SZTÁR

Koltai Róbert párja reagált Pogány Judit meglepő vallomására

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő sérelmezte, hogy nem tudtak együtt megöregedni Koltaival.
K.O. - sassy.hu
2024. január 30.


Megosztom
Link másolása

Pogány Judit harmincöt éven át volt Koltai Róbert felesége, de végül a házasságuk zátonyra futott a színész-rendező félrelépése miatt. Csaknem húsz éve annak, hogy kimondták a válást, de a színésznőnek még mindig fáj, hogy nem öregedhetett meg együtt korábbi párjával.

„Az idő nagyon sok mindenre orvosság, de igen, akkoriban azért nagyon sokat bőgtem, meg nagy fájdalom volt. Gyakorlatilag nekem volt egy rögeszmém, amit a szüleim miatt éreztem, hogy annak úgy kell lennie az életben. Az, hogy betegen, öregen, csúnyán, meghízva, de az ember valami miatt szereti a másikat, és ezer vihar és veszekedés után is kitart mellette,

és csodálatos lehet az együtt megöregedést megélni, ezt a Robi elvette tőlem”

- mondta a színésznő.

A megjegyzés eljutott Koltai Róbert jelenlegi kedveséhez, Gaál Ildikóhoz is, aki a budaörsi tévé SzínTér című műsorában vendégeskedett a színésszel.

Koltai nem reagált a volt felesége szavaira, szerelme azonban nem hagyta szó nélkül a nyilatkozatot.

„Az, aki róla negatívat mondott és egyébként elindított egy hatalmas cunamit, arra ő soha egy rossz hangot nem szólt, soha” – jelentette ki Pogány Juditra utalva. „Ez a magánéletnek a mély bugyra” – tette hozzá Koltai a story.hu


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kinizsi Ottó és Deutsch Anita megmutatta ritkán látott lányait
Nem minden nap posztolnak fotót Hanniról és Emmáról.

Megosztom
Link másolása

Kinizsi Ottó és Deutsch Anita lányai láthatók egy ritka felvételen édesanyjukkal. A sztárpár nagyon ritkán posztol családi képet, hogy a magánéletük sértetlensége megmaradjon. Deutsch Anita most kivételt tett.

Instagramján egy nagyon cuki közös felvételt tett közzé, amin két lánya is szerepel.

Anita nem kommentálta a fotót, de anyáknapi hashtaget használt. A bűbájos nőcsokor a követők szívét is elkápráztatta, záporoznak a pozitív kommentek.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó annak idején a Barátok közt forgatásán ismerkedett meg egymással, és sokáig titokban tartották a kapcsolatukat, mivel Anita 8 évvel idősebb Ottónál. Állítólag a stábból is volt, aki ellenezte a kapcsolatukat.

2004-ben pedig új közös utat választottak: összeházasodtak.

Azóta is boldog párkapcsolatban élnek, és közösen nevelik a 19 éves Emmát és húgát, a 14 éves Hannit. A család boldog, a ritka felvételen a lányok nagy szeretettel bújnak anyjukhoz.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Botrány a Cápák közöttben, felháborodtak a befektetők: „A hülyének nézés csúcsa”, „Arcátlan”
Az „évad legbizarrabb ajánlatán” puffogtak a Cápák, felháborítónak tartották.

Megosztom
Link másolása

A Cápák között legutóbbi műsorában nem bírtak indulataikkal a befektetők. Egy vállalkozó páros ajánlata verte ki náluk a biztosítékot, akik szerintük a semmiért kértek 25 millió forintot.

Egy pár éve már lehetett találkozni a "szexbiztos ágyak" hirdetéseivel.

Az ezen marketing szöveget használó cég, a Matrac Kuckó érkezett most a Cápák között műsorába. Hahn Gábor és fia, Hahn Kristóf közösen léptek a Cápák elé a Nők Lapja szerint, és bemutatták családi vállalkozásukat. 2014-ben kezdték használni a "szexbiztos matrac" kifejezést. Ezt az irányt vinnék tovább, ehhez kérték a befektetők 25 millióját.

Csakhogy a Cápák szerint a pénzért felajánlott termékroyalty elég csekély ellenérték.

A vállalkozó páros elmondta, nem csak a 25 millióra lenne szükségük, hanem a befektetők kiterjedt kapcsolatrendszerére is.

Nem rejtették véka alá véleményüket a megszólított befektetők,

kivétel nélkül mindenki kiakadt azon, hogy még csak részesedést sem ajánlottak a cégben.

Egymás szavába vágva használtak ilyen kifejezéseket, mint "kamu", "arcátlan", "mélypont" és hasonlók. Sorra szálltak ki az ötletből a befektetők, csípős megjegyzéseket hagyva maguk után.

"Szerintem ti reklámért jöttetek" - szúrta oda egy ponton Dr. Varga Eszter, és erre bólogattak a befektetők. Szerintük ugyanis egy ilyen ajánlat másra nem jó, viszont ez a műsor nem erről szól.

Sárospataki Albert szerint pedig "ez volt az évad legbizarrabb ajánlata."

"Ide az jöjjön, aki a vállalatába tőkét akar kapni. A tőkéhez valamilyen tudást akar adni" - zárta az ajánlat kommentálását Moldován András.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
9 évvel fiatalabb lányba szerelmes az egykori Megasztáros Palcsó Tomi
Azt is elárulta, miért ért véget a kapcsolata Tóth Gabival.

Megosztom
Link másolása

Szívmelengető információkat osztott meg a párkapcsolatáról Palcsó Tomi.

A 37 éves énekes a 2004-2005-ös Megasztár, vagyis a második évad egyik versenyzője volt, végül a második helyig jutott. 2006-ban ő lett az év férfi előadója.

Nemrég elárulta, ki rabolta el a szívét.

"Van egy nagyon kedves személy a szívemnek, akivel együtt is élünk. A munka kapcsán ismerkedtünk meg, ezért neki is van rálátása erre a világra, amiben dolgozom. (…) A párom, Anita rendezvényszervezéssel foglalkozik, és a munkánknak köszönhetően találkoztunk először. (…) Eleinte barátságnak indult a kapcsolat, de idővel ez elmélyült, és bensőséges érzelmek is kialakultak köztünk"

– mondta Palcsó Tomi.

9 évvel idősebb a lánynál, de korkülönbség egy pillanatra sem jelentett problémát számukra. A párjára ráadásul nem csak társként tekint, hanem a legjobb barátjának tartja.

"Nagyjából két éve határoztuk el, hogy összeköltöztünk, ami minden szempontból jó döntés volt, mert semmilyen konfliktust nem hozott magával az együttélés"

– mondta az énekes, és azt is megjegyezte, hogy már a gyermekvállalás is szóba került.

A Blikk tévének a Tóth Gabival való kapcsolatáról is mesélt:

"Az utolsó héten már csak hárman voltunk ott, előtte négyen, és akkor így korlátozódtak az interakciók az emberek között. Leginkább ez volt a mozgatórugója a kapcsolatunknak, hogy egy hasonló élménnyel rendelkező két ember egymásra talált."

Hozzáette:

"De egyébként meg kiderült, hogy két teljesen különböző személyiség voltunk, és hogy ennek hosszútávon nem igazán van jövője. Nagyon fiatalok is voltunk, és ez szétválasztotta ezt a kapcsolatot. Egyébként én szerintem nagyon türelmes ember vagyok, úgyhogy én elvoltam, de aztán egy idő után éreztük, hogy ez nem az, ami hosszútávon ki fog tartani."

Tavaly az énekes a Palikék Világa by Manna podcast egyik adásában elárulta, hogy más lett volna az élete, ha ő nyeri meg a Megasztárt.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Szerelem első látásra volt Till Attila és a felesége kapcsolata, még most is turbékol a gerlepár
Lassan 30 éve szerelmesek egymásba. Nemrég ünnepelték a 26. házassági évfordulójukat.

Megosztom
Link másolása

A szerelem pedig azóta is tart a műsorvezető-filmrendező és kedvese közt.

Több mint negyed század távlatából sem tűnik úgy, hogy megkopott volna köztük az érzelmi szál,

a Till Attila által megosztott Instagram képmontázson is úgy turbékolnak, mint a galambok.

A Femina összegzése szerint a pár fiatalon ismerkedett össze, és elég gyorsan alakultak körülöttük a dolgok.

A hirtelen jött, nagy lánggal égő szerelem mégsem húnyt ki gyorsan.

Első látásra lettek szerelmesek, szinte azonnal összeköltöztek, és a lánykérés sem váratott magára sokáig. Az esküvő után egy héttel pedig Krisztina már első gyermekükkel, Andorral volt várandós, azóta pedig háromgyermekes családként élik boldog életüket.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk