ÉLETMÓD
A Rovatból

A hónap kihívása: egyre több magyar híresség csatlakozik a műanyagmentes júliushoz

Küldjétek legalább egy hónap - vagy örökös - szabadságra az egyszer használatos műanyagot Ti is!
Sassy - sassy.hu
2019. július 05.


Megosztom
Link másolása

műanyagmentes július: a világszerte egyre növeknő népszerűségnek örvendő kezdeményezés célja, hogy gátat szabjunk a műanyaghulladék-termelésünknek.

Ezt pedig kicsiben, lépésről lépésre érdemes elkezdeni és az eredményért az egész bolygó és a későbbi generációk is hálásak lesznek majd.

Az akció közösségi oldalakon terjedő kihívásába számtalan magyar híresség is belevágott - mindez pedig egy szuper példája annak, amikor az Instagramhoz hasonló platformokat a sztárok igazán motiváló cél érdekében izzítják, eljuttatva az üzenetet remélhetőleg minél több követőjükhöz.

#1 Dobó Kata

"A műanyag mentes július kezdeményezéshez 170 országból 120 millióan csatlakoztak mostanra. Idén én is részt veszek ebben. Elolvastam mindent, amit ez az ausztrál alapítvány elérni szeretne. Hangsúlyozzák, hogy minden apró lépés számít. Nem kell minden műanyagot kiűzni az életedből egyik pillanatra másikra. Arról van csak szó, hogy azokat kell nélkülözni, amiket lehet és szükséges is. Az ésszerűség és a mértékletesség a cél. Csatlakozz te is!"

A műanyag mentes július kezdeményezéshez 170 országból 120 millióan csatlakoztak mostanra. Idén én is részt veszek ebben. Elolvastam mindent, amit ez az ausztrál alapítvány elérni szeretne. Hangsúlyozzák, hogy minden apró lépés számít. Nem kell minden műanyagot kiűzni az életedből egyik pillanatra másikra. Arról van csak szó, hogy azokat kell nélkülözni, amiket lehet és szükséges is. Az ésszerűség és a mértékletesség a cél. Csatlakozz te is! #plasticfreejuly2019 #myplasticfreejuly Posted @withrepost * @plasticfreejuly Plastic Free July is a global movement that helps millions of people be part of the solution to plastic pollution - so we can have cleaner streets, oceans, and beautiful communities. Will you be part of Plastic Free July by choosing to refuse single-use plastics? No matter who we are or where we live we can all take part and by starting with one item to avoid or one reusable to remember for this month we can start to change our habits and make a difference. Take the challenge today, link in our bio. Alone we are a drop, together an ocean. 🌏🌳🐳

null

#2 Döbrösi Laura

" (...) Mondták, hogy az indigónak kell pár nap, amíg a levegő részecskéivel barátkozik, hogy kiengedje magából az igazi színeit. És tényleg: ahogy a természet, ez a hajfesték is lassú, de biztos. A vörösem tovább mélyült, egyre jobban szeretem! Válasszatok ti is természetbarát alternatívát, ahol csak tudtok, és hajrá a #plasticfreejuly -hoz!"

Ez a kép a BOTANĒA hajfestésem utáni harmadik napon készült. Mondták, hogy az indigónak kell pár nap, amíg a levegő részecskéivel barátkozik, hogy kiengedje magából az igazi színeit. És tényleg: ahogy a természet, ez a hajfesték is lassú, de biztos. A vörösem tovább mélyült, egyre jobban szeretem! Válasszatok ti is természetbarát alternatívát, ahol csak tudtok, és hajrá a #plasticfreejuly -hoz! @vorostamaslp #botanea #botanealovers #loreal #l'oreal #haj #hajfesték #növény #plantpower #hair #hairstyle #promóció

1,272 Likes, 8 Comments - Laura Döbrösi (@dobrosilaurawerk) on Instagram: "Ez a kép a BOTANĒA hajfestésem utáni harmadik napon készült. Mondták, hogy az indigónak kell pár..."

#3 Liptai Claudia

"Ez nem reklám. És mégis az. A Föld bízott meg. Sokszor hiszi azt az ember, hogy ez az egy palack még belefér. Ez az egy szívószál még belefér. Ez az egy zacskó amiben a zöldséget vásárolom még belefér. Én is így gondolkodtam sokszor én sem különböztem. De akarok. Akarok mert a föld az állatok a növények nem tudnak tiltakozni. Nekünk kell segíteni és nekünk kell megtanítani a gyerekeinket tisztelni, becsülni azt amit kaptunk. Minden kicsiben kezdődik úgyhogy kezdjük el ma. Legyen ez a július más! #plasticfreejuly"

Ez nem reklám. És mégis az. A Föld bízott meg. Sokszor hiszi azt az ember, hogy ez az egy palack még belefér. Ez az egy szívószál még belefér. Ez az egy zacskó amiben a zöldséget vásárolom még belefér. Én is így gondolkodtam sokszor én sem különböztem. De akarok. Akarok mert a föld az állatok a növények nem tudnak tiltakozni. Nekünk kell segíteni és nekünk kell megtanítani a gyerekeinket tisztelni, becsülni azt amit kaptunk. Minden kicsiben kezdődik úgyhogy kezdjük el ma. Legyen ez a július más! #plasticfreejuly

1,453 Likes, 21 Comments - Claudia Liptai (@liptaiclaudia) on Instagram: "Ez nem reklám. És mégis az. A Föld bízott meg. Sokszor hiszi azt az ember, hogy ez az egy palack..."

#4 Kapás Boglárka

"tudtátok, hogy műanyagmentes július van? én első lépésnek már beszereztem egy üvegpalackot, amit mindig meg tudok tölteni vízzel, így nem kell palackozott vizet vásárolnom. a szívószálat már régóta kerülöm és igyekszem minél kevesebb műanyagot használni és vásárolni! minden egy apró lépéssel kezdődik, tegyétek ezt meg Ti is legalább ebben a hónapban a Földünkért!😊🌍💧💚"

tudtátok, hogy műanyagmentes július van? én első lépésnek már beszereztem egy üvegpalackot, amit mindig meg tudok tölteni vízzel, így nem kell palackozott vizet vásárolnom. a szívószálat már régóta kerülöm és igyekszem minél kevesebb műanyagot használni és vásárolni! minden egy apró lépéssel kezdődik, tegyétek ezt meg Ti is legalább ebben a hónapban a Földünkért!😊🌍💧💚

5,252 Likes, 16 Comments - Kapas Boglarka (@boglarkapas) on Instagram: "tudtátok, hogy műanyagmentes július van? én első lépésnek már beszereztem egy üvegpalackot, amit..."

#5 Vecsei H. Miklós

"Hegyi Barust úgy szeretem, hogy el se tudom mondani... azt kérte, hogy a #onepostfortheplanet kihívását fogadjam el. Épp Szarvas Jóska és családja vendéglátását élvezzük az őrségi Viszákon, lesétáltam a kocsmába, hogy legyen netem. Szelektív hulladékgyűjtés, csapba pisilés, ezek fontosak. De talán még fontosabb, hogy minél gyakrabban jussunk el offline a természetbe. Legyen bátorságunk a csendhez, a hosszan gondolkodáshoz, a befelé ásáshoz, az okosteló otthon hagyáshoz. Életem értelme, hogy keresem a kérdést. Életem csodája, hogy nincs válasz. A szó innentől relatív. Az van, ami a képen van. Csak legyen minél tovább. Csirkét eszem és halat. Malacot, marhát nem, túl jófejek. Itt tartok az Planettel. 🦌🌊🌳"

Hegyi Barust úgy szeretem, hogy el se tudom mondani... azt kérte, hogy a #onepostfortheplanet kihívását fogadjam el. Épp Szarvas Jóska és családja vendéglátását élvezzük az őrségi Viszákon, lesétáltam a kocsmába, hogy legyen netem. Szelektív hulladékgyűjtés, csapba pisilés, ezek fontosak. De talán még fontosabb, hogy minél gyakrabban jussunk el offline a természetbe. Legyen bátorságunk a csendhez, a hosszan gondolkodáshoz, a befelé ásáshoz, az okosteló otthon hagyáshoz. Életem értelme, hogy keresem a kérdést. Életem csodája, hogy nincs válasz. A szó innentől relatív. Az van, ami a képen van. Csak legyen minél tovább. Csirkét eszem és halat. Malacot, marhát nem, túl jófejek. Itt tartok az Planettel. 🦌🌊🌳

4,317 Likes, 8 Comments - Vecsei H. Miklós (@vecseimh) on Instagram: "Hegyi Barust úgy szeretem, hogy el se tudom mondani... azt kérte, hogy a #onepostfortheplanet..."

#6 Ábel Anita

"Köszönöm a kihívást @editbalazsovits ❤️ kedvenc kulacsomban, amit @bangiandi barátnőmtől kaptam gyógytea szűrt vízből☝🏼❣️tegyünk a földünkért🙏🏻🌎legyen a július műanyag mentes🤟😘❤️ #plasticfreejuly2019 #szívvellélekkel #actresslife #humor"

Köszönöm a kihívást @editbalazsovits ❤️ kedvenc kulacsomban, amit @bangiandi barátnőmtől kaptam gyógytea szűrt vízből☝🏼❣️tegyünk a földünkért🙏🏻🌎legyen a július műanyag mentes🤟😘❤️ #plasticfreejuly2019 #szívvellélekkel #actresslife #humor

2,345 Likes, 12 Comments - Anita Ábel (@abel.anita) on Instagram: "Köszönöm a kihívást @editbalazsovits ❤️ kedvenc kulacsomban, amit @bangiandi barátnőmtől kaptam..."

#7 Balázsovits Edit

"A hétvégén Barcelonaban voltam, ahol nyíltvizi Europa kupa volt. Az úszók ebben a vízben kellett ússzanak kicsit arrébb persze. NE igyatok palckozott vizet ÉN már rég NEM teszem, se szénsavasat se szénsavmenteset! A következő fotón az esti Pride felvonulas utáni szemetet látjátok én màr dobozos üdítőket sem iszom régóta, amúgyis nagyon egészségtelen, a harmadik fotón viszont azt a szűrt vizet tartom a kezemben csatos üvegekbe töltve, ( újra töltik) amit az úszóversenyen adtak mindenkinek! #onepostfortheplanet #nevegyetekpalackozottvizet #tisztítottvíz #nodobozosüdítő #egyjóházimálnaszörp"

Köszönöm @hegyi_barbara_official a kihívást!A hétvégén Barcelonaban voltam, ahol nyíltvizi Europa kupa volt.Az úszók ebben a vízben kellett ússzanak kicsit arrébb persze. NE igyatok palckozott vizet ÉN már rég NEM teszem, se szénsavasat se szénsavmenteset! A következő fotón az esti Pride felvonulas utáni szemetet látjátok én màr dobozos üdítőket sem iszom régóta, amúgyis nagyon egészségtelen, a harmadik fotón viszont azt a szűrt vizet tartom a kezemben csatos üvegekbe töltve, ( újra töltik) amit az úszóversenyen adtak mindenkinek! #onepostfortheplanet #nevegyetekpalackozottvizet #tisztítottvíz #nodobozosüdítő #egyjóházimálnaszörp az én kihívottam @katadobo @eke_angela @abel.anita @iankagram

210 Likes, 3 Comments - Balázsovits Edit (@editbalazsovits) on Instagram: "Köszönöm @hegyi_barbara_official a kihívást!A hétvégén Barcelonaban voltam, ahol nyíltvizi Europa..."

#8 Eke Angéla

"A legfrissebb tudatos otthoni eszközt pár napja kaptam ajándékba, egy VÍZSPÓROLÓS TUSOLÓFEJ fele annyit vizet használ, de érzetben semmi különbség. Kihívtak engem is #onepostfortheplanet kihívásra. Bár lassan majd minden postom az 😅 szerintem annak is nagy haszna van ha a környezetetekben toljátok az igét 🗣."

A legfrissebb tudatos otthoni eszközt pár napja kaptam ajándékba, egy VÍZSPÓROLÓS TUSOLÓFEJ fele annyit vizet használ, de érzetben semmi különbség. Kihívtak enem is #onepostfortheplanet kihívásra. Bár lassan majd minden postom az 😅 szerintem annak is nagy haszna van ha a környezetetekben toljátok az igét 🗣. @editbalazsovits kihívására itt e poszt, az én kihívottam mindenki akinek a nevében van E A Á I O U #savetheplanet #ourplanet #nowaste #tudatosvagyok #környezetvédelem #savethewater

749 Likes, 5 Comments - Eke Angéla (@eke_angela) on Instagram: "A legfrissebb tudatos otthoni eszközt pár napja kaptam ajándékba, egy VÍZSPÓROLÓS TUSOLÓFEJ fele..."

#9 Hegyi Barbara

"Egy kis #sortiment a családunk által eddig bevezetett változásokról. @strmuller kihívására reagálva én is részt veszek a #ONEPOSTFORTHEPLANET -ben. (...) A #szódagép, amit vettünk patronnal működik és ha kifogy, visszaváltják. Ezzel nagyon nagy mennyiségben csökkent az itthoni #PETpalack -ok száma. Amikor vásárolni megyunk mindig visszük a saját táskáinkat, zsákjainkat, hogy véletlenül se kerülhessen további #műanyagzacskó a háztartásba. Ahogy egy előbbi posztban már büszkélkedtem az új “háziföldünkkel” a komposztálás is remek módja a #hulladékcsökkentés -ére, pláne ha az ember kertes házban lakik. Szerencsènkre a kertet màr èvek óta a kertünkben levő esővízzel megtelt kútból locsolhatjuk. 😊 #hulladékcsökkentés #onepostfortheplanet"

Egy kis #sortiment a családunk által eddig bevezetett változásokról. @strmuller kihívására reagálva én is részt veszek a #ONEPOSTFORTHEPLANET -ben. Az én kihívottjaim pedig: @editbalazsovits és @vecseimh ès @azigaziembermark A #szódagép, amit vettünk patronnal működik és ha kifogy, visszaváltják. Ezzel nagyon nagy mennyiségben csökkent az itthoni #PETpalack -ok száma. Amikor vásárolni megyunk mindig visszük a saját táskáinkat, zsákjainkat, hogy véletlenül se kerülhessen további #műanyagzacskó a háztartásba. Ahogy egy előbbi posztban már büszkélkedtem az új "háziföldünkkel" a komposztálás is remek módja a #hulladékcsökkentés -ére, pláne ha az ember kertes házban lakik. Szerencsènkre a kertet màr èvek óta a kertünkben levő esővízzel megtelt kútból locsolhatjuk. 😊 #hulladékcsökkentés #onepostfortheplanet

359 Likes, 6 Comments - Hegyi Barbara (@hegyi_barbara_official) on Instagram: "Egy kis #sortiment a családunk által eddig bevezetett változásokról. @strmuller kihívására reagálva..."


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Évtizedes rejtély oldódhat meg: két baktérium indíthatja el a szklerózist, ezt a súlyos autoimmun betegséget?
A sclerosis multiplex egyik fő kiváltó oka a bélrendszerben rejtőzhet. A német kutatók felfedezése azért óriási lépés, mert egereken is igazolták, hogy a mikrobák tényleg képesek betegséget okozni.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, a nagy rejtély, hogy miért lesz az egyik egypetéjű iker sclerosis multiplexes, a másik meg nem, valószínűleg a bélrendszerben dől el.

Egy friss, és kitűnő kutatás ugyanis név szerint azonosított két baktériumot a betegség megjelenéséhez kapcsolódóan.

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem tudósai egy zseniális trükkel iktatták ki a legzavaróbb tényezőt, a genetikát.

81 olyan egypetéjű ikerpárt vizsgáltak, ahol az egyik testvér SM-beteg volt, a másik pedig teljesen egészséges.

Mivel a DNS-ük megegyezik, a különbséget valami másnak kellett okoznia.

A kutatók a bélflórára gyanakodtak, és igazuk lett: két konkrét törzs, az Eisenbergiella tayi és a Lachnoclostridium sokkal nagyobb számban volt jelen a beteg testvérek szervezetében

– számolt be róla a kutatást vezető intézet közleménye.

Ezzel végre nemcsak egy homályos sejtésünk van arról, hogy a mikrobiomnak „köze lehet” a dologhoz, hanem van két konkrét gyanúsítottunk.

A baktériumokat beültették olyan steril, csíramentes egerekbe, amelyek genetikailag hajlamosak voltak az SM-hez hasonló betegségre.

Az eredmény drámai volt: az állatoknál kiütköztek az idegrendszeri tünetek, amivel a kutatók bizonyították, hogy ezek a mikrobák ténylegesen képesek beindítani a betegséget.

Ez a funkcionális bizonyíték az, ami az egész kutatást áttöréssé teszi, mert a puszta együttállás helyett ok-okozati kapcsolatra utal.

A felfedezés a betegek számára is kézzelfogható reményt jelent.

A jövőben a bélflóra elemzésével talán előre jelezhetővé válik a kockázat, és célzott beavatkozásokkal – speciális diétával, probiotikumokkal vagy akár a káros baktériumokat kiirtó terápiákkal – meg lehetne előzni a betegség kialakulását.

Persze ez nem a holnapi nap csodája, a humán klinikai vizsgálatok még hátravannak, de az irány már egyértelmű.

Az utóbbi időben a tudományos és a hétköznapi figyelem is egyre inkább az idegrendszer és a belső egészség kapcsolatára irányul. Míg egyes cikkek a hasznos bélbaktériumokat támogató étrend fontosságát hangsúlyozzák, addig a laboratóriumokban Dr. Lakatos András és csapata az idegrostok újranövesztésén dolgozik. Eközben a közbeszédet erősen formálják az SM-mel élő ismert emberek, például Christina Applegate személyes vallomásai is, amelyek megmutatják a betegség mindennapi terheit, és felerősítik az igényt az olyan áttörésekre, mint amilyet most a mikrobiom-kutatás ígér.

Via Synergy Munich


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Súlyos intim fertőzést okozhat a nőknél 3 ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás
A szűk, nem szellőző ruházat, az illatosított intim higiéniai termékek használata és a cukor a leggyakoribb kockázati tényező. Felborítják a hüvely természetes pH-egyensúlyát, növelve a fertőzésekre való hajlamot.

Megosztom
Link másolása

A testünk kényes egyensúlyban lévő, élő ökoszisztéma. Ezt egyre több kutatás támasztja alá, ami az emberi szervezettel foglalkozik a mikrobiomtól a rákkutatásig.

De hiába a jól felépített és általában működő rendszer, amikor a különféle környezeti hatások, vírus- és bakteriális fertőzések folyamatosan "bombázzák" a testünket.

A divattal, az olcsó alapanyagokkal, a műanyag kajával és a modern életmóddal sajnos nap mint nap mi magunk is hadat üzenünk a szervezetünknek, köztük az intim szerveknek is.

Mi a legfőbb gond?

A túl feszes nadrág műszálas fehérneművel, az illatosított intim kozmetikumok használata és a cukorral felturbózott étrend könnyen felboríthatja a hüvelyflórát és az intim testtájak rendjét. Táptalajt biztosíthatnak a legkellemetlenebb fertőzéseknek.

Mert hiába néz ki jól a bőrünkre feszesen tapadó farmer, ha közben odabent egy trópusi üvegházat hoz létre, ami a baktériumoknak maga a Kánaán.

A testednek is megvannak a maga ciklusai, amelyek a hormonokkal közvetlenül befolyásolják a hüvely pH-értékét és a természetes védővonalat jelentő mikroflórát. Ilyen a kamaszkor, a menstruáció, a terhesség vagy a változókor.

Ezekben az időszakokban a szervezet eleve sebezhetőbb, emiatt a külső ártalmak hatása is felerősödik. Vagyis legapróbb hiba is elég lehet a fertőzés kirobbanásához. Ha a panaszok visszatérnek, vagy ezekben az érzékenyebb életszakaszokban jelentkeznek, a legjobb azonnal szakemberhez fordulni.

A poliészter, vagyis gyakorlatilag műanyag alapanyagú fehérnemű megakadályozza a bőr légzését, és meleg, párás környezetet teremt, amiben a kórokozók elszaporodnak.

Ha ezt még egy szűk szabású nadrággal is megfejeljük, a hatás garantált – írta a Femina.hu.

A megoldás nem ördöngösség: a természetes pamut anyagok engedik szellőzni a bőrt, érdemes ezeket hordani a mindennapokban.

Sportoláshoz persze kellhet a technikai anyag, de utána azonnal cseréljünk szárazra, éjszakára pedig a legjobb, ha hagyjuk az intim területet teljesen szabadon.

A hüvely öntisztuló rendszer, ezért nincsen szükséged intim dezodorra, illatosított intim törlőkendőre a tisztán tartásához.

A nemzetközi ajánlások szerint a legjobb a langyos víz, esetleg egy illatmentes, kímélő mosakodó a külső részekre.

További ellenség a sok ultrafeldolgozott élelmiszer a finomított szánhidrátokkal, és a sok cukor.

Ez bizonyítottan növeli a Candida-fertőzések kockázatát.

A gombás hüvelyfertőzések kockázati tényezői között a friss összefoglalók továbbra is kiemelik a gyakori antibiotikum-használatot és a magas vércukorszinttel járó állapotokat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint a visszatérő vagy nehezen kezelhető esetek hátterében gyakran a rosszul kontrollált cukorbetegség áll. Ez is alátámasztja, miért éri meg a megelőzésben a vércukorszint kordában tartására és a kíméletes higiénés szokásokra fókuszálni, mielőtt komolyabb probléma alakulna ki.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
A hatóságok komoly figyelmeztetést adtak ki a kerti medencékre – hányás, hasmenés vagy akár tüdőgyulladás is lehet a vége
A magyar népegészségügyi hatóság azért adott ki útmutatót, mert a magánmedencék komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek. A tévhitek ellenére az erős „klórszag” nem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal.

Megosztom
Link másolása

A kerti medence addig a gondtalan nyár szimbóluma, amíg a gondatlanul beállított víz egy komplett baktériumtenyészetté nem változik. Egyetlen elrontott klórszintből családi csobbanás helyett hasmenés, bőrkiütés vagy akár tüdőgyulladás lehet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatóban figyelmeztetett, hogy a magánmedencék hiányos vízkezelése komoly veszélyforrás.

Most, hogy tudjuk, mi forog kockán, nézzük a tiszta víz három alappillérét, és azt, hogy mit kell tenni, hogy a pancsolás ne egy biológiai fegyverkísérlet legyen.

A láthatatlan ellenségek a vízben ugyanis nem viccelnek!

Az elhanyagolt medence egy valóságos kórokozó-koktél, amiben olyan szereplők úszkálnak, mint a Cryptosporidium, a Giardia vagy a norovírus, amelyek mind csúnya, vizes hasmenést okoznak. De ott van a Pseudomonas baktérium is, ami a szőrtüszőgyulladásért és a fülgyulladásért felel, a Legionella pedig egyenesen a tüdőnket támadhatja.

A legkeményebb ellenfél a Cryptosporidium, aminek a klór sem igazán árt. Michele Hlavsa, az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szakértője szerint a parazita elképesztően szívós.

Ezért a vízminőség szentháromságát, a szabad klórt, a pH-értéket és a rendszeres mérést véresen komolyan kell venni.

A pH-értéknek 7,0 és 7,8 között kell lennie, mert a klór csak ebben a tartományban tud hatékonyan fertőtleníteni. Ha ez elcsúszik, hiába öntjük bele a vegyszert, nem fog érni semmit. A szabad klór szintjének egy átlagos medencében legalább 1 mg/liternek, egy forróbb vizű pezsgőfürdőben pedig minimum 3 mg/liternek kell lennie.

Ezeket az értékeket naponta legalább kétszer, egy kerti buli alatt pedig akár óránként is ellenőrizni kell. A folyékony reagenssel működő DPD-tesztek sokkal pontosabbak, mint a papírcsíkok.

A klór pedig nem egy varázslat: az E. coli baktériumot egy perc alatt elintézi, de a Giardia parazitának már 45 percre, a korábban említett Cryptosporidiumnak pedig napokra van szüksége – derül ki az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ útmutatójából.

A pezsgőfürdők párája különösen veszélyes lehet, mert a Legionella baktériumot juttathatja a tüdőnkbe. Michele Hlavsa szerint ez a kórokozó és a forró vizes kádak szorosan összetartoznak.

„Ha a legionellára gondolok, a pezsgőfürdők jutnak eszembe. […] Ha legionella van a pezsgőfürdőben, a fúvókák által keltett cseppeket belélegezhetjük.”

A megelőzéshez kőkemény napi és heti rutin kell. Minden fürdőzés előtt kötelező a zuhany, hogy a testünkről lemossuk az izzadságot és a krémeket. A kisgyerekeket óránként ki kell parancsolni a vécére. Hetente egyszer pedig jöhet a nagytakarítás: a falak és az aljzat lesikálása, porszívózás, a szkimmerkosár kiürítése és a szűrő visszamosatása.

Ha a víz zavaros vagy algásodni kezd, az azt jelenti, hogy a kórokozók bulit tartanak. Ilyenkor jöhet egy alapos mechanikai tisztítás és egy átmenetileg megemelt klórszint.

Az erős „klórszag” és a vörös szem sem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal, és klóraminokká bomlott le. A megoldás a jobb higiénia, friss víz pótlása és egy célzott sokkklórozás.

A magyar szabályozás a közfürdőkre szigorú előírásokat tartalmaz, de a magánmedencéknél az üzemeltetés és a kockázatkezelés az üzemeltető (jellemzően a tulajdonos) felelőssége, ahogy azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatója is rögzíti.

Az egész lényege három pontban foglalható össze. Először: mérj és tartsd a célértékeket. Másodszor: végezz rendszeres mechanikai tisztítást és gondoskodj a szűrésről. Harmadszor: tartasd be a higiéniai szabályokat mindenkivel. Ha ezt a három pillért naponta őrizzük, a nyár tényleg a gondtalan csobbanásról fog szólni.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ezzel az egyszerű tenyérteszttel kiszűrhető egy rejtett kardiológiai probléma
A hüvelykujj-tenyér tesztet sokan az aortaaneurizma szűrésére használják. De a pozitív eredmény még nem egyenlő a betegséggel, a valódi diagnózist csak képalkotó vizsgálatok adják meg.

Megosztom
Link másolása

A hüvelykujj-teszt az új netes őrület, amihez nem kell más, csak a saját kezed.

Ezzel az egyszerű teszttel állítólag gyorsan és könnyen kiszűrhető egy kardiológiai probléma.

Mielőtt azonban bárki rohanna a sürgősségire, érdemes lehűteni a kedélyeket: a kardiológusok szerint a dolog sokkal inkább egy érdekesség – írja a HuffPost.

A pontos diagnózis csak orvosi vizsgálatokkal állapítható meg.

A teszt pofonegyszerű: tartsa magad elé a tenyeredet, majd fektesd rá keresztbe a hüvelykujjadat. Ha a hüvelykujjad hegye túllóg a tenyered szélén, akkor a teszt pozitív.

A jelenség mögött meghúzódó elméletet Dr. Tracy Paeschke preventív kardiológus foglalta össze.

„Ha a hüvelykujj túlnyúlik a tenyér szélén, az ízületi lazaságra vagy nyújthatóságra utal, ami kötőszöveti betegségekkel hozható összefüggésbe.”

Ilyen betegség például a Marfan-szindróma, ami gyengíti az érfalak szerkezetét is.

És itt jön a csavar mielőtt az aggódók világméretű pánikot keltenének.

A teszt ugyanis gyakran nem azt mutatja meg, hogy valakinek már aneurizmája van, hanem azt, hogy esetleg hajlamosabb-e rá a kötőszöveteinek lazasága miatt.

Dr. Marc Bonaca, az Amerikai Szív Szövetség specialistája egyértelművé tette a korlátokat.

„Ne feledjük, hogy ez nem egy diagnosztikai teszt. Azoknak, akiknek pozitív a hüvelykujj-tesztjük, lehet kötőszöveti betegségük, ami aneurizmával járhat, de ez nem jelenti azt, hogy van is aneurizmájuk.”

Vagyis egy csupán jelzés, ami leginkább azoknak lehet fontos, akik egyébként is a kockázati csoportba tartoznak: dohányoznak, magas a vérnyomásuk, vagy a családjukban már előfordult aneurizmás megbetegedés.

A valódi diagnózist orvosi képalkotó eljárásokkal, például ultrahanggal vagy CT-vizsgálattal állítják fel. A pozitív teszt legfeljebb egy okkal több lehet arra, hogy valaki felkeresse a háziorvosát egy alaposabb kivizsgálásért.

Az egész felhajtás egy 2021-es Yale-tanulmányból indult, ami szerint a pozitív teszt ugyan magas valószínűséggel jelezhet rejtett aneurizmát, de a legtöbb érintett betegnél a próba negatív. A kutatás vezetője, Dr. John A. Elefteriades szerint a jelenség legnagyobb értéke, hogy figyelmeztetheti az embereket a kockázatra. Ezt támasztja alá a legfrissebb, 2022-es amerikai kardiológiai irányelv is, amely a diagnózis kulcsának egyértelműen a képalkotó vizsgálatokat (CT, ultrahang) tekinti, a fizikai jeleknek legfeljebb figyelemfelhívó szerepet tulajdonítva.


Megosztom
Link másolása