ÉLETMÓD

A tudósok végre rájöttek a hosszú covid okára - te védett lehetsz?

Megszámlálhatatlan ember szenved hosszú Covidban, melynek tünetei közé tartozik a fáradtság, légszomj, izomfájdalmak, memória- és koncentrációs problémák.

Megosztom
Link másolása

A tudósok úgy vélik, hogy a vashiányos problémák - és a szervezet azon képességének zavara, hogy szabályozza ezt a fontos tápanyagot - lehet a folyamatos tünetek egyik fő oka. A felfedezés segíthet az állapot megelőzésében vagy kezelésében - írta meg a MailOnline.

Röviddel a világjárvány kezdete után a Cambridge-i Egyetem által vezetett csoport elkezdte toborozni azokat az embereket, akiknek a vírustesztje pozitív volt.

A résztvevők egy éven át adtak vérmintákat, és világossá vált, hogy a betegek jelentős részénél a tünetek tartósan fennmaradnak.

A kutatók végül 214 személyre összpontosítottak, akiknek mintegy fele a fertőzést követő 3 és 10 hónap között hosszú Covid-tünetekről számolt be.

Felfedezték, hogy a fertőzést követően már két héttel megfigyelhető volt a folyamatos gyulladás és a vér alacsony vasszintje azoknál az egyéneknél, akik hosszú Covid tüneteket jelentettek sok hónappal később.

A vashiánnyal kapcsolatos problémák kimutathatók voltak a hosszú Covid csoportban, függetlenül az életkortól, a nemtől vagy a fertőzés súlyosságától, állapították meg.

Dr. Aimee Hanson, aki a Cambridge-i Egyetemen dolgozott a tanulmányon, jelenleg pedig a Bristoli Egyetemen dolgozik, elmondta: „A SARS-CoV-2 fertőzés során a vasszint és a szervezet vasszabályozásának módja már korán felborult, és nagyon hosszú időbe telt, amíg helyreállt, különösen azoknál az embereknél, akik hónapokkal később hosszú Covidot jelentettek.

Bár bizonyítékot láttunk arra, hogy a szervezet több vörösvérsejt termelésével próbálta helyreállítani a vashiányos állapotot és az ebből eredő vérszegénységet, a folyamatos gyulladás mellett nem végezte túl jól ezt a feladatot.”

A társszerző, Hal Drakesmith professzor, az Oxfordi Egyetemről elmondta, hogy a vashiányos zavar természetes válasz a fertőzésre.

„Amikor a szervezet fertőzést kap, úgy reagál, hogy eltávolítja a vasat a véráramból - mondta. - Ez megvéd minket a potenciálisan halálos baktériumoktól, amelyek a véráramban lévő vasat használják fel a gyors növekedéshez.

Ez egy evolúciós válasz, amely újraosztja a vasat a szervezetben, és a vérplazma vassivataggá válik.”

Ha azonban ez hosszú ideig tart, kevesebb vas jut a vörösvértestek számára, így az kevésbé hatékonyan szállítja az oxigént, ami kihat az anyagcserére és az energiatermelésre, valamint a fehérvérsejtek számára, amelyeknek vasra van szükségük a megfelelő működéshez. A védőmechanizmus végül problémává válik.

A Nature Immunology című folyóiratban közzétett eredmények magyarázatot adhatnak arra, hogy miért gyakoriak a hosszú Covid esetében az olyan tünetek, mint a fáradtság és a mozgás-intolerancia.

A kutatók szerint a tanulmány rámutat a hosszú Covid megelőzésének vagy hatásainak csökkentésének egyik lehetséges módjaira azáltal, hogy a korai fertőzés során korrigálják a vasszabályozási zavarokat. Az egyik megközelítés a szélsőséges gyulladás minél korábbi, a vasszabályozásra gyakorolt hatása előtti kontrollálása lehet. Egy másik megközelítés a vaspótlás lehet - azonban, mint Dr. Hanson rámutatott, ez nem biztos, hogy egyszerű.

„Nem feltétlenül arról van szó, hogy az egyén szervezetében nincs elég vas, csak arról, hogy az nem a megfelelő helyen van - mondta. - Arra van szükségünk, hogy a vasat újra mozgósítsuk, és visszahúzzuk a véráramba, ahol a vörösvértestek számára hasznossá válik.”

Mik a hosszú Covid tünetei?

A legtöbb Covidban szenvedő ember néhány napon vagy héten belül jobban érzi magát, de a hosszú Covidban szenvedőknek sokkal tovább tart a felépülés.

A gyakori tünetek közé tartoznak:

Fáradtság, légszomj, szaglásvesztés és izomfájdalmak.

Ritkább tünetek:

Memóriazavarokat, mellkasi szorítást, álmatlanságot, szívdobogást, szédülést, ízületi fájdalmat, zsibbadás, fülzúgást, gyomorfájást, étvágytalanságot, magas lázat, köhögést, kiütéseket és depressziót.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Egy kutatás szerint az első menzeszed időpontja elárulja, meddig fogsz élni
Az eredmények szerint nem mindegy, kinek, mikor jön meg az első menstruációja, ahogy a menopauza időpontja is összefügg a várható élettartammal.

Megosztom
Link másolása

Egészen biztosan minden nő emlékszik rá, hány éves korában jött meg az első menzesze. Ő volt-e az első az osztályban, vagy inkább a későn érők közé tartozott?

Habár akkor inkább csak a tini évekhez és a gimis élményekhez volt köze, most egy kutatás szerint ez a dátum az egészséggel és az élettartammal is összefüggésben lehet.

Ugyanis a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint azok a nők, akiknek később jött meg az első menstruációjuk, nagyobb valószínűséggel tovább élnek.

A vizsgálat során a kutatók 16 000 menopauza utáni nő adatait vizsgálták, akiket a Women's Health Initiative keretében gyűjtöttek össze.

Ennek során megállapították, hogy mind az első menstruáció, mind a menopauza időpontja összefüggést mutat az általános egészségi állapot és a hosszú élettartam szempontjából.

A kutatás szerint a 12 éves kortól beköszöntő menstruáció, valamint az 50 éves kor után történő menopauza kezdete összefügg a hosszabb életkorral.

További érdekes tanulságként azt is kimutatták, hogy azoknál a nőknél, akiknek később jött meg a menstruációjuk, kisebb valószínűséggel alakult ki cukorbetegség vagy függtek rá a dohányzásra.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Kávé vagy tea? Egy kutatás szerint az egyik növeli a stroke kockázatát, a másik pedig csökkenti azt
Mindkettőnek számos egészségügyi előnye van, de melyik a jobb, ha a stroke-ot vesszük figyelembe?
Fehér Adél - sassy.hu
2024. október 04.


Megosztom
Link másolása

Melyik jobb az egészségednek, a kávé vagy a tea?

Mindkettőről azt állítják, hogy számos egészségügyi előnye van, de amikor a szívroham vagy a stroke kockázatáról van szó, úgy tűnik, hogy az egyik azért jobb, mint a másik.

Egy több mint 25 000 ember bevonásával végzett nemzetközi tanulmány szerint a napi négy csészénél több kávé fogyasztása közel 40 százalékkal növeli a stroke kockázatát.

Eközben ugyanennyi tea csaknem egyötödével csökkentette a kockázatot. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a gyakori kávéfogyasztóknak nagyobb valószínűséggel lehetnek szívproblémáik, például magas vérnyomásuk, ami növeli a stroke kockázatát.

Az International Journal of Stroke című szakfolyóiratban júliusban közzétett tanulmányhoz a kutatók 32 országból 26 950 felnőttet vontak be, akiknek mintegy fele az elmúlt napokban élt túl egy stroke-ot.

A betegeket átlagosan körülbelül két és fél nappal a stroke elszenvedése után kérdezték meg.

A résztvevők átlagos életkora 61 év volt, és a legtöbbjük férfi. A beteg nagy része túlsúlyos volt, ami a stroke kockázati tényezője.

A résztvevők kérdőíveket töltöttek ki kórtörténetükről, étrendjükről, fizikai aktivitásukról és egyéb stroke-kockázati tényezőkről, mint például a dohányzás és a magas vérnyomás.

Azt is megkérdezték tőlük, hogy naponta hány csésze kávét, kínai/japán zöld teát, fekete teát és egyéb teafajtákat fogyasztottak. A résztvevők közül körülbelül minden ötödik egyiket sem szokta inni, míg közel felük inkább a teát választotta.

A kutatócsoport megállapította, hogy a napi négy vagy több csésze kávé fogyasztása 37 százalékkal növelte a stroke kockázatát. Ugyanakkor ugyanennyi, bármilyen fajta tea fogyasztása 19 százalékkal csökkentette azt.

A fekete teák 29 százalékkal, a zöld tea 27 százalékkal csökkentette a stroke kockázatát.

A három vagy annál kevesebb csésze kávé fogyasztása és a stroke között nem volt mérhető kapcsolat. A kutatók megjegyezték, hogy a túlzott kávéfogyasztásnak azért lehet ilyen káros hatása, mert azok, akik ennyi kávét isznak, hajlamosak voltak olyan problémákra, mint a magas vérnyomás és a magas pulzusszám.

A kávé koffeintartalma magasabb, mint a teáé, körülbelül 80-100 milligrammot tartalmaz egy csésze, szemben a teában található 50 milligrammal. A koffein bizonyítottan elősegíti az adrenalin felszabadulását, ami megemeli a szívritmust és a vérnyomást.

Tartósan ezek a hatások károsíthatják az agyi ereket, növelve a vérrögök és a stroke kialakulásának kockázatát.

A kutatók azonban megjegyezték, hogy a tej hozzáadása bármilyen típusú teához semmissé tette a stroke-kal kapcsolatos összes potenciális előnyét.

Ennek az lehet az oka, hogy a tej blokkolja az antioxidánsokat, a kávéban és a teában egyaránt megtalálható hasznos molekulákat, amelyekről kimutatták, hogy csökkentik a gyulladást, amely végül is stroke-hoz vezethet.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Azt állítja egy idős brit nő, hogy évek óta nem fürdött és az ágyneműjét sem mosta ki
Az egészre az tette fel a koronát, amikor a hivatásos takarítók döglött egeret találtak az egyik hálószobában a kanapé alatt.

Megosztom
Link másolása

A legtöbb ember havonta legalább kétszer kimossa az ágyneműhuzatot. És aki ad magára, az időnként kimossa az ágyneműjét is.

Ám Cornelia Bayley-t - legalábbis állítása szerint - nem ilyen fából faragták.

Állítólag évek óta nem fürdött és több évtizede nem takarított.

A nő annak idején egy takarítós műsorban is szerepelt, amikor segítséget kért 10 szobás, műemléki védettséget élvező otthona takarításához, mivel már összecsaptak a feje fölött a hullámok.

Cornelia Bayley régiségkereskedő volt, és 1985-ben 70 ezer fontért vásárolta meg a walesi Plas Teg kastélyt. Ez mai árfolyamon számolva olyan 31 millió forint, szóval nem lehet azt mondani, hogy drágán kapta meg az ingatlant.

A nő azt mondta, soha nem használt tisztítószereket a takarításhoz, csak vizet, mert utálja a tisztítószereket, nem mosta ki a szőnyeget, kárpitot, ágyneműt sem, arra a bizarr indokra hivatkozva, hogy kastélyt abban az állapotban tarthassa meg, amelyben megvásárolta.

Sokan úgy tartják, hogy a valódi ok a pénz. Az épület fenntartása ugyanis kimerítette anyagi forrásait, a nyugdíja nem volt elég a karbantartásra, sőt, egy idő után már a melegvízre sem, a fürdőkádját penész borította a takarítócsapat megérkezése előtt.

A konyháját ő maga tisztának tartotta, de a takarítók el voltak képedve, amikor látták, milyen állapotok uralkodnak, például a mikrohullámú sütőben. Cornelia megmutatta azt is, hogy az olajradiátorral melegített könyvtárszobában alszik, a szófán, és kiderült, hogy az ágyneműjét az íróasztal mögé gyűri napközben.

A "csúcs" az volt, amikor az egyik hálószobában döglött egeret találtak a kanapé alatt a takarítók.

A leírhatatlan állapotokról szóló videót itt láthatjátok:

Forrás: Femina

Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A kedvenc üdítőid akár meg is ölhetnek – van, amelyik fogyasztása agyvérzést is okozhat
A legrosszabbak a szénsavas üdítők, akár cukorral, akár édesítőszerrel készültek.

Megosztom
Link másolása

Végzetesek is lehetnek egyes üdítőitalok.

Különösyen, ha sokat iszol belőlük.

Egy nagy lélegzetvételű kutatás szerint ugyanis egyes italok és a stroke veszélye között összefüggés van.

A vizsgálatot a Galwayi Egyetem vezetésével, a kanadai McMaster Egyetemmel és nemzetközi stroke-kutatókkal együttműködve végezték, az eredményekről pedog beszámolt a scitechdaily.com.

A közzétett tanulmányok szerint

a szénsavas üdítők és gyümölcslevek rendszeres fogyasztása növeli a stroke kockázatát. A napi négy csészénél több kávé fogyasztása szintén magasabb kockázattal jár.

Andrew Smyth professzor, a kutatás vezetője azt mondta:

a frissen facsart gyümölcslevek valószínűleg előnyösek, ám a tartósítószert és sok hozzáadott cukrot tartalmazó, sűrítményekből készült gyümölcsitalok károsak lehetnek az egészségre. Sőt, a vizsgálat azt is kimutatta, hogy annál nagyobb a stroke esélye, minél több szénsavas üdítőt iszik valaki.

A szénsavas italok, akár hagyományos cukrot, akár mesterséges édesítőszert tartalmaznak, 22 százalékkal növelik a stroke esélyét. A gyümölcsitalok fogyasztása pedig a vérzéses stroke kockázatát 37 százalékkal növeli.

Viszont a fekete tea és a zöld tea csökkenti a stroke kockázatát. Napi 3-4 csésze fekete tea 29 százalékkal, ugyanennyi zöld tea pedig 27 százalékkal csökkenti a stroke kockázatát.

A kockázat tovább csökkenthető egészséges életmóddal, egészséges étrenddel és megfelelő mozgással.

Forrás: Scitechdaily

Megosztom
Link másolása