Egy szerelem, ami annyira kikezdhetetlen, hogy mellette a történelem csak egy unalmas háttérzaj - ezért szeretjük az Outlander című sorozatot
Na de komolyan, a legtöbb kapcsolat egy hosszú hétvégét is alig él túl, nemhogy egy jakobita felkelést, egy kétszáz éves időugrást és az amerikai függetlenségi háborút.
Most, hogy márciusban elstartolt az utolsó, mindent lezáró évad, és a fél világ a körmét rágja, érdemes megnézni, mi az az öt dolog, ami miatt ez a sorozat nemcsak egy kosztümös románc, hanem kőkemény kulturális jelenség lett.
Az egésznek a szíve-lelke Claire és Jamie története. A trükk pedig az, hogy a sorozat nem a „hogyan jönnek össze?” klisére fókuszál, amit tíz rész alatt lezavarnak, hanem a „hogyan maradnak együtt mindennek ellenére?” kérdésre.
Az Outlander ott rúgja fel a szabályokat, ahol a legtöbb sorozat elhasal: az intimitás ábrázolásánál. Felejtsük el a giccses, puha fókuszú, zongoraszós jeleneteket.
Itt a szex nem díszlet, hanem a karakterek közötti dinamika része, méghozzá következetesen a női nézőpontból bemutatva. Ronald D. Moore, a sorozat atyja ezt tűzte ki célul: „igaznak akartuk megmutatni, hogy az emberek valójában hogyan szeretkeznek, nem pedig a tévés szexet.” Ez a nyers őszinteség teszi Claire karakterét is annyira erőssé. Nem egy makulátlan szuperhősnő, aki minden helyzetet megold egy szempillantás alatt.
Ez a fajta hitelesség pedig az egész sorozat legfőbb kihívása. Az Outlander nemcsak úgy tesz, mintha a 18. században játszódna, hanem minden képkockájával beleprésel minket a sárba, a füstbe és a gyapjú szagába.
A díszlet- és kosztümrészleg munkája letaglózó. A skót–gael kultúra, a történelmi események, a mindennapok nyomorúsága és szépsége mind olyan következetességgel jelenik meg, ami miatt a néző nemcsak nézi, hanem szinte érzi is a történetet.
A zenéje nem csak aláfestés, hanem egy külön narrátor, ami elmondja azt, amit a karakterek nem tudnak. A zene az évadokkal együtt utazik: a skót duda helyét átveszi a francia csembaló, majd az amerikai bluegrass, de az érzelmi mag ugyanaz marad.
A sorozat hatása pedig már rég kilépett a képernyőről, és kézzelfogható valósággá vált. Erre a legjobb példa az az óriási turisztikai érdeklődés, ami megtapasztalható Skóciában az elmúlt években.