INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Szalay Bence: „Gyerekként gyűlöltem templomba járni és színházba menni - később mégis pap akartam lenni és színész lettem”

Filmek, sorozatok és valóságshow-k sztárja, de szerinte ez mind csak oltári szerencse. Honnan jött, milyen álmokkal ment a pályának és mi akart lenni akkorra, ami számára a jelen? Rutai Gábor interjúja.

Megosztom
Link másolása

Szalay Bence másodéves volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amikor megkapta a Viszkis szerepét Antal Nimród filmjében. Sikeres fiatal színész, aki

14 évesen még papnak készült, ezért a középiskolát egy olaszországi papneveldében kezdte.

Végül úgy döntött, ott túl sok a kötöttség. Nem mintha a színházban nem lenne.

- Téged az elmúlt időszakban volt, hogy duplán lehetett látni az egyik kereskedelmi csatornán. Az Árulók című valóságshowban…

- …és párhuzamosan a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozatban. Egyébként szerintem mind a kettő kimagasló színvonalú produkció volt a maga nemében. A realitykkel kapcsolatban nekem mindig van egy félelmem (általában joggal), de ez most olyannak tűnt, ami izgalmas. Ahol nem kiabálnak emberek, hanem beszélgetnek emberek. Egy igazi szellemi próbatétel volt ez a 12 nap. A Zámbó Jimmy sorozaton pedig szerintem érződött a rengeteg munka és pénz, illetve egy nagyon profi stáb gyűlt össze. Én erre is nagyon büszke vagyok.

- Én is élvezettel néztem az Árulókat, lehetett rajta izgulni, fordulatos volt.

- A kereskedelmi tévék nyilván mindig félnek behozni valami új formátumot, de ez most egy olyan kísérlet volt, ami vagy óriási bukás, vagy hatalmas siker lesz. Hála Istennek az utóbbi lett.

- Ráférne ezekre a műsorokra, hogy valami értéket is közvetítsenek. Olyanok, amiben van egy kis értelem. Viszont ez már nem az első reality, amiben szerepeltél

- A Nyerő Párosban is voltam a párommal, de elég hamar kiestünk. Nem értettem, mit kell csinálni a műsorban, csak nagyon jól éreztem magam ott. Nagyon jól éreztünk magunkat, és buliztunk, nem álltunk úgy bele a dolgokba. Utólag visszanézve, most már tudom, hogy nagyjából mit kell egy ilyen műsorban csinálni, erre én meg a párom nem voltunk alkalmasak, de nem bánom. Nagyon hamar kijöttünk, de sokan szerettek benne minket, szóval nem volt rossz.

- Hogy megy neki egy fiatal a színészpályának, milyen elképzelésekkel? Mert végtére is egy színésznő árnyékában nőttél fel. Mikor dőlt ez el, hogy színész leszel?

- Gyerekkoromban gyűlöltem templomba járni és színházba menni. Majd pap akartam lenni és színész lettem… Gyerekként bele vagy erőszakolva egy szentmisébe, ami a legtöbb esetben unalmas. Hideg van és semmit nem értesz belőle. És semmit nem is kell, hogy értsél belőle - rossz tapasztalataid lesznek. Verseket olvasni gyerekként, mondjuk József Attilától, hát hogyan tanulod meg? Egy szöveget akkor lehet a legkönnyebben megtanulni, ha érted azt. Színdarabra is beültettek, de én lekapcsoltam, mert nem értettem, mert még gyerek voltam. Azóta eltelt egy kis idő, és felnőttként teljesen más szentmisére menni és színházba járni is.

14 évesen határoztam el, hogy pap leszek, és akkor kiköltöztem Olaszországba, megpróbáltam, de kiderült, hogy nincs dolgom vele.

Igazán akkor dőlt el, hogy színész leszek, amikor a suliban mindenben bukdácsoltam. Kivéve a drámaórákon és a diák színjátszókon, ahonnan díjakat hoztunk el. Éreztem, hogy ehhez van érzékem és jól is érzem magam benne. Nem sajnáltam a belefektetett munkát. Szóval a gimi környékén alakult így, hogy nekem biztosan ezzel kell foglalkoznom. Igen, a nevelőanyám Gombos Judit színésznő, így nagyon sokat voltam mellette a színházban. Így is indultam el, hogy színházi színész akarok lenni, csak másodévesként, elég fiatalon bejött a lehetőség, hogy a Viszkis című filmben a címszerepet eljátszhatom. Onnantól kezdve tulajdonképpen behúzott magával a film, rögtön jöttek egyéb felkérések a sorozatokra, még egy film, még egy sorozat, és akkor így már valahogy oda sodródtam.

- Azért kérdezem, mert nekem az az elképzelésem, hogy ha valaki színész akar lenni, akkor vagy filmsztár vagy az a színész akar lenni, aki a Radnótiban, a Katonában szerződtetve óriási szerepeket játszik majd el egy szűkebb, de minőségi rétegnek.

- Gyerekként azért szerintem ezt nem látjuk jól. Gyereket mondok húsz éves kor alatt, aki még nem tapasztalt, nem dolgozott, nem volt közösségben annyit, ő még nem tudja, mivel jár ez, meg hogy milyen nehéz ebben működni.

Én azt hittem, hogy ha színészt leszek, jönnek majd a szerepek, lesz egy családi házam, sok gyerekem így 31 éves koromra, meg majd lesz már nyaralóm is.

Tehát nem volt pontos elképzelésem, csak nagy általánosságban gondolkodtam. Megmondom őszintén, nekem a közeg volt vonzó a színházban. Nem is a szereplés, hanem a próbák. Láttam, hogy próbálnak, hogy nevetnek együtt, hogy jól érzik magukat, és ez mai napig megvan. Egy színházi munkafolyamatnak azt a részét szeretem, amikor másfél hónapig dolgozunk az anyagon, és közben iszonyat felszabadultan, jól érzem magam a többi emberrel. Ezért akartam alapvetően színész lenni, mert akkor örök gyerek lehetek, és szerintem ez volt az első motivációm.

„Ezért akartam alapvetően színész lenni, mert akkor örök gyerek lehetek”

- Közben meg valószínűleg nem így megy, mert egy professzionális szakmát űz az ember, ahol a próbafolyamaton persze lehet haverkodni, meg nevetgélni, de azért közben - főleg súlyosabb szerepeknél -, annyira át kell lényegülni, hogy ez nem fér bele.

- Igen, de egy olyan családot kapsz szerintem egy színházi közegben, ahol megvannak a legjobb barátaid, a legjobb ellenségeid, a legjobb szeretőid, és megvan a legjobb lelki társad is. Arra az időszakra. Szóval nagyon sok szerepet töltenek be a partnereid egy ilyen időszak alatt. Pláne akkor, hogyha arról van szó, hogy lemegyünk vidékre, össze vagyunk zárva másfél hónapra. Hát ott akarva, akaratlanul kialakul egy ilyen kisebb családi kör. Filmezésnél ugyanez, minden nap együtt vagyunk, állandóan mindenki reggel ötkor már ott van, mindenki este éjfélkor végez, és kialakul egy olyan mini családi nexus, ami engem mindig újra és újra boldoggá tesz.

- Most sikítozik bennem a kis pszichológus, hogy vajon a család iránt érzett olthatatlan vágy miért ilyen erős benned?

- Nekem van egy édesanyám és édesapám és én oda születtem, nekünk ez volt a közös életünk. Öt-hat éves voltam, akkor váltak el. Onnantól kezdve se itt nem vagyok, se ott nem vagyok, szóval nyilván megjelent ez a teljesen elveszett érzés gyerekként. A színészi pálya választásában még ez is benne lehetett, hogy akkor engem majd mindenki szeretni fog.

Gyerekként elhiszed, hogy ez lehetséges, hogy te annyira szimpatikus lehetsz mindenkinek, hogy téged mindenki szeret. Aztán jött a pofára esés,

hogy egyszerűen nem tudok mindenkinek szimpatikus lenni. (Szerintem egy idő múlva már nem is akar az ember.) Nyilván ebből a gyermeki bizonytalanságokból jön, amiben voltam, akármennyire jó körülmények között voltam anyánál is, meg apámnál is. De mégiscsak egy csonka családban, vagy mozaikcsaládos képben nőttem föl, ezért más a családról alkotott képem talán, mint egyeseknek.

- Mára egyébként mennyire állsz két lábbal a földön, mennyire tudsz határozott lenni, vagy mennyire engeded magad sodródni? Ki tudsz állni magadért, tudsz-e határozottan tenni magadért? Ez a fajta attitűd mennyire van benne a természetedben?

- Szerintem nem annyira. Ennek vannak negatív meg pozitív oldalai. Negatív az, hogy néha le tudnak dominálni engem egyes szituációkban. Pozitív az, hogy mindig tapasztalatok újat, és merek belevágni valamibe, amit más rám önt, és a végén jól érzem benne magam. Abban a munkafolyamatban, amit én csinálok, jobb a szabadság, jobb ha nem köteleződsz el mindig egy valami mellett.

- A szabadság és a kiszolgáltatottság az két külön dolog.

- Nagyon liberális embernek gondolom magamat, és szeretem, hogyha meggyőznek valaminek az ellenkezőjéről. Én ezt élvezem. Szerintem ez a pozitív része, ez a szabadság része, hogy megengedem magamnak a változást magam körül. Nem vagyok egy törtető. Nekem megvan a világról, meg mondjuk a politikáról alkotott képem, de eszem ágában nem lenne valakit meggyőzni ennek az igazságáról. Hát én magam se tudom, hogy ez igaz-e. Folyamatosan meglepődök magamon, meg a körülöttem lévő világon. Amikor valakik kiállnak és azt mondják, hogy márpedig ez így van, és hogy miért nem érted, ezt egyszerűen túl nagy bátorságnak gondolom. Én inkább a csendes megfigyelő vagyok és nyilván ennek hátránya lehet, hogy sokszor behúznak olyan helyzetekbe, amiben lehet, hogy nem érzem magam a komfortosan. Egyébként az utóbbi időben, közel harminc évesen tanultam meg nemet mondani bizonyos dolgokra.

Amikor az van, hogy nem ilyen félkamukkal megyek el valahonnan, hogy „figyelj, meg kell etetnem a kutyát, úgyhogy most nem érek rá tovább itt lenni”, hanem megmondom, hogy haza akarok menni, úgyhogy köszi, szia.

Nyilván egyébként ennek is az az oka, hogy gyerekként is azt szerettem volna, hogy elfogadjanak, meg szeressenek.

- Tehát azt gondolod, hogy mostanra már ez kevésbé motivált téged. De mi az, ami jelenleg motivál?

- Sokszor vagyok motiválatlan. Ez ilyen butaság, de tulajdonképpen tényleg azt érzem, hogy itt van az ember a Földön, és ha innen nézem mindig a dolgokat, akkor ez egy nagyon vicces dolog.

Az ember fogja magát és próbálja lefoglalni magát szerelemmel, szomorúsággal, vidámsággal, munkával, pihenéssel, de tulajdonképpen, ha ezek mögé gondolok, és mindig minél távolabbról nézem, annál értelmetlenebbnek tűnik az, hogy fölkeljek és csináljak bármit is.

Néha hajlamos vagyok ebbe belepörgetni magamat, de ez végtelen depresszióhoz tud vezetni, úgyhogy inkább ezt is tanulom, hogy hogyan ne erre gondoljak. A szerelem motivál. A párom, miatta van értelme. A kutyám, akit elvihetek kirándulni, az motivál. Látom rajta a boldogságot. A munkám, ha kapok egy jó lehetőséget, akkor egyszerűen mindenem arról szól, és minden köré épül.

Szalay Bence vereset is mond a műsorban

- Ezek olyan dolgok amiket fölsoroltál, amiket az ember kb. csak kap az élettől.

- Nem gondolom. Ezt nem gondolom. Nagyon sokat tanultam ebből a párkapcsolatomból. Eddigi párkapcsolataim azért nagyjából úgy működtek egész az egyetemig, hogy itt van, tök jó, most már nem jó, eldobtam. Csak így voltam. Emberi kapcsolataim csak ilyenek voltak. Ez nagyon jónak tűnt, mert állandóan jó valami, és nem figyelek arra, hogy körülöttem mi történik. Most ebben a kapcsolatomban nagyon sokat kellett dolgozni. És mai napig sokat kell dolgozni azért, hogy ez egy működő kapcsolat legyen, és ez egy jó kapcsolat legyen. Újra és újra hálás vagyok, hogy azokon a problémákon, amiken túltettük magunkat, újra boldog lehetek, és újra és újra bele tudok szeretni ebbe az emberbe. Ezekbe szívesen fektetek energiát is, mert az emberi kapcsolatokban mindig kell.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Kudlik Júlia megszólalt a Delta új műsorvezetőjéről, az AI lányról: „a gépek nem öregszenek, nem követnek el hibákat”
Az egykori műsorvezetőnek nagyon határozott véleménye van az utódjáról.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. április 18.


Megosztom
Link másolása

Kudlik Júlia írását a Mandiner közölte változtatás nélkül. A műsorvezető súlyos gondolatokat osztott meg, amelyek messze túlmutatnak az épp aktuális AI lányon. Azt hihetnénk, ez a téma bennünket, akik nem pályázunk műsorvezetői babérokra, nem érint egyáltalán. De elég kicsit beleolvasni a Delta egykori csodálatos műsorvezetőjének írásába, és azonnal belátjuk, nagyon is érint.

„… a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak!

Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!” - teszi fel a kérdést írása elején Kudlik Júlia, mindenki Kudlik Julija. Később így fogalmaz:

„Hiszek abban, hogy semmi nem olyan fontos az ember számára, mint a másik ember! Meglehet, hogy ma nem okos emberekre (itt valószínűleg az okoseszközökkel rímelő szót választott az AI emberekre - a szerk.), hanem jó emberekre van szükség?

Ebben a mai komisz, cudar, hitehagyott, szeretet nélküli világunkban, amely tele van gyűlölettel, félelemmel, szenvedéssel és közömbösséggel, ahol az emberek leginkább önmaguktól félnek, ahol, úgy tűnik, mindenki önmagát keresi, saját elveit, érdekeit akarja érvényre juttatni

én szívem szerint az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT tanítanám, terjeszteném és fejleszteném. Úgy érzem, ma még ez is kultúránk része. A kultúrateremtés leghatékonyabb eszköze pedig napjainkban a tömegmédia, amely eljut az emberekhez, és képes befolyásolni gondolkodásmódjukat. Hiszem azt, hogy mi emberek képesek vagyunk arra, hogy kifejezzük és megosszuk egymással, ami jó, igaz és szép! Ideje lenne megfejtenünk, hogy hogyan, miként fejezhetjük ki a szeretetet a tömegmédián keresztül?!”

Írása végén az egykori műsorvezető megszólítja mesterséges utódját is: „Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”

Nem meglepő módon a kedvességet az AI lány szinte azonnal viszonozta is. Ő a következőképpen válaszolt az egykori legendás tévésnek:

„Kedves Júlia!
 A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről!

Köszönöm szépen! Szeretném ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz mint Ön!

Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni…és ez így van jól!

Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!


Tisztelettel: Bíró Ada”

Elképesztő párbeszéd, nem?


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Őrfi Eszter: „Bevonzom azokat a nőket, akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal”
Őrfi Eszter zöld otthon szakértő nem csak a tereket, hanem a munkakapcsolatokat is közvetlen és zöld alapokra építi.

Megosztom
Link másolása

Mindenki szeretne olyan otthonban élni, ami valóban együtt rezeg vele. Ami nem hátráltatja, hanem elősegíti a benne élők személyiségének kibontakozását, nem plusz feladatot, hanem háttérországot ad. Szerencsére egyre többen vannak, akik nyitottak arra, hogy mindezt slow módon, a természet és az ember együttműködésével, kölcsönös tiszteletben tartásával érjék el.

Ebben a törekvésükben tudja őket segíteni Őrfi Eszter, a Greenster mögött álló enteriőr stylist.

Karrier leváltva, hitvallás megőrizve

Ugyan Eszter saját állítása szerint már gyerekkorában is szívesen tervezgetett otthonokat, ahhoz, hogy eljusson mostani hivatásáig, meg kellett tennie néhány fontos vargabetűt.

Elsőként elvégezte a környezetvédelmi szakjogász képzést, majd munka mellett önkéntesként dolgozott a Takács-Sánta András ökológus által alapított Kisközösségi Programban, mely olyan földrajzi alapon működő mikroközösségek építését és edukálását segíti, melyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez.

Esztert az ottani közös zöld munka és saját családi házuk férjével, Őrfi József építésszel való, kreatív kooperációban történő felépítésének élménye és tapasztalatai mozdították el végérvényesen a lakberendezés felé.

Ezek után a Werk Akadémia enteriőr stylist képzését végül azzal a szilárd elhatározással fejezte be, hogy kifejezetten ökodesignnal szeretne foglalkozni.

Fapados luxus a bokorban

A fenti a kifejezés, Eszter mottója egyik Werkes tanárától, Fónagy Dórától származik.

Ő volt az, aki az egyik első órán arról beszélt a hallgatóinak, hogy

urbánus világunkban már nem a drága luxus anyagok érdeklik az embereket, hanem a természet, mert az jelenti a szabadságot, magát az életet.

Ennek eléréséhez azonban vissza kell vennünk a tempóból életünk minden terén. A slow life, slow design kifejezések ma már talán itthon sem ismeretlenek. A fenntarthatóság, a környezet-és emberkímélés témakörében a slow, mint lelassulás egymagában is jól kifejezi ennek a törekvésnek a miértjét és mikéntjét.

A túlfogyasztás, a túlpörgés ellenpontozására született a Slow mozgalom, mely eredetileg az étkezések lelassítását, a szezonális és helyi alapanyagok és termelők választását jelentette.

Az ezen értékekre való törekvés pedig lassan beszivárgott az életmód, a turizmus vagy jelen esetben a lakberendezés világába is. Nem véletlenül, hiszen holisztikus szemlélettel van dolgunk.

Ahogy slow szempontból a gasztronómiában a helyi gazdák és termelők fontossága, úgy a lakberendezésben a földrajzi közelségben lévő vállalkozások, szakemberek, alapanyagok előtérbe helyezése által érhetünk el társadalomra és környezetre egyaránt jótékony hatásokat.

Eszternek szakmai szempontból is létfontosságú volt, hogy összegyűjtsön minél több zöld hazai piaci szereplőt, akik tervezőként, kivitelezőként vagy forgalmazóként hozzá hasonlóan zászlajukra tűzték a környezettudatos otthon iránti elkötelezettséget.

Ez a folyamatosan bővülő gyűjtemény, az Arany Oldalak zöld, online változataként működő Green Guide szerencsére bárki számára elérhető.

De vajon a megrendelői oldal is ugyanilyen lelkes, ha zöldítésről, lassulásról és esetleges kompromisszumokról van szó?

Kényszerített zöldítés vagy organikus összecsiszolódás?

Egy otthon felépítése, átalakítása, magunkévá tevése kicsit hasonlít a házasság intézményéhez: hiába rajongunk egy filmsztárért, sportolóért vagy énekesért, együtt lakni, együtt élni vele, a maga teljes és őszinte valójában azért nem biztos, hogy kedvünkre való lenne.

Azzal fogunk tudni tartós és szeretetteljes kapcsolatban élni, akivel sikerül a különféle hozott anyagokat összecsiszolni. Aki a hibáink ellenére, vagy pont azokért szeret minket, akivel a nyitottság és kreatív problémamegoldás mindkét irányba működik.

Ilyen egy személyre szabott, jó otthon is: illik a benne lakókhoz, akik elfogadják és előnyükre fordítják a hátrányokat, legyen az tájolás, pénzszűke vagy változó élethelyzetek, hozzá idomulnak a megváltoztathatatlan részekhez.

Eszter saját otthonukon is így dolgozott, először talán kényszerből, később már örömmel merülve el a feladatok frappáns megoldásában.

A több szakmai díjat is nyert Meseház nem öko-luxus alapanyagoktól, nem erőltetett, konzerv fenntartható megoldásoktól, hanem attól lett egyszerre természet- és emberléptékű is, hogy alázattal fordultak a felmerülő problémákhoz.

Nem verték magukat hitelekbe, cserébe nyitott játékossággal és kreativitással oldották meg a nehézségeket, például emeltek a beltérbe zsaludeszkákat vagy betonyp lapokat, és készítettek belőle könyvespolcot, étkezőasztalt vagy falburkolatot.

Így a pénzük megmaradt, az építkezés hulladékának egy része új, értékesebb feladatot kapott, az otthonuk pedig a kezük nyomát viselve vált közös alkotásukká.

Munkái során Eszter ugyanezt a szemléletet alkalmazza. Amivel pedig érdekes módon szinte minden projektje rendelkezik, az a női energiák összekapcsolása.

Kollektív női terek

Egyik legkedvesebb munkája, a csókakői Lámpás az úton vendégház kialakítása nagyon szép példája Eszter munkastílusának, melyről így ír:

„A vendégház tulajdonosával, Ágival való munka rendkívüli élmény volt számomra. Négy éven át tervezgettük, dédelgettük, teremtettük közös erővel ezt a parányi projektet.

Én coacholtam őt, ő inspirált engem: igazi demokratikus tervezési folyamat volt, a slow design jegyében.”

Ági és Eszter hamar egymásra hangolódtak, így a vendégház organikus módon, valódi csapatmunkával készült. A rohanásból való kiszakadást, az itt-és-mostba való belelassulást nem csak a gyönyörű környezet, hanem a jó ízléssel és zöld szemmel kiválasztott berendezés is nagyban elősegíti. Itt sem a Pinterest adta a konyhakész megoldásokat, hanem menet közben, az adott helyzetre reagálva kerültek a házba a bútorok és kiegészítők. Remekül megférnek benne egymás mellett az új, hazai design bútorok (Fészek Részek étkezőasztal és székek), a másodkézből származó darabok (régi kilim szőnyeg, antik textilek, a felújított lábas kád vagy a Másik történet lámpa), és a DIY megoldások (a fehérre festett betonpadló, a saját kezűleg festett betonyp lap burkolat,  az egyedi tervezésű térelválasztó, a tengerifű szőnyegből Ferenc Rita segítségével font lámpabúra a fürdőben).

A főleg hazai, organikus anyagokból dolgozó Rita is hamar ráhangolódott a női csapat rezgésére, ahogy a ház fotózásánál a Simples Studio mögött álló Sámson Réka is. Mindannyian olyan természetességgel foglalták el a helyüket a közös munkában, mintha már évek óta együtt dolgoznának.

Eszter talán ezt szereti a legjobban a munkájában. A női erők bevonzását, természetes összefonódását.

„Nagyon élvezem, hogy rendszeresen bevonzom azokat az embereket (pontosabban nőket), akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal. Mióta a saját utamat járom a munkában, és azzal foglalkozom, ami őszinte lelkesedéssel tölt el, az életem tele van ilyen találkozásokkal” - írja egy bejegyzésben.

Ezek a találkozások sokszor további, gyümölcsöző együttműködéseknek lesznek elindítói. Ritával például megálmodtak egy különleges workshop sorozatot (melynek utolsó alkalma május 25-én lesz), ahol egy-egy fonott tárgytípus közös elkészítése közben otthonteremtésről, funkcionális környezettudatosságról beszélgethetünk velük. Ugyanis nem, nem előadást fogunk Esztertől hallani, hanem párbeszédindító gondolatokat, jól feltett kérdéseket és személyre szabott válaszokat.

Vagy ki tudja.

Lehet, hogy nem is a fenntarthatóságról, hanem táncról vagy anyavállalkozókról, szinergiáról vagy természetes ékszerekről lesz szó.

Vagy bármilyen közös témáról. Eszter számára ugyanis ez az egyik legfontosabb: az együtt levés, együtt gondolkodás, együtt alkotás.

Ez a vágy tükröződik abban a válaszban is, melyet arra a kérdésünkre adott, hogy ha egyetlen tárgyat hagyhatna csak maga után, mi lenne az.

„Egy közösségi ház a természet lágy ölén, benne egy műhellyel, ahol lehet közösen alkotni, nagyokat beszélgetni, és egy térrel, ahol tudunk együtt táncolni vagy akár élni. Mert van bennem egy kép, hogy így szeretnék élni. Egymást segítve, tartva, támogatva, inspirálva, közösen munkálkodni egy szebb, emberségesebb, zöldebb világért.”

Reméljük, a ház hamarosan megvalósul, mindannyiunk örömére.


Megosztom
Link másolása