SZÉPSÉG

4 dolog dolog, amit egy bőrgyógyász szerint SOSE tegyél a hajaddal

Sajnos nincs jó hírünk azok számára, akik szeretik a trendi megoldásokat.

Megosztom
Link másolása

Dr. Raj Arora arra használja TikTok csatornáját, hogy bőr- és hajápolási tippeket osszon meg, hiszen bőrgyógyászként ez a szakterülete.

Most elárult 4 dolgot, amit ő sosem tenne a hajával, és higgyétek el, van közte igen meglepő is.

1. Hajszőkítés és balayage

A doktornő szerint ez a művelet borzasztó káros, és hajtöredeztést, hajelvékonyodást és nagyon száraz hajat eredményezhet.

A kárt pedig nagyon nehéz lehet helyrehozni, mivel a száraz haj gyakran inkább kihullik.

Persze azt is elismerte, hogy korábban ő is szőkítette a haját, de mára megtanulta, hogy sokkal jobb egészséges tincseket növeszteni a szőkébbek helyett.

2. Hajhosszabbítás

Úgy tűnik, a doktornő tapasztalatból beszél, ugyanis bevallotta, hogy már ezt is kipróbálta. Azonban észrevette, hogy miután eltávolította a póthajat, hullani kezdett a haja, és sokkal vékonyabb lett.

„Számomra a hajhosszabbítás ezért egy nem. Húzza a fejbőrt, törést okoz, és hajhulláshoz vezethet, amit nehéz visszanöveszteni.”

3. Szoros frizurák és lófarok

Bár videójában éppen összefogva viselte haját, Dr. Raj elmondta, hogy csak kéthetente érdemes így hordani a hajunkat, és akkor is olyan hajgumit érdemes választani, ami kevesebb kárt okoz.

Ő például egy puha, selyem hajgumit viselt.

„A szoros lófarok, a hajfonás és a haj hátrahúzása vonóalopeciát okozhat, és ez hajhullást eredményezhet, különösen az arc körül” - mondta el.

4. Tartós hajegyenesítés

Ez a brazil kezelés kreatint használ a haj kiegyenesítéséhez, de nem ez a fő gond vele.

„A kutatások kimutatták, hogy a brazil hajformázók egy formaldehid nevű vegyi anyagot tartalmaznak, és ez rákot okozhat” -tette hozzá a doktornő, és az érve elég nyomósnak tűnik.

Dr. Raj videója már több mint 600 000 megtekintésnél jár, és persze rengetegen kommentelték.

@drrajarora Replying to @Amy 4 things I would never do to my hair as a Skin Doctor & GP #hairtips #haircare #neverdothis #hairtok #skindoctor #haircaretips #doctorhairtips #hairtransformation #fyp #drraj ♬ Beauty - eas Ratta

„Évekig tartó brazil keratinos kezelések után észrevettem, hogy nagyon sok hajam kihullott. Tényleg abba akarom hagyni, de nehéz.” - írta valaki.

„A hajhosszabbítás az én hajamat is elvékonyította. Különösen az alsó felét” - írta egy másik.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÉPSÉG
Újra kisminkelte magát Pamela Anderson a Met-gála tiszteletére, azonban a hajával valami nem stimmelt
Az 56 éves színésznő szakított a smink nélküli megjelenés hagyományával, és csak úgy tündökölt a kamerák előtt. Sajnos a hajdísze azonban teljesen érthetetlen.

Megosztom
Link másolása

Pamela Anderson is részt vett hétfő este a 2024-es Met-gálán, ahol sokakat meglepett azzal, hogy ismét sminkben jelent meg a fotósok kamerája előtt.

Az 56 éves színésznő az utóbbi időben ugyanis arról volt híres, hogy

gyakorlatilag teljesen természetesen, mindenféle festék nélkül jelent meg minden vörös szőnyeges eseményen, kihangsúlyozva azt, hogy elfogadja az öregedését, és nem kívánja azt sminkkel elfedni.

Ezúttal azonban láthatóan kivételt tett, ugyanis

a gyönyörű, félvállas pezsgő színű ruhája mellé egy szolid sminket is viselt.

Klasszikus hollywoodi megjelenést idéző külsejét pár csillogó ékszerrel tette teljessé.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pamela Anderson (@pamelaanderson) által megosztott bejegyzés

Haját elegáns kontyba tűzték, azonban szőke tincsei közé pár, színben teljesen megegyező tollat tűztek, ami talán nem volt a legszerencsésebb választás.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pandora (@theofficialpandora) által megosztott bejegyzés

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

SZÉPSÉG
A csodálatos hajnövesztő szerek egy jó nagy kamu, ez a 3 trükk az, ami valóban használ - állítja a szakértő
Hidd el, neked sincs szükséged sok lépéses, drága hajápolási rutinra! Ez az, amit alkalmazz helyette.

Megosztom
Link másolása

Egy fodrász szakember most megcáfolt néhány csodaszerrel kapcsolatos tévhitet, amelyek ritkuló fürtjeink kapcsán merülhetnek fel. A The Sun magazinak pedig azt is elárulta, mi az a három dolog, amit viszont tényleg érdemes alkalmaznunk.

Arran Isherwood a FUE Clinics vezető szakértője személyesen is tapasztalta, mekkora nehézséget jelenthet a ritkuló frizura elleni küzdelem. Így saját tapasztalataiból merítve ad tanácsot a hasonló problémával küzdőknek.

„Sajnos a hajápolási iparág tele van félinformációkkal, és folyamatosan új »csodaszerek« bukkannak fel”

- mondta Isherwood.

Úgy látja, manapság szinte naponta jelennek meg új, garantált megoldást ígérő csodaszerek, amik akár többet árthatnak, mint hasznot hoznak.

Egyféle termék ugyanis nem jelenthet megoldást mindenki számára, szerinte meg kell találnunk a saját hajtípusunkhoz megfelelő kezelést.

Nem mellesleg ezekért a szereként igen borsos árat kérnek, amit nem mindenki engedhet meg magának.

Az interneten éppen ezért elkezdtek terjedni a pénztárcabarát megoldások, amik hasonlóan jó eredményt ígérnek.

Isherwood szerint ezt a három lépést alkalmazva te sem lőhetsz mellé és valóban látni fogod az eredményt:

1. Masszázs

Hasznos módszer a ritkuló fürtök javítására, amely egyben öngondoskodás is, a fejbőrmasszázs.

„Ha a fejbőrről van szó, a masszázs segíthet serkenteni a vérkeringést és megnyújtani a hajhagymákat, hogy elősegítse a növekedést”

- magyarázta Isherwood.

2. Mélytisztítás

A szakértő nem győzte hangsúlyozni az igazán jó mélytisztítás előnyeit, amihez azonban megfelelő termékre van szükség. Azt is javasolta, hogy mindenképp építsünk be egy jó tisztító sampont a hajápolási rutinunkba.

"A tisztító sampont úgy tervezték, hogy segítsen megfiatalítani a fejbőrt azáltal, hogy kíméletesen megtisztítja a felszínt a baktériumoktól és a gombásodástól, miközben a bőr pH-értékét is kiegyensúlyozza"

Ehhez nem kell a legdrágább sampont megvásárolnunk, viszont érdemes kísérletezni, hogy pontosan melyik termék válik be nekünk legjobban.

3. Rozmaringolaj

Bár rengeteg „csodatermék” bukkan fel a piacon, van egy, amelyet Isherwood is jóváhagy. A rozmaringolajnak számos előnye van az általános egészség szempontjából.

Ezek közé tartoznak a gyulladáscsökkentő tulajdonságok és a jobb keringés elősegítése. Isherwood szerint az utóbbi pont nagyon hasznos, ha hajhullásról van szó.

A szakértő hozzátette, hogy még nincs sok tudományos bizonyíték ennek megerősítésére, de a mutatott eredmények magukért beszélnek.


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
Egy egyszerű trükk, amitől dúsabbnak tűnik majd a hajad
Legalábbis Victoria Beckham fodrásza szerint ez a legegyszerűbb módja annak, hogy elköszönjük a lapos haj látszatától.

Megosztom
Link másolása

Egyeseknek megadatik a természetesen dús haj, mások pedig gyakorlatilag bármit megtennének érte.

Szerencsére van pár egyszerű trükk, amivel azért megteremtheted legalább a látszatát.

Luke Hersheson, aki többek között Victoria Beckham fodrásza is, a brit Vogue-nak adott interjújában elárulta, hogy ezzel a nagyon minimális erőfeszítéssel máris nagyszerű eredményt érhetsz el.

Szerinte ugyanis az, ha középen választod el a hajad, az máris rossz indítás, ettől csak sokkal laposabbnak tűnnek majd a fürtjeid.

„Gondolj Kim Basingerre és a dús hajára. A középső elválasztás mindig laposabbá teszi a hajat. Ha oldalra tesszük, az a legegyszerűbb módja, hogy több volument adjunk a hajnak.”

Sőt, ha vékonyszálú és ennek köszönhetően lapos hajjal szenvedsz, talán azon is érdemes lehet elgondolkozni, hogy lemondj a kedvenc hajpakolásodról.

„Ha rossz kondicionálót használunk, vagy túl sokat, az elnehezítheti a hajat, és emiatt laposabbnak tűnhet. Azt tanácsolnám, hogy ne használjunk hajmaszkokat és nehéz hajkondicionálókat, ezzel is segítve megőrizni a volument és a tartást.”

A szakértő hozzátette, hogy ilyen hajtípusnál sokat számíthatnak az apró dolgok, például a felfelé irányuló hajszárítás, amivel segíthetsz egy kis plusz tartást varázsolni a hajszálakba.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
Ezzel az olcsó eszközzel csodákat tehetsz a hajhullás ellen – állítja a szakértő
A szakértő elmondása szerint ez nem csak lassítani, de akár teljesen visszafordítani is képes a hajhullást.

Megosztom
Link másolása

A hormonok legapróbb változása is drámai változásokhoz vezethet a fejbőrön, ami akár hajhullással is járhat, osztotta meg Bridgitte Hill okleveles trichológus.

A trichológia az emberi haj szerkezetével, működésével és betegségeivel foglalkozó tudomány.

Érthető, hogy a menopauza miatt a negyvenes és ötvenes éveik végén járó nőknél nagyobb valószínűséggel jelentkezik lassabb hajnövekedés és száraz textúra.

"Ahogy öregszünk, és nem foglalkozunk megfelelő fejbőrápolással vagy karbantartással, az öregedő fejbőrünk a hajhagymák romlásához vezet."

A szakértő szerint a fejbőr és a haj egészségét illetően ugyanazokat az elveket kellene alkalmaznunk a bőrápolásnál. Vagyis a helyes táplálkozást és a kíméletes, de hatékony tisztítási, hámlasztási és hidratálási rutint.

„A haj a fejbőr meghosszabbítása. Minél jobban őrizzük a fejbőr mikrobiomját és bőrgátját, annál jobban fog működni, ezzel csökkentve a nem kívánt fejbőrbetegségek és a hajhullás esélyét.”

A hajhullást gátló samponok és kondicionálók mellett a fejbőrt hámlasztani is kell. Jó hír, hogy a hámlasztás legkönnyebben elérhető módszere teljesen ingyenes.

A szakértő szerint egy lágy fejbőrmasszázs az ujjhegyeiddel vagy hajkefével megteszi a hatását. Akár már száz forintért is be tudunk szerezni olyan szilikonkefét, amelyet úgy terveztek, hogy használat közben masszírozza a fejbőrt.

A fejbőr vérellátása a korral csökkenhet, ami az oxigén és a tápanyagok hajhagymákhoz való eljutásának csökkenését eredményezi. Ennek eredményeképpen jelentkezhet hajhullás, gyengébb hajhagymák és vékonyabb szálak.

A fejbőrmasszázs javítja a vérkeringést és az oxigén áramlását, így a tüszők megerősödnek és hajunk erősebb szerkezetűvé válik.

A masszázs a tüszőket eltömítő lerakódásokat is eltávolítja. Az eltömődések közé tartozhatnak a természetes olajok és a hajformázó termékek is, amelyeket a legutóbbi hajmosás óta a hajadra tettél.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása