LOVE

10 egyértelmű jel, hogy a párod hiába tökéletes, mégsem ő az igazi

Még akkor sem, ha ő maga próbálja elhitetni veled, hogy Mr. Tökéletessel találkoztál.

Megosztom
Link másolása

Az emberek gyakran tévesen azt feltételezik, hogy a nagyon intenzív, szenvedélyes kapcsolatok azt jelzik, hogy valakiben megtalálták az igazit.

Azonban egy intenzív kapcsolat is lehet valóságos katasztrófa.

Íme a jelek, amelyek arra utalnak, hogy a partner nem nagy Ő, bármilyen nagyszerűnek is tűnjön:

1. A szenvedély főként veszekedésekből ered

A traumás kötődés létező jelenség, amely gyakran bántalmazó kapcsolatokban fordul elő. Ilyen esetekben valaki szenvedélyesen kötődik egy olyan személyhez, aki rossz hatással van rá, mert az agya „függővé válik” azoktól a „szerelmi vegyületektől”, amelyeket a kapcsolat elején termelt a test -írja a YourTango.

Tarra Bates-Duford pszichológus szerint: „Bár a kötődés fogalma általában valami pozitívat és jót jelent, a traumás kötődések egészségtelenek és ártalmasak.

A traumás kötődés arra utal, hogy a 'félelem, izgalom és intim érzések helytelen használata' csapdába ejtett valakit.

Ez akkor fordul elő, amikor az intenzív szeretet és izgalom időszakait követi bántalmazás, elhanyagolás és rossz bánásmód.”

Ha valamiért gyakran kell sírnod, vagy azon gondolkodnod, hogy miért nem olyan kedves a partnered, mint régen volt, akkor nem a lelki társadat találtad meg, nem az igazit, hanem egy bántalmazót, aki intenzív érzelmi kitörésekkel manipulál.

2. A környezeted jelzi, hogy nem kellene együtt lennetek

Ha a barátok, családtagok vagy más ismerősök többször is felhívják a figyelmedet arra, hogy ez a kapcsolat nem neked való, érdemes meghallgatni őket.

Ha a barátaid már leültettek, könyörögtek, hogy felejtsd el a partnered, és nyíltan kimondták, hogy szakítanod kellene, érdemes meghallgatni őket.

Az emberek csak akkor tesznek ilyet, ha attól félnek, hogy valaki túl rossz hatással van rád, vagy úgy érzik, hogy veszélybe sodorhatod magad. Ha sokan úgy vélik, hogy ez a kapcsolatod problémás, az intő jel.

3. Szinte semmi közös nincs bennetek

Nincsenek közös céljaitok. Nem ugyanazokat a dolgokat értékelitek. Utálod a kedvenc zenéit és tévéműsorait, és ő sem kedveli a tieidet. A lelki társaknak több közös vonásuk van, mint pusztán a testi vonzalom. Ha ez igaz rátok, akkor ő nem az igazi.

4. Szenvedélyt csak te érzel

Ha csak te érzel szenvedélyt, ő nem az igazi. Egyszerűen csak megszállott vagy vele kapcsolatban, és pazarolod az energiád. A saját érdekedben hagyd abba!

„Egy egészséges kapcsolat kellemes érzéseket kelt, és magától értetődően működik”

– mondja JoLynn Braley életvezetési tanácsadó. „Ez ugyanaz a könnyedség, amit akkor érzel, amikor a tested és az elméd harmóniába kerül, miután feldolgoztad azokat a mélyebb érzelmi problémákat, amelyek eddig meghatározták a viselkedésed.

Egy egészséges kapcsolatért nem kell megszállottan küzdeni.

Ahhoz, hogy bevonzz egy ilyen partnert, először neked kell az ideális önmagaddá válnod – testben, lélekben és szellemben.”

5. Azok a tulajdonságok, amiket szeretsz benne, felszínesek

„Azért ő az igazi társam, mert nagyszerűen úszik és szép göndör a haja” – ilyet még soha senki nem mondott. Az igazi társak kapcsolata sokkal mélyebb. Ha nem tudsz semmit mondani, amit a személyiségében igazán szeretsz, akkor valószínűleg csak intenzív testi vágyat érzel, nem valódi lelki kötődést.

6. Érzed, hogy nem működne hosszú távon

Ha nem tudtok megegyezni az alapvető dolgokban, amelyek hosszú távú kapcsolatotok céljaihoz szükségesek, akkor nem ő az igazi.

Például, ha ki nem állhatod a gyerekeket, de a partnered kétségbeesetten vágyik rájuk, akkor ez nem fog működni.

Ha olyan kérdésekben ütköztök, amelyekben nincs kompromisszum, világos, hogy a kapcsolat nem működhet anélkül, hogy egyikőtök ne lenne boldogtalan.

7. A kapcsolat bántalmazó

Ha egyetlen egyszer is megüt, vagy azzal fenyeget, ha megaláz, vagy szándékosan tönkreteszi a jó híredet, az állásodat, akkor nem a nagy Ő kopogott az ajtódon. Csak egy veszélyes bántalmazó, és mielőbb ki kell lépned ebből a kapcsolatból.

„Még ha soha nem is használt ellened fizikai erőszakot, a bántalmazásnak sokféle formája van.

Egy egészséges kapcsolatban nem kell állandóan azon aggódnod, hogy milyen hangulatban jön haza a másik, vagy úgy érezned, mintha tojáshéjakon lépkednél"

– állítja Wendy Kay párkapcsolati coach.

8. Állandóan nyomást gyakorol rád

Az intenzív kapcsolatok gyakran azért olyan hevesek, mert az egyik fél állandó nyomás alatt tartja a másikat.

Ha folyamatosan kritizálja, ahogy kinézel, amit mondasz, vagy amit csinálsz, akkor valószínűleg nem vagytok egymásnak valók. Hidd el, egyedül is jobb lesz neked, mint vele.

Egy igazi társ inspirál, hogy jobbá válj, de mindezt ezt úgy teszi, hogy közben elégedett maradsz önmagaddal.

És ne hívd lelki társadnak azt a partnert sem, akit erővel próbálsz megváltoztatni, hogy megfeleljen a te igényeidnek vagy az életstílusodnak. Gloria Breame terapeuta elmagyarázza: „Nem segíthetsz valakin, hogy megváltozzon, ha ő maga nem akar változni. Ez olyan partnerség, ahol az egyenlet sikeréhez a másik is 50%-ban hozzájárul.”

9. Folyamatos a küzdelem a kapcsolatért

Ez egyáltalán nem jó jel. Az egészséges kapcsolatok ritkán járnak küzdelemmel, különösen, ha elköteleződésről van szó. Ha küzdened kell azért, hogy a partnered téged válasszon, összeköltözzetek vagy például vegyen egy jegygyűrűt, akkor ő nem az igazi számodra.

10. A másik tökéletes, csak valahogy nem érzed jól magad mellette

Talán nem érzed, hogy igazán megértenek, vagy van egy állandó rossz érzésed vele kapcsolatban. Bármi is az ok, egy jó kapcsolatban nincsenek ilyen rossz érzések.

Ha nem érzed magad teljesen komfortosan vele, akkor bármit is mondanak a barátok és a rokonok róla, nem ő az igazi. Még akkor sem, ha ő maga is próbálja elhitetni veled az ellenkezőjét.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
Véletlenül bukott le a félrelépő férj: amikor a feleség takarítási tippeket kért az interneten
Egy Reddit-sztori, amire nem biztos, hogy felkészültél.

Megosztom
Link másolása

Egy nő beugrott a Reddit takarítási tippeket osztogató fórumaiba, mert rejtélyes színváltozást vett észre a házában:

szinte minden kékeszöld árnylatú lett. Nem csak a macskája bundája, de a lepedő, a kanapé, a telefontöltő,

sőt még a fal is ismeretlen okból kékeszöld árnyalatot öltött.

everything in my house is turning green

byu/mioraa inCleaningTips

Az első körben azt hitte, penész vagy valamelyik tisztítószer lehet a ludas, de hiába végzett mindenféle tesztet – semmi nem magyarázta a kékeszöld áradatot.

A macska állatorvoshoz került, a bútorokat felforgatták, víz- és légkondi-ellenőrzés, orvosi vizit, új ágynemű… Mindenre gondolt, csak arra nem, ami a valóság volt.

A Redditen rengeteg tipp érkezett: talán a macska dörgölőzött valami kékeszöld cuccba, vagy lehet egy új bútorfesték. Aztán jött egy viccnek szánt hozzászólás, miszerint

biztosan valami olcsó, túl intenzíven színezett farmer áll a háttérben, ami mindent összefog.

A poszt szerzője erre csak annyit mondott, hogy náluk nem is hordanak farmert, sem ő, sem a férje.

És ekkor jött a kegyetlen poén

„Képzeld el, ha így tudnád meg, hogy a férjed megcsal valami farmeres nővel, akitől bezöldül a macskád…” – írta valaki. És hát mi történt? Pontosan ez. A nő pár gyanús jelet már korábban is észlelt (például a hirtelen túlórázgatások és furcsa viselkedés), és a férfi múltbeli botlásai miatt amúgy is érzékeny volt a témára. A random komment tehát betalált.

Nagy levegőt vett, belépett a közös bankszámlájukra, és persze ott figyelt némi Old Navy-vásárlás.

Ezzel párhuzamosan a telefon átnézése is egyértelmű bizonyítékot hozott: szexi Instagram-üzeneteket talált egy farmermániás nőtől.

A többi már történelem

A nő összepakolt, elmenekült a macskával a szüleihez, és elindította a válást. Szóval, ha legközelebb azt látod, hogy a macskád vagy a lepedőd gyanús színben pompázik, ne csak mosószerre gyanakodj: lehet, hogy a párodnak új csaja van, akiről neked elfelejtett szólni.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Nagyon mást gondol a szexről a Z-generáció mint az elődeik, és biztosak benne, hogy nekik van igazuk
Meglepő helyzetben találhatják magukat az idősebbek, ha egy Z-generációssal akarnak összejönni.

Megosztom
Link másolása

Úgy néz ki, a Z-generáció már nem különösebben rajong az egyéjszakás kalandokért, ellentétben mondjuk a millenniálokkal, akik a kétezres években még nagy örömmel hódoltak az ilyen típusú szexnek.

De ne gondoljuk, hogy ez a Z-k konzervativizmusának jele:

sokkal inkább azért mondanak nemet a random kanyarokra, mert izgalmasabb életre vágynak, és egyszerűen máshol látják a boldogság forrását.

Rászánják magukat az „Igen”-re, de...

A The Times által közölt friss felmérés szerint a Z-generáció inkább bevállalja a hagyományos kapcsolatokat, a házasságot – de nem nagyon hisznek abban, hogy ezek örökké tartanak.

„A fiatalok életfelfogásába ma már bele van kódolva, hogy a válás egy megszokott lehetőség”

– magyarázta Charlie Sawyer, a kutató maga is a Z-generáció tagja.

„A fiatalok gondolkozásába beépült, hogy a válás is egy opció.

Mivel nem úgy látjuk, hogy a házasság örökre szól, sokkal nyitottabbak vagyunk arra, hogy kipróbáljuk”

– mondta Charlie a lapnak, hozzátéve, hogy ők – mármint a Z-k – nem akarnak feltétlenül a „társadalom által normalizált úton” járni, ami nagyjából mindent elmond a nemzedék szexuális és párkapcsolati szokásairól.

Egyéjszakás? Kösz, inkább nem

A kutatás 1000 Z-generációst kérdezett meg arról, milyen szexuális viselkedésforma számít „általánosnak” és „nem általánosnak” a saját körükben. Az eredmény:

62% ellene van annak, hogy idegenekkel szexeljen alkalmilag.

A millennialokra ugyanezt a kérdést még 2004-ben tették fel. Akkor:

mindössze 19% ítélte el az ismeretlennel való szexet.

78% mondta, hogy barátaik simán belemennének egy kötetlen kalandba,

Hogy a Z-sek miért nem rajonganak a kötöttségek nélküli együttlétekért, annak több oka lehet. Egyes szakértők szerint

a „mérgező közeg” (pornó, átszexualizált világ, közösségi média, TV, magazinok stb.) miatt a fiatalabbak kevésbé képesek megélni a szexuális örömöket, és inkább „szexuális recesszió” felé tartanak.

„A fiatalok a tévéből, újságokból, TikTokról szerzik a szexinfókat...” – fejtegeti Maria Yagoda szexszakértő a Laid and Confused: Why we tolerate bad sex and how to stop című könyvében, hozzátéve, hogy a Z-ket szorongás, mentális gondok és a Covid-időszak társas elszigeteltsége is visszavetheti a szexuális kalandokban.

Rá vannak pörögve az esküvőkre

Ha már a laza szexre nem, akkor mire igent mondanak?

A Times-féle kutatás szerint a Z generáció meglepően lelkes a házasság intézménye iránt. 61% tartja fontosnak a házasságot,

21% szerint „irreleváns”.

Ezzel szemben 2004-ben

  • a millenniáloknak csak 59%-a gondolta úgy, hogy a házasság fontos dolog,
  • míg 39%-uk mondta, hogy nem igazán.

Pornó, transzjogok és egyéb megosztó kérdések

A fiatalok pornófogyasztási szokásait illetően is más a helyzet, mint régen a millenniáloknál:

- 40% mondta, hogy barátaik gyakran néznek netes pornót,

- 36% szerint nem jellemző rájuk.

Régebben, amikor a millenniálok voltak huszonévesek, 58% állította, hogy barátaik nézik a webes szexoldalakat, 37% pedig nem.

Ha hihetünk a számoknak, a pornófogyasztás a Z-generációnál 18%-kal csökkent az előző generációhoz képest, ami egy kis bizakodásra ad okot.

Ami a transzjogokat illeti: a fiatalok meglehetősen befogadóak – legalábbis a felmérés szerint.

56% mondta, hogy a transznőknek engedélyezni kellene a női mosdók használatát,

61% pedig úgy gondolja, hogy az iskoláknak támogatniuk kellene a diákok szociális tranzícióját.

Hogy mindebből mi a tanulság? A Z-generáció tagjai úgy tűnik, többnyire kerülik a futó kalandokat, de a házasság gondolatára kifejezetten lelkesednek – persze csak úgy, hogy nincs kőbe vésve az, hogy örökké fog tartani. Ha pedig a transzjogokról vagy bármilyen társadalmi kérdésről van szó, ebben is nyitottabbak és progresszívebbek a korábbi nemzedékekhez képest.

A kutatás szerint

a Z-sek sajátos egyvelegét nyújtják a szabadságnak, a bizonytalanságnak és a meglepő hagyományőrzésnek.

Szeretik a házasságot – de csak ha bármikor ki lehet szállni belőle. Azt pedig, hogy a stratégiájuk mennyire válik be hosszú távon, csak később fog kiderülni.


Megosztom
Link másolása


LOVE
Létezik egy egyértelmű jel, ami a legtöbb párkapcsolat végét jelzi - állítják a szakértők
Eláruljuk, mikor lőttek a kapcsolatnak.

Megosztom
Link másolása

Ha van egy bizonyos érzés, ami rendszeresen felüti a fejét a kapcsolatodban, és ha már ezredszerre futtok neki ugyanannak a vitának, ideje lehet elengedni. De honnan tudod, mikor húzd ki a dugót? Mikor merítetted ki az összes opciót, és mikor lépsz a „most már mindegy, ez úgyse fog működni” zónába?

Nos, egy Reddit-felhasználó ezt a kérdést dobta be egy olyan szálon, ahol arról ment a diskurzus,

melyek azok a jelek, amik azt ordítják, hogy „ez a pár már nem lesz sokáig együtt”.

Ekkor valaki előrukkolt a 20+ éve praktizáló párterapeuta ismerősének tippjével:

„Megkérdeztem egy hosszú ideje házassági tanácsadóként dolgozó szakembert, mi az a jel, ami a legbiztosabban mutatja, hogy a kapcsolat halálra van ítélve. Azonnal rávágta:

‘Ha az egyik fél megvetéssel – gúnnyal, lenézéssel – reagál a másik érzéseire, akkor vége!’”

És ezzel más szakértők is egyetértenek. Kristen Mark, szex- és párkapcsolati kutató, példaként említi a gúnyos beszólásokat, a lekezelő hangnemet vagy a kegyetlen csipkelődést – ezek mind kódoltan azt üzenik, hogy semmibe veszed a másik érzéseit - írja a LADbible.

A Reddit-felhasználók is megosztották a gondolataikat arról, mikor jön el a szakítás ideje:

- „Amikor már egyszerűen nem érdekel. Nem érdekel vitatkozni, nem érdekel az intimitás, nem érdekel, hogy tegyek érte akármit is.”

- „Ha már a barátoktól várod, hogy mondják ki helyetted, hogy szakítanod kéne. Akkor te már belül rég döntöttél.”

- „Ha azon kapod magad, hogy fantáziálsz a szinglilétről, elég jó eséllyel az ösztöneid nem vernek át.”

Jeff Guenther, egy amerikai terapeuta szintén listázott öt olyan problémát, ami szerinte a legtöbb kapcsolatot könnyedén kivégzi:

1. Elmaradnak az apró figyelmességek (flört, bókok) – ebből olyan szakadék lesz, amit nehéz áthidalni.

2. Újra és újra ugyanazon veszekedni – leginkább egy véget nem érő körforgás a semmiért.

3. Elhidegülés, eltávolodás – ha az önállóságot és a külön utakat jobban kívánod, mint a közös jövőt, az intő jel lehet.

4. Ha valaki más iránt kezdesz el vonzódni – ez egyenes út a kapcsolat végéhez. Már csak azért is, mert nagyon nehéz így visszatérni a régi kerékvágásba.

Összességében, ha a megvetés vagy a gúny rendre megjelenik a kapcsolatotokban, az egy olyan egyértelmű jel, ami ellen már nem sokat tehetsz. És ha közben folyton azt érzed, csak pazarolod az időtöket – a vita utáni hetekben sem lesz jobb semmi –, akkor lehet, hogy eljött a búcsú ideje – állítja egy házassági tanácsadó.


Megosztom
Link másolása


LOVE
Ezek a legbizarabb kifogások, amiket a hűtlen férjek próbáltak beadni otthon
„Bocsi, elfelejtettem szakítani” – megcsalási kifogások, amiktől a falra mászol.

Megosztom
Link másolása

Mindenki rémálma, amikor kiderül, hogy a párja félrelépett – de legalább ennyire sokkolóak azok a teljesen elképesztő kifogások, amikkel néhány férfi próbálja meg kimagyarázni a hűtlenséget. Most a nők elkezdték nyilvánosan gyűjteni ezeket a döbbenetes – néha már röhejes – mentségeket.

„Azt mondta: ’Meghíztál!’ Közben hét hónapos terhes voltam. Az ő gyerekével.” – mesélte valaki.

„Az én exférjem azzal jött: ’Mindig dolgozol, alig látlak!’ Csak az a gond, hogy egy helyen dolgoztunk.”

Óriási hazugságok: miért csinálják?

A melbourne-i pszichológus, Carly Dober szerint az egésznek köze van ahhoz, hogy senki sem szeret szembesülni azzal, milyen fájdalmat okozott.

Sok férfi inkább „kicicomázza” a sztorit, vagy teljesen meghamisítja a valóságot, csak hogy minimalizálja a felelősségét,

és könnyebben el tudja viselni a kínos szitut.

„Azért lódítanak óriásit, mert nehéz bevallani, hogy valakit, aki törődik velük, mélyen megbántottak” – mondja Dober. – „Ezek a kamutörténetek önzőek, de a 'nyílt beszéd' sokaknak egyszerűen túl nehéz.”

Kinek hihető ez?

Annak ellenére, hogy a többség csak pislog, hogyan lehet a nyilvánvalót így elhazudni, sokan döbbenetükben mégis kételkedni kezdenek saját magukban. A pszichológus szerint

létezik, hogy egy gyakorlott hazudozó olyan meggyőzően tudja előadni a sztoriját, hogy a másik elbizonytalanodik.

És mivel a hazugságoknak is ezerféle formája lehet – az arcjátékon át a folyamatosan változó történetig –, nehéz mindig azonnal lebuktatni őket.

„Én csak teleportáltam valahogy hozzá”

Az egész TikTok tele van már hasonló sztorikkal, szóval ki-ki választhat kedvére a furmányosabb kifogások közül:

– „Nem számít, mert nem tudtam elélvezni, végig rád gondoltam!”

– „Úgy néz ki, mint a te Bitmojid!”

– „Sok személyiségem van, ez a Derek nevű volt.”

– „Én csak valahogy odateleportáltam.”

Miért lépnek félre, ha állítólag szeretik a másikat?

„Az emberek különböző okokból lépnek félre” – mondja Dober. – „Lehet, hogy alacsony az önbecsülésük és megerősítésre vágynak, de az is lehet, hogy nem érzik magukénak a kapcsolatot, vagy nem tudnak/akarnak uralkodni magukon.”

A szakember hangsúlyozza: bármi is legyen a mozgatórugó, semmi sem mentség arra, hogy ha a felek megegyeztek a monogámiában, az egyik mégis másfelé kalandozzon.

Szóval, ha legközelebb meghallod azt a mondatot, hogy „Bocsi, elfelejtettem szakítani”, érdemes tudni: nem benned van a hiba, csak valaki nem tud – vagy nem akar – szembenézni a saját tettei súlyával.

Via NewYorkPost


Megosztom
Link másolása