Váratlan fordulat, elszólta magát Hegyes Berci: „Akár holnap összeházasodnánk…”
Van az a fajta pár, akikről az ember azt gondolja, még a légitársaság sem meri őket szétültetni. Mihályfi Luca és Hegyes Berci pont ilyenek. Egy éve vannak együtt, és most estek túl az első hosszú közös nyaraláson. Úticél: Menorca. Időzítés: utószezon. Hangulat: naptejillatú szerelem.
„Nagyon ránk fért már egy ilyen üdülés – kezd bele lelkesen Luca a Best magazinnak adott interjúban. – Pihentünk, napoztunk, élveztük a gyönyörű tengerpartot.
Majdnem. Merthogy közben Berci gyomra bemondta az unalmast, a hazafelé úton meg a reptérrel és az idővel kellett versenyt futniuk – sikertelenül.
Bájos káosz egy spanyol szigeten
„Át kellett szállnunk, és rossz helyen várakoztunk az újbóli becsekkolásra. Amikor észrevettük, rohantunk, de már késő volt. Ezért egy nappal meghosszabbítottuk a vakációt. Ennél nagyobb bajunk sose legyen.”
Ezzel a hozzáállással valószínűleg egy füstölgő vulkánt is kézen fogva néznének végig. De a történet nem a nyaralásról szól igazán, hanem arról, milyen, amikor két ember megtalálja egymást.
A „komoly kapcsolat” kifejezést sokan dobálják, de Luca és Berci valahogy nem csak kimondják, hanem meg is élik.
Nincsenek játszmák, féltékenykedés, mi tényleg egy csapat vagyunk – mondja Luca. –
És ha Lucán múlna, ez majd valamikor a jövőben történne. Berci viszont már most indulna a házasságkötő terembe.
– Életem egyik legrosszabb periódusában voltam, mielőtt megismerkedtünk. Szinte minden bizonytalan volt, kiégés közeli állapotba kerültem, nem tudtam, jó irányba haladok-e. Miután összejöttünk, új lendületet kaptam. Luca inspirál, biztat, mellette úgy érzem, bármire képes vagyok.”
Spoiler: ez még csak a kezdet
A szövegből süt, hogy nem csak PR-barátság van köztük, hanem tényleg egymásért léteznek. Nem tudni, hogy a „csak még egy nap Menorcán” típusú kalandokból lesz-e majd nászút, gyerek, ház, kutya – de ha igen, valószínűleg a többi felmerülő nehézségen is nevetnek majd, mint most a lekésett gépen.