SZTÁR

Madonna állapota olyan súlyos, hogy a rokonai a legrosszabbra készültek: „Azt hittük, meghal”

A 64 éves énekesnőt szombaton találták eszméletlenül New York-i lakásában, intenzív osztályra szállították, ahol lélegeztető gépre kellett tenni.
Sassy - sassy.hu
2023. június 29.


Megosztom
Link másolása

Madonna szombaton került egy New York-i kórházba. Súlyos állapota miatt legalább egy éjszakán át intubálták, mielőtt eltávolították a csövet - állítólag most már éber és lábadozik. A család több napon át élt azzal a bizonytalansággal, hogy vajon túléli-e az énekesnő a fertőzést. Lánya, Lourdes Leon végig mellette volt a megpróbáltatások alatt.

„Mindenki azt hitte, hogy elveszíthetjük őt, mert ez volt a helyzet realitása. Ezért tartották titokban az esetet szombat óta. Az elmúlt napokban senki sem tudta, hogy ez az egész milyen irányba fog fordulni, és a családja a legrosszabbra készült” - mondta egy rokon.

Madonna menedzsere, Guy Oseary az Instagramon osztotta meg a hírt, hogy az énekes súlyos bakteriális fertőzést kapott, ami miatt több napig az intenzív osztályon kellett maradnia. Időre van szüksége a felépüléshez, ezért elhalasztja turnéját, amely július 15-én kezdődött volna Vancouverben.

A meg nem nevezett családtag szerint a sokkoló összeomlás ébresztő volt Madonna számára, aki azt hiszi, hogy legyőzhetetlen, és rendkívül keményen hajtotta magát, mert készült a turnéra.

„Nem élt olyan egészségesen, mint ahogyan azt a korához képest kellene, és az elmúlt hónapokban nagyon meghajtotta magát. Azt hiszi, hogy még mindig fiatal, pedig már nem az” - folytatta a rokon.

Az énekesnőhöz közel álló források szerint rengeteget dolgozott, hogy a turnéja, mellyel a pályán töltött 40 évet szerette volna megünnepelni, tökéletes legyen. Heti hat napon próbált, állítólag napi 12 órát. Maximalizmusával egyébként is mindenkit ki tud borítani.

A családi forrás szerint most azonban le kell állnia:

„Minden, beleértve ezt a turnét is, most háttérbe szorul, és senki még csak nem is említhet semmi munkával kapcsolatos dolgot a közelében - tette hozzá a rokon. - A karrierjét és a hírnevét különben az egészsége elé helyezné, egészen addig, amíg meg nem hal.”

Menedzsere ragaszkodott ahhoz, hogy az énekesnő várhatóan teljesen fel fog épülni, és hogy az egészsége javul, de hozzátette, hogy még mindig orvosi kezelés alatt áll.

„Jelenleg minden kötelezettségünket szüneteltetnünk kell, beleértve a turnét is” - írta a közleményben.

Azt nem árulta el, hogy Madonna mikor lehet elég jól ahhoz, hogy megkezdje a nemzetközi turnét, csupán annyit ígért a rajongóknak, hogy további részleteket fog megosztani, „amint megtudjuk, beleértve a turné új kezdési időpontját és az átütemezett koncerteket.”

Áprilisban egy bennfentes azt mesélte a DailyMail.com-nak, hogy a turnéra való felkészülés kimerítő, és az énekes mindent beleadott:

„Madonna tényleg mindent belead. Hihetetlen formában van,

lehet, hogy ez lesz az utolsó turnéja, ezért tökéletesen akarja csinálni. Ez az ő szerelem-projektje.

A stáb halálra dolgozza magát, mert mindenki boldoggá akarja tenni. Plusz egyáltalán nem okoz neki gondot, hogy bármikor kirúgjon valakit” - mondták akkor.

Madonna gyermekei még nem kommentálták nyilvánosan édesanyjuk állapotát - Lourdes azonban megosztott egy képet magáról, amint egy pikáns fűzős felsőben pózol az Instagram sztoriban, néhány órával azelőtt, hogy a menedzser megosztotta a hírt az énekesnő állapotáról.

Eközben vér szerinti fia, Rocco Ritchie június 26-án - két nappal édesanyja kórházba kerülése után - egy sor képet és videót osztott meg magáról egy erdélyi motoros túrán.

Nem tett említést az anyja állapotáról, csupán annyit jegyzett meg, hogy őrült utazáson vett részt egy őrült helyen, és hogy ez remélhetőleg a sok közül a kezdet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rocco Ritchie (@roccoritchie) által megosztott bejegyzés

Nem tudni pontosan, hogy Madonna milyen fertőzésben szenved, azonban a bakteriális fertőzések a Cleveland Clinic szerint a test számos különböző részét érinthetik, beleértve a bőrt, a tüdőt, az agyat és a vért. A gyakori bakteriális betegségek közé tartoznak a húgyúti fertőzések, az ételmérgezések, a nemi úton terjedő fertőzések és egyes bőr-, orrmelléküreg- és fülfertőzések - írja a klinika, megjegyezve, hogy a kezelés leggyakoribb formája az antibiotikum-kúra.

Sok olyan bakteriális fertőzés van, amely általában nem súlyos, vagy könnyen kezelhető. Azonban minden olyan bakteriális fertőzés, amely mélyen bejut a szervezetbe, például a vérbe, a szívbe, a tüdőbe vagy az agyba, életveszélyes lehet.

A Madonna: The Celebration Tour, 2023. július 15-től 2024. január 30-ig tartott volna.

Ez lenne az énekesnő 12. koncertturnéja, és a tervezett 84 koncert során Észak-Amerika és Európa nagyvárosaiban lépne fel.

Madonnánek hat gyereke van: Lourdes 26, Rocco 22 éves; örökbefogadott gyerekei: David 17 éves; Mercy 17 éves; és a 10 éves ikrek, Stella és Estere zárják a sort.

Madonnának három nővére - Paula, Melanie és Jennifer - és négy fivére van: Anthony, Martin, Christopher és Mario.

A Ciccone testvérek visszafogottan viselkednek, a rivaldafényt rokonukra hagyják.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Gáspár Laci megszólalt: „Igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!”
Délelőtt reppent fel a hír, hogy a 45 éves zenész nagypapa lesz.

Megosztom
Link másolása

Gáspár Laci hamarosan nagypapa lesz! A lánya, Miriam, egy TikTok-videóban fedte fel a nagy hírt, miszerint már a terhessége 34. hetében jár, és alig várta, hogy megoszthassa ezt a boldog pillanatot a világgal.

Az X-Faktor mentora szintén megerősítette, hogy hatalmas az öröm a családban, de ahogy ez ilyenkor lenni szokott, azért egy kis kellemetlenség is beárnyékolja a boldogságot.

Gyorsan körbejárta a netet a hír: Gáspár Laci nagypapa lesz! Miriam, az énekes első házasságából született lánya, a TikTok-oldalán tette közzé a várandósságáról szóló hírt egy megható videóban. Bár a részletek egyelőre nem ismertek, annyi biztos, hogy a kismama már a terhessége 34. hetében jár. De vajon mit szól mindehhez a büszke nagypapa? Nos, Gáspár Laci egyértelműen el van ragadtatva, és alig várja, hogy karjába vehesse az unokáját!

„Őszintén szólva nem szerettük volna, ha nyilvánosságra kerül a hír, a lányom privát oldaláról szivárogtatta ki valaki. Mirike nem szereti a nyilvánosságot, 14 éves volt, amikor utoljára szerepelt mellettem.

Szeretnénk, ha ez így is maradna, én tiszteletben tartom a döntését.

Annyit azonban most már elmondhatok:

igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!”

- nyilatkozta Gáspár Laci a Borsnak.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A hollywoodi színésznő 17 éves fia csatlakozott anyukájához a vörös szőnyegen, de túl nőtt rajta – meg tudod mondani, kik a híres szülei?
Legalább egy fejjel magasabb gyönyörű anyukájánál.

Megosztom
Link másolása

Egy hollywoodi színésznő 17 éves fia mindenkit lenyűgözött a vörös szőnyegen, de vajon rájössz, kik a híres szülei?

Alexander "Sasha" Schreiber, Naomi Watts legidősebb gyermeke, csütörtök este tűnt fel a 62. New York-i Filmfesztiválon, ahol édesanyja új filmjének, a The Friend-nek a premierjén vett részt. A 17 éves fiú egy elegáns fekete öltönyt viselt, amelyet egy visszafogott aranylánccal dobott fel, miközben pózolt a fotósoknak New Yorkban:

Sasha, aki apjára, Liev Schreiberre, a 57 éves színészre is büszke lehet, anyja oldalán vonult a vörös szőnyegen.

Naomi és Liev 2005 és 2016 között voltak házasok, és két gyermekük van: Sasha mellett egy 15 éves lányuk, Kai is,

aki nemrég egy másik eseményen vett részt apjával, nevelőanyjával és bátyjával. Liev tavaly nyáron vette feleségül jelenlegi partnerét, Taylor Neisent, és augusztusban született meg közös lányuk, Hazel Bee.

Naomi most egy fűzőben és egy fekete szoknyában sétáét be a premierre, amelyet gyémánt fülbevalókkal egészített ki. A fesztivál eseményei közben azonban a magánélete is reflektorfénybe került:

Naomi 2023 nyarán kötött házasságot Billy Cruduppal, akivel 2017 óta van együtt, miután találkoztak a Netflix Gypsy című sorozatának forgatásán.

Az esküvő utáni második ceremóniájukat június 8-án, Mexikóvárosban tartották, ahol Sasha Billy fiával, William-mel is közösen ünnepelt.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült, ez volt Harry herceg igencsak fura gúnyneve Etonban a középiskolában
Így hívták a többiek, akik már jól ismerték a herceget.

Megosztom
Link másolása

Kiderült Harry herceg igencsak ellentmondásos gúnyneve Etonban. A sussexi herceg nyíltan beszélt drogfogyasztásáról a Tartalék című könyvében.

Harry azonban nem említett egy gúnyevet, amely az Etonban töltött időkből származik, a középiskolás korából, ahová 1998 és 2003 között járt, hogy letegye az érettségit, és ahol a kezdeti kalandozásai a drogokkal kezdődtek. A 2020-ban megjelent Brothers of Brothers című könyvében Robert Lacey, az elismert királyi történész elárulta, hogy

a herceget „Etonban »Spangli Harry«-ként ismerték, a szobájából gyakran áradó marihuána szag miatt”.

Míg Harry a középiskolás évei alatt füves cigivel oldódott, később bevallotta, hogy komolyabb drogokat használt.

„Nem emlékszem, hogyan jutottunk hozzá a cucchoz. Valamelyik haveromtól, gondolom”

- mondta. - Amikor a megszereztük, lefoglaltunk egy aprócska emeleti fürdőszobát, ahol meglepően átgondolt, rendezett szerelősort vezettünk be.

Aki épp szívta az ablak melletti vécén terpeszkedett, a második fiú a mosdókagylónak támaszkodott, a harmadik és a negyedik fiú az üres kádban ült, lógó lábakkal, és várta a sorát.”

Harry vallomásai azonban most bajba sodorhatják, mivel jogi következményei lehetnek az amerikai vízumával kapcsolatban, mivel egy agytröszt azzal vádolta meg az amerikai kormányt, hogy előnyben részesíti a magas rangú hírességeket akkor is, ha nem felelnek meg a tartózkodási engedély követelményeinek - derítette ki az Express.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Bajban lehet Tóth Andi ruhamárkája, lehet, hogy máris csődbe ment?
Hónapok óta nem kommunikált róla a visszavonult énekesnő, ahogy a márka honlapja és az Instagram-oldala sem frissült nyár óta.

Megosztom
Link másolása

Tóth Andi 2023 tavaszán jelentette be, hogy saját mentális állapota érdekében visszavonul az énekléstől. A zene helyett pedig saját ruhamárkát indít, ami régi nagy vágya. Backoff néven aztán el is indult a márkája, amit egy óriási, sztárokkal teletűzdelt divatbemutató keretében indított.

Az indulást követően sokan azon a véleményen voltak, hogy kissé túlárazottak a termékek, Andi azonban váltig állította, hogy a minőségnek ára van, és pontosan tudják, kik a célközönség.

A Blikknek azonban most több rajongó is jelezte, hogy nagy a csend a divatmárka körül,

Andi már egy jó ideje egyáltalán nem kommunikál a Backoff történéseiről, ahogy annak Instagram oldalán is nyáron volt utoljára bejegyzés. Ezzel együtt már jó ideje nem frissült a márka honlapja sem, és nem kerülnek fel új termékek.

A lap felkereste az énekesnő menedzsmentjét: „Nem szeretnének ezzel kapcsolatban nyilatkozni, hamarosan kint lesz minden infó.”


Megosztom
Link másolása