„A gerincműtét sikeres volt” – nagyszerű hír érkezett a Jókai utcai házomlásban megsérült balerináról
Miközben itthon a Jókai utcai házomlás felelősei a bíróságon tagadják a bűnösségüket, a tragédia túlélője, Tóth Nikolettet Németországban megműtötték. A fiatal balerina sikeres gerincműtéten esett át, és a kezében már érezhető is a javulás. Az otthon töltött egy hét pihenés után ma újra megkezdte az intenzív gyógytornát, hogy a műtét eredményét a lehető legjobban kiaknázzák.
Ez a mostani beavatkozás létfontosságú volt. Nikolett állapota január óta folyamatosan romlott, a kezei egyre gyengébbek lettek, és ez a negatív folyamat már a mindennapjait is komolyan nehezítette. Ezt a leépülést kellett megállítani a beavatkozással, amire a neves Asklepios Klinikum Bad Abbach kórházban került sor – írta a Tóth Nikolett Alapítvány közleménye alapján a Blikk. A remények szerint ez volt az utolsó ilyen jellegű operáció a táncosnő életében.
A másfél hetes kórházi tartózkodás és az otthoni regenerálódás után a pihenésnek tehát vége. Az alapítvány szerint Nikolett „most azon dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a javulásból, és tovább erősödjön".
A közleményben külön köszönetet mondtak a klinika orvosainak és dolgozóinak a magas színvonalú ellátásért, valamint a Schiller Autó Családnak, akiknek köszönhetően a balerina az alapítvány autójával biztonságban haza tudott térni Németországból.
Tóth Nikolett az elmúlt hetekben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon is megjelent, hogy szembenézzen a házomlás négy vádlottjával, akik tagadták bűnösségüket. A tárgyalás után nem rejtette véka alá a fájdalmát.
A jogi csatározás mellett pedig ott van az anyagi bizonytalanság is, hiszen a megítélt kártérítéséhez továbbra sem jut hozzá, mert a fizetésre kötelezett cégek felszámolás alatt állnak. A mindennapi helyzete a legutóbbi beszámolók szerint rendkívül megterhelő, és a legegyszerűbb mozdulatokhoz is segítségre szorul. Egy korábbi, szívszorító vallomásában így fogalmazott: „Egyedül képtelen vagyok egy napot is végigvinni.”