50 éve lett Kabir Bediből legenda – és most újra Sandokan-lázban ég a világ
Kabir Bedi éppen ötven éve, 1976-ban lett az a Sandokan, aki miatt komplett generációk akartak fekete szemceruzával és karddal igazságot osztani. A maláj tigris szerepe alapjaiban forgatta fel az életét: „Sandokan örökre megváltoztatta az életemet, és olyan nemzetközi karriert adott, amely Hollywoodtól Bollywoodig, sőt még Európában is megnyitott előttem egy csomó ajtót. Nem lehetek ezért elég hálás” – mondta nemrég.
És miközben a legenda él, megérkezett az utánpótlás is:
Az új szériát december elején mutatták be az olasz Rai1 tévécsatornán, a nézettség pedig azonnal kilőtt. Egy olasz magazin persze megpróbálta összeugrasztani a két generációt, de Bedi az Instagramon helyretette a dolgot. „Soha semmi negatívat nem mondtam róluk, ellenkezőleg, tiszta szívemből gratulálok a sikerükhöz” – írta, majd hozzátette, őszintén nem féltékeny az utódjára. Nem is lenne miért, a magánélete is épp elég mozgalmas.
Jelenlegi feleségével, a nála közel harminc évvel fiatalabb Parveen Dusanjjal januárban ünnepelték a 10. házassági évfordulójukat. A színész egy nappal a 70. születésnapja előtt vette el negyedik feleségét.
A mostani házassága miatt viszont évekig tartó mosolyszünetet tartott első házasságából született, ma 55 éves lányával, Poojával, aki talán nehezen viselte, hogy az új mostohaanyja még nála is fiatalabb. „Nem Parveen volt az egyetlen oka annak, hogy egy darabig nem beszéltünk. Voltak köztünk félreértések” – mondta Bedi. „De nagyon boldog vagyok, hogy sikerült tisztáznunk a dolgainkat, és ma már minden rendben van. Nagyon szeretem Pooját és nagyon szeretem Parveent is, szerencsére ma már ők is jóban vannak egymással.” Pooja is megerősítette a békét, apját „gyengéd óriásnak” nevezte.
A színésznek a lánya mellett két fia is született, de az első házasságából származó, skizofréniával küzdő Siddhart 26 évesen öngyilkos lett. Második feleségétől született fia, Adam ma 44 éves. Mostani párjáról Bedi úgy beszél, mint a filmvásznon:
De Bedi nemcsak a múltjából és a magánéletéből él, ma is tele van munkával: hat új filmje is készül. Most épp egy igaz történeten alapuló brit mozit forgat, az USA vs. Raj egy indiai orvosról szól, akit jogtalanul börtönöztek be Amerikában, és aki fáradhatatlanul küzdött az igazáért. Pont, mint egy modern Sandokan.
***
Via Meglepetés