Milliókat buktak: Pataki Zita férje a kamerák előtt vallott súlyos szerencsejáték-függőségéről
„Én szerencsejáték-függő vagyok” – hangzik el a mondat, ami után általában kínos csend szokott következni egy családi vacsorán. Most viszont egy ország fogja hallani ezt a vallomást Szárnyas Attilától, Pataki Zita férjétől, méghozzá főműsoridőben, egy vadiúj, lélekturkászós realityben. A Viasat 3 ugyanis alig pár nap múlva elindítja az „A felszín alatt – Egy kapcsolat pszichológiája” című műsort, ahol a koncepció annyi, hogy ismert párok egy elismert pszichológusnak, Bibók Beának öntik ki a szívüket a kamerák előtt. Az első adásban rögtön mélyvíz: az RTL népszerű időjósa és férje mesélnek egy olyan krízisről, amiről eddig soha.
A tizenhárom éve tartó kapcsolat persze nem volt egy fáklyásmenet, ezt eddig is lehetett tudni. A pár korábban nyíltan beszélt a gyermekvállalás kudarcairól, most azonban egy egészen másfajta drámáról rántják le a leplet. A műsor előzeteséből kiderül, hogy a téma ezúttal Attila szenvedélybetegsége – szúrta ki az nlc.hu. A vallomás pedig kíméletlenül őszintének ígérkezik. Szárnyas Attila nemcsak a függőség tényét ismeri el, de azt is hozzáteszi, mivel jár ez a kettős élet:
Pataki Zita szavai mindent elárulnak a helyzet súlyosságáról:
A műsor házigazdája, Bibók Bea szerint a dolog pont attól lesz fontos, hogy megmutatja a mélységeket. „Egy párkapcsolat hosszú távon csakis akkor működik jól, ha a felek a nehézségek idején is szövetséget alkotnak. Ehhez egy olyan stabil kapcsolódás szükséges, amit csak komoly lelki munkával lehet elérni ” – mondja a szakember.
A Pataki-Szárnyas páros mellett egyébként olyan nevek is feltűnnek majd a kanapén, mint Kökény Attila és Kökény Aranka, Oltai Kata és Nagy Zsolt, Rubint Réka és Schóbert Norbert, Solti Ádám és Solti Bernadett, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, valamint Zoltán Erika és Kátai Róbert. A bizalom helyreállítása hosszú és fájdalmas folyamat volt a pár számára, és a műsor azt ígéri, olyan részleteket is megosztanak, amiket eddig még sosem.
Via VIASAT3