Ma van a Hóemberek világnapja - Idén van hó is hozzá, hogy megépíthessük!
Ma van a tél legbarátságosabb, legmulandóbb ikonjának, a Hóembereknek a világnapja, egy olyan ünnep, ami mögött egy német logika van. A dátumot, a 18-at ugyanis a hóember alakja ihlette: az „1-es” a kezében tartott seprűt vagy botot szimbolizálja, a „8-as” pedig a két, egymásra pakolt hógolyót.
Az ötlet egy Cornelius Grätz nevű reutlingeni hóember-gyűjtőtől és -kutatótól származik, aki 2010-ben úgy döntött, a világnak szüksége van erre a napra.
Grätz, aki gyűjteményével egy időben Guinness-rekorder is volt, a világnap hivatalos oldala szerint
„A világon mindenhol ismert és kedvelt tél-szimbólum a hóember, még ott is, ahol nincs hó. Nem politikai és nincs vallási háttere” – mondta egy tudományos portálnak.
Na de mit lehet kezdeni egy ilyen nappal, ha épp nem szakad a hó? A lehetőségek tárháza végtelen, és pont annyira kreatív, mint amennyire abszurd.
A lényeg, hogy dokumentáljuk és toljuk fel a netre. Persze ha van hó, a helyzet egyszerűbb: lehet építeni a legnagyobbat, a legszebbet vagy a legtöbbet. „A Hóemberek világnapja alkalmas arra is, hogy klímavédelmi vagy ivóvíz-projekteket támogassunk” – nyilatkozta Grätz.
A legkorábbi ismert ábrázolása egy 1380 körüli kódexben bukkant fel, de még a nagy Michelangelóról is feljegyezték 1494-ben, hogy hófigurát formázott.
Kezdetben egyébként inkább zord, ijesztő alak volt, és csak a 17–19. században szelídült meg a ma ismert, barátságos, répás orrú figurává. Aki pedig tökéleteset akar építeni, annak Grätz azt tanácsolja, hogy a 0 Celsius-fok körüli, enyhén nedves, „tapadós” hó a legjobb.
A trükk a szimmetria, és a végén egy finom vízpermet, ami ráfagyasztja a külső réteget.
A valaha mért legmagasabb hóalak Guinness-rekordját az amerikai Bethel városka tartja. Az „Olympia” névre keresztelt hóasszony 2008-ban 37,21 méter magasra nőtt,

Az osztrákok 2020-ban hiába próbálkoztak megdönteni, a rekord maradt Maine-ban. A mennyiségi csúcsot pedig a japán Akabira tartja, ahol 2015-ben egy óra alatt 2036 darab hóembert húztak fel.
Fontos apróság, hogy a mai napot nem szabad összekeverni a Nemzetközi Sí Szövetség által szervezett Hó világnapjával (World Snow Day), ami mozgó ünnep, és idén csak a véletlen műve, hogy pont január 18-ra esik.