LOVE

A leggyakoribb mondatok, amik egy nárcisztikus, bántalmazó kapcsolatban elhangzanak

Mintha ugyanabból a könyvből olvasnák. Ha ezeket hallod, komoly bajban vagy.
Forrás: INSIDER, Fotó: Unsplash - sassy.hu
2023. március 03.


Megosztom
Link másolása

A nárcizmusról ki többet, ki kevesebbet tud, attól függően, mennyire érintett a témában. Ez a személyiség-torzulás egyébként is egy spektrum, ki az elején van, ki a közepén, ki a végén. A nárcisztikus személyiségzavart, ami a spektrum legszéle, csak szakember diagnosztizálhatja. A "narcissist", vagyis nárci viszont a mindennapokban is ott van, bárki belefuthat. Sokkal gyakoribb jelenség, mint hisszük. Olyan embert jelent, akin eluralkodik ez a torzulás, és érzelmi ronccsá teszi – elsősorban a környezetét. Sokan a nárcikat öntelt, arrogáns, állandó ajnározásra, dicsfényre, pénzre, státuszra áhítozó, önimádó embereknek hiszik, pedig nem ez a legnagyobb baj velük. Sokszor még csak nem is ilyenek.

A baj velük az, hogy nincs szilárd, belső identitásuk. Teljes üresség, sőt szégyen és önutálat (igen, épp hogy önutálat) honol a lelkük mélyén.

Ezt egy külső, megnyerő álarccal igyekeznek elfedni, amelynek fenntartásához, a belső "sötétség" életben tartásához külső táplálékra, más szóval nárcisztikus ellátmányra van szükségük. És ezt másoktól szerzik be. Mindenáron. Ezért ragadozók. Mert ha nincs rájuk megfelelő radarod, elkapnak, kiszipolyoznak, és tönkretesznek. Miközben lehet, hogy kifelé a világ legelbűvölőbb emberének mutatják magukat.

Mennyország, pokol, gázláng és a többiek

Mi is az a nárcisztikus ellátmány? Leegyszerűsítve: tulajdonképpen minden, amitől ők jól érzik magukat, te meg (többnyire) nem. Az elején persze még te is jól vagy, amikor behálóznak (ezt nevezik “szerelembombázásnak”), eljátsszák a Nagy Őt, Álmaid Tökéletes Lelki Társát, az ezer éve várt Disney herceget/hercegnőt. Te ekkor még a mennyekben érzed magad. A pokol később kezdődik, többnyire hónapok, talán egy-két év múlva. Amikor szép, lassan belefognak a kicsinálásodba, ismertebb nevén a leértékelésedbe: elkezdik begyűjteni tőled az ellátmányukat. A legfontosabb ellátmány a fölötted gyakorolt totális kontroll. Csak úgy élhetsz, ahogy ők előírják. Azzal barátkozhatsz, aki nekik tetszik (leginkább senkivel).

Alázatos lelki rabszolgájukká kell válnod, aki egyre többet tesz meg értük, egyre jobban teper, egyre kiszolgáltatottabbá, rémültebbé, önbecsülés, saját élet és akarat nélküli bábuvá alakul át.

via GIPHY

Ez persze nem egyik napról a másikra történik. A nárciknak jól működő technikáik vannak arra, hogy bedaráljanak. Mivel nagyon manipulatívak, sokszor észre sem veszed a fekete lyukat, amelybe lassan belecsúsztatnak.

És itt jön be az a rész, amikor kifejezetten életmentő lehet, ha ismered a "nárciszótárt", vagyis azokat a manipulációs, passzív-agresszív, érzelmi zsarolós mondatokat, amelyeket a nárcisztikus bántalmazód a kapcsolat különböző fázisaiban használ. Elképesztő egyébként, mennyire egyformára vannak "programozva": mintha ugyanabból a tankönyvből tanultak volna, szinte szó szerint ugyanazokat a mondatokat, kifejezéseket használják. Mutatjuk a leggyakoribbakat, a kapcsolat fentebb ismertetett, különböző fázisaiban.

Szerelembombázás:

"Te vagy a lelki társam."

"Még soha nem találkoztam hozzád foghatóval."

"Annyira megértesz egnem, jobban bárkinél."

"Ez egy sorsszerű szerelem."

"Még soha, senki iránt nem éreztem így."

"Te vagy az egyetlen, legjobb barátom. Ugye neked is én vagyok?"

"Senkire sincs szükségünk, itt vagyunk egymásnak."

"Olyan, édes, okos, kreatív, kedves, tökéletes vagy."

"Örökké együtt leszünk."

Leértékelési fázis

Ha megbánt, testileg-lelkileg megaláz, és te szóvá teszed:

"Te tisztára meg vagy őrülve."

"Mindent túlreagálsz."

"Nem csoda, hogy senki sem kedvel rajtam kívül."

"A barátaim utálnak téged, de én mindig megvédelek."

"Ennyire nincs önbecsülésed?"

"Mi baj van veled, de tényleg?"

"A barátaid fontosabbak neked, mint én?"

"A sírással nem hatsz meg. Egyáltalán, miért sírsz?"

"Annyira manipulatív vagy."

Ha már tényleg annyira túllőtt a célon, hogy érzi, kell egy kis magyarázkodás:

"Az exem megcsalt, ezért vagyok ilyen hülye néha."

"A szerelem nehéz dolog. Meg kell dolgoznunk érte."

"Mindenki cserbenhagyott, kérlek, te ne tedd!"

"Csak azért csináltam, mert féltem, hogy elveszítelek."

"Nem volt szándékos, tudom, hogy dolgoznom kell magamon."

"Emlékszel, milyen gyönyörű volt minden, amikor összejöttünk?"

"Jó lenne, ha nem lennél mindig olyan önző/figyelmetlen/akarnok a másikkal."

"Ne engem hibáztass, tudod, hogy vannak problémáim."

Végül a leértékelési fázis legkegyetlenebb része – amikor mindent elkövet, hogy izoláljon, kontrolláljon és sárba tiporjon:

"Nem tetszenek a barátaid: szerintem nem elég jók neked."

"Neked ez tetszik??? Szerintem borzalmas."

"Nem hiszem el,  hogy élvezed ezeket a hülye filmeket (vagy bármit)."

"A családod nem szeret engem, érzem. Kevesebbet kéne hozzájuk járnod."

"Ha elmész a barátaiddal bulizni, nagyon megbántasz."

"Tudod, mekkora szerencséd van velem?"

"Van fogalmad róla, mennyi időt és energiát fordítok rád, miközben azt se tudom, hol áll a fejem?"

"Ezt ne vedd fel, nem tetszik."

"Ebben a cuccban hülyén nézel ki."

"Ez a szoknya túl rövid."

"Pontosan tudod, hogy erről sokkal többet tudok, mint te."

"Nem veszed észre, hogy mindenki utál?"

"Soha senki nem fog szeretni, annyira gáz vagy."

"Oké, élvezd csak az életed hátra levő részét, tök egyedül."

"Ezt csak magadnak köszönheted."

 

via GIPHY

Ne vedd normálisnak, ami nem az!

Most csak néhány mondatot soroltunk fel, amelyek egy klasszikus, nárcisztikus, bántalmazó kapcsolatban megjelennek. Ennél jóval több van. A lényeg az, hogy a bántalmazás nem ott kezdődik, hogy naponta összevernek vagy lekevernek neked egy pofont. És még csak nem is nem-függő. A nárci lehet nő is és férfi is. A lényeg, hogy a másik embert nem emberi lénynek látja, hanem használati tárgynak, amelyből a saját, jó közérzetét próbálja kicsikarni. Tőled mindent elvár, cserébe szinte semmit lényegeset nem ad.

Mivel teljesen hiányzik belőle az empátia, nem is tud szeretni, ez az egyik legnagyobb tévhit velük kapcsolatban. Eljátssza a szeretetet, amíg kell, de csak egyvalami hajtja: az ellátmánya.

Ha egy állítólagos óriási szerelemben egyetlen perc nyugtod sincs, folyamatosan “szolgálsz”, lábujjhegyen tipegsz a másik körül, félsz, és elveszíted minden önbecsülésedet, csak hogy ő vígan éljen és viruljon, és mindent megkapjon, amit akar, gondolkozz el. Minden nárci-áldozatnak, aki egy ilyen rémálomból így vagy úgy, de ép bőrrel kijut, évekbe telik, amíg rendbe teszi magát. Hidd el: nem éri meg.

 

via GIPHY

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
Ez az 5 női név vonzza legjobban a férfiakat – nézd meg, hogy a te neved köztük van-e!
Lehet, hogy ideje lecserélni a nevedet a társkereső alkalmazásokon?

Megosztom
Link másolása

Tényleg ennyire fontosak a nevek? Bizonyos esetekben igen, hiszen a neved adja meg az identitásod, és sok kultúrában különös figyelmet fordítanak arra, hogy milyen nevet adnak a gyerekeknek, amelyek sokszor érzelmi jelentéssel is bírnak.

A párkeresés világában viszont talán nem gondolnád, hogy a neved olyan nagy szerepet játszik. Ha barátot vagy barátnőt keresel, mit számít, hogy hívnak?

Aztán most kiderült, hogy a neved igenis hatással van a szerelmi életedre!

Ráadásul még azt is befolyásolja, hogy mennyi válasz érkezik hozzád az online társkereső oldalakon. A The Grade nevű társkereső alkalmazás megvizsgálta, milyen hatással van a név, amellyel megjelenünk a profilunkban, a sikeres jobbra húzásokra.

Ezek a nők találják meg a szerelmet a legnagyobb eséllyel:

1. Erika

2. Rebeka

3. Niki

4. Jen

5. Sarah

Néhány név esetében már egy betű is hatalmas különbséget jelenthet. Például az "Erica" név kevesebb jobbra húzást kap, mint az "Erika". Ugyanez igaz a "Sarah"-ra is, aki több jobbra húzást kap, mint "Sára" - derítette ki a Yourtango.

Te mit gondolsz? Lehet, hogy a neved befolyásolja a szerelmi esélyeidet?


Megosztom
Link másolása

LOVE
„A bunkó exem visszakérte a nyaralásunk árát - így álltam bosszút”
Te hogy reagálnál a pasi helyében?

Megosztom
Link másolása

Marina Smith és volt barátja nyolc hónapig voltak együtt, aztán a kapcsolatuk véget ért. A szakítás után a férfi meglepő kéréssel állt elő:

vissza akarta kérni annak nyaralásnak az árát, amire korábban ő hívta meg a lányt.

Marina eléggé meglepődött és egy kicsit furcsának is találta ezt a kérést, de semmiképpen nem akart adósa maradni az exének, ezért úgy döntött, hogy visszafizeti a pénzt. Azonban nem a megszokott módon tette ezt, hanem aprópénzben küldte el a 446 dollárt (kb. 160.000 Ft).

„Ha így akarja, akkor én is pontosan fizetek” – mondta a 34 éves lány a NewYorkPost szerint

„Még volt bőr a képén, hogy kiszámlázzon egy közös utazást? – mondta felháborodva. - Azt hittem, viccel.”

A lány mégis elküldte neki a pénzt – de nem olyan módon, ahogy azt az ex várta, például egy gyors digitális átutalással.

„Másodpercek alatt át tudtam volna utalni a pénzt, de inkább adtam neki egy kis pluszmunkát – vallotta be. - Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni.”

Te hogy reagálnál a pasi helyében? Egyáltalán, szerinted kinek van igaza ebben a helyzetben?


Megosztom
Link másolása


LOVE
A nő szörnyű felfedezést tett leendő férjéről hetekkel az esküvő előtt, ami mindent megváltoztatott
Ha most azt gondolnád, hogy „á, velem ilyen nem történhet meg”, hát sajnos Megan Clarke sem így indult neki.

Megosztom
Link másolása

Egy nő szívszorítóan őszinte történetben mesélte el, hogyan jött rá, hogy a vőlegénye az egész életéről hazudott, mindössze hetekkel az esküvőjük előtt. És ha most azt gondolnád, hogy „á, velem ilyen nem történhet meg”, hát sajnos Megan Clarke sem így indult neki.

Oké, mindannyian elejtünk néha egy-egy kis füllentést randizás közben, de te vajon meddig mennél el, hogy lenyűgözz valakit? Megan 27 évesen azt hitte, megtalálta a mesébe illő szerelmét, amikor belevágott a kapcsolatba Lord Bertie Underwooddal, egy elbűvölő órásmesterrel (igen, órákat készít és javít).

Azonban itt kezdődnek a gyanús jelek, mert bár Megan nem igazán akart még megállapodni, a jóképű lovag teljesen elvarázsolta – és tegyük hozzá, nem volt nehéz dolga, hiszen Megan 20 éves volt, és épp menedzserként dolgozott Isle of Wight szigetén egy bárban.

Az úriember nem aprózta el: luxus randik, tengerparti villa, amiről mindenki csak álmodhat. Gondolhatnád, hogy mi baj lehet? Nos, elég sok.

„Olyan kedves, figyelmes és odaadó volt, mint egy igazi herceg” – mesélte Megan a Metro-nak. A kapcsolat pedig úgy robogott, mint egy gyorsvonat. Egy hónapon belül már elhangzott a „szeretlek”, Bertie pedig fél év múlva előhúzott egy Cartier gyémántgyűrűt. Mert miért is ne?

És itt jön a klasszikus „túl szép, hogy igaz legyen” szituáció, mert Bertie azt kérte Megantól, hogy ne tegyen fel róla képeket a közösségi médiára.

Persze, magyarázat is járt hozzá: apuci a haditengerészetnél szolgál magas rangban, és hát... tudod, diszkréció meg minden. Ez már önmagában is gyanús lehetett volna, nem beszélve a „Lord Bertie Underwood” névről. De Megan akkor még csak a rózsaszín felhők között lebegett.

A mese végül ott kezdett rémálommá válni, amikor Megan furcsa nevekre érkező leveleket talált az otthonukban.

Bertie persze mindenre tudott választ: „Á, ez csak az előző lakók levele!” – de Megan ekkor már gyanút fogott, és elkezdett nyomozni.

Ami ezután következett, az totálisan összetörte őt: Bertie több bankkártyát is használt különböző álneveken, és amikor Megan rákeresett ezekre a nevekre a neten, kiderült, hogy az ő „Lordja” valójában egy szélhámos. Olyan neveken követett el csalásokat, mint Robert Doughty és Robert Soanes-Madejski.

Megan világa összeomlott, és ha ez nem lenne elég,

a szakítás után kiderült, hogy Bertie nem kevesebb mint 30 ezer font adósságot halmozott fel az ő nevére is.

„Elmentem a rendőrségre és a csalás elleni szervezethez is” – mesélte Megan a The Sun-nak.

Megan azóta kifizette az adósságait, és újra felépítette az életét. Bertie pedig, nos, őt végül elítélték csalásért és öt év börtönt kapott.

De mint egy igazi filmbe illik, 2022-ben megszökött, és azóta is szökésben van.

Ez az egész sztori csak még jobban nyomasztja Megant, aki a Metro-nak azt mondta, ha összefutna Bertie-vel az utcán, megdermedne a félelemtől.

Na, ennyit arról, hogy léteznek-e „tökéletes pasik”...


Megosztom
Link másolása


LOVE
A szakértő szerint ez jelzi, hogy vége a házasságodnak és már nincs visszaút
Még a legboldogabb kapcsolatoknak is megvannak a maguk hullámvölgyei.

Megosztom
Link másolása

A viták időnként teljesen normálisak minden kapcsolatban, ahogy az is, ha néha eltávolodsz a partneredtől, vagy panaszkodsz rá a barátaidnak.

De hol van az a pont, amikortól egy kapcsolat kudarcra van ítélve?

Egy szakértő szerint van egy egyértelmű jel, amely a legtöbb kapcsolat végét jelzi.

Egy Reddit-fórumban, amelynek a címe: „Mi az, ami azt kiabálja egy párnál, hogy nem fog sokáig tartani?”, a felhasználók megvitatták azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút egy kapcsolatban.

Valaki elmesélt egy dolgot, amit egy házassági tanácsadó mondott neki: „Egyszer egy buliban voltam, és ott volt egy házassági tanácsadó is, aki már húszvalahány éve foglalkozott párokkal. Megkérdeztem tőle, mi az az egyetlen jel, ami azt mutatja, hogy a pár nem fog együtt maradni.

Habozás nélkül azt mondta: 'Ha az egyik fél megvetést mutat a másik iránt, akkor vége!'”

De mit is jelent pontosan a megvetés?

Kristen Mark, a szex és kapcsolatok kutatója a The Knot-nak azt mondta: „A partnered gúnyolása, lekezelő hangnem használata, vagy a szarkazmus kegyetlenségként való alkalmazása mind a megvetés jelei.”

A Reddit-felhasználók más jeleket is megosztottak arról, mikor van vége egy kapcsolatnak, vagy mikor kellene vége lennie.

Valaki így írt:

„Szerintem akkor, amikor már nem érdekel. Nem érdekel, hogy vitatkozz vele. Nem érdekel az intimitás. Nem érdekel, hogy erőfeszítést tegyél.”

Egy másik hozzátette: „Ha a barátaidat kérdezed, hogy szerintük szakítanod kell-e. Legalábbis nálam ez azt jelenti, hogy már meghoztad a döntést, csak szeretnéd, ha valaki megerősítené.”

Egy harmadik pedig így fogalmazott: „Ha azon kapod magad, hogy arról fantáziálsz, hogy újra szingli vagy. A megérzéseid gyakrabban helyesek, mint hinnéd.”

Jeff Guenther, egy amerikai terapeuta öt olyan problémát sorolt fel, amelyeket a párok gyakran képtelenek megoldani.

Először is, ha elkezditek elhanyagolni az apróságokat, például a flörtölést vagy egymás bókolását, Guenther szerint ez „jelentős szakadékot hoz létre”, amit nehéz helyrehozni.

Ha folyamatosan ugyanazokon a dolgokon vesztek össze, az is jelezheti, hogy a kapcsolat a végéhez közeledik.

Jeff azt is említi, hogy az eltávolodás és a függetlenség iránti vágy további jelek arra, hogy a kapcsolat vége felé tartotok.

Végül, ha az egyik fél érzelmeket kezd táplálni valaki más iránt, az szinte mindig biztos jele annak, hogy vége van.

„Az érzelmek áthelyezése egy másik személyre rendkívül megnehezíti az eredeti kapcsolat helyrehozását, ha nem egyenesen lehetetlenné teszi.”


Megosztom
Link másolása