Riasztó tendencia: a magyar 12-16 évesek egyharmada élt már át online bántalmazást az elmúlt évben
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közel kétezer fős, nagymintás kutatást végzett.
Ebből borzasztó tendencia rajzolódott ki.
A kutatásból az is kiderült, hogy
„A cyberbullying a kortársak közötti bántalmazás online formáját jelenti, de fontos, hogy az esetek jelentős részében olyan magatartások halmazát jelenti, amelyek nem felelnek meg maradéktalanul a jogi értelemben vett zaklatás fogalmának” – mondta el Varga Árpád, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyermekvédelmi elemző munkatársa. A bántalmazásos eseteknek mindössze 22 százaléka történt iskolai környezetben – írta a Pénzcentrum.
Az esetek kétharmada néhány nap alatt lezajlott, de
Nemzetközi összehasonlításban is rosszul állunk: a HBSC 2022-es felmérése szerint
A leggyakrabban sértő megjegyzésekkel, gúnyolódással, csoportokból való kizárással és rosszindulatú pletykák terjesztésével találkoznak az áldozatok.
A közvetlen bántalmazás lehet szóbeli, például névtelen telefonhívások formájában, vagy írásbeli, amikor valakit folyamatosan üzenetekkel bombáznak. A közvetett formák közé tartozik a befeketítés, a személyes képek vagy titkok megosztása, illetve a profillopás, amikor valaki más nevében küld bántó üzeneteket.
„Az online bántalmazás esetén fontos, hogy a bántalmazási folyamat véget érjen, hogy a bántalmazott további áldozattá válását megakadályozzuk” – hangsúlyozta a szakértő.
A segítségkérés első lépése egy megbízható felnőtt, például egy szülő vagy pedagógus felkeresése. Szükség esetén az iskolavezetéshez is lehet fordulni, a közösségi oldalakra kikerült tartalmak eltávolítását pedig az NMHH Internet Hotline szolgáltatása is segítheti, ahová anonim módon is lehet bejelentést tenni.
Magyarországon a cyberbullyingnak nincs önálló jogi tényállása, de a hivatalos szervek szerint több büntetőjogi paragrafus is alkalmazható az egyes cselekményekre. Leggyakrabban a zaklatás, a személyes adattal visszaélés vagy a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése merül fel, de súlyosabb esetekben akár a gyermekpornográfia tényállása is szóba kerülhet.
Via Pénzcentrum