SZTÁR

Brooke Shields kiborult az anyjára, amiért az engedte, hogy 11 évesen meztelenkedjen egy filmben

Brooke Shields elmondta, hogy ő soha nem engedte volna, hogy a gyermekei részt vegyenek abban a „pornográfiában”, amelynek az édesanyja gyermeksztárként kitette.
Sassy - sassy.hu
2023. március 27.


Megosztom
Link másolása

Csinos kislány címmel készül dokumentumfilm, melyben Brooke Shields, 57 éves, amerikai színésznő emlékszik vissza az azonos című film forgatására. Az 1978-as film forgatásakor mindössze 11 éves volt, amikor is arra kényszerítették, hogy csábítóan csókolja meg a 27 éves Keith Carradine-t. A kislány szerepe szerint prostituált volt.

A dokumentumfilm egyik jelenetében Shield saját lányai nézik az előbb említett szituációt, majd a 19 éves Rowan kifakad:

„Ez gyermekpornográfia! Megengedted volna nekünk ezt 11 évesen?”

Shields nemmel válaszolt, miközben eluralkodnak rajta az érzelmek. A beszélgetést felidézve a a Daily Mail cikke szerint így nyilatkozott:

„Nehéz volt számomra, hogy ne igazoljam anyámat nekik, de amikor megkérdezték, azt gondoltam: 'Ó, Istenem, ezt be kell vallanom'. Nem tudom, miért gondolta, hogy ez így rendben van.”

A sztár édesanyja alkoholista volt, aki 2012-ben halt meg. Az egyke Shields nem tudott rá haragudni, mert az anyja annyira bizonytalan volt. A színésznő sokáig hárította a felelősséget, amivel édesanyja szembesült - aki megengedte Shieldsnek, hogy 10 éves korában meztelenül pózoljon egy Playboy kiadványnak.

A kétrészes dokumentumfilmben, amelyet az Egyesült Államokban a jövő hónapban vetítenek, Shield visszatekint életére, beleértve a Michael Jacksonnal való barátságát is. Tagadja, hogy jártak, és elmondta, hogy megdöbbentették a szexuális erőszakkal kapcsolatos vádak, amelyekkel később szembesült.

A színésznő a dokumentumfilm előzetesében megtörve látható, miközben a gyermekkoráról elmélkedik - olyan kérdésekkel foglalkozik, mint hogy prepubertás korában szexualizálták, vagy hogy fiatal felnőttként szégyellte magát, amiért elvesztette szüzességét.

Shields elmagyarázta két lányának, hogy soha nem engedné megnézni nekik a filmet, amelyben megcsókolta a 27 éves Carradine-t, miközben meztelenül is szerepelt.

Shields édesanyja állítólag végignézte, ahogy ez megtörténik, míg sztárja, Carradine megnyugtatta, hogy az egész csak színjáték volt.

Egy ponton Shields állítólag visszataszító arcot vágott, mire a rendező leordította. Az édesanyja itt sem lépett közbe.

Nem ez volt az első eset, és nem is az utolsó alkalom, hogy a média szexualizálta. 15 évesen forgatta a Kék lagúnát, majd jött a Végtelen szerelem. Mindkettőben volt szex és meztelenség is. Aztán jöttek a Calvin Klein farmerreklámok. 14 évesen, amikor más lányok még a tolltartójukat díszítették, Shields lett a valaha volt legfiatalabb modell, aki a Vogue címlapjára került. Amikor 16 éves volt és világsztárrá vált, a család egyik barátja, aki egyben fotós is, megpróbálta eladni a róla készült meztelen képeket, amelyeket még 10 éves korában készített róla. Az édesanyja beperelte, a család bíróságra ment, de a fotós nyert.

Shields, aki két memoárt is írt, korábban már megkeresték dokumentumfilmekkel kapcsolatban is, de mindig nemet mondott. Most azonban, egyik gyermeke főiskolára megy, és mivel az évek óta tartó terápia után úgy érzi, élete ott tart, ahol, barátja bátorítására úgy döntött, eljött ennek is az ideje. Nemrég elismerte, hogy még a könyveiben sem mondta el a teljes igazságot, amikor a gyerekkori meztelen fotókról volt szó.

„Túl sok volt nekem, hogy ezt bevalljam, tényleg”

- mondta Shields.

„Az erről való írás egyszerűen összetört. Őt akartam megvédeni.”

A dokumentumfilmben a színésznő azt is elárulja, hogy a húszas évei elején egy hotelszobában megerőszakolta egy meg nem nevezett férfi a filmiparból. Az 1987-ben a Princeton Egyetemen befejezését követően találkozott vele, hogy megvitassák a lehetséges filmes projekteket.

Vacsora után a férfi - aki állítása szerint a barátja volt - felhívta, hogy hívjon neki egy taxit a szállodai szobájából, ahonnan aztán kiment, de később meztelenül tért vissza, és hirtelen rátámadt.

Azt állítja, hogy a támadás után elhagyta a szállodát, taxiba szállt, és végigsírta az utat egy másik barátja lakásáig.

30 évesen összejött Andre Agassival, két évig voltak házasok, majd a tévés író, Chris Henchy-hez ment feleségül. Két gyermekük született, többszöri mesterséges megtermékenyítést követően. 2005-ben aztán Shields nyilvánosságra hozta, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett, és még az öngyilkosságot is fontolgatta.

„Végre volt egy egészséges, gyönyörű kislányom, és nem tudtam ránézni.”
- árulta el.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Tompos Kátya szívszorító üzenete: „Úgy éreztük nincs más remény, nincs más lehetőség”
A rák egy olyan ritka típusa támadta meg, amire itthon nem érhető el megfelelő kezelés. Most megható posztban reagáltak a kezdeményezére.
K.O. - sassy.hu
2024. május 10.


Megosztom
Link másolása

Évek óta súlyos betegségben szenved már Tompos Kátya, amiről eddig a színésznő kérésére nem tudhatott a nyilvánosság. Mostanra azonban olyan sokat romlott az állapota, hogy

a Fábián Juli Emlékalapítvány gyűjtést szervez, valamint egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én, a befolyt összeggel pedig a színésznő gyógyulását segítik.

Kátya a ráknak ugyanis egy olyan ritka vállfajában szenved, amihez Magyarországon nem érhető el megfelelő kezelés, tartalékait pedig felélte az eddigi küzdelem.

A Jászai Mari-díjas színésznő 2021. őszén betegedett meg, először csak a koronavírussal, a betegség azonban nagyon megviselte a szervezetét, és szövődmények is felléptek nála. Mivel nagyon lassan gyógyult, sorozatos kivizsgálásokon vett részt, ahol kiderült, hogy nagyobb probléma van.

Két évvel ezelőtt éppen emiatt vissza is vonult a szerepléstől és csak egyszer-egyszer jelent meg egy-egy nyilvános eseményen.

„Próbál erős lenni, (…) de fizikailag is megviseli. Látszik rajta, hogy nincs jól”
- árulta el a Blikknek a színésznő egyik közeli ismerőse.

A gyűjtési akcióba is azért kezdtek, mert úgy érezték ez az utolsó lehetőség. A színésznő közösségi oldalán nemrég pedig közzétettek ezzel kapcsolatban egy megható bejegyzést.

Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik.

Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba,

azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.

Amikor köszönetet mondunk, nem hagyhatjuk ki azokat sem, akik az idáig vezető úton mellette álltak, és amit a lehetőségeik engedtek, megtettek: a kezelő orvosait, az egészségügyi dolgozókat, a NEAK-ot – Kátya a gyógykezelése során közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-ellátásban, egyedi méltányossági gyógyszertámogatásban, illetve tervezett külföldi gyógykezelésben is részesült, a kezelésekkel, valamint a gyógyszerekkel összefüggő költségeket az állam a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőn keresztül finanszírozta –, és végül, de nem utolsó sorban a Centrál Színház csapatát és azokat a barátokat, kollégákat, akik rendületlenül mellette álltak. - állt a posztban.

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

Via: Blikk

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
„Ez, szívem az élet végéig tart, ha csak el nem b**uk” - Ábel Anita és párja első látásra beleszerettek egymásba
A Palikék Világa by Manna műsorában vendégeskedtek, ahol párkapcsolatuk titkát is elárulták.

Megosztom
Link másolása

Ábel Anita és Roberto Favaro kamerák előtt, irigylésre méltó boldogsággal beszéltek párkapcsolatukról Palik Lászlóék műsorában.

A jó kapcsolat ellenére azért azt is elárulták, hogy nekik is voltak nehézségeik: „Nekem 8-9 hónappal előtte lett vége egy 16 évig tartó házasságnak. Nyilván, amikor az ember ilyen sokáig él egy kapcsolatban, hozza a mintákat. Nem lenézve az én volt férjemet, mert egy fantasztikus ember, de ebben a kapcsolatban én elég domináns voltam. Mivel ezek a minták ott vannak benned, éltél valamivel, tudattalanul ezeket rávetíted az új kapcsolatodra is, vagy próbálkozol, hiszen ez a motor indul be.

Bizonyos szituációkban, helyzetekben elkezdesz úgy reagálni, ahogy anno reagáltál. Robi viszont pont nem az az ember, akivel ezt meg lehet csinálni”

- mesélte a műsorvezető.

„Nem gondoltam volna – lehet, hogy ez csöpögősen hangzik –, hogy az én életemben lesz ilyen. Az első pillanatban megszületett, ahogy mi egymásra néztünk. Még mi sem tudtuk. Nem tudom, hogy ez szerelem, vagy odafent elrendelés, de ez egy olyan erős dolog, ami a mai napig átsegít minket” - vallotta be Anita a jó kapcsolatuk titkát, majd hozzátette:

„Rám nézett három nap után és azt mondta: ez, szívem az élet végéig tart, ha csak el nem b****uk!”

Párja Roberto Favaro is hasonlóan vallott a kapcsolatukról, elmondása szerint eddig még sosem élt át hasonlót: „Ilyen nem volt, mindig szabadon éltem, ez durva volt!”

Via: Blikk

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Igazak a pletykák: első babáját várja Hailey és Justin Bieber!
Egy ideje már keringett a levegőben, miszerint érkezik az első babájuk, de most a páros egy édes fotósorozat keretében meg is erősítette a hírt.

Megosztom
Link másolása

Évek óta lázban tartja a közösségi médiát, hogy vajon mikor érkezik Justin és Hailey Bieber első gyermeke. Mivel a pár köztudottan fiatalon szeretne szülővé válni, bizonyos időnként felröppent a hír, miszerint a modell most már tényleg terhes.

A mostani pletyka már egy ideje kering a különböző felületeken, ahol a legkülönbözőbb teóriákkal próbálták alátámasztani az értesüléseket, miszerint Hailey már hat hónapos terhes.
@scandalousmedia The Biebers happy in Hawaii in the midst of pregnancy rumors with fans believing they will debut the pregnancy at the Met Gala on May 8th. What do you think? #haileybieber #justinbieber #biebers #jailey #haileypregnant #scandalousmedia #popculture #gossip #celeb @Justin Bieber @Hailey Bieber ♬ into U baby - noxz

Kivételesen azonban most igazuk lett, ugyanis a pár csütörtökön osztotta meg a nagy hírt Instagram felületeiken.

Justin és Hailey egy galériát posztoltak Hawaii-on megújított esküvői fogadalmukról, a képeken pedig megmutatták a modell szépen kerekedő pocakját is.

A menyasszony egy gyönyörű Saint Laurent esküvői ruhában pózolt, hozzá illő, csodaszép fátyollal, miközben gyengéden simogatta pocakját.

Justin a tőle megszokott módon lezserebbre vette a figurát, és egy fekete farmerben, fehér pólóban és egy szőrmés bomberdzsekiben látható, természetesen baseball sapkában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Justin Bieber (@justinbieber) által megosztott bejegyzés

A TMZ-nek nyilatkozó források szerint Hailey már a harmadik trimeszterben van, ami azt jelenti, hogy a Bieber-baba már nyár végén itt lehet.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Justin Bieber és Hailey már nevet is választott a babának: „Elkezdték a gyerekszoba berendezését”
Most talán arra is kapunk magyarázatot, miféle könnyek folytak Justin arcán a múlt héten.

Megosztom
Link másolása

Egy forrás a People magazinnak elmondta, hogy amikor a leendő szülők megtudták, hogy első közös babájukat várják, „egyszerűen a legjobb nap volt az életükben”.

„Mindenki együtt izgul velük - mondja a forrás. -

Nagyszerű szülők lesznek, és Justin szuperül részt vesz majd mindenben. Ez lesz a következő fontos projekt számára. Annyira izgatott, hogy felnevelje a babáját. Van egy nevük, ami szerintük tökéletes. Elkezdik a gyerekszoba berendezését is. Alig várják, hogy végre e kezükben tarthassák a kicsit.”

A 27 éves modell és a 30 éves énekes május 9-én, csütörtökön egy közös Instagram-posztban jelentették be a nagy hírt. A posztban egy videó volt, amelyen a 2018 óta házas pár megújította a fogadalmát.

Hailey egy Saint Laurent by Anthony Vaccarello fehér csipkeruhát viselt, amely megmutatta növekvő pocakját. Az egyedi, földig érő dizájnt egy hozzá készült csipke kendővel, egy fátyolként is funkcionáló fejdísszel és egy fekete Saint Laurent napszemüveggel viselte.

A posztban olyan fotók is szerepeltek, amelyeken a pár a gyűrűjüket mutogatja, és romantikus fotókon pózolnak egy üres mezőn.

„Mindketten nagyon érzelmesek voltak. Annyira boldogok - mondta a forrás. - Azóta is nagyon óvják a babát, mióta megtudták. Korán megosztották a családdal és a közeli barátokkal a hírt.

Nagyon fontos volt számukra, hogy titokban tartsák a közvélemény előtt, és csak élvezzék a terhességet, ameddig lehet, mielőtt a nyilvánosság elkezd érdeklődni.”

Megosztom
Link másolása