Mégsem elég kapós Stohl András? Nem úgy megy a casting Nagy Ő című műsorra, ahogy gondolnád
A Nagy Ő új évada már készül – de most a szerkesztők vadásznak nőkre Stohl András helyett. A koncepció a régi: ahogy korábban Árpa Attiláért vagy Jákob Zoliért, most érte verseng majd egy tucatnyi nő a kamerák előtt.
A nyár ezzel szemben valamivel lazább, így most vagy soha.
A műsor bejelentése megosztotta a közvéleményt. Sokan furcsállják, hogy „a válás bejelentése után pár héttel már egy ilyen szerepben tetszeleg és új feleséget keres”, szerintük túl korai és tiszteletlen gesztus a volt neje, Stohl Vica felé. Mások viszont inkább bátorságot látnak benne:
és ez egyfajta újrakezdési kísérletként is értelmezhető. A rajongók kíváncsian várják, ki az, aki bevállalja az 58 éves, ötgyermekes színész mellett az életet, tudván, hogy a korábbi kapcsolatai gyakran zátonyra futottak. A válásuk pontos okáról egyébként a mai napig nem derült ki minden, de
A reality új évadában a produkció is kénytelen volt beszállni a lányok keresésébe, talán biztosra akarnak menni. A story.hu forrásai szerint a szerkesztők hetek óta aktívan hívogatják telefonon a nőket, hogy vállalják a szereplést, legyenek a népes nősereg tagjai
Aki vállalja, annak kamera előtt kell majd meghódítania Buci szívét – mindenki szeme láttára.
Egyébként nem kell azon meglepődni, hogy egy 58 éves 5 gyerekes szereplő már nem annyira vonzó a másik nem számára. Csak tessék ugyanezt elképzelni fordítva: a Nagy ő egy 58 éves nő, akinek 3 házasságból már van 5 gyereke. Hány férfi lenne hajlandó versengeni a kegyeiért?