Tényleg szükségük van a gyerekeknek az unalomra? Egy új kutatás ijesztő választ ad a kérdésre
Sok szülő aggódik, ha gyermeke unatkozik, főleg nyáron és most kiderült joggal. Új kutatások szerint az unalom nem mindig hasznos, sőt veszélyeket is rejt a gyerek fejlődésre nézve.
Javában tart a nyári szünet, ilyenkor nagy a nyomás a szülőkön, ha elhangzik, hogy „unatkozooom, anya, mit csináljak?”. Vajon segíteni kell, vagy hagyni, hogy a gyerek egyedül találja fel magát? A válasz nem fekete-fehér:
Az „unalom jót tesz” mítosza megkérdőjeleződik
Unalom esetén vannak szülők, akik azonnal programot szerveznek, mások tudatosan nem reagálnak, mert azt hallották, hogy az unalom jót tesz. Az utóbbi években ugyanis egyre népszerűbb lett az a gondolat, hogy
a gyerekeknek szükségük van unatkozásra, mert az serkenti a kreativitást, segíti az önállóságot
és a problémamegoldó képesség kialakulását.
Ezzel a megközelítéssel azonban most több új kutatás is kritikusan néz szembe. Az eredmények arra utalnak, hogy nem minden unalom egyforma, és különösen gyermekkorban az unalom mértéke és kezelése döntő szerepet játszik abban, hogy előnyös vagy éppen káros hatása lesz.
A kreativitás forrása? Csak részben igaz
A korábbi nézetek szerint az unalom arra készteti az embert, hogy új dolgokat próbáljon ki – vagyis előmozdítja az alkotókészséget. Az egyik kísérletben például egyetemistákat kértek meg, hogy találjanak ki szokatlan módokat hétköznapi tárgyak használatára. Azok a résztvevők,
akik előtte unalmas feladatot végeztek, később sokkal kreatívabb ötletekkel álltak elő, mint társaik.
Hasonló eredmények születtek óvodáskorú gyermekekkel végzett megfigyelések során is: amikor a gyerekek unatkoztak, de mégis figyeltek, és nem hagyták elkalandozni a gondolataikat, az elmélyülés jobb tanulási eredményekhez vezetett.
Ezek az adatok azonban főként átmeneti, enyhe unalomra vonatkoztak,
tehát arra, amikor valaki rövid ideig érzi magát passzívnak vagy érdektelennek egy adott helyzetben. Ez az állapot önreflexióra késztethet, és pozitív eredménye lehet.
De mi van, ha az unalom állandóan jelen van?
A tudományos figyelem ma már arra is kiterjed, hogy nem minden unalom hasznos.
A kutatók szerint kétféle unalom létezik:
Helyzeti unalom: konkrét eseményhez vagy körülményhez köthető (pl. hosszú autóút, unalmas óra),
Krónikus unalom: személyiségvonássá válik, az egyén gyakran és tartósan unatkozik, akkor is, ha elvileg lenne mit csinálnia.
A krónikus unalom különösen problémás, mert összefüggésbe hozták mentális zavarokkal,
például depresszióval, szorongással, ADHD-val, valamint szenvedélybetegségekkel is. Egy amerikai tanulmány szerint azok a tizenévesek, akik gyakran unatkoznak, 50%-kal nagyobb valószínűséggel nyúlnak dohányhoz, alkoholhoz vagy drogokhoz.
Az unalom hatása már óvodás korban mérhető
A legtöbb kutatás eddig serdülőket vagy felnőtteket vizsgált. Most először a Washington State University kutatói 4–6 éves gyerekeket is bevontak. A 2024 júliusában megjelent tanulmány szerint
a krónikus unalom már ebben a korban is megjelenhet személyiségvonásként.
Az ilyen gyerekek általában:
- nehezen találják fel magukat szabadidőben,
- kevés önálló ötletük van játékra vagy elfoglaltságra,
- hajlamosabbak a frusztrációra, ha nincsenek azonnal lekötve.
A kutatók szerint ezeknek
a gyerekeknek gyakran hiányzik az unalom leküzdéséhez szükséges szükséges belső eszköztár, ezért kell rávezetni, segíteni a feladatok, ötletek kitalálásához.
Japán kutatók pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az unalomra való hajlam részben genetikai, és sokszor együtt jár figyelemzavaros tünetekkel, mint például az ADHD.
Ez azt jelenti, hogy bizonyos gyerekeknél az unalom nemcsak nehezebben kezelhető, hanem tartós fejlődési problémákhoz is vezethet, ha nem kapnak megfelelő támogatást.
Mit tehet a szülő? A kulcs: irányított támogatás
A szakértők hangsúlyozzák, a szülőknek nem kell állandóan szórakoztatniuk a gyermeküket, de nem is szabad teljesen magukra hagyniuk őket az unalommal.
A cél nem az, hogy kiküszöböljük az unalmat, hanem hogy megtanítsuk a gyerekeket egészségesen reagálni rá.
Erin Westgate pszichológus szerint az unalom akkor válik hasznossá, ha a gyerek megtanulja felismerni az érzést, és elindul az önálló megküzdés útján.
Ehhez viszont, segítség kell, különösen kisgyermekkorban,
a szülő emlékeztetheti a gyereket azokra a tevékenységekre, amelyeket szeret
például a rajzolás, az építés, a szerepjáték. Érdemes közösen ötletelni, mit lehetne kipróbálni, és dicsérni kell, ha a gyerek önállóan lép át az unalmon.
Az egyik legfontosabb üzenet: az unalom önmagában nem jó vagy rossz, de nem szabad természetesnek venni, hogy a gyerek „majd csak feltalálja magát”. Vannak, akiknek ez megy, másoknak viszont tanítani kell, és ez szülői odafigyelést, érzékenységet igényel.
Az unalom lehet a kreatív gondolkodás forrása, de ha túl gyakori vagy túl intenzív, akkor pszichológiai kockázatot is jelenthet akár már óvodás kortól.
Nem igaz tehát, hogy minden gyereknek „kell az unalom”.
Inkább arról van szó, hogy meg kell tanulniuk kezelni azt, és ebben a szülőknek kulcsszerepük van.
A legjobb, amit tehetünk, ha a gyerekeinket nem hagyjuk magukra az unalom érzésével, de nem is próbáljuk állandóan elűzni azt. Segítsük őket abban, hogy felismerjék, mit éreznek, és adjunk nekik eszközöket a saját megoldásaik megtalálásához.
