LOVE
A Rovatból

Kiderült mi az oka annak, hogy a párok egy idő után elkezdenek hasonlítani egymásra

Ha jól belegondolsz, biztos te is tudsz mondani egy-két ismerőst, esetleg híres celeb párost, akik szép lassan elkezdtek egymásra hasonlítani.

Megosztom
Link másolása

Az teljesen alap, hogy a testvérek általában hasonlítanak egymásra, még akkor is, ha különböző neműek vagy sok év van köztük.

De vajon mi az oka annak, hogy az idő elteltével a szerelmespárok is elkezdenek egymásra hasonlítani? Genetika kizárva, maradnak az egyéb indokok.

A kutatók évek óta próbálják boncolgatni a vonzalom tudományát. Az eredmények igen eltérőek:

egyes tudósok esküsznek arra, hogy az ellentétek vonzzák egymást, míg mások arra fogadnak, hogy nem a különbözőség, hanem pont, hogy a hasonlóságok azok, amik miatt megtetszik valaki.

Nos, a Michigani Egyetem 2010-es tanulmánya az utóbbit látszik megerősíteni: arra vágyunk, ami ismerős, és még az is előfordulhat, hogy minél tovább maradunk együtt, annál jobban kezdünk hasonlítani a partnerünkre.

Robert Zajonc pszichológus egy sor párkapcsolati fényképet lapozott át, először olyanokat, amelyeken friss házasokként látható a páros, majd egy 25 évvel későbbi verziót, és azt találta, hogy minél idősebbek lettek a párok, annál jobban átalakultak, és kezdtek el hasonlítani egymásra.

Az eredmények egyik magyarázata az, hogy egy idő után eltanuljuk partnerünk arckifejezését, míg ő a miénket, ami miatt az izmok átalakulnak, és hasonlóan kezdenek mozogni.

Ez egy elég jó és meggyőző érv, de egyesek szerint az is lehet, hogy a párok eleve hasonlóan néznek ki.

Egy 2006-os vizsgálatban arra kérték az embereket, hogy rendeljenek személyiségjegyeket véletlenszerűen válogatott arcokhoz. Párokat is kevertek a fotók közé, de ezt a válaszadóknak nem árulták el.

Az eredmények túlnyomórészt azt mutatták, hogy ugyanolyan temperamentumúnak ítélték meg a párokat, mindössze egy képre alapozva.

Felületes szinten persze ennek van értelme. Az istenadta genetikától eltekintve, az ember általános megjelenését leggyakrabban az befolyásolja, hogy hogyan választja meg a stílusát és a megjelenését.

Mindenkinek megvan ugyanis a prioritása, hogyan szeret kinézni. Van, aki szeretne izmos és vékony maradni, míg mások feltűnősködni, mások pedig épphogy nem. Az ember talán éppen ezért inkább olyat választ maga mellé, akivel hasonló az esztétikai érzéke.

És habár még mindig nincs egyértelmű magyarázat a hasonlóság mikéntjére, ettől függetlenül ez egy létező dolog. Szóval, ha te is azok közé tartozol, akik magukat látják a párjukban, igazából gondolj arra, hogy a lényeg nem is ez, hanem az, hogy azért szeressétek egymást mindentől függetlenül.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
Ezért nyírja ki a pizsama a szexuális életedet - és az ok nem az, amire gondolsz
Beszéljünk a pizsama-paradoxonról és a megoldásról is.

Megosztom
Link másolása

A vastag flanel, a macis túlméretes és a régi, kinyúlt póló, amiben már iskolásként is aludtál – egyik sem segít fellobbantani a vágyat. Sőt, a kutatások szerint épp ellenkezőleg: a túlságosan komfortos hálóruhák szép lassan kicsinálják az intimitást a párkapcsolatokban.

„A kényelem megöli a késztetést” – mondta a Newsweeknek Channa Bromley párkapcsolati tanácsadó, aki szerint a pizsama nem csak egy ruha.

„Ez egy jel. Amikor valaki acsábítást lecseréli egy bolyhos pizsire, az nem az vonzalmat helyezi előtérbe, hanem a kényelmet.”

És ez a változás – bármilyen ártatlannak is tűnik – szépen lassan beszivárog a kapcsolat minden területére.

A meztelen alvás tudományosan is jobb

Persze nem csak a szerelemguruk gondolják így. Egy korábbi felmérés szerint azok a párok, akik ruha nélkül alszanak, boldogabbak – egész pontosan 57%-uk állította ezt. A pizsamásoknál ez az arány már csak 48%, a hálóingeseknél 43%,

a teljes kinyúlt pólós hadseregnél pedig mindössze 38% a boldogságindex.

Egy 2024-es kutatás még tovább ment: az Avocado Green Mattress vizsgálata szerint a meztelen alvás nemcsak a szexuális életet turbózza fel, hanem az általános intimitást is javítja.

És ha ez nem lenne elég érv a ruha nélküli alvás mellett, a hormonok is így akarják. Dr. Kecia Gaither, nőgyógyász szerint a pizsama elengedése segíthet a melatonin és más alváshormonok termelődésében, amik ráadásul az anyagcserére is jó hatással vannak. Magyarul: ha meztelenül alszol, még a kalóriák is könnyebben égnek.

Mi a megoldás, ha nem akarsz éjjel megfagyni?

Nem mindenki érzi magát komfortosan, ha semmi nincs rajta, és ezzel semmi gond nincs – de akkor is érdemes átgondolni, mit veszel fel. Bromley szerint a szexuális vonzalom „feszültségen és kontraszton” alapul, és ha ezt teljesen eltünteti a flanel pizsi, az hosszú távon nem sok jót jelent.

A szexológus Candice Nicole Hargons egy egyszerű trükköt javasol:

kérd meg a párodat, hogy válasszon ki egy hálóruhát a ruháid közül, amit szerinte vonzónak talál.

Próbáljátok ki egy este, és figyeljétek meg, hogy éreztek-e különbséget. Ha igen, akkor lehet, hogy érdemes lenne beépíteni ezt a mindennapokba is.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Szakállas a pasid? Komoly egészségügyi figyelmeztetést adtak ki azoknak nőknek, akik ilyen férfiakkal csókolóznak
Egy orvos szerint a szakállas pasik csókolgatása csúnya betegséget okozhat – szóval lehet, hogy ideje elővenni azt a borotvát.

Megosztom
Link másolása

Rosszul indulhat a nap azoknak, akik reggelente a pasijuk szakállába temetik az arcukat – egy amerikai aneszteziológus szerint ugyanis elég komoly egészségügyi kockázatot vállal, aki puszit nyom egy borostás arcra. Vagy ne adj’ isten, smárol vele.

Dr. Myro Figura Los Angelesben dolgozik altatóorvosként, de most nem műtőből, hanem az Instagramról üzent minden szakállrajongónak: ha eddig azt gondoltad, hogy egy férfi minél dúsabb arcszőrzettel rendelkezik, annál szexibb, akkor ideje újragondolni a dolgot.

„A szakállasokkal való csókolózás okozhat fertőzést? Hát persze, hogy igen” – mondta a doktor. Majd rátett egy lapáttal:

„Ha nincs rendesen tisztán tartva, a szakállban rengeteg baktérium meg tud telepedni, például staphylococcus és streptococcus. A csókolózás során apró sérülések keletkezhetnek a bőrön, amin keresztül ezek a bacik bejutnak a szervezetbe, és ótvaros bőrfertőzést okozhatnak.”

A brit egészségügyi szolgálat szerint az ótvar egy rendkívül fertőző, de általában nem súlyos bőrfertőzés. Gyerekeknél gyakori, de bármilyen korosztály elcsípheti, ha épp rosszkor puszilja meg a rossz embert.

„Az ótvar vörös sebekkel vagy hólyagokkal kezdődik – írják –, de a bőrpír sötétebb bőrtónuson nehezebben észlelhető.

A hólyagok gyorsan kipukkadnak, és aranybarnás, varas foltokat hagynak maguk után.”

Vagyis, ahogy egyes leírások fogalmaznak: úgy néz ki, mintha vörös kukoricapehely ragadt volna a bőrödre. Reggeli étvágy garantáltan elment.

A szakértők szerint ha ótvarra gyanakszol, inkább ne menj be a rendelőbe – elég, ha telefonon hívod fel az orvost. De ha úgy érzed, hogy a partnered szakálla tiszta, ápolt, frissen samponozott és kondicionált, akkor azért nem muszáj azonnal száműzni őt az ágy másik felére.

Viszont ha legközelebb egy dús szakállú favágó-típusú férfi mosolyog rád a pult túloldaláról, akkor ne csak a csókra gondolj, hanem kérdezd meg finoman, milyen márkájú szakállolajat használ.

Aztán majd eldöntöd, hogy mehet-e tovább, vagy inkább keresel valakit, akinek maximum háromnapos borostája van.

Via LadBible


Megosztom
Link másolása


LOVE
Ha elváltak a szüleid, ez a 8 dolog brutálisan ismerős lesz a párkapcsolataidból
Az elvált szülők gyerekeinek a saját életükben, kapcsolataikban, bizalmukban is újra kell tanulniuk a szabályokat – ami egyszerre felszabadító és elképesztően nehéz is.

Megosztom
Link másolása

Aki gyerekként élte át, hogy anya és apa külön ment, annak nemcsak a gyerekkora lesz bonyolultabb, hanem minden egyes szerelmi kapcsolata is. A válás ugyanis nemcsak egy fejezet a gyerekkorban, hanem olyan esemény, ami

hosszú távon beleszól abba, hogyan szeretsz, veszekedsz, vagy egyáltalán hogyan bízol meg a másikban.

Ha a párod szülei korán elváltak, jó eséllyel olyan kapcsolati furcsaságokat produkál majd, hogy néha te is csak pislogni fogsz mellette.

Lehet, hogy extrém módon analizál minden egyes üzenetet, vagy épp ellenkezőleg:

idegesítően önálló, mert úgy nőtt fel, hogy két otthon között ingázott, és soha nem dőlhetett hátra teljes nyugalommal.

Ezek a dolgok néha teljesen ártalmatlanok, máskor zavaróak, de egy biztos: ha kisgyerekként átélted a válást, pár ponton tutira magadra ismersz majd:

1. Házasság? Inkább hagyjuk.

Azok, akik látták, ahogy a szüleik házassága összeomlik, ugyan szeretnének hinni abban, hogy a házasság szép és jó dolog, de titokban végig attól rettegnek, hogy ők is ugyanazt a hibát követik majd el.

Ezért aztán vagy sokáig halogatják az esküvőt, vagy teljesen elvetik azt.

„Őszintén szólva nekem tökéletesen megfelelne egy életre szóló társ, papírok nélkül is.”

2. Stabilitás mindenek felett!

Mivel a válás gyerekként azt jelentette, hogy egyfolytában ide-oda pakolták őket a két szülő között, felnőttként kulcsfontosságú számukra, hogy legyen végre egy, azaz egyetlen hely, ami tényleg az otthonuk. Olyan lakás, ahol az összes cuccukat egy helyen tartják.

Bár ha utazásról van szó, mégis hihetetlenül gyorsan összekapják magukat – mert hát végül is ez volt a gyerekkoruk alapélménye.

Egy 2022-es kutatás szerint a válás élménye nemcsak bennünk, hanem generációkon átívelve is hatással lehet a párkapcsolati stabilitás igényére. Magyarul: aki válásban nőtt fel, annak a stabil kapcsolat még fontosabb, mint bárki másnak.

3. Furcsán ragaszkodsz a cuccaidhoz

Amikor a fél gyerekkorod egy bőröndben van, amit minden második hétvégén hurcolsz, gyorsan kialakul egy furcsa kötődés a tárgyaidhoz. A gyerekeknek ilyenkor nem a ház, hanem a cucc jelentette az „otthont”. Így hát felnőttként is erősen ragaszkodnak a dolgaikhoz, mert bennük találják meg a biztonságot.

4. Ünnepi menetrend-szorongás

Az elvált szülők gyereke még felnőttként is kénytelen logisztikai zsonglőrként sakkozni az ünnepek környékén.

Egyszerre kell megfelelnie a saját párja családjának, plusz két külön élő szülőnek is.

Ezt az érzést a Gottman Intézet kutatása szerint sokan komoly stresszként élik meg – főleg, ha a szülők között nincs jó viszony. És hát lássuk be: mikor van?

5. Van egy „komfort-szülőd”

Mindkét szülőt szeretik ugyan, de a legtöbb elvált szülős gyerek/felnőtt tudja: van egy, akinél valamiért otthonosabb érzés lenni. Ezt persze nem mondják ki hangosan, csak ha nagyon jól megismersz egy válásgyereket – bár van, akinél ordítóan egyértelmű.

6. Parázol a válástól, mint a tűztől

Amikor kijön egy újabb kutatás arról, hogy az elvált szülők gyerekei nagyobb eséllyel válnak el felnőttként, az érintettek egy pillanatra totál pánikba esnek.

Egy tavalyi tanulmány szerint azok,

akik gyerekként válást láttak, könnyen internalizálják azt, hogy a párkapcsolatok törékenyek, emiatt felnőttként is rettegnek a szakítástól és az instabilitástól.

„Most akkor a válás genetikailag kódolt? Ez valami beépített program nálam is?!”

7. A tesóid a világ közepe

A testvérek lesznek azok, akik pontosan értik, min mentél keresztül. Az állandó ingázás, a kényelmetlen családi találkozók, a szülők civakodása – ők épp úgy látták, ahogy te. Így aztán

az elvált szülők gyerekei szorosan kötődnek a testvéreikhez, akik a káosz közepette biztos pont az életükben.

Kutatások szerint egyébként minél durvább a szülők konfliktusa, annál nehezebb a testvérek helyzete is, de pont ezért születnek életre szóló kötelékek is köztük.

8. Még mindig dolgozol rajta (igen, most is)

A válás hatásaival sokan felnőttkorban is küzdenek. Sok elvált szülő gyereke csak most kezdi összerakni, hogy egy-egy furcsa szokása, bizonytalansága vagy párkapcsolati para honnan is ered valójában.

„Hacsak nem jártak évekig terápiába – akkor persze már rég összerakták magukat, gratula –,

a legtöbben mostanában kezdik felismerni, mennyi mindent hurcolnak a szüleik válása miatt.”

Via Yourtango


Megosztom
Link másolása


LOVE
Itt a sokkoló igazság a hűtlenségről: kiderült, hogy a férfiak vagy nők hajlamosabbak-e a félrelépésre
Bár a megcsalás fájdalmas, nem feltétlenül szakítanak utána. Ara is fény derült, mi ennek az oka.

Megosztom
Link másolása

Kik csalják meg többször a párjukat? Pontosabban kik hajlamosabbak a félrelépésre? A nők vagy a férfiak?

A fenti kérdésre keresték a választ a Fulfilled.hu podcastben.

Fájó kimondani, de a férfiak jóval nagyobb arányban számolnak be arról, hogy megcsalták a párjukat – legalábbis egy kérdőíves kutatásból ez derült ki.

A kutatásból az is napvilágra került, hogy minél hosszabb egy párkapcsolat, annál inkább előfordul, hogy egy férfi félrelép. A nőknél ez fordítva történik.

A podcastben arról is szó volt, hogy a megcsalás nem feltétlenül jelenti egy kapcsolat végét. Ha frissebb a kapcsolat, a pár még nem olyan régen van együtt, akkor nagyobb valószínűséggel szakítanak, amikor kiderül az egyik fél hűtlensége.

Ám hosszabb kapcsolat vagy 10 év házasság, közös gyermekvállalás után, ha egyébként is szeretik egymást, és amúgy kompatibilisek egymással, a párok nagy valószínűséggel együtt maradnak.

Bár az emberek többsége fájdalmasnak képzeli el a másik félrelépését – mert valóban az is, a szerk. – a párkapcsolatok összetettebbek annál, és mag a téma is összetettebb annál, minthogy csak egyféleképpen végződhet a történet.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása