GYEREK

A szülőknek tényleg van kedvenc gyerekük - eláruljuk, hogy melyik a legvalószínűbb favorit

Egy friss kutatás szerint határozottan igaz az a feltételezés, hogy a szülőknek van kedvenc gyerekük.

Megosztom
Link másolása

Egy amerikai tanulmány, amelyet az Amerikai Pszichológiai Társaság publikált, kimutatta, hogy a szülők gyakran a leginkább lelkiismeretes, együttműködő vagy éppen nőnemű gyerekükre szavaznak, ha kedvencet kell választani.

De mielőtt bárki pezsgőt bontana, érdemes tudni: ez a téma komoly családi balhékhoz vezethet. Alexander Jensen, a Brigham Young Egyetem kutatója és a tanulmány vezető szerzője szerint a szülői különbségtétel hosszú távú károkat okozhat.

„Ez a kutatás segít megérteni, hogy kik azok a gyerekek, akik nagyobb eséllyel kapják meg a kedvenc szerepét – ami lehet jó, de akár káros is”

– mondta.

Hírességek kedvencei

Hogy ez mennyire általános probléma, azt hírességek nyilatkozatai is bizonyítják. Kris Jenner például egyszer lazán beismerte, hogy a hat gyereke közül Kylie a kedvenc. Hasonlóan őszinte volt Jaime Pressly, aki bevallotta, hogy három fia közül Dezit részesíti előnyben. Steve Carell? Ő óvatosabb volt, és bár elismerte, hogy az egyik gyereke közelebb áll a szívéhez, nem árulta el, ki az.

A nyolcgyermekes Samah Furrha viszont nem kertel: legkisebb fia, Kies az abszolút kedvenc.

„Ő az utolsó, és a legközelebb áll hozzám” – mondta.

A család nem is próbálja tagadni a dolgot, a testvérek még egy TikTok-videóval is kiparodizálták az anyai lelkesedést, ami 10 milliónál is több nézőt hozott.

Miért pont az a kedvenc, aki?

A kutatás szerint a szülők hajlamosak a leglelkiismeretesebb gyereküket választani, mivel őket könnyebb kezelni. Az extrovertált gyerekek? Meglepő módon ez nem számít annyira, hiába értékelik általában az ilyen személyiségeket.

Azok a gyerekek, akik nem érzik magukat „kedvencnek”, gyakran rosszabb mentális állapotban vannak és több családi konfliktust élnek meg.

Jensen szerint ezért fontos, hogy a szülők felismerjék az ilyen helyzetek árnyoldalát, és mindegyik gyerekük felé egyformán mutassák ki a szeretetüket.

Azért a kutatás eredményeivel nem könnyű egyetérteni azokban a családokban, ahol a szülők a fekete bárányokat vagy a tékozló fiúkat részesítik előnybe a többi, gondot nem okozó tesó ellenében.

Vagy beszéljünk az elsőszülötteket megillető kivételezettségről, esetleg a legkisebbeket övező általános kényeztetési hullámról.

Szóval, ha legközelebb azt érzed, hogy szüleidnek a tesód a kedvence, lehet, hogy csak azt látod, ahogy kompenzálnak,

hogy egyikőtök se tudja meg, valójában ki is az, akiért kitüntetett mennyiségű szeretet lobog a szívükben. A szülők nagy svindlerek!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
„52 évesen teherbe estem a vejem gyermekével, és vagyok az unokám szülőanyja és nagyanyja is”
Nem mindennapi történetről számolt be egy nő. Ráadásul mindenki boldog a történtek után.

Megosztom
Link másolása

"52 évesen teherbe estem a vejem gyermekével, most én vagyok az unokám szülőanyja és a nagymamája is. A férjem csak viccelődik rajta" - mondta egy amerikai nő, Schmidt a The Sun bulvárlapnak.

A cikkből kiderült, hogy a terheséhnek mindenki örült a családban.

Édesanyja ugyanis arra vállalkozott, hogy béranya lesz, és a lánya helyett hordja ki, majd szüli meg az unokáját.

Lánya, a 28 éves Heidi éveken át próbált teherbe esni, de nem jött a gyermekáldás.

Majd amikor teherbe esett, egy vizsgálat kiderítette, hogy a fiatal nő egy ritka méhfejlődési rendellenességgel született, úgynevezett uterus didelphysszel, ami azt jelenti, hogy két méhe van.

Ikrekkel volt várandós, ám mindkét babát elveszítette. Az orvosa ráadásul azt mondta neki, hogy veszélyes lehet számára egy újabb terhesség. Ezért a legjobb megoldás az IVF, vagyis a lombikbébi eljárás (embrió beültetés) lenne és az, hogy béranya segítségével jöjjön világra a baba.

Kristi Schmidt azt mondja, abban a pillanatban, amikor megtudta, már el is döntötte, hogy ő lesz a béranya, mert jobb lesz, mint egy idegen nő. Állapota és egészsége szerinte ezt lehetővé is tette. Az orvosi vizsgálatok ugyanezt igazolták.

A beültetés sikeres volt, Kristi teherbe esett, és 2022 márciusában császármetszéssel a világra segítették az unokáját, Ekko Joyt.

Ma már boldog, vidám hároméves kislány, és nagyon jó a kapcsolata a nagymamájával.

Nemrég hasonló magyar történetről is beszámoltunk, a nagymamával Friderikusz Sándor készített interjút.

Forrás: The Sun

Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Egyedül nevelte fel 19 éves fiát a Kozmix sztárja, Lányi Lala, és szerinte nem hős, csak tette, ami a feladata
„Apaként, férfiként mi képesek vagyunk önmagunkon erőt venni és a gyermekünkért képesek vagyunk akár önmagunkon is túlnőni” – mondta.

Megosztom
Link másolása

Idén 30 éves Kozmix együttes, és ebből az alkalomból a formáció frontembere, Lányi Lala volt a Három igazság podcast vendége.

Lányi Lala őszintén beszélt az adásban az apasággal kapcsolatos érzéseiről, például arról, milyen sokat jelentett számára az édesapja. A vele való kapcsolat, a tőle kapott minta határozta meg azt is, hogy ő milyen apa lett később.

Azt érezte, ehhez neki is fel kellett nőnie.

Sajnos korán, 17 éves korában elvesztette az édesapját, és emiatt akkor dühös volt a világra.

Kevesen tudják, hogy Lányi Lala egyedül nevelte fel a ma már 19 éves fiát. Természetesen a gyereknevelésében örök példaképe a saját édesapja volt.

Az is kiderült:

annak idején a Pető Intézetbe kellett járniuk, de most már egészségesen és egészségtudatosan éli az életét. Ma már kéttannyelvű iskolába jár.

Lányi Lala elárulta:

nem tartja hősnek magát amiért egyedülálló apa volt, szerinte ő csak tette a dolgát.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Brutális iskolai abúzus - kényszerítették, megszégyenítették és összerugdosták a gyereket
Elítélték az elkövetőket, akik maguk is gyerekek. Mi folyik az iskolákban?

Megosztom
Link másolása

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség adott ki sajtóközleményt szívszorító címmel: Letérdeltették és nyilvános bocsánatkérésre kényszerítették diáktársukat.

Az eset egy kecskeméti iskolában történt.

A bántalmazott lány vétke annyi volt, hogy a folyosón véletlenül nekiment egy társának.

Az idősebb lány és barátnői később módszeresen, fizikailag és lelkileg is bántalmazták fiatalabb társukat.

"A második óra utáni szünetben ezért behívták a fiatalabb sértettet a mosdóba, ahol rajtuk kívül jelen volt több diák is. A vádlottak felszólították a lányt, hogy kérjen bocsánatot a folyosói összeütközés miatt, aminek ő ennek eleget is tett. Az őt felelősségre vonó diákoknak azonban ez nem volt elég, és

a sértett fejét az állánál hátratolva arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot. A sértett ekkor a kezeit összekulcsolva féltérdre ereszkedett és ismét bocsánatot kért. A fiatalabb vádlott ezután a tarkójánál megragadta és azt követelte, hogy mindkét térdét letéve, minden jelenlévőtől kérjen bocsánatot. A sértett a diáktársai felé fordult és egyenként mindenkitől bocsánatot kért"

- áll a kommünikében a borzalmas eset részletezése.

A lányok itt nem fejezték be az abúzust, a fiatalabb lányt egy későbbi szünetben a karjánál fogva ki akarták ráncigálni az osztályteremből. Az elesett, majd felállva a folyosóra szaladt, ahol összeverték és rugdosták. A lány 8 napon belül gyógyuló fizikai sérüléseket szenvedett.

A Kecskeméti Járási Ügyészség

kényszerítés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt vádat emelt két diáklánnyal szemben, mindkettőjüket bűnösnek ítélték,

és "tárgyalás mellőzésével – pártfogó felügyelet elrendelése mellett próbára bocsátásukat indítványozta."

A UNICEF korábban összegyűjtötte, hogyan és kitől lehet segítséget kérni, ha valaki iskolai bántalmazás áldozata.

Akár a verbális abúzus, a szégyenítés is okozhat maradandó lelki károkat, ezt nem szabad félvállról venni.

A gyereknek pedig joga van segítséget kérni, ezt mindenképp tudatosítani kell benne.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Ügyvéd a gyereket felrúgó karateedzőről: a tényeket felesleges tagadni, és súlyosabb büntetés is jöhet
Tagadja bűnösségét a karateedző, de az RTL által megkérdezett szakértő szerint pont ezért kaphat súlyosabb büntetést. A felvételek meg magukért beszélnek.

Megosztom
Link másolása

Korábban már elismerte bűnösségét, most mégsem ismerte el az ellene felhozott vádakat az a karateedző, aki a teljes magyar társadalmat sokkolta tavaly nyáron, írja az RTL. A férfi egy kisfiút rúgott fel edzőjeként a szolnoki kalandparkban, majd több tanú szerint verbálisan megalázta, végeztével pedig a földön fekvő, magatehetetlen és rémült gyereket fellocsolta vízzel.

A csatorna Gerő Tamás ügyvéddel beszélt az ügyről, amelynek előkészítő ülésén a vádlott nem reagált a vádakra.

Az például, hogy nem ismerte el bűnösségét, akár még a karateedző számára is problémás lehet Gerő szerint, mert azzal, hogy nem ismerte el a bűnösségét, kaphat súlyosabb büntetést is.

Az eddigiek szerint maximum 2 év 6 hónap büntetést kapott volna, így viszont akár 7 év 6 hónap is várhat rá.

"A videóból egyértelműen látszik, hogy a bizonyos felrúgásnál egyáltalán nem próbálta megfogni a gyereket, vagy valahogy elhárítani azt, hogy fejre essen. Utána ráadásul megalázta a tanúk szerint szóban, fellocsolta vízzel,

ezek mind mind olyan tények, amelyeket, úgy gondolom, felesleges tagadni"

- összegezte Gerő.

Inkább azt a stratégiát választotta volna a védelem helyében, hogy a karateedző menjen terápiába, tanúsítson tevékeny megbánást, mert szerinte

a jelenlegi viselkedés csak tovább hergeli az egyébként is felbőszült társadalmat.

A gyermek édesanyja állítólag nehéz helyzetbe került, az RTL szerint elveszítette állását, az ügyvédjét pedig nem éri el, és jogi segítség nélkül maradt az ügyben.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg.


Megosztom
Link másolása