SZTÁR

Szexuális bántalmazással vádolja négy nő is Russel Brandet, aki most egy videós üzenetben reagált a vádakra

Az egyik áldozat azt állítja, hogy mindez akkor történt, amikor ő mindössze csak 16 éves volt.
Sassy - sassy.hu
2023. szeptember 17.


Megosztom
Link másolása

Négy nő is szexuális erőszakkal, szexuális és érzelmi bántalmazással gyanúsítja Russell Brand brit komikust. De ezek mellett erőszakos és ragadozó természetéről szóló vádak is felmerültek - derült ki a Sunday Times és a Channel 4 közös vizsgálatából.

A színész egy pénteki videóban reagált a vádakra, ahol tagadta mindazt, amit ellene felhoztak. Közlése szerint valóban sok nővel volt szexuális kapcsolata, de ezek mind közös megegyezéssel jöttek létre.

Azt is megemlítette, hogy egy tévés csatornától és egy laptól kapott leveleket, melyek „agresszív támadások” sorozatáról szóltak. Eddig nem lehetett tudni, hogy ezek mit takartak. A színész videójával megelőzte a bejelentésre készülő műsort, és több mint 6 milliós követővel rendelkező csatornáján osztotta meg a saját álláspontját.

Többek között azt mondta a levelekről:

„Ezen elképesztő, szinte barokk körmondatokban leírt támadások sorozata között vannak olyan súlyos vádak is, amelyeket teljes mértékben visszautasítok. Ezek a vádak azokra az időkre vonatkoznak, amikor a mainstream média részese voltam, amikor folyamatosan újságokban szerepeltem, és filmekben játszottam.

Ahogy könyveimben is részletesen írtam, nagyon nagyon nyitott voltam szexuálisan. De ezen korszak alatt létrejött kapcsolataim mindig abszolút egyetértésen alapultak.

Már akkor is átlátható voltam, majdnem túlságosan is az, és most is az vagyok. És azt látni, hogy az átláthatóság valami bűnössé alakul, amit teljesen visszautasítok, arra késztet, hogy elgondolkodjak, »Van-e más célja ennek?«”

Az eddig feltárt ügyek 2006 és 2013 között történtek, amikor Brand a BBC Radio 2, a Channel 4 műsorvezetője volt, és több hollywoodi filmben is játszott.

A színész az utóbbi időben némileg kivonult a mainstream médiából. Letelepedett feleségével, Laura Gallacherrel, akivel 2017-ben házasodtak össze. Két közös gyermekük van és most várják a harmadikat - írja a starity.hu.

VIDEÓ: Russell Brand üzenete

Brand ügyét folyamatosan követi a Mirror.

A Sunday Times pedig szombaton közölt cikket róla. A beharangozó szerint a Channel 4 szombat este egy dokumentumfilmet vetít majd Russell Brand - A szemünk előtt (Russell Brand - In Plain Sight) címmel. Ebben azt állítják, hogy a színész 2006 és 2013 között több nőt inzultált. Köztük egy akkor 16 éves lányt. Egy másik nő pedig azt állítja, hogy a színész jogi lépésekkel fenyegette meg, ha szólni merészelne a bántalmazásáról. A harmadik nő állítása szerint a férfi a Los Angeles-i lakásán megerőszakolta őt, ezt orvosi lelettel is igazolni tudja.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katalin hercegné jól viseli a kezeléseket: „Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire” - mondta egy ismerős
Arról is beszélt, hogy Vilmos herceg nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvvel számolni.

Megosztom
Link másolása

Katalin kerüli a nyilvánosságot, amíg rákbetegsége miatt kezelésben részesül, de egy közeli ismerős szerint érezhetően bizakodóak, és jó a hangulat a családban.

Vilmos herceg rendületlenül ott áll felesége mellett:

„Vilmos maradt a támasz Katalin és a gyerekek számára” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás

a People-nak az e heti címlapsztoriban.

Katalin egészségi állapota körül szőtt összeesküvés-elméletek és pletykák során Vilmos frusztráltnak érezte magát. A 41 éves walesi herceg „feldúlt és dühös volt” az intenzív spekulációk miatt, de a leendő királynak mostanra sikerült feldolgoznia a dolgokat.

Vilmos herceg a jövőt tekintve nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvön rágódni.

„Katalin jobban lesz, és ő mindenáron segíteni fog neki, hogy meggyógyuljon” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás.

Bár egyelőre nincs friss információ arról, hogy a 42 éves walesi hercegnő részt fog-e venni a közelgő királyi eseményeken, például a júniusi Trooping the Colour elnevezésű rendezvényen, a család egyik barátja szerint mind ő, mind Vilmos vigaszt találnak a támogató jókívánságokban, amelyeket a diagnózist követően az ország minden részéről kaptak.

A walesi herceg számára létfontosságú, hogy továbbra is derűlátó maradjon a nyilvánosság előtt, és ezzel a próbatétellel szembe kell néznie.

Katalin egészségi állapota a legjelentősebb kihívás Vilmos herceg számára, amellyel idén szembe kellett néznie. Februárban édesapja, Károly király betegségére derült fény, közben találgatások keringtek felesége műtéti felépülésének idejéről.

Márciusban egy anyák napi fotó megszerkesztése miatt jött lázba mindenki. A képet, amelyet Vilmos herceg készített családjáról, több hírügynökség is visszavonta a manipuláció gyanúja miatt, aminek hatására Katalin magára vállalta az egészet.

Ezek tették az év első hónapjait Vilmos életének egyik legnehezebbjévé, mivel egyensúlyoznia kell aközött, hogy érzelmi támasza legyen feleségének és gyermekeinek, miközben továbbra is fontos szerepet tölt be a monarchiában.

„Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire, komoly támadásokra, amikor az apját és a feleségét is rákbetegséggel kezelik”

- mondta egy királyi bennfentes. „Vilmos nagyon erősen tartja magát.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Két szexjelenetet is kivágtak Anne Hathaway legújabb filmjéből
A rajongóknak nagyon hiányzott ez a két jelenet, ami végül nem került be a Rólad alkotott kép című filmbe. Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek így.

Megosztom
Link másolása

Nemrég került fel az Amazon Prime platformjára az Idea of You (Rólad alkotott kép) című film, ami arról szól, hogy egy negyvenes anyuka összejön egy huszonéves popsztárral.

Azok a rajongók, akik olvasták a film alapjául szolgáló könyvet, teljesen ledöbbentek, hogy több szexjelenet nem is került be az online felületre felkerült filmbe. A film egy 2017-es könyvből készült Robinne Lee azonos című regénye alapján, és a rajongók már most háborognak azon, hogy a könyvben sok olyan konkrét rész volt, amik végül nem kerültek be a műbe.

A filmben a két főszerepet Anne Hathaway és Nicholas Galitzine alakítja.

Több rajongó azt emelte ki, hogy a könyv nagyszerű képet ad intimitásukról, és szerintük az még ok, hogy megtartották azt a jelenetet, amikor fiúbandában éneklő főszereplő orgazmust okoz a szerelmének úgy, hogy teljesen fel vannak öltözve, de több erősebb és konkrétabb jelenet (közte egy orális aktus) például teljesen kimaradt a filmből.

Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek úgy, hogy kivágják ezeket a jeleneteket a filmből.

(via Ladbible)

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Görög Zita autójára kerékbilincset tettek, miközben az Adom a napom forgatásán volt
A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap. Kerékbilincset kapott.

Megosztom
Link másolása

Kerékbilincset tettek Görög Zita autójára, amíg ő éppen az Adom a napom forgatásán volt.

"Már túl vagyunk néhány bökkenőn, mert hogy reggel volt egy kis forgatás, ahová egy fehér lepedő kellett volna, ami lyukas volt. Aztán elszökött a kutyánk, mert még nincs megcsinálva rendesen a kerítésünk. Majd találtunk egy kis sárgarigót, aki már nem olyan állapotban volt, hogy meg lehetett volna menteni. Most pedig bejöttünk forgatni a belvárosba, és csodák csodája: kerékbilincs!"

- írta a közösségi oldalán a műsorvezető.

"Elnézést kérek a lakosságtól, hogy most feltartom itt a parkolóhelyet. Egyébként tök hülye megoldás a kerékbilincs, mert nem az van, hogy rögtön át tudom adni egy lakosnak a parkolóhelyemet, hanem meg kell várni, amíg visszajönnek az emberek, akik ezt a csodát feltették."

- tette hozzá Görög.

A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap.

(via 24.hu)

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Durván kiosztották a kommentelők Horváth Grétát egy fotó miatt
Grétának korábban a súlyával volt probléma. Több hozzászóló is teljesen kiborult egy fotó miatt, de volt olyan is, aki a védelmére kelt.

Megosztom
Link másolása

A Ripost írta meg, hogy mennyire kiakadtak a kommentelők Horváth Gréta egyik fotója miatt.

Gréta az elmúlt években óriási változáson ment keresztül. 2021 őszén a vállalkozó jelentős életmódváltásba kezdett - korábban éveken át küzdött súlyfeleslegével, és sokan kritizálták a teltsége miatt, ma pedig már a követői példaképévé vált a fogyása miatt.

Horváth Gréta nemrég egy Instagram-sztoriban osztott meg egy, a konyhájában készült fotót, melyen egy estélyi ruhában látható.

Ezen teljesen kiborultak a kommentelők.

„Ez mi rajta? A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

– írta valaki.

„Nagyon durva ízlésficama van! Amilyen szettekben vergődik sokszor…borzalom!”

– szólt hozzá egy másik kommentelő.

„Én is ilyen partiszerkóban főzöm otthon a töltött káposztát”

– reagált egy újabb kommentelő.

Persze volt olyan is, aki Gréta védelmére kelt.

„Élőben pedig tök aranyos nő, sajnálom, hogy ennyien bántják…”

– írta másvalaki.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
ontent_4' style="margin-bottom:20px" infinite="1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Kislányokkal fürdött és aludt egy budapesti gyerekotthon nevelője, fideszes javaslatra mégis kitüntettték az igazgatót
Jelentésben tárták fel a visszaéléseit, amiről már a kollégái is tudtak. A rendőrség „bűncselekmény hiányában” mégis lezárta a nyomozást.

SZTÁRVILÁG
Nem engedték érettségizni a TV2 kőgazdag sztárját, kiakadt az iskolára – „A fejemhez vágta, hogy úgyis lesz miből megfinanszírozni”
Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében, és nagy vagyona van, de ő arról nem tehet, mert beleszületett.

SZTÁRVILÁG
„Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik” – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról
A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.

SZTÁRVILÁG
Szájról olvasó fejtette meg, hogy mit mondott rajongóinak Harry herceg Londonban
A királyi család nem igazán örült látogatásának, de rajongók százai várták a herceget. Némelyikükkel szóba is elegyedett.