LOVE
A Rovatból

"Évekig azt mondta, én vagyok a világ közepe, és egy csütörtökön megszűntem létezni a számára"

Requiem egy volt férj emlékéért. Mininovellánk.
Sassy - sassy.hu
2021. november 05.


Megosztom
Link másolása

Zsuzsit három év után hagyta el. Szó szerint egyetlen nap alatt, indoklás és magyarázat nélkül. Csütörtökön reggel Zsuzsi úgy kelt fel, hogy még volt férje, estére meg már nem volt.

A férfi hazajött, és bejelentette, hogy "elege lett ebből az egészből." Zsuzsi nem értette. Még csak nem is veszekedtek, néha egy-két vita, de az is alig. Bénultan nézte a telefonjában a két nappal korábbi sms-t, amelyben a férfi egész pontosan tizenötször írta le neki azt a szót, hogy "szeretlek". Tizenöt szerelmi vallomás, 48 órával később pedig Zsuzsi úgy lett kidobva, mint azok a büdös sajtok a hűtőből, amik már csak megszagosítanak mindent.

A férje kisétált, előbb a házból, aztán az életéből, és soha többé nem jött vissza. Zsuzsi nézte az ablakból a távolodó hátát, aztán kirohant a vécére hányni. Többé nem bírt lábra állni, a telefonjáért is hason kúszott el, hogy felhívja az anyját. A szülei jöttek el érte kocsival, hazavitték magukhoz, és kihívták az orvost. Idegösszeroppanás. Nyugtatók. Egy hét alatt tizenöt kiló le. Folyamatos sírás. Hányás. Döbbenet, értetlenség, a tomboló szerelemből a totális sötétségbe és értéktelenségbe zuhanás. És fájdalom. Fájdalom. Fájdalom.

Egy évbe telt, mire Zsuzsi valamennyire össze tudta szedni magát. A férje addigra újraházasodott. Zsuzsi számára lassan kezdtek értelmet nyerni a dolgok. A második feleség nyilván már rég "be volt tárazva", amikor őt egy nap alatt kihajította. Zsuzsi addigra azt is megértette, hogy aki egy házassággal ilyet tesz, aki mindenféle előjel, beszélgetés, problémamegoldás nélkül, egyszerűen csak tovaslisszan, és már repül is rá a következőre, mint egy méhecske, azzal az emberrel valami baj van. Zsuzsi nem tartotta magát könnyű esetnek. De képtelen lett volna ilyet tenni egy érző emberrel. A házastársával meg soha.

Zsuzsi úgy ásta el magában ezt a házasságot, mint egy szürreális fantazmagóriát. "Volt egy férfi, aki három évig azt mondta, én vagyok a világ közepe, aztán egy csütörtöki napon megszűntem létezni a számára." Ennyi.

Másoknak soha nem beszélt róla. Ha nincs a Facebook, Zsuzsi azt sem tudja meg, hogy évekkel később ugyanilyen gyorsasággal szűnt meg a második feleség, meg a harmadik is. A negyedik volt az, akit hét éve még látott a volt férje profilján, mielőtt letiltotta. A selymes hajú, bárányszemű nő, kezével a pocakján. Zsuzsi elkönyvelte, hogy ez a férfi mindig el fogja venni az élettől, ami és aki neki "jár". Luxusszállodákban és drága repülőutakon szürcsöli a világ legkülönlegesebb viszkijét, végig-galoppozik a sorson, útját darabokra tört szívek, útszélre rúgott életek szegélyezik majd.

Magának sem tudta megmagyarázni, hogy azon a napon, egy barátja gépe előtt ülve, az ő Facebook-oldaláról (természetesen a barát engedélyével) miért kattintott rá a volt férje profiljára. Hét év után. Talán tudni akarta, hányadik feleségénél tart. De amit Zsuzsi végül talált, az mélyen megdöbbentette. A volt férje beteg. Nagyon. Rosszindulatú daganata van, már egy éve, semmilyen terápia nem használ. És épp azon a napon, hét év után azon az egyetlen, átkozott napon, amikor ő rákeresett, volt az életmentő műtétje.

Zsuzsi bámulta a monitort. "Hát beteg vagy. Negyvenöt évesen. El sem tudom képzelni, milyen iszonyaton mehetsz keresztül." – gondolta, aztán megborzongott.

Zsuzsi, aki még a lakásába betévedő poloskákat is finoman, papírzsebkendővel tessékelte ki az erkélyajtón, mert nem akarta megölni őket, most nem érzett semmit.

Sem sajnálatot, sem fájdalmat, sem megbocsátást. Egyetlen gondolat keringett a fejében, és ettől még jobban megijedt: "Isten nem ver bottal. Soha nem kívántam volna ezt neked, de a sorsot ezek szerint te sem tudtad kijátszani." És Zsuzsi lehajtott fejjel bevallotta magának: bár a poloskákkal szemben van benne könyörület, ő tulajdonképpen egy szörnyeteg. A szívének azon a helyén, ahol a volt férje emléke kellene, hogy legyen, már csak egy szürke kődarab van. Mint egy infarktusnál. Az a rész elhalt. Zsuzsi belátta, hogy bár szeretne az lenni, ő nem jó ember. Vannak dolgok, amiket már nem képes érezni. Amiket nem képes megbocsátani. Zsuzsi tudta, hogy ez a felismerés örök átokként fogja kísérteni, de azzal is tisztában volt, hogy semmit sem tehet ellene.

Miközben lecsukta a laptop tetejét, magában tisztességgel jobbulást kívánt a volt férjének, de a szívében megdermedt kődarab továbbra sem engedett utat sem a valódi irgalomnak, sem az őszinte szánalomnak. "Gyógyulj meg. Légy jó férj, jó apa, jó ember, ha tudsz. De számomra már nagyon régen meghaltál. Ez van." És Zsuzsi egyszerre érezte magát végtelenül szomorúnak, ugyanakkor furán, egykedvűen nyugodtnak és szabadnak is.

(Címkép: Pexels)


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A Rovatból
Íme a 60 másodperces intim gyakorlat férfiaknak, ami drámai hatással van a teljesítményükre
A legjobb pedig az, hogy a gyakorlatot bárhol, akár a munkahelyen is diszkréten el lehet végezni.

Megosztom
Link másolása

Létezik egy 60 másodperces gyakorlat, ami nemcsak az ágyban hozhat komoly javulást a férfiaknak, de még a hólyagkontrollon is segít – és ez most nem valami kétes webshop reklámszövege, hanem tudományosan alátámasztott tény. A dolog ugyanis nem légből kapott:

rengeteg ötven év feletti férfi küzd egyszerre a gyengülő hólyagkontrollal és szexuális teljesítménygondokkal,

a korai magömlés pedig a Nemzetközi Szexuális Orvostudományi Társaság szerint a férfiak körülbelül 30 százalékát érinti élete során. A megoldás pedig közelebb lehet, mint gondolnánk, és nem igényel semmilyen külső eszközt.

Van egy izomcsoport, ami kulcsszerepet játszik az erekció stabilitásában, az ejakuláció kontrolljában és úgy általában abban, hogy „működik-e minden, amikor kell”.

Nem, nem a bicepszről van szó, és nem is a haskockáról, hanem a medencefenék izmairól.

Ezek erősítésére szolgál a Kegel-gyakorlat, amit sokáig kizárólag női témaként kezeltek, pedig a férfiaknál legalább ennyire számít.

A jó hír: az egész egy perc. Se felszerelés, se edzőterem, se látványos mozdulatok. Senki nem veszi észre, mégis dolgozik.

Először: hol van ez az izom?

Az az izomcsoport a cél, amellyel vizelés közben meg tudnád állítani a sugarat. (Fontos: ezt csak azonosításra használd, ne így eddz rendszeresen.)

A gyakorlat – összesen 60 másodperc

0–10 másodperc


Ülj vagy állj egyenes háttal. Lazítsd el a hasat, combot, farizmokat. Normál légzés, nincs feszülés.

10–30 másodperc: rövid szorítások


Feszítsd meg a medencefenék izmait 1 másodpercre, majd lazíts 1 másodpercig.
Ezt ismételd meg tízszer. Gyors, kontrollált munka.

30–50 másodperc: hosszú tartások


Feszítés 5 másodpercig, majd lazítás 5 másodpercig.
Kétszer egymás után. Itt már az állóképesség dolgozik.

50–60 másodperc: levezetés


Teljes lazítás, pár mélyebb, lassú lélegzet.

Mire jó ez az egész?

A rendszeresen edzett medencefenék stabilabb erekciót ad, javítja az ejakuláció feletti kontrollt, és általában jobb ideg–izom kapcsolatot eredményez ott, ahol ez számít.

Milyen gyakran?

Napi 2–3 alkalommal, teljesen észrevétlenül végezheted. Ülés közben, munkában, sorban állva. Az első érezhető változás jellemzően néhány hét alatt jelentkezik – feltéve, hogy nem csak egyszer próbálod ki.

Nem csodaszer, nem instant megoldás, viszont az egyik leghatékonyabb, legolcsóbb és legkevésbé kínos dolog, amit egy férfi tehet a saját teljesítményéért. Egy perc. Ennyi.

A kulcs a medencefenék-izomzat, vagyis az az izmokból és szalagokból szőtt „függőágy”, amely a hólyagot, a beleket és a végbelet támasztja alá. Ezt a területet eddig főleg a szülés után lábadozó nőknek javasolták erősíteni, de

kiderült, hogy a férfiak szexuális életére is drámai hatással lehet.

Dr. Ashwin Sridhar, egy londoni urológus szakértő szerint a mechanizmus pofonegyszerű. „A medencefenék izmai függőágyként támasztják alá a belső szerveket. Tehát, ha ezek az izmok erősek, számos egészségügyi előnnyel járnak” – magyarázta a szakember. Kifejtette, hogy az edzett izmok sokkal hatékonyabban segítenek abban, hogy a vér a péniszben maradjon, ami elengedhetetlen az erekció fenntartásához. „Megerősítésük keményebb, hosszabb ideig tartó erekcióhoz vezethet” – tette hozzá. De itt még nincs vége az előnyöknek. „A Kegel-gyakorlatokkal jobban tudod irányítani az ejakulációs reflexet.

Az erős medencefenékkel rendelkező férfiak gyakran képesek akaratlagosan összeszorítani az izmaikat, hogy késleltessék az orgazmust.”

Sőt, a rendszeres edzés erősebb összehúzódásokat eredményez ejakuláció közben, ami „intenzívebb és élvezetesebb orgazmusokhoz” vezet.

És ez nem csak egyetlen orvos magánvéleménye. Egy, a Therapeutic Advances in Urology szaklapban publikált kutatás konkrét adatokkal támasztotta alá az elméletet. Negyven, korai magömléssel küzdő férfit kértek fel, hogy három hónapon keresztül, heti háromszor végezzenek medencefenék-rehabilitációs gyakorlatokat. Az eredmények megdöbbentőek voltak: a résztvevők 83 százaléka képes volt az ejakulációs reflexét az átlagos 39 másodpercről 2 percre és 40 másodpercre kitolni.

A kutatók szerint a fizikai kontroll javulása meglepő módon megdobta az önbizalmukat is.

Persze az életmódbeli tényezők, mint a megfelelő testsúly vagy a kardiovaszkuláris fittség, szintén sokat számítanak, de a tudomány zöld utat adott: napi egy percnyi célzott edzés valóban jelentős változást hozhat.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Először beszélt nyíltan a szerelméről Xantus Barbara és Laklóth Aladár, akiknek a kapcsolata mindenkit meglepett
Sosem gondolták, hogy egyszer egy pár lesznek. Mi kellett ahhoz, hogy végül egymásra találjanak, és miért nem hitt senki a szerelmükben?

Megosztom
Link másolása

Két színész, két külön világ: a konzervatív Laklóth Aladár és az általa csak „liberális pillangónak” nevezett Xantus Barbara évtizedekig kerülgette egymást a színházi és televíziós kulisszák mögött, most pedig először beszéltek nyíltan a szerelmükről.

A pár a Palikék Világa YouTube-csatorna Szóló című műsorában tett kivételt, és Dombovári Vandának sok mindent elárultak magukról.

Bár a Madách Színházban vagy a Barátok közt forgatásain is találkozhattak volna, sorsuk végül az első közös színházi munkájuk során fonódott össze.

A kollégáik eleinte nemigen hittek benne, hogy tartós lehet a szerelmük.

„A kívülállók, akik ismernek minket, valószínűleg csodálkoznak azon, hogy két ennyire különböző ember összejött. Nem titok, hogy én – a magatartásomból is sugárzik – meglehetősen konzervatív beállítottságú ember vagyok, míg itt van az én ‘liberális pillangóm’, aki repked mindenfelé” – ecsetelte Laklóth Aladár, aki 2015-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

A színész szerint a kapcsolatuk titka az elfogadás.

„Ezt azért össze kell simítani a hétköznapokban, és csak elfogadással lehet. Fontos a másik elfogadása bármilyen nehéz helyzetben. Szoktunk mi is ütközni, olykor szikráznak a pengék a szobában, de az a vége, hogy nem letarolni akarjuk a másikat, hanem megérteni.”

Arról is beszéltek, miért nem verték eddig nagy dobra a kapcsolatukat.

„Nincs benne titok, csak nem akartuk kitenni a kirakatba”

– jelentette ki Laklóth.

Xantus Barbara elárulta, örül, hogy most és nem korábban találtak egymásra, mert aggodalmas típus, és korábban halálra izgulta volna magát.

A színésznő azt is elmondta, imponál neki, hogy a párja mindent elintéz és megszerel, mert korábbi kapcsolataiban sokszor neki kellett ezeket a feladatokat elvégeznie. A szakemberekben nem bízik, tréfásan csak „Mekk Eleknek” hívja őket, így különösen értékeli Aladár ügyességét.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban”: magyar sztárok kitálaltak a hálószobatitkaikról
Hírességeink nem finomkodtak, amikor a hálószobáról kérdezték őket. Kiderült, ki a lírai szerelmes, és ki az, aki bárhol, bármikor elcsábulna!

Megosztom
Link másolása

A hálószoba rejtélyes hely, de a magyar sztárok szerencsére időnként résnyire kinyitják az ajtaját. A Story.hu gyűjtése szerint van, aki a nyers energiára esküszik, más a tudatos tervezésre, de egy biztos: a szenvedélyt mindenki másképp tartja életben.

Emilio például nem sokat teketóriázik,

ha a témáról van szó, szerinte a dolog pofonegyszerű:

„Az ágyban kezdődik és végződik minden, én pedig kilencven évesen is ’pornósztár’ akarok lenni. Ez nem korfüggvénye. Sőt!”

Az énekes állítja, az idő csak jót tesz a libidójának, és a fogyása óta még komolyabb formában van.

„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban, keményen odatettem magam,

most pedig, hogy lefogytam, pláne nagy lepedőakrobata vagyok. Állandóan nézegetem, méregetem Tinát. Bárhol, bármikor el tudnám kapni, annyira kívánatos!”

De nem mindenki pörög ennyire a nyers fizikalitáson.

Bochkor Gábor például

egy meglepően lírai oldalát mutatta meg, amikor élő adásban festett képet magáról. „Én ellágyulok közben, én olyan érzelmes vagyok, azt el nem tudjátok képzelni.

Én sírni tudnék magamon, ha látnám filmen magam.”

A rádiós odáig ment, hogy egy filmes hasonlattal írja le magát: „Én kék lagúna vagyok! Mert van az építőmunkás, aki jön, és megcsinálja a dolgot, van a költő, aki lírai, hedonista módon csinálja, és van a kék lagúna, aki elvész az érzelmekben és a gyönyörben, na ez volnék én!”

A romantikához persze nem kell feltétlenül kék lagúnának lenni, van, aki szerint az egész agyban dől el.

Détár Enikő

és párja, Kiss Péter a külsőségek helyett a minőségi időre és a figyelemre esküsznek. „Az izgalom, az erotika az agyban kezdődik, a mi kapcsolatunknak a titka pedig a valós odafigyelés” – mondta Péter, míg Enikő arról beszélt, hogy

„nem tudom, hogy mitől függ, hogy ez a zsigeri vonzalom meddig fog tartani köztünk, de most nagyon jelen van”.

Párja szerint a színésznő energiája mindent elárul: „ha 57 éves korában spárgában pörög a táncpartnere feje fölött, akkor el lehet képzelni, milyen tűz van benne…”

A spontán tűz és a zsigeri vonzalom mellett létezik egy másik út is: a kőkemény tervezés.

Palya Bea szerint

a vágynak igenis meg lehet ágyazni, sőt, kell is. „Ahogy egy vacsorához, úgy a szexnek is meg lehet teríteni, ez egy rituális dolog” – ecsetelte az énekesnő, aki bevallotta, náluk a spontaneitás helyett a tudatosság működik.

„Nálunk szexrandik vannak. Leülünk az asztalhoz, és eszünk. Lefekszünk az ágyba, és szerelmeskedünk.”

Sőt, a naptár is előkerül: „Beírjuk a naptárba, hogy mikor van időnk együtt lenni. Nekünk ez jól működik, és imádom.” Míg Palya Bea a naptárra, addig

Polgár Tünde és Polgár Árpád

a közös fantáziára esküszik: nemcsak a szerepjátékokat kedvelik, de egy pikáns bakancslistájuk is van, aminek egyik pontja, hogy egy repülő mosdójában szeretkezzenek.

És mi történik, ha a naptárba a szexrandi mellé a gyerekek is bekerülnek?

Laky Zsuzsi és Dietz Guszti

szerint a kapcsolatuk ettől csak jobb lett. „Amikor megszületett Luca, akkor sokkal jobb lett a kapcsolatunk” – mondta a szépségkirálynő, aki szerint náluk ez sosem volt logisztikai kérdés.

„Nekünk soha nem okozott gondot, hogyan oldjuk meg, hogy együtt legyünk. Tudtam, hogy meg kell oldani…

Guszti annyira férfi… Nem az, hogy követeli, de a mindennapjaink része.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
A legártalmatlanabb mondattal kezdődik a legmérgezőbb kapcsolati játszma, és a legtöbben észre sem veszik
Lehullott a lepel a mártírkodás és bűnbakképzés jelenségét illetően a párkapcsolatokban. A tudattalan minta láthatatlan érzelmi adósságot hoz létre, ami elhidegüléshez vezethet.

Megosztom
Link másolása

„Hagyd csak, majd én megcsinálom!” – hangzik el az ártalmatlannak tűnő mondat, ami valójában egy érzelmi aknamezőre vezet, ahol a gondoskodásból hatalmi játszma, a szeretetből pedig fojtogató adósságspirál lesz. Ismerős a jelenet?

Az egyik fél szent mártírként mindent magára vállal, sóhajtozva mosogat, miközben a másikból lassan, de biztosan bűnbakot farag.
A jelenség annyira hétköznapi, hogy a Meglepetés magazin a napokban egy egész cikket szentelt neki, amelyben Hennel Éva mediátor boncolgatta, miért lépünk rá erre a kapcsolati dinamitra, és hogyan lehet hatástalanítani.
A taktika lényege, hogy a mártír nem őszintén ad, hanem befektet.
„Mártírszerepben az ember rendszeresen háttérbe szorítja a saját szükségleteit, túl sokat ad, túl keveset kér, majd – kimondva vagy kimondatlanul – elvárja, hogy ezt a másik észrevegye, értékelje és visszaadja” – mondta a szakember.

A rejtett üzenet valójában egy érzelmi zsarolás: „Lásd, mennyit szenvedek érted, és ezért te tartozol nekem.” Ez a láthatatlan adósság pedig lassan megmérgezi a legszorosabb köteléket is, mert a mártírkodás valójában a passzív agresszió egyik leggyakoribb formája. A „jobb, ha én megcsinálom” attitűd nem az alázatról szól, hanem a kontroll kiharcolásáról.

De miért csinálja ezt bárki is? A háttérben többnyire nem a rossz időbeosztás áll, hanem mélyebb sérülések:

tanult családi minták, ahol a szeretetért teljesíteni kellett, vagy egy olyan belső meggyőződés, ami szerint önmagáért nem elég szerethető.

„Sokszor abból fakad, hogy az illető nem érzi magát önmagáért szerethetőnek, így a teljesítményéért és a gondoskodásáért próbálja kiérdemelni a szeretetet és az elismerést.” A nélkülözhetetlenség illúziója pedig kényelmesen elfedi a „nem vagyok elég jó” érzését.

A kapcsolatban ez a dinamika törvényszerűen rombol. A mártír egyre frusztráltabb lesz, a partnere pedig vagy passzívvá, vagy védekezővé válik, hiszen senki sem kérte tőle az áldozatot.

„A kapcsolati dinamika torzul: az egyik fél túlvállal, a másik passzívvá vagy védekezővé válik” – hangsúlyozza a cikkben. A bűnbakképzés egyenes út az elhidegüléshez és a magányhoz. Egy bűnbakká tett családtag szavaival élve, aki egy hasonlóan mérgező rendszerben nőtt fel: „A kudarc elfogadhatatlan volt. A visszabeszélés hazaárulásnak számított.”

A jó hír, hogy a csapdából ki lehet mászni. Az első lépés a kíméletlen önvizsgálat: „Valóban meg akarom ezt tenni, vagy csak félek nemet mondani?” A második a nyílt kommunikáció: nem célzásokkal és sóhajokkal, hanem konkrét kérésekkel. A harmadik pedig a határok kijelölése bűntudat nélkül.

Ha pedig a párunk hajlamos a mártírkodásra, a legfontosabb, hogy ne erősítsük rá a viselkedésére.
Ne jutalmazzuk a szenvedését extra figyelemmel, hanem kérdezzük meg, mire van valójában szüksége, és tegyük egyértelművé, hogy a közös terheket közösen akarjuk megoldani, nem pedig egy mártír árnyékában élni.


Megosztom
Link másolása