INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Juhász Árpád: „Ma sem mozdulnak az öreg lábaim jobban semmire, mint Bill Haley-re”

Most jelenik meg a 28. könyve, de amellett hogy geológusként és tudósként rengeteget ír, olvasni is nagyon szeret. És emlékezni. Rutai Gábor interjúja.

Megosztom
Link másolása

Egy családi könyvtár a világháború előtt, egy padlás '56-ban, francia tankönyvekkel. Munkatáborba hurcolt indián testvér, és mindeközben versek magyarul, latinul vagy akár oroszul, 88 éven átívelve. Juhász Árpáddal beszélgetni olyan, mint utazni – az időben és a térben.

– A mi generációnk számára ikon vagy, gyerekként azokat a természetfilmeket vagy tudományos műsorokat néztük, amikben te szerepeltél, a könyveidet forgattuk, és tesszük ezt a mai napig is. És most már azért is felnézünk rád, amilyen vitalitással élsz.

– Nagyon lassan jutottam idáig, és közben mondtam ezt a régi kis rigmust, hogy „Egyik lábam a másik előtt / A másik az egyik után / Jó hogy nincs harmadik / Nem tudnám hová tegyem” - Kosztolányi.

– Amikor fölhívtalak téged, már a telefonban jöttek belőled a versek.

– Mert fel akartam vágni azzal, hogy egy ilyen 88 éves ember (bár már likakkal az emlékezetben), de azért még sok mindent felszíne tud hozni. Ugye ez jellemző egyébként az öreg korra, hogy a legjobban azok rögződtek, amiket még valamikor általános iskolában vagy gimnáziumban tanult meg.

Most, hogyha meg kéne tanulnom egy verset, az biztos, hogy vért izzadnék. Tehát friss dolgokat nem tudok megjegyezni.

Ha készülök valamilyen előadásra, mindig csak kulcsszavakat jegyzek meg, mert a kulcsszavak alapján aztán már utána minden felszíne jön, de kulcsszavak nélkül nem tudnék mondjuk egy memoritert előadni már.
 De hogyha visszagondolok arra, hogy gimnazista voltam a Rákóczi gimnáziumban, akkor kapásból el tudom neked mondani mondjuk azt, hogy „Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris./ Nescio, sed fieri sentio et excrucior.” Ez Ovidius, amikor száműzve volt a Fekete-tenger partjára. „Gyűlölöm és szeretem..”, ez a versnek a magyar verziója.

– Én annyira hülye vagyok, hogy már alig várom, hogy régebbi emlékeket föl tudjak idézni, és remélem, hogy el fog jönni ez, és nem maradok így. Ezeket a latin verseket, idézeteket a gimnáziumban belétek verték, vagy te ezzel szívesen foglalkoztál?

– Rengeteg múlik mindig azon, hogy ki az ember tanára. Elképesztően zseniális tanáraim voltak. Tíz évesen a háború után először az érseki katolikus gimnáziumba kerültem - akkor még tíz évesen első gimnazista voltam -, világi papok tanítottak minket, de például mondjuk az irodalom tanárunk az egy civil volt, aki egy nagyon művelt, aranyos ember volt. Az osztályfőnököm pedig egyúttal annak a templomnak, amely egybe van építve a gimnáziummal, volt az orgonistája és a karnagya is, és én nála tanultam zongorázni is, nála tanultam orgonálni is.

Nagyon sokáig hezitáltam egyébként, hogy zenei pályára menjek, de hát közepes tehetség voltam.

Most már abszolút nem merek zongorához ülni, és akkor ezt elmondhatom, életem egyik nagy traumája éppen az volt, hogy sok év kihagyás után azt hittem, hogyha leülök egy zongorához, akkor az ujjaim alatt ugyanúgy előjönnek a hangok.

– Mint a biciklizés.

– Hát ez nem olyan sajnos. Egy filmfesztiválon voltam zsűri, valahol Prága mellett egy gyönyörű kastélyban. Sok éve már nem volt zongoránk, azt el kellett adni. És a lényeg, ott este piált a társaság a bárpultnál, és kiszúrtam, hogy egy gyönyörű, nagy teremnek a sarkában volt egy zongora. Behajtottam az ajtót, és megpróbáltam a Rahmanyinov: Cisz-moll prelűdjét játszani, mert az volt talán a legnehezebb zongoradarab, amit én valaha játszottam. Igen ám, 6-7 taktusig eljutottam, és utána egy szakadék. Akkor megpróbálkoztam azzal, hogy előröl, újra kezdem, és akkor már csak a feléig jutottam el. Annyira megrázott, hogy aztán nem is mertem utána soha megpróbálkozni vele.

– Az igaz, hogy a születésnapodon te azért gitározol és énekelsz kint a természetben?

– Össze szoktunk minden évben jönni, de gitározni sose tanultam tanártól, primitív akkordokkal játszok, de nagyon lelkesen. Van egy sajátos repertoár, mert

amikor egyetemisták voltunk, akkor egy Csalagovics István nevű barátommal közösen rengeteg geológus dalt írtunk, őslényekről, vulkánokról, mindenről.

Dehát ugye ez egy nagyon szűk hallgató réteg számára értető. Hogyha énekelnék belőle részleteket, akkor meg kéne állni minden sornál, hogy elmagyarázzam, hogy az a geológiai kifejezés mit jelent.

– Kiket hallgattál te egyébként fiatal korodban, aki akkor popzenei sztárnak számított?

– Az az igazság, hogy nagyon el voltam maradva. Nekem tulajdonképpen a magyar slágerek - amikor én egyetemista korban voltam - nem nagyon tetszettek. Én Vámosi Jánost, meg ezt a korosztályt nem szerettem. Kikapcsoltam a rádiót, hogyha őket kellett volna hallgatni. Tehát amennyit akkoriban lehetett, illegális Luxemburg, meg egyéb hallgatása közben, magában szippantja az ember. Az volt, ami rám hatott. Ma sem mozdulnak az öreg lábaim jobban semmilyen más dalra, mint mondjuk a Bill Haley - Rock Around The Clock-jára. Később imádtam persze a Beatlest. Abból is vannak nagyon kedvenc dalaim. Már nem csak a When I'm 64, mert most már nem vagyok 64, hanem már 88 vagyok.

– József Attila medáliák sorozatából is hoztál egy kis gyöngyszemet.

– Az emberek az iskolában nagyon szép József Attila verseket tanulnak és nem gondolnak arra, hogy az agyából micsoda kis apró gyémántok pattantak ki.

Hogyha az ember ott ült volna József Attila közelében, akkor a kis szikrák kiégették volna az embernek az ingét.

Na és egyik ilyen, amit például most idézni szeretnék, az valahogy így van: „Elefánt voltam, jámbor és szegény, / hűvös és bölcs vizeket ittam én, / a dombon álltam s ormányommal ott/ megsímogattam a holdat, a napot..”

Ebben annyira benne van József Attila, és benne van az is, ahogy én ott, mint kis indián ülök fönn a hegytetőn, és az erdő zúgását hallgatom, és virtuálisan megsimogatom a szarvast, az őzet, a vaddisznót és így tovább.

Az indián könyvek rám nagy hatással voltak, és ennek a következménye az lett, hogy mi a cserkészet megszűnte után indián mozgalommá váltunk. Teljes titoktartással, mert az egyik társunkat, aki egy pár évvel öregebb volt, Kószáló Éji Sas volt a neve, 49-ben elvitte az ÁVÓ. Mi nem is tudtuk először, hogy hova tűnt. Aztán utólag megtudtuk, Kistarcsára került, majd onnan a Recski táborba, ott volt 53-ig, amit Sztálin halála után megszüntettek, de még pár hónapig létezett, és csak ősszel szüntették hivatalosan meg. De még akkor se engedték szabadon ezt a Kószáló Éji Sast, (Vizsler József a polgári neve,) hanem még egy újabb pert indítottak ellene, nemcsak azért, mert ő levelezett a soproni meg nyíregyházi kis indián gyerekekkel, hanem ráfogták, hogy ezzel, hogy az amerikai indián irodalommal foglalkozott, tehát kémtevékenységet folytatott. A stupiditásnak valamilyen döbbenetes foka. Aztán még 53-ban levitték egy évre a Várpalotai szénbányába. Tehát életének a legszebb korai éveit emiatt a dolog miatt kénytelen volt munkatáborban és bányába tölteni.

A Cseh Tamás-féle indián társaság - aminek a főnöke most a Sokrokon nevű barátom - már a pártállamnak egy olyan időszakában lettek indiánok, amikor csak azt mondták, hogy ejnye-bejnye, de igazából már attól nem kellett félnünk, hogy lesittelik őket vagy valami.

Egyébként én 80 éves koromban kerültem kapcsolata velük, eljöttek a születéslapomra, meghívtak, és levittek aztán a táborba. És ott egy hatalmas békepipa szívás volt a két különböző indián generáció között. De a mi lelkivilágunkra abszolút rányomta a bélyegét a félelem, hogy minket lebuktatnak. És ennek ellenére minden év utolsó szeptemberi hétvégéjén egy általunk előre csendben, titokban megbeszélt helyen találkoztunk.

Az utolsó éjjelre 1956 szeptember utolsó hétvégéjén került sor, és ki gondolta akkor, hogy egy hónap múlva vagy négy hét múlva jön majd október 23-a. Ezek döbbenetes dolgok.

De ha visszatérhetünk a gimnáziumra, és nemcsak az indián dolgokra, akkor azért hadd mondjam el, hogy egy tanárnak milyen meghatározó szerepe van. Például a Kis tanár úr, aki a magyar irodalmat tanította. Őt annyira szerettem, hogy képes voltam óriási memoritereket megtanulni. Amikor pedig átvedlettünk katolikus gimnáziumi tanulókból - az iskolai rendszerváltás miatt - általános iskolai tanulókká, új tanárok vették át a stafétabotot, de akkor is nagy szerencsém volt, mert például az osztályfőnököm az egy aranyos ember volt, jó szándékú, művelt klassz valaki. Ő hadifogságban tanult meg oroszul, nyilván nem jó kiejtéssel, meg tele nyelvtani hibákkal, de őt annyira szerettem, hogy emiatt ragadt rám az orosz. Még ma is tudnék hosszú részeket idézni az Anyeginből. Ezek megmaradnak az emberben száz év után. 
De például franciául sose tanultam, latinul viszont még sok évig, tehát van egy alap szókincs, amit a latin nyelvekből azért többé-kevésbé kis munkával metamorfizáltam. ’56-ban fegyverrel voltam az egyetemen, és

rettentően meg voltam utána ijedve, hogy előbb-utóbb jönnek majd értem, és a padláson rendezkedtem be otthon. Egy kötelet erősítettem a padlás tartó oszlopához, hogy a kertbe ki tudjak ereszkedni, hogyha jönnének.

De fölvittem a padlásra négy gimnáziumi francia tankönyv anyagot, meg egy csomó, a család birtokában levő francia könyvet, tele versekkel, és ezekre próbáltam magyar verziót faragni.

– Említetted a családi könyvtárat…

– Egy szerény polgári környezetben nőttem fel, ez a könyvtár mind elenyészett. De akkoriban a szép bőrkötésben ott volt a Kosztolányin keresztül a Márain át Fekete István, a természet megfogalmazói, mint Bársony István, Tamási Áron, mind ott voltak. Érdekes módon ettől függetlenül rám leginkább a Petőfi versek hatottak. Ezt szülői közvetítésből tudom, hogy 9 éves koromban, a bombázások idején egy többezres rendezvényen én cserkész egyenruhában szavaltam egy Petőfi vereset. Tehát nem csak hogy elolvastam egy verset, megtanultam egy verset, magamévá tettem, hanem én először akkor tudtam ezt az exhibicionizmust kiadni, és sok embernek interpretálni. Egyébként

abban az utcában, ahol lakom, lakik egy buszsofőr. Majdnem minden Petőfi verset tud hibátlanul. Ahányszor találkozunk (én éppen megyek ki a kapunkon ő pedig arra jön a kocsijával), megáll és elmond nekem egy Petőfi verset. Sosem ugyanazt. És ez így megy legalább 20 év óta.

– Mi lesz, ha kifogy?

– Nem fogy ki, Petőfi elképesztő, hogy mit írt, és hogy mindennek megvan az aktualitása. Belenézel a verseibe, és akármelyik pillanatban adaptálni lehetne a mi korunkra.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A gerincműtét sikeres volt” – nagyszerű hír érkezett a Jókai utcai házomlásban megsérült balerináról
A Tóth Nikolett Alapítvány jelentette be a jó hírt a táncosnő sikeres németországi műtétjéről. A beavatkozásra a kezeinek folyamatos gyengülése miatt volt szükség, de már javulást tapasztalnak.

Megosztom
Link másolása

Miközben itthon a Jókai utcai házomlás felelősei a bíróságon tagadják a bűnösségüket, a tragédia túlélője, Tóth Nikolettet Németországban megműtötték. A fiatal balerina sikeres gerincműtéten esett át, és a kezében már érezhető is a javulás. Az otthon töltött egy hét pihenés után ma újra megkezdte az intenzív gyógytornát, hogy a műtét eredményét a lehető legjobban kiaknázzák.

Ez a mostani beavatkozás létfontosságú volt. Nikolett állapota január óta folyamatosan romlott, a kezei egyre gyengébbek lettek, és ez a negatív folyamat már a mindennapjait is komolyan nehezítette. Ezt a leépülést kellett megállítani a beavatkozással, amire a neves Asklepios Klinikum Bad Abbach kórházban került sor – írta a Tóth Nikolett Alapítvány közleménye alapján a Blikk. A remények szerint ez volt az utolsó ilyen jellegű operáció a táncosnő életében.

Az alapítvány beszámolója szerint „az azóta eltelt időszak és a kezében tapasztalható javulás egyértelműen azt mutatja, hogy a beavatkozás sikeres volt”.

A másfél hetes kórházi tartózkodás és az otthoni regenerálódás után a pihenésnek tehát vége. Az alapítvány szerint Nikolett „most azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a javulásból, és tovább erősödjön".

A közleményben külön köszönetet mondtak a klinika orvosainak és dolgozóinak a magas színvonalú ellátásért, valamint a Schiller Autó Családnak, akiknek köszönhetően a balerina az alapítvány autójával biztonságban haza tudott térni Németországból.

Tóth Nikolett az elmúlt hetekben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon is megjelent, hogy szembenézzen a házomlás négy vádlottjával, akik tagadták bűnösségüket. A tárgyalás után nem rejtette véka alá a fájdalmát.

Egy erős mondatban fogalmazta meg, mit érez a felelősök iránt: „Legszívesebben kívánnám nekik, hogy éljék át ugyanazt, amit én.”

A jogi csatározás mellett pedig ott van az anyagi bizonytalanság is, hiszen a megítélt kártérítéséhez továbbra sem jut hozzá, mert a fizetésre kötelezett cégek felszámolás alatt állnak. A mindennapi helyzete a legutóbbi beszámolók szerint rendkívül megterhelő, és a legegyszerűbb mozdulatokhoz is segítségre szorul. Egy korábbi, szívszorító vallomásában így fogalmazott: „Egyedül képtelen vagyok egy napot is végigvinni.”


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A Metallica titokban 6 millió forintot adott a Budapest Bike Maffiának, eddig nem beszélhettek róla
A Puskás Arénában tartott koncertek után derült fény az All Within My Hands alapítvány támogatására. A pénzt a Vitamin Kommandó projektre fordítják, a szendvicsekre pedig az alapítvány matricái kerülnek.

Megosztom
Link másolása

Amíg Budapest a Metallica-koncertekre készült, a színfalak mögött valami egészen más zajlott.

Kiderült ugyanis, hogy a thrash metal ikonjai nemcsak zúzni jöttek.

A zenekar profin megszervezett jótékonysági akciókat is levezényeltek a helyi erőkkel.

A végeredmény: 1600 adag kaja rászorulóknak, és egy hatmillió forintos csekk, ami egy teljes évre megoldja a Budapest Bike Maffia egyik legfontosabb projektjének finanszírozását.

A nagy bejelentést, amiről eddig nem beszélhettek, most tették közzé a Budapest Bike Maffia Facebook-oldalán: a Metallica All Within My Hands nevű alapítványa 6 milió forintot adott bringás aktivistáknak.

„A támogatás összege elegendő ahhoz, hogy egy teljes éven át biztosítsuk a Vitamin Kommandó csapatunk szendvicseit és rászorulókhoz juttassuk el.”

Ennek látható jele is lesz, a szendvicsekre ugyanis a jókívánságok mellé a Metallica alapítványának matricái is rákerülnek majd.

Renée Richardson, az All Within My Hands jótékonysági igazgatója tolmácsolta a zenekar üzenetét, akik szerint a magyar csapat munkája kimondottan egyedi.

„...a Metallica tagjai külön kiemelték, hogy mennyire cool és mennyire egyedi az, amit csinálunk. Olyan, amivel ritkán találkoznak.”

Az egész persze nem a semmiből jött. Az alapítvány már hónapokkal ezelőtt megkereste a magyar szervezetet, hogy segítsenek nekik megmenteni a stadionban megmaradt ételeket. A koncertek alatt aztán három napon keresztül jártak ki a Puskásba, hogy bedobozolják és elszállítsák a felesleget. Összesen 1100 adag levest, főételt, desszertet és gyümölcsöt mentettek meg, amit hét budapesti hajléktalanellátó intézménybe vittek ki.

A szállók visszajelzései pedig mindent elárulnak: „A szállókon nagy örömmel fogadták az adományokat, különösen hétvégén, amikor egyáltalán nem magától értetődő, hogy ilyen mennyiségű, no pláne minőségű étel álljon rendelkezésre.”

Közös főzés is volt, a Bike Maffia Farmon a Metallica önkénteseivel együtt dobtak össze még 500 adag ételt, így jött ki a végső, 1600 adagos mérleg.

A koncertek idejére egyébként a Puskás Aréna környéke gyakorlatilag megbénult, a BKK-nak komoly közlekedési lezárásokat kellett bevezetnie, ami jól mutatta az esemény méretét. A zenekar körüli felhajtást az is jelezte, hogy a sajtó még a frontember, James Hetfield különleges autógyűjteményével is foglalkozott.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Egy ország rajongott érte 1994-ben, de Bayer Friderika nógrádi albérletre cserélte Budapestet
Az 1994-es Eurovízió sztárja, Bayer Friderika a fővárosból Nógrád megyébe költözött családjával. Legidősebb fia a budapesti lakásban maradt, ő két kisebb gyermekével él a bérelt házban.
Sassy - sassy.hu
2026. június 15.


Megosztom
Link másolása

Több mint három évtizeddel azután, hogy 1994-ben a negyedik helyen végzett az Eurovízión, és az egész ország megjegyezte a nevét, Bayer Friderika élete más fordulatot vett.

A fővárosi nyüzsgést egy nógrádi albérlet nyugalmára cserélte.

23 évesen lett sztár, és egy ideig a zene körül forgott az élete.

Ám pár hónapja úgy döntött, változtat.

Férjével és két kisebb, örökbe fogadott gyermekével, Szofival és Robival hosszas keresgélés után Nógrád megyében találtak rá az ideális fészekre, egy kertes, bérelt ház formájában

– írta a Meglepetés magazin a Best interjúja alapján.

A család legidősebb fia, a felnőttkor kapujában álló Krisztofer maradt a budapesti lakásban.

A döntés, úgy tűnik, azonnal bevált, Friderika szerint a környezetváltozás látványos hatással volt a gyerekekre.

„Jó azt látni a gyerekeken is, hogy megnyugodtak, hogy szinte azonnal volt eredménye, mit jelent, ha nem cibáljuk, tépjük őket nap mint nap egyik helytől a másikig, hanem igazán van időnk egymásra” – mondta.

Az énekesnő arról beszélt, hogy a költözés szinte azonnal éreztette a pozitív hatását, mert végre nem kell a családot ide-oda rángatni a városban.

Bayer Friderika ma is aktív, elsősorban gospel-előadóként találkozhat vele a közönség.

Vagyis a nyugalomra váltás nem a zenei karrier végét jelenti, inkább csak egy új, sokkal békésebb fejezetet. Ez a lépés tökéletesen illeszkedik abba az életútba, amit a hirtelen jött népszerűség után választott: a popszakma helyett a család és a spirituálisabb zene felé fordult.

Az énekesnő pár éve a Palikék világában adott interjút:


Megosztom
Link másolása