INSPIRÁLÓ
Ahogy közeledik az ünnepi időszak, sokan érzik úgy, hogy kívül csillog minden, belül mégis egyre fakóbbá válnak az emberi kapcsolatok. A szakértő azt mondja, ez nem véletlen: a modern társadalom lassú, alattomos folyamatban tanulta meg a közönyt, és most elérkezett az idő, hogy szembenézzünk a következményeivel.
INSPIRÁLÓ
Páder Zsófia az OCR sportban képviseli Magyarországot a nemzetközi versenyeken.
Annak ellenére, hogy ez a sportág államilag nem támogatott, Zsófia sorra éri el a
dobogós helyezéseket, és bizonyítja elhivatottságát önerőből.
INSPIRÁLÓ
Kalshi nevű cégével forradalmasította a fogadási piacot, nála választásokra és celeb-botrányokra is lehet pénzt tenni.
INSPIRÁLÓ
Pécsről indult néptáncosként, Szentpéterváron lett balettmester és nemrég vett házat Toszkánában, Sting nyaralója közelében.
INSPIRÁLÓ
Először döbbent csend fogadta a munkáltató bejelentését az év végi közös vacsorán, majd könnyekben törtek ki.
INSPIRÁLÓ
Trencsénben egy napra lezárják a forgalmas utcákat, hogy az embereké legyen a tér. A lakosok kézzel készített csónakokkal eveznek majd a Vág folyón.
INSPIRÁLÓ
A fotó minden részlete azt sugallja, hogy ma is, más szerepben is legalább olyan ikonikus figura, mint a Fehér Házban töltött évek alatt.
INSPIRÁLÓ
Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa nemcsak a csillagokat hódítja meg, hanem a színpadot is: egy igazán megható zenei együttműködéssel rukkolt elő, már most mindenkinek nagyon tetszik a klip.
INSPIRÁLÓ
Egy arc, amely generációkat bűvölt el – Björn Andrésen, a Halál Velencében angyalarcú fiú főszereplője, 70 évesen elhunyt. A „világ legszebb fiaként” emlegetett színész arcát egykor egy egész nemzedék imádta, poszterei a lányok szobáinak falát díszítették, miközben ő maga sosem tudott szabadulni a szépség bélyegétől.
INSPIRÁLÓ
A boszorkányok ma már nem seprűn utaznak, hanem Golffal, és bögrével a kezükben próbálnak egyensúlyozni munka, szerelem és önismeret között. Hegedűs Noémi új regénye, A ház a kelta keresztnél, Cornwall ködös partjain vezeti végig az olvasót, ahol a múlt szellemei és a szerelem varázsa egyszerre kísértenek meg.
INSPIRÁLÓ
Hegedűs Noémi első regénye egyszerre romantikus, misztikus és mélyen női – a Ház a kelta keresztnél a lélek gyógyulásának története.
INSPIRÁLÓ
A divattervező-író-festő Kadarkai Endrének beszélt többek közt a gyermekkoráról és az életét meghatározó alapvető értékrendről.
INSPIRÁLÓ
Selye János neve örökre összefonódott a feszültség fogalmával, pedig élete nagy részét Kanadában töltötte.
INSPIRÁLÓ
Krasznahorkai László világhírű magyar író épp a mindennapok apróságaival foglalkozott éppen, amikor kiderült, ő lett a 2025-ös irodalmi Nobel-díjas.
INSPIRÁLÓ
Jane Goodall, a csimpánzok világhírű kutatója 91 évesen hunyt el Los Angelesben, miközben világ körüli előadói körútján járt. Élete során milliókat inspirált az állatok és a természet iránti szeretetre.
INSPIRÁLÓ
Ezeknek a személyeknek a mondandója más szinten mozog. Mélyebb gondolatokat fogalmaznak meg, trendeket vázolnak fel, összefüggésekre mutatnak rá.
Népszerű
Ajánljuk