GYEREK
A Rovatból

Elveszettnek hitt gyereket segített gyorsan megtalálni egy TikTokon hallott tipp

Egy amerikai édesanya mesélte el, mi segített neki abban, hogy megtalálja szem elől tévesztett kislányát.
Sassy - sassy.hu
2023. április 19.


Megosztom
Link másolása

Krista Piper, egy rushville-i esküvői fotós nemrégiben közzétett egy videót, amelyben felidézi, hogy márciusban ellátogattak a Columbus-i Tudományos és Ipari Központba, ahol szem elől tévesztette két gyermeke egyikét, miközben a múzeum egyik játszóterén játszottak.

„Ez a játszótér hatalmas. Végigfut a múzeum teljes hosszán, és a gyerekek imádják. Rengeteg zug van benne.”

- mesélte Piper a TikTok-videójában.

Piper lánya, Lily, oda-vissza mászkált a játszótér különböző játékai között.

„Beszélgettem egy másik anyukával, akivel együtt mentünk, a két fiunk közben együtt játszott, mert ők már nagyobbak. És hirtelen nem tudtam, hol van a hároméves kislányom.”

Piper New York Post szerint azt mesélte, hogy próbálta megtalálni a lányát, de hiába, sehol se látta, ezért aggódni kezdett.

„Elkezdtem a nevét kiabálni. Miután elkezdtem hívni, egy kis villanykörte kigyulladt a fejemben, és eszembe jutott egy TikTok videó, amit valószínűleg több mint egy évvel ezelőtt láttam” - kezdte mesélni, hogyan jutott eszébe a megfelelő módszer. Elmondása szerint egyébként ezt a pillanatot megelőzően, hét éves szülői tevékenysége során még soha nem veszítette el egyik gyermekét sem.

Egy anyukáról volt benne szó, aki elvesztette a gyerekét, azt hiszem, egy élelmiszerboltban, és ahelyett, hogy a gyerek nevét kiabálta volna, azt kezdte el mondani, hogy mit viselt a gyermek, és így sokkal gyorsabban sikerült őt megtalálni.”

Ezért aztán lánya nevének kiabálása helyett elkezdte leírni, milyen ruhát viselt a kislány: egy rózsaszín Minnie egeres pólót.

„Biztos vagyok benne, hogy az emberek azt hitték, egy kicsit őrült vagyok”

- jegyezte meg a TikTok-videójában.

Piper hallotta, ahogy a múzeumi játszótéren más anyukák is megismételték az általa kiabált leírást, miközben fel-alá sétáltak a kerítés mellett.

Végül egy nő kiszúrta Lilyt, és felhívta Piper figyelmét azzal, hogy megismételte a lány ruhaleírását, miközben a kislányra mutatott.

„Szerencsére egy másik anyuka azt mondta: »Kislány. Rózsaszín póló. Minnie egér«”

- emlékezett vissza Piper. Szerencsére tényleg Lily-t szúrta ki a játszón, így végül jól végződött a történet.

Az anyuka szerint Lily csak egy-másfél percig hiányozhatott, de úgy érezte, mintha az idő lelassult volna és sokkal lassabban pergett volna.

A kétgyermekes anyuka visszatekintve azt gondolja, valószínűleg meg kellett volna említenie Lily korát és hajszínét is, miközben a leírását kiabálta, de a rózsaszín Minnie egér póló volt az első dolog, ami az eszébe jutott.

„Szóval, ha valaha is elveszíted a gyerekedet vagy a kutyádat vagy bárkit, kiáltsd a személyleírását. Emeljétek fel a hangotokat!”

Elmesélte, hogy annak ellenére, hogy úgy nézhetett ki, mintha megőrült volna, ezzel a módszerrel sokkal gyorsabban megtalálta a kislányát, mintha csak a nevét kiabálja, vagy egyenként kérdez meg más szülőket. Ez pedig annak a TikTok-videónak köszönhető, ami eszébe jutott a pánikolás ellenére is. Ezért aztán amint hazaértek, azonnal felvette tapasztalatait, hogy más anyukák is értesülhessenek a módszerről.

„A videót még aznap délután felvettem a TikTokra, miután visszatértünk a házba. Annyira örülök, hogy ezáltal több szülő is megtanulhatja, hogyan kell leírni a gyerekeket, ha elvesznek!”

A videót a márciusi feltöltés óta több mint 596 700-an látták és rengeteg lájkot és kommentet kapott.

Itt lehet megnézni:

@krista.piper I lost my 3 year old todah in a play place and thank god for tiktok - I’m so happy i saw that tiktok of what to do when your kid goes missing. I found her fast by raising my voice and saying a description of what she was wearing. Should have added her age or hair color but the description if little girl with pink minnie mouse shirt got thr job done finding her. #parents #parentsoftiktok #playplace ♬ original sound - Krista | Booktok | Home life


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása