védelem: ahogy az arcodra is kensz ötvenes faktort, a hajad sem fogja magát megvédeni a puszta jóakarattal. A napszítta tincsek jól mutatnak az Instán, de valójában az UV-sugárzás komolyan megviseli a hajszálakat.

Meglepően sok sampon, hajolaj és hajformázó tartalmaz eleve UV-védő összetevőket.

Ha a tiédben nincs, akkor egy célzott fényvédő hajpermet vagy egy UV-szűrős, kiöblítést nem igénylő ápoló életmentő befektetés lesz.


Megosztom
Link másolása