Az 50 éves Kovács Áron: „Majd lehet rajtam röhögni, hogy nagyapád jött érted az óvodába, de éljünk úgy, hogy félünk?”
Szóba került az is, hogy nem látszik rajta első pillantásra az, hogy 50 éves. Kovács Áron erről úgy gondolja, részben a géneknek köszönhető, részben annak, hogy nem nagyon iszik alkoholt.
Kovács Áronról márciusban derült ki, hogy gyermeket vár 25 évvel fiatalabb szerelme.
A színész-műsorvezetőnek az első házasságából két gyereke van, a nagyobbik, a fia, tavaly töltötte be a 15. életévét. Ha megszületik Zsófival közös kisbabája, háromgyermekes apuka lesz. Elárulta ezzel kapcsolatos érzéseit és gondolatait is
„Most, 50 évesen úgy érzem, hogy »Ide nekem az oroszlánt is!«. Futok, sportolok. Semmilyen rossz érzésem nincs. Igen, idősebb leszek a fiamnál, meg igen, majd lehet rajtam röhögni, hogy nagyapád jött érted az óvodába, és nekem is eszembe jutott, hogy 75 éves leszek, amikor ő 25, de éljünk úgy, hogy félünk? Ezt nem mi döntjük el. Lehet, hogy 90 évig fogok élni, lehet, hogy jövő héten meghalok.”
Kovács Áron úgy gondolja, hogy a gyerek érkezése fiatalon tartja. Ráadásul egy idősebb szülő már jobban tudja, melyek az értékes pillanatok.
A teljes beszélgetést itgt láthatjátok: