Homokbányában készül a legkeményebb Spartan Race akadályversenyekre Páder Zsófia: „Minek is jöttem ide, miért csinálom ezt?”
Az OCR nem csupán fizikai kihívás, hanem életstílus. Páder Zsófia a Magyar Honvédség 2. Sportszázadának katonasportolójaként, nőként és edzőként is a maximalizmus jegyében éli mindennapjait. Az idei versenyidőszak után mesél arról, mi kellett ahhoz, hogy sikeresen leküzdje az akadályokat.
– Hogyan indult az OCR karriered, hogyan kerültél képbe?
- Sportiskolába jártam általánosban, ahol az atlétika mellett a röplabda volt a fő sportágam: ebben komoly sikereket értünk el, NB I-ben, NB II-ben és külföldön is játszottam. 25 évesen Budapestre költöztem, civil szakmámban kezdtem dolgozni, és úgy alakult, hogy nem tudtam számomra megfelelő csapatnál folytatni a játékot. Kipróbáltam több új sportágat, keresgéltem, mi áll hozzám igazán közel.
Emellett futni is újrakezdtem, főként hosszabb távokat, amit korábban sosem csináltam. Új élményt jelentett, hogy terepen, a budai hegyekben futhattam. Így kezdődött az OCR (Obstacle Course Racing) iránti érdeklődésem: a terepfutás és a crossfit kombinációja – a súlyok cipelése, és a fizikai kihívások –, majd az Elite Challenge Training System militáris jellegű edzései együtt adták meg azt az ingert, ami igazán motivált.
A Crossfit teremben hallottam először a Spartan Race-ről, több ismerős mesélt róla, hogy milyen jó élmény volt nekik, és
Épp akkor azonban egy komoly sérülésem lett: kiszakadt a porckorongsérvem, amit meg kellett műteni. Emiatt kimaradt egy kis idő a felkészülésből, de amikor felépültem, eldöntöttem, hogy ez lesz a célom – újra formába jönni és versenyezni. 2016-ban végül sikerült rajthoz állnom az első OCR-versenyemen, a téli HunHarcos futamon.
– Miből áll össze az OCR sport?
- A sportágon belül nem egyetlen szövetség irányítja és szervezi a versenyeket. Az OCR-ben több nemzetközi szövetség létezik, rengeteg különálló versennyel, versenysorozattal, amelyeket különböző brandek rendeznek. Hazánkban a legismertebb az OCR-versenyek közül a Spartan Race, de a sportág világszerte rohamosan terjed — ma már több tucat nemzetközi és regionális márka rendez ilyen kihívásokat, emellett a sportág katonai hagyományai és múltja miatt továbbra is szerepel a Honvédség sportprogramjában.
View this post on Instagram
Minden márkának megvannak a saját versenykiírásai és szabályai, amelyek fokozatosan kezdenek egységesedni, de még mindig vannak eltérések. Az alábbi kategóriákban állhatnak rajthoz a versenyzők: amatőr (open) kategória, ahol a hobbi sportolók indulnak, léteznek korosztályos (age group) kategóriák, hasonlóan a triatlonhoz, és van az elite (pro) kategória, amelyben a (fél)profi sportolók versenyeznek. Az akadályhibákért járó szankciók is eltérhetnek: máshogy kezelik, ha valaki nem teljesít egy akadályt: büntetőfeladattal, büntetőidővel vagy karszalagvesztéssel járhat egy hiba.
– Kihíváspróbák nem csak profiknak?
- Pontosan. Az OCR egyik szépsége, hogy nem csak versenyszerűen lehet űzni. Sokaknak ez egy életmódváltó kihívás: akár húsz év mozgásszegény élet után is el lehet jutni oda, hogy egy év felkészülés után sikeresen teljesítsenek egy ilyen versenyt. A cél ilyenkor nem az időeredmény, hanem az, hogy valaki végigcsinálja, és átlépje a saját határait.
Amikor az első versenyemen indultam, az open kategóriában éppen hogy lecsúsztam a dobogóról – ugyanígy történt a második alkalommal is. A harmadik versenyre már nem maradt hely ebben a kategóriában, mire nevezni akartam, így csak az elit mezőnybe tudtam jelentkezni.
Nekem ez nem volt gond, addig is segítség nélkül teljesítettem az akadályokat. A csapatversenyeken például lehet segíteni egymásnak – mondjuk amikor egy magas palánkon kell átmászni – ez az igazi próbatétel.
– Tehát ide laikusok is elmehetnek?
- Így van. Fel kell rá készülni, nevezni a versenyre, és máris indulhat a kihívás. A célba érkezés után minden befutó kap egy befutóérmet és gyakran pólót is – és mindenki hatalmas örömmel, büszkeséggel éli meg, hogy sikerült teljesítenie.
– Milyen távokon zajlanak a versenyek?
- A távok nagyon változatosak. A legrövidebb pálya 100 méteres. A “short course” kb. 3 kilométer, a “standard course” pedig általában 10-15 kilométer, de a különböző brandek ettől eltérhetnek – mindegyik maga alakítja ki a pályáját. Van egy új, 400 méteres formátum is,
Rövid, gyors, sok előzési és hibalehetőséggel nagyon izgalmas, igazi pörgős, modern versenyforma.
– Milyen kalandokkal jár egy ilyen versenyzés?
- Nagyon sok extrém élményt ad. Az ember gyakran tetőtől talpig sáros lesz, a sár befolyik mindenhova, a hajad összetapad, a körmöd alatt fakéreg vagy homok van. Sokszor megkérdezik: „De hát szakad az eső, akkor is elindultok?” – Igen, akkor is. Ha esik, ha fúj, a verseny akkor is megy. Csak akkor szokták elhalasztani kicsit a rajtot, ha nagyon heves villámlás van. Esős időben persze külön protokollt alkalmaznak a csúszásveszély miatt.
– Ez egy kicsit militarisnak hangzik, nem?
- Igen, laikus szemmel valóban úgy tűnhet, mint egy katonai túlélő program. Kemény, fizikai és mentális kihívásokkal teli sport, gyakran az akadályok mellett önmagunkat és a félelmeinket is le kell küzdenünk.
– Inkább fizikai kockázatok vannak?
- Igen, főleg fizikai. Minden versenyző maga dönti el, hogy melyik versenyen indul, de a költségeket is maga viseli, hiszen a Magyarországi OCR Szövetség jelenleg nem részesül állami finanszírozásban. - A nevezési díj, az utazás, a szállás és a transzfer mind összeadódnak, így ez mindenképp megfontolandó. - A különböző országok versenyei között is nagy a különbség.
Ott gyakran alacsonyabbak az akadályok, de sokkal nagyobb fogáserőt és technikai tudást követelnek meg. Az anyagiak mellett tehát az is számít, ki milyen kihívást keres: valaki a sárban szeret küzdeni, más inkább a gyors, technikás pályákat kedveli. A versenyválasztás így nemcsak logisztikai, hanem stratégiai döntés is.
– Mondj néhány példát az akadályokról, mit jelent az, hogy „magas” vagy „nehéz”?
- A „magas” akadály például lehet egy 5 méter magasan lévő kötél, amire fel kell mászni – ez már önmagában elég komoly kihívás. Vannak óriási “mászókák”, majomlétrák, mászóhálók is, amelyek szintén akár 5-10 méter magasak. A „nehéz” vagy „technikás” akadályok inkább a fogáserőt, ügyességet és testkontrollt teszik próbára. Ilyenek például a különböző függesztett elemek: gyűrűk, kötélcsonkok, apró mászófogások, amelyeken át kell lendülni, egyszerűen fogalmazva végigcsimpaszkodni.
View this post on Instagram
Van, hogy nem 5-6 akadályt kell teljesíteni egymás után, hanem akár 15-öt is. Ilyenkor a kezek teljesen elfáradnak, elsavasodnak – szó szerint ég az alkar. A súlycipelős feladatok is sokfélék. Vannak versenyek,
Bár a női mezőnyben fizikailag az egyik legerősebb versenyzőnek tartanak, nekem azok a versenyek fekszenek jobban, ahol kevésbé a gyors futás dominál, hanem inkább a hosszú, nehéz, erőt igénylő cipelős feladatok. Ezekben tudok sokat javítani az összidőmön.
– Mennyire kemény fizikai munka ez?
- Nagyon. Volt már olyan verseny, ahol egy kilométeren keresztül sípályán felfelé haladtunk egy 20 kilós homokzsákkal, lánctalpdarabbal, hajólánccal vagy vödörrel a vállon. Ez jól mutatja, milyen szintű fizikai terhelést jelent az OCR: ilyen helyzetekben tényleg minden izmod dolgozik, és fejben is keményen kell tartani magad.
– Van valamilyen biztosításító heveder vagy fizikai védelem a versenyeken?
- Igen, a szervezők figyelnek a biztonságra. Általában puha felületek, például homok vagy szivacsmatrac van az akadályok alatt, hogy ne kemény talajra essen az ember, ha véletlenül ez történne. Alapvetően úgy építik meg a pályát, hogy a kockázat a lehető legkisebb legyen, de mivel ez extrém sport, mindig benne van a fizikai sérülés lehetősége.
– Hány magyar sportoló űzi ezt a sportot?
- A COVID-időszak alatt látványosan megugrott a létszám. Akkoriban azok tudtak edzeni, akik egyesülethez igazoltak, így sokan csatlakoztak OCR-csapatokhoz. Ebben az időszakban több százan is aktívan űzték a sportot. Később ez a szám valamelyest csökkent, de a hazai versenyeken ma is rendszeresen indulnak magyar sportolók.
Az OCR egyik szépsége éppen az, hogy mindenkit megszólít – nemcsak profi sportolókat és katonákat, hanem azokat is, akik kihívásként, életmódváltásként tekintenek rá.
– Mit szólnak az emberek, amikor meghallják, hogy „erős nő” vagy?
- Sokan meglepődnek. Ez a sport első ránézésre valóban inkább „fiúsnak” tűnik, hiszen rengeteg fizikai erő kell hozzá. Hiszem, hogy a nők is képesek – sőt, sok esetben jobban is – elviselni az extrém körülményeket, kitartóbbak, és fejben is nagyon erősek.
Az időjárási tényezők, a sár, a hideg, a hőség, mind hozzátartoznak az OCR-hez, és ezek teszik igazán izgalmassá a versenyt. Azt hiszem, ez az egyik legfontosabb üzenete ennek a sportnak: segít kilépni a komfortzónánkból. Lelkileg is feltölt, mert minden egyes verseny egyfajta önismereti próba – és amikor végigcsinálod, az hatalmas erőt ad.
– Dolgozol, tanulsz, sportolsz, ez rengeteg elfoglaltság...
Alapvetően közgazdászként végeztem Szegeden, és eleinte a szakmámban dolgoztam, fiatal felnőttként a sport néhány évre másodlagos szerepbe került. Fokozatosan, tudatosan alakítottam úgy az életemet, hogy újra több időt tudjak a sportra és a versenyzésre fordítani: több edzői szakot is elvégeztem, karriert váltottam.
Ezek eleinte párhuzamosan zajlottak, kiegészítésként szolgáltak, de hamar a mindennapjaim fő részévé váltak.
Ennek köszönhetően 2023-ban sikeresen felvételiztem a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába. Ma katonasportolóként dolgozom, évente 20-25 versenyen veszek részt, a hétköznapokban a Honvédelmi Minisztériumban, a Toborzási és Létszámfejlesztési Főosztályon tevékenykedem, ahol a gazdasági és az edzői diplomáimhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati tudásom is kamatoztathatom, emellett edzőként mind az öttusában, mind az OCR-ben is tevékenykedek.
– Mit tanulsz most?
- Jelenleg az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem végzős hallgatója vagyok júniusban fogok OCR-edzői BSC diplomát szerezni. Ez egy teljes értékű egyetemi alapképzés, amely kifejezetten az akadályfutó sportedzőkre fókuszál. Tudomásunk szerint sehol máshol nincs még ilyen szintű, akkreditált OCR-képzés, így ez valóban egyedülálló lehetőség a világon.
– Hány sporttársad van, aki hasonlóan elhivatott, mint te?
- Magyarországnak több kiemelkedően tehetséges versenyzője is van, az utánpótlás egyelőre lassan fejlődődik. A legerősebb mezőny jelenleg a felnőtt, érettebb korosztályban található. Különösen büszke vagyok arra, hogy az egyik saját tanítványom, Benev Petrána, aki már negyedik éve jár hozzám edzésre, az Európa-bajnokság rövid távú versenyén a 2. helyet, a Spartan Sprint világbajnokságon a 4. helyet szerezte meg.
Ők azok, akik nemcsak hobbiként, hanem valódi hivatásként űzik az OCR sportot.
– Ezzel az edzői végzettséggel mik a terveid?
- Gyakorlatilag 2021 óta dolgozom a Magyarországi OCR szövetségnek. Kezdetben a Versenyzői Bizottság tagja voltam, majd az Edzői Bizottságban is részt vettem, később annak elnökeként tevékenykedtem. Jelenleg külső tanácsadóként segítem a munkát, és én felelek az edzői továbbképzések szakmai felügyeletéért.
2022 óta az Öttusa Szövetséggel is szorosan együttműködünk, ami hatalmas előrelépés.
hogy OCR-szakértőként számos világkupán, illetve az Európa-bajnokságon is részt vehettem, olimpikonoknak is segíthettem.
Az egyetemi képzést is azért kezdtem el, hogy hivatalosan is olyan tudást szerezzek, amellyel egy olimpiai sportágat támogathatok. Az öttusában ugyanis a lovaglás helyett bekerült a 70 méteres OCR, mint új versenyszám. Fontos megérteni, hogy ez nem a klasszikus OCR, hanem egy rövidített, végsőkig standardizált forma, de a koncepció és a tudás ugyanarra az alapra épül.
– Milyen lemondásokkal jár ez a sport?
- Őszintén szólva én nem élem meg lemondásként. Egész gyerekkoromban a sport az életem része volt: az iskola és a versenyek töltötték ki a napjaimat, minden más csak ezután jött. Most is így van – számomra ez nem áldozat, hanem életforma. Persze a versenyszezonban kevesebb a szabadidőm, és jobban oda kell figyelnem az időbeosztásomra, de ez természetes.
A testvérem kerékpározik, szóval a sport a családunkban is központi szerepet játszik: olykor együtt edzünk, számomra ez a közös időtöltés legjobb formája. Általánosságban igyekszem egészségesen élni. Együtt enni mindig élmény, de a tudatos választás fontos: tápanyagdús, finom ételeket választok, alkoholt viszont nem fogyasztok. Aki a testével dolgozik, annak ezek a döntések természetesek. Ez nem korlátozás, hanem egy életforma, ami segíti a teljesítményt és a regenerációt is.
– Volt már olyan, hogy nagyon elfáradtál, és úgy érezted, feladod?
- Persze. Vannak olyan hosszú versenyek, amikor az ember egyszer csak elgondolkodik azon, hogy „Minek is jöttem ide, miért csinálom ezt?” Főleg, az extra hosszú távokon, amikor rádöbbensz: órák óta küzdesz, és ugyanennyi van még hátra.
Addigra már többször úsztunk, sarasak voltunk, cipekedtünk, kúsztunk és másztunk – szóval minden létező erőpróbán túl voltunk.
– Olyankor előfordul, hogy már vacogsz is?
- Alapvetően, amíg mozgásban vagyunk, nem fázunk meg – az intenzív mozgás hőt termel – de kellemetlen tud lenni, főleg a hideg víz, a vizes ruha, a szél. Nekem például
Ilyenkor mindig arra gondolok, amit valahol egyszer olvastam: amikor azt hisszük, nem tudjuk tovább viselni a fájdalmat, és feladjuk, az valójában csak a fájdalomtűrésünk 60%-a. Ha ez eszembe jut, mindig mosolygva realizálom, hogy még bírom én ezt...
– Olyan típus vagy, akit inkább inspirál a nehézség?
- Azt hiszem, igen. Nem biztos, hogy mindig tudatosan, de ha egy pálya nagyon nehéz, és látom, hogy mások is szenvednek vele, az engem valahogy még inkább motivál. Sokszor, amikor súlyokat cipelünk vagy egy meredek emelkedőn haladunk, magamban ismételgetem:
„Zsófi, ez a te pályád, erős vagy, menj!”
A hosszú, extrán meredek szakaszokon kifejezetten erős vagyok, ez sokszor ellensúlyozza, ha a gyors futásban nem tudok annyira jól teljesíteni. És igen, előfordul, hogy gyaloglásra kell váltani – ez nem kudarc, hanem tudatos energiatakarékosság. Egy 20-30-50 kilométeres versenyen senki sem fut végig maximális tempóban. Be kell osztani az erőt – fejben és testben is.
– Ezt a sportot el lehet kezdeni a nulláról, akár idősebb korban is?
- Azt gondolom, hogy fokozatosan, odafigyeléssel gyakorlatilag bármilyen sportot el lehet kezdeni – feltéve, ha nincs orvosi vagy egészségügyi akadálya.
Természetesen bizonyos életkor felett, különösen nőknél, jobban kell figyelni a hormonális változások miatt könnyen kialakuló csontritkulásra, és az ezekből adódó sérülékenységre. Egy rossz lépés, egy leugrás utáni rossz talajfogás is elég lehet egy komolyabb sérüléshez – ezért a fokozatosság és a tudatos edzés nagyon fontos.
Az OCR tulajdonképpen ezeknek a természetes mozgásoknak a tudatos, sorba rendezett formája, futással kombinálva.
A gyerekeknél a versenyeken természetesen nincsenek nehéz súlyok – a terhelést mindig életkorhoz és fejlettségükhez igazítjuk. Az OCR sport gyökerei egyébként katonai alapokra vezethetők vissza, hiszen az akadálypályák eredetileg katonai kiképzési módszerekből alakultak ki.
A honvédségnél évente több versenyt is rendeznek, ezek kimondottan katonai pályán zajlanak, és csak katonák vehetnek részt rajtuk. Ha tehetem, mindig elindulok, és szerencsére eddig a dobogós helyek sem maradtak el.
Hetente nagyjából 10–15 órát edzek, ami a versenyszezonban persze intenzívebb: van, amikor hosszabb, van, amikor rövidebb edzésekből áll – futások, erősítések, akadályedzések, kerékpár, úszás és gyógytorna alkotják a programot.
– Van valami, ami az étrendedben különösen bevált?
- Nagyon régóta sportolok, így már pontosan tudom, mi válik be nekem – és ugyanezt tanítom a tanítványaimnak is: ismerjék meg a testüket. Egy ideje az okostányér elvét követem; az étkezéseim 80-90%-a tudatos, teljesítmény- és egészségfókuszú. Mindig azt mondom: „Olyat egyél, ami szolgálja az egészségedet és a teljesítményedet.”
Ez nemcsak fizikai, hanem a mentális egészség szintjén is igaz. Néha belefér egy szelet süti vagy egy kis csoki, ha az a jóllétedet szolgálja – ez is része az egyensúlynak. Versenyidőszakban persze következetesebb vagyok: ilyenkor pontosan tudom, hogy mit, mikor és mennyit eszem. Most például
Amint vége a szezonnak, tudatosan engedem kicsit lazábbra a gyeplőt – mert hosszú távon csak így lehet fenntartható ez az életmód.
– Ha egyszer végleg abbahagynád a versenyzést, el tudnád engedni a sportot?
- Erről sokat beszélgetünk a családdal, a barátaimmal és a kollégákkal, és mindannyian egyetértünk abban, hogy olyan nem igazán lesz, hogy én abbahagyjam a sportot, de ha már versenyezni nem is fogok, biztos vagyok benne, hogy fogok magamnak új kihívásokat találni.
Nagyon remélem, hogy a munkám során sem távolodom majd el a sporttól, valamilyen formában szeretnék kapcsolódni: edzőként, tanácsadóként, oktatóként. Katonaként pedig pláne hiszem, hogy a példamutatás az egyik legfontosabb és leghitelesebb dolog, amit tehetünk. Az aktivitás, a jó kondíció, az egészségtudatosság minden korosztálynak fontos, de különösen annak, aki a sportban dolgozik. Ez nem csak munka, ez életforma.
– Az OCR versenyeken lehet pénzdíjat is nyerni?
- Néhány versenyen igen, de ez nagyon ritka. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nyertem pénzt – és az sem fedezte a nevezési díjat, az utazást vagy a szállást.
Néha vannak szponzorok, akik segítenek, például edzőtábori lehetőséget biztosítanak, máskor vitaminokat vagy egészségmegőrző termékeket kapok, aminek szintén nagyon örülök. Magam szervezek meg mindent: a nevezést, az utazást, a szállást, a logisztikát.
Ezért mindig hálás vagyok, ha valaki segít és támogat a felkészülésemben, versenyzésemben valamilyen módon.
Alapjában véve semmilyen nehézség sem tart vissza, ez is csak egy akadály, amit minden alkalommal újra és újra le kell küzdenem, ugyanakkor jó lenne, ha a sportág népszerűsödése magával hozná, hogy az eredményes versenyzőknek kevesebbet kelljen amiatt aggódniuk, hogy benevezhessenek és elutazhassanak egy világversenyre.
Idén - egy kivétellel - minden versenyen dobogóra állhattam, ahol elindultam: a honvédségi versenyek mellett számos hazai és külföldi OCR-versenyen indultam. Néhány eredményre kifejezetten büszke vagyok: a norvég Navy Seal (tengerészgyalogos) kategóriában elért ezüstre, a 2024 után 2025-ben megismételt londoni Spartan Ultra Elite második helyemre, az első portugál Spartan Super Elite ezüstre és a spanyol Skull Race győzelmemre.
megint harmadik helyen végeztem a korosztályomban. Szerencsés vagyok, hogy a sportnak köszönhetően megismerhetem a világot.
Számos országba eljuthattam idén is, a közép-európai régión túl is: voltam Norvégiában, Angliában, Tenerifén, Portugáliában, többször Spanyolországban, Olaszországban és Abu-Dhabiban is, az őszi szezon kifejezetten sűrű volt.
