LOVE

    „A férjem megcsalt – és azt mondja, ez az én hibám”

    Kapuzárási pánik vagy valami más lehet a dologban?
    Sassy - sassy.hu
    2022. április 26.


    Megosztom
    Link másolása

    Sok tanácstalan, magánéletében hullámvölgybe érő szerelmes keresi fel a The Sun tanácsadóját. Így tett az a nő is, aki 25 év házasság után jött rá, hogy a férje megcsalja. És ha ez még nem lett volna elég, a drága párja azzal is megvádolta, hogy az egész az ő hibája volt. A nő mégis hezitál: tényleg jó ötlet volt elhagyni? Vagy inkább vissza kellene mennie hozzá? Mi lehet a megoldás?

    Az első gyanús jeleket akkor kezdte tapasztalni, amikor a férje 50 lett, és hirtelen túl nagy figyelmet kezdett fordítani a külsejére.

    Elkezdett hajtranszplantáción gondolkodni, kiváltott egy edzőterem-bérletet, rengeteg új ruhát vásárolt magának, és mint általában a kapuzárási pánikkal küzdő férfiak, vett magának egy drága sportkocsit. A feleség már akkor sem értette, hogy mi történik, hiszen bár volt néhány problémájuk, alapvetően egy boldog, nyugalmas, kényelmes életet éltek együtt.

    Most a férje 55, a nő 54, és már nincsenek együtt.

    Először a feleséget még szórakoztatták is a férje újkeletű szokásai. Egy idő után azonban a férfi elkezdett titkolózni – ekkor már megcsalást sejtett a háttérben. Nem sokkal később a gyanú be is igazolódott: a telefonjában egy sor fotót talált egy sokkal fiatalabb nőről. A férfi először tagadott, azt mondta, csak egy kollégája, akivel jóban vannak. De később, amikor más néven mentette le a lány számát a telefonjára, már nem is volt kérdés, hogy valami nincs rendben.

    „Teljesen összetörtem, átverve éreztem magam. Ha őszinte lett volna, akkor lehet, hogy meg is bocsátottam volna neki.”

    De ahelyett, hogy bevallotta volna, hogy hibázott, inkább a feleségét tette felelőssé. Azt mondta neki, hogy azlrt csalta meg, mert úgy érezte, a párját már nem érdekli.

    „Úgy tűnik, nem masszíroztam eleget az egóját, miközben más nők mellett szexinek, jóképűnek és okosnak érezhette magát.”

    Mindezek után a nő eldöntötte, hogy elválik. Már megtalálta az új albérletét, ahová hamarosan beköltözik – a férfi azonban most könyörög neki, hogy ne hagyja el.

    A magazin tanácsadója szerint itt az első lépés az, hogy a férfi teljes felelősséget vállaljon a tetteiért. Most ugyanis egyértelműen tagadásban van, és úgy viselkedik, mint egy gyerek. Miután a nő 25 évet adott neki az életéből, érthető, hogy nagyon megbántódott és addig nem akar hozzá visszamenni, amíg a férfi nem változtat a hozzáállásán és be nem vallja, hogy egyedül ő okolható a tetteiért. Ezen kívül megoldást jelenthet az is, hogy közösen elmennek párterápiára.

    The Sun

    Pixabay


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    LOVE
    „Néha csak hagyd rinyálni!” – 20 jótanács ezer éve házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog egy házasság
    Nem mondanak butaságokat, sőt.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 29.


    Megosztom
    Link másolása

    "Happy wife, happy life", azaz "Boldog feleség, boldog élet", tartja az angol mondás. Bár egy tartós és boldog házasság titka ennél nyilván sokkal bonyolultabb, érdekes megnézni, hogy a való életben, a régóta házas férjek mit is gondolnak a témáról. A YourTango hétköznapi férfiaktól (TikTok-ról, egyéb közösségi média-felületekről, támogató csoportokból) összeszedte a húsz leggyakoribb tanácsot, amelyek betartása a férjek szerint a tartós, életre szóló szövetségek alapja. Íme.

    #1 Azért vitatkozz, hogy megértsd a másikat, ne azért, hogy győzz. Nem a te igazad a legfontosabb, hanem az, hogy közös megoldást találjatok.

    #2 Boldog pár csak két külön-külön is boldog, elégedett ember lehet. Ne azért vegyél el valakit, hogy a hiányaidat pótolja, és te se az övéit. Azért legyetek együtt, mert külön is menne, de együtt jobban megy.

    #3 Légy kreatív. Egy házasságban nem szabad mindig ugyanazt ismételgetni, néha fel kell rázni egy kicsit a dolgokat. Apróságokkal. Ha a feleséged rossz alvó, te meg horkolsz, mint a fene, menj át a másik szobába. De előtte ölelgesd meg.

    #4 Ti legyetek egymásnak az elsők. Igen, még a gyerekeiteknél is legyetek fontosabban egymásnak. Ez nem azt jelenti, hogy a kicsik rovására menjen bármi is, de a ti szövetségetek az egész család alapja. Az legyen a prioritás.

    #5 Ne légy önző. A házasság nagyon sok lemondás: saját időről, pénzről, hobbiról. Nem kell mindent feladni, de sokszor kell dönteni úgy, hogy nem te jössz ki a legjobban a dologból.

    via GIPHY

    #6 Tiszteld a párodat. Soha ne bántsd meg mások előtt, még egy jónak hitt viccel se.

    #7 Álljatok ki egymás mellett. Mindig a feleséged pártját fogd másokkal szemben, ez aranyszabály. Akkor is, ha hülyeséget csinál, márpedig csinálni fog. Négyszemközt persze megmondhatod neki, amit gondolsz, de akkor is egy csapat vagytok.

    via GIPHY

    #8 Tanulj meg főzni. Nem szabad elvárni, hogy mindig az asszony főzzön. Néha lepd meg te is valami finomsággal, de együtt is kutyulhattok. Még ha nem is fordul elő gyakran, iszonyú hálás lesz érte.

    #9 Éreztessétek ez elkötelezettségeteket. Ha nehéz idők járnak, márpedig ilyen bőven lesz, akkor is mondd el a párodnak, hogy egy életre szerződtetek, és végig is fogjátok csinálni. Jóban, rosszban.

    #10 Minden este szánjatok időt arra, hogy elmesélitek egymásnak, milyen napotok volt. Ez lehet öt perc is vagy akár órák, a helyzettől függ, de soha ne hagyjátok ki.

    #11 Néha csak hagyd rinyálni! A nőknek először ki kell engedniük magukból a gőzt, ha valamin kiakadnak. Érzelmi lények, amit mi hisztinek érzünk, az nekik megküzdési technika. A férfiak azonnal megoldani akarják a dolgokat, pedig ezzel sokszor csak ártanak. Ki kell várni, amíg a feleséged kifüstölögte magát, utána jöhet a megoldás.

    #12 Ne csald meg. Soha.

    #13 Ne költs sokat magadra. Legyetek közös kasszán, de mindenkinek a maga kis pénze is félre lehet téve, hogy néha vegyen magának valamit. De ez ne menjen a családi kassza rovására.

    #14 Nem kell minden sz...ron vitázni. Sokszor el kell engedni, ami nem fontos. Azt akarja, hogy a másik nyakkendődet vedd fel, de minek? Kit érdekel, vedd fel, kész.

    #15 Babusgasd. Akármilyen hosszú is egy házasság, a testi érintkezés, a puszik, ölelések, cirógatások ne maradjanak el. És persze a "szeretlek" szó se. Ez az egész motorja, véletlenül sem szabad elhanyagolni.

    #16 Legyetek jóbarátok. Tényleg, ne csak szeretők meg közös háztartásban élők. Viccelődjetek egymással, beszélgessetek. Fontos, hogy igazi "csapat" legyetek.

    via GIPHY

    #17 Éreztesd vele, hogy fontos. Ezt olyan könnyű elfelejteni, természetesnek venni a másikat. Nézz a szemébe, ha hozzád beszél, hallgasd meg. Vidd le a szemetet, mosasd le a kocsiját. Szervezd át a napodat, és vidd el ebédelni, ha valami miatt nagyon ki van készülve. Éreztesd, hogy az ő jó közérzete, elégedettsége nélkül te sem vagy jól.

    #18 Töltsetek külön időt. Méghozzá nem is keveset. Az egymás nyakába lihegés megöli a házasságot. Kellenek külön hobbik, kiruccanás a haverokkal, sport, bármi. Ez feltölt, és az együttlét is kellemesebb lesz.

    #19 Ha megcsókolod, csókold meg szívvel-lélekkel. Egy szórakozott szájrapuszi nagyon tiszteletlen. Amikor megcsókolod, legyél ott, vele, abban a pillanatban, és érezze, hogy szereted.

    #20 És a legfontosabb, még mielőtt belevágnál az egészbe: NAGYON fontold meg, hogy kit veszel el. Jó társat válassz.

    Címkép: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása

    LOVE
    Ha megrekedt a kapcsolatotok, ezzel a 10 kérdéssel újraéleszthetitek
    Mélyítsétek el újra a szerelmeteket!

    Megosztom
    Link másolása

    Kétségtelen: a legtöbb hosszútávú kapcsolatban eljön az az idő, amikor a felek egyszerűen már nem érzik magunkat közel a másikhoz. Ez soktényezős egyenlet: a mindennapok rohanása, a stressz, de a XXI. századi kommunikációs gyakorlatok is mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy eltávolodjanak egymástól.

    A következőkben azt nézzük meg, hogy a párok hogyan tudják (újra) elmélyíteni a kapcsolatukat – feltéve, ha szeretnének így tenni.

    Ha te is úgy érzed, hogy a szerelmeteknek szüksége van egy kis élesztgetésre, akkor akár már ma este ülj le a pároddal, és tedd fel neki az alábbi kérdéseket! Ezekkel nemcsak számos remek beszélgetést indíthattok el, de sokkal jobban meg is ismeritek egymást.

    1. Mi a tökéletes módja, hogy lezárj egy hosszú napot?

    Ez egy egyszerű, könnyed, szórakoztató kérdés, amit szívesen válaszol majd meg. Valaki megismerésében fontos szerepet játszik, hogy a mindennapi szokásaival, preferenciáival is tisztában legyünk. Ehhez ez a tökéletes kérdés.

    2. Mi az, amit soha nem akarsz újra csinálni?

    Mindegy, mit mond rá, az mindenképpen nagyon beszédes lesz. Ezzel nemcsak meghallgathatsz egy számára emlékezetes és fontos élményt, de sok következtetést is levonhatsz belőle. Ráadásul külön pozitívum, hogy egy őszinte válasz esetén a megismerheted a kedvesed egy igazán törékeny oldalát.

    3. Mit tennél, ha nyernél a lottón?

    Ha már régóta együtt vagytok, biztosan tervezgettek: közös autó, közös háziállat, esetleg lakás. De arról volt már szó, hogy egy hatalmas pénznyereménnyel mit kezdenétek? Sokat elárul az ember vágyairól és értékeiről!

    4. Szerinted mit egy egészséges párkapcsolat azoknak, akik benne vannak?

    Ahogyan mindenkinek más a szeretetnyelve, úgy mindenki különböző dolgokra vágyik egy kapcsolatból – ezek egyébként általában egybeesnek. Ám sok év távlatából ezeket könnyen elfelejthetjük. Emlékeztessétek magatokat!

    5. Van bármi, ami számodra teljesen elfogadhatatlan?

    Fontos, hogy ezt a kérdést tartogasd egy ideig, nehogy a másik azt érezze, éppen be akarsz vallani valamit. A válasza pedig visszautal majd a múltbéli tapasztalataira. Például ha valaki megcsalta korábban, akkor valószínűleg ezt feleli majd.

    6. Ha holnap úgy ébrednél fel, hogy semmitől sem félsz, mit tennél először?

    Itt egy újabb könnyed kérdés, amivel feldobhatod a hangulatod, közben pedig megtudhatod, mit szeretne a párod igazából az életben, és hogy mi tartja ettől vissza!

    7. Ha lenne egy éved, amit visszakaphatnál, melyik lenne az és miért?

    Ezt többféleképpen is értelmezheti a másik. Lehet, hogy az egyik legboldogabb évét választja, hogy újra átélhesse, de lehet, hogy elmeséli életének eddigi egyik legnehezebb szakaszát, amit valahogyan megelőzne.

    8. Ha írhatnál egy rövid üzenetet a fiatalabb önmagadnak, mit írnál rá?

    Ezzel megtudhatod, hogy mi a kedvesed legnagyobb tanulsága eddigi életéből és még a prioritásaira is fény derül – kevés ezeknél fontosabb dolgot tudhatsz meg róla.

    9. Milyen a tökéletes napod?

    Sokan ismerik a 72 kérdéses kísérletet, amelynek lényege, hogy a felek 72 kérdést beszélnek át és válaszolnak meg egymásnak, végül 1 percig egymás szemébe néznek. A kutatás rámutatott, hogy a kísérletben részt vevők nagy többséggel szerelmesek lettek egymásba, mire végeztek. Ez a kérdés az egyik legelső volt ebben az ominózus kérdéssorban. Nézd meg, nálatok hogyan működik!

    10. Mi az, aminek szerinted sosincs jó vége?

    Itt a vicces anekdotáktól kezdve a komoly történetekig bármi elképzelhető. Izgalmas lesz kivárni a választ!

    Thoughtcatalog


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    A nárcisztikus férfi az ágyban is elárulja magát – Így buktathatod le
    Érdekes összefüggésre mutatott rá egy csapat pszichológus.
    Fotó: nrd/Unsplash - sassy.hu
    2022. július 06.


    Megosztom
    Link másolása

    A nárcizmust régóta összefüggésbe hozzák a szexuális és az általános kapcsolati elégedettség csökkenésével – és most egy kutatás is rámutatott, hogy a hálószobai teljesítményt is befolyásolhatja ez az állapot. A Sexual and Relationship Therapy folyóiratban közzétett tanulmány szerint pszichológusok több mint ezer férfi válaszait vizsgálták meg. A 18 és 85 év közötti résztvevőknek egy átfogó kérdőívet kellett kitölteniük, amely feltárta szexuális múltjukat, szexuális egészségüket, szexuális funkciójukat, esetleges diszfunkcióikat és a nárcisztikus hajlammal is foglalkozott – magyarázza az indy100.

    Állítólag a nárcisztikus férfiakat erősen hajtja az önelégültség, így nem meglepő, hogy a szexuális problémák sorát tudták kapcsolatba hozni a személyiségzavarral. Ezek közé tartozik például a korai magömlés és érdekes módon az ejakuláció elérésének nehézsége is.

    Azaz: ha a párodon ilyesmit tapasztalsz, érdemes megfigyelni a viselkedését a mindennapokban, mert nagyon árulkodó lehet!

    A megkérdezett férfiak a szexuális nárcizmust vizsgáló Hurlbert-indexre adott válaszaik alapján alacsony, közepes vagy magas pontszámot értek el a szexuális nárcizmusban. A magas kategóriába soroltak határozottan egyetértettek az olyan kijelentésekkel, mint: „A szexben szeretem, ha nálam van az irányítás” vagy „Azt hiszem, különleges szeretkezési stílusom van”. De olyanok is akadtak, akik előnyben részesítették a maszturbációt a szexszel szemben.

    „Kutatásunk hangsúlyozza a nárcizmus negatív hatását a párkapcsolati elégedettségre, de új perspektívát ad arra vonatkozóan, hogy ez a személyiségjellemző hogyan befolyásolhatja a férfi szexuális reakcióit a partnerkapcsolat során” - mondta el a kutatásról David L. Rowland, a tanulmány szerzője, a Valparaiso Egyetem vezető kutatóprofesszora.


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    Te felismernéd? Brutálisan átváltozott ez a lány, miután a pasija kidobta, mert szerinte „nem elég csinos”
    Kétségtelenül ez a legjobb bosszú!
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 22.


    Megosztom
    Link másolása

    sz]Fotó: @kimdecker/Instagram[sz]

    A TikTok ma már szinte mindenre jó: nézhetünk kutyás videókat, megtanulhatunk néhány egyszerű ételreceptet, de még az exünknek is visszavághatunk, ha csúnyán elbánt velünk. Kim Decker, a gyönyörű fiatal modell pontosan így tett!

    A lány egy TikTok-posztban osztja meg a követőivel, hogy a barátja korábban azért dobta ki őt, mert nem tartotta elég csinosnak. Ennek a szemléltetésére Kim megosztott magáról egy korábbi fotót, amin az alábbi beszélgetés olvasható:

    Én: szóval most szakítasz velem, mert nem vagyok elég vonzó neked?

    Ő: igen, tudom, hogy találhatnék nálad csinosabbat is, bocsi

    Én: oké, akkor indulás

    Ezzel pedig megkezdte az elképesztő átalakulást! A lányból mára sikeres modell vált, aki férfiak millióinak – de minimum százezreinek – a vágyálma. Az ex most biztosan fogja a fejét...

    @kim.decker okeyyyy let’s go 🥊 #foryou #glowup #fyp #viralvideo ♬ Originalton - Deniz

    A videóhoz azóta számtalan komment érkezett, és mindenki egyetért Kim módszerével: egy csúnya szakítás után a legjobb megoldás az, ha túlragyogjuk a volt pasit!


    Megosztom
    Link másolása