A 37 éves influencer szeretettel bölcsőzte négy hónapos legkisebb gyermekét, miközben pózolt a felvételhez, amely a Hakaa babaápolási cég különböző termékeit hivatott népszerűsíteni.
Az influenszernek 3 közös gyermeke van a slágergyáros John Legenddel, Luna (7), Miles (5) és a januárban született Esti.
Chrissy 2020-ban harmadszor is teherbe esett, bár végül életmentő abortuszon kellett átesnie, ezután tavaly jelentette be, hogy újabb gyermeket vár, és így érkezett Esti.
Teigen az anyaságról egy Rompernek adott interjújában beszélt, ahol a szoptatás normalizálásáról alkotott véleményét is kifejtette.
A szoptatásban még mindig sok a szégyenérzet. Úgy érzem, hogy az emberek talán csak nem akarják látni, vagy nem akarják hallani, hogy beszélsz róla, szóval nem feltétlenül szégyen
- mondta.
Lapozz a kép megtekintéséhez, és a cikk folytatásához!
Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.
A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.
A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.
Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.
Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.
A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.
A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.
Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.
A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:
Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.
Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.
Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.
Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.
Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.
Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:
"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."
Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.
Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.
Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve: